Tolna Megyei Népújság, 1986. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-18 / 15. szám
1986. január 18. TOLNA \ _ NÉPÚJSÁG 5 „Iskolásijesztgető” Vajon fel tudna faa hasonlót.,. A Bezerédj u. 5., a Bodnár-féle ház Újabb százötven évre I Ady Endre hat nap „csendes pihenő”-vei méltatott egykori címét nem azért vettük kölcsön, mintha magunk is hasonlira vágynánk. Csupán azt szeretnénk, ha a Tisztelt Olvasó Szekszárdon velünk tartana, s felfedezné magának mindazt, amire a hétköznapok sietségében nem nagyon jutott ideje. A Garay tér sürgő-forgó járműveit bámulja a régi polgári fiúitfkola, a mai 1. Számú Általános Iskola tölgykapujának két marcona oroszlánfeje. Kevesen tudják, hogy kis híján az iskola főbejáratát nyugati irányba építették föl, csupán a helyi újságnak köszönhető a mai, térre néző homlokzat. Az első tudatos városkép-alakítás nyoma az ennek szentelt írás, amely máig ható bölcsességeket mondott el a Tolnamegyei Közlöny 1876. április 4-i vezércikkében: „Ha ez ügyben kellő erély fejtetik ki, ha a felmerült körülmények illetékes helyen, alkalmas módon előadatnak, azt hisszük, egy hó elegendő arra, hogy az ügy bevezettessék a rendes kerékvágásba, s így mindnyájunk osztatlan örömére, városunk díszére egy, a mai kor építészeti színvonalán álló épület fogja hirdetni az utókornak előrehaladott képességeinket, míg ellenkezőleg, ha beépítünk a szűk közbe, bárki is, M a helyzetet szemügyre veszi, azt fogja rólunk mondani, hogy a 19-ik század második felében Szegzárdon még az építés művészete nehezen állhatott valami fejlődött fokon. Nem évekre, de évszázadokra építünk.. Arról már a cikk sem beszélt, hogy az akkori Várközben volt a halpiac, ahol a hétköznapokon szekérre vetett széna közül figyelték az árusok a portékájuk közt válogatókat. 1914-ben a köz más nevezetességére hívta föl a figyelmet a Tolnavármegye és a Közérdek április 15-i száma: „Mindenki előtt ismeretes, és mindenkit megbotránkoztat a szekszárdi 10—17 éves gyermekek magaviseleté vasár- és ünnepnap, amikor a halpiacon pénzest játszanak. A szülök a templomba küldik a gyermekeiket, ezeknek pedig nagy része, tudja isten, honnan szerzett pénzen „fölrázós”-t játszik a templom közelében, természetesen verekedés, duhajkodás és káromkodás között. Ezek a tár- saságdk azok, amelyek megmételyezik, megfertőzik a kisebb gyermekek lelkét. Azért van Szekszárdon az a sok verekedés és lopás, és azért híres a város lakossága a káromkodásairól, mert már gyermekkorában beleoltották azt.” Hét évvel a fenti eset előtt más botrány bolygatta meg Tolna megye székhelyének nyugalmát. Az eset annál érdekesebb, ha tudjuk, végső soron ennek köszönhető, hogy a városháza homlokzatát átépítették. Az 1846. október 18-án, Liszt itteni első látogatásakor átadott épületről, amelyet Tormay Károly orvos tervezett (!), érdekes dolgok derültek ki a Tolnamegyei Közlöny 1907. június 13-i száma szerint. „Szekszárd város tanácsa a lapunkban megjelent közleményre a veszélyesen megrepedt városházi nagytermet az államépítészeti hivatal főnökével, Tóth Henrikkel megvizsgáltatta, aki konstatálta, hogy tényleg veszély fenyegeti a nagytermet, és felhívta dr. Hirling Adám polgár- mestert a terem elzárására. A város képviselőtestülete el is határozta, hogy a városház düledező előrészét lebontatja és újra felépítteti. Mielőtt a lebontáshoz hozzáfogtak volna, kiásták az épület három hatalmas oszlopának fundamentumát, hogy nem lehetne-e esetleg a lebontás mellőzésével az oszlopok alatt aláfalazást eszközölni, és így megerősíteni az épületnek ezt a részét. A több napig tartó ásatásnak az lett a meglepő eredménye, hogy az erkélyt tartó tégla- oszlopokat szemétre, trágyára építették, és ez okozta az oszlopok süllyedését. Ily körülmények között természetesen nincs más hátra, mint sürgősen le kell bontani a megrepedezett épületrészt, nehogy szemünk előtt történjék meg a katasztrófa.” Ma, amikor a példamutató gonddal helyreállított városházára esik tekintetünk, alighanem azt is jó tudni, hogy az újonnan elhelyezett címer alatt már az alapok is újak ... A Béla téren azonban más apró újdonság is gyönyörködteti a figyelő szemet. A Garay János által 1834-ben „pipe- rés pünkösdi királyné”-hoz hasonlított, Pollack Mihály tervezte vármegyeháza rézveretei rekonstruált formában kerültek a kapura, ajtóra. A két fáklyát tartó angyalka a kulycslyuk előtt az egykori gyér világítást segítette, őket kitapogatva zárhatta be a vármegye háznagya a dongó kaput estéről estére. Öröm, hogy a réz dombormű a régi szépséget idézi, s talán egyszer a fölerösítésre használt facsavarokat is korhűbbekre cserélik majd ... Nemcsak rézből, hanem vasból is láthatunk igazi remeket a téren. Legrégibb köztéri szoborcsoportunk, a Szent- háromság 1753-ban elkészített talapzatán. A félig porladt, könyöklő szentet rejtő vasrácsok közel negyed évezrede dicsérik az ismeretlen, de valószínűleg helybeli mesteri, aki a barokk vasművesség maradandó értékét alkotta meg névtelenül. S valóban maradandót: ha belegondolunk, valóságos csoda, hogy a rozsdánatk is alig látszik nyoma e szép ajtókon, mintha az idő vasfoga tört volna bele a szemet gyönyörködtető indákba, levelekbe. Ha délkeletre fordulunk, a város hajdani főutcáját látjuk, amely az első önként adózó, jobb ágy felszabadító magyar nemes, Bezerédj István nevét viseli. Amikor még Német utcának hívták, itt volt takarékpénztár, emeletén a 'kaszinóval, szomszédságában az 1836-ban alapított óvodával. Az 5. számú ház a város legszebb szecessziós-romantikus épülete, otthona volt Béri Balogh életrajzírójának, Bodnár Istvánnak. Az épület a múlt század végén készült Hans Petschnig gráci építész tervei szerint. A jeles műépítész 1889 nyarán maga is megfordult a városban, hogy a szintén általa tervezett újvárosi templom renoválását megtekintse. Ekkor kérték meg a zsinagóga, e lakóház, valamint Augusz Imre síremlékének tervezésére. A jól megválasztott építőanyagoknak köszönhetően a ház ma is híven tükrözi kora ízlését, csapongó fantáziáját, míves gondosságát. Szemközt lakott 1873 tájt Eszterbauer Mihály, az első megyei újság, a Tolnamegyei Közlöny első szerkesztője. Nem messze innét, városunkban már szinte egyedi érdekesség: öntöttvas kerékvetők védik a kapu oszlopait. Az egyik szárnyas oroszlán már csak féllábú, de a másik még ma is odébdöccentené az óvatlan hintókereket, ha arra járna. Talán Bartók Béla, aki a 14. számú ház vendége volt 1927 januárjában, még „egészségesen” láthatta, ha ugyan gondjai között észrevette e kedvesen marcona emléket. DR. T. G. Fotó: GOTTVALD KAROLY A felújított (városház Megújult ablakok Hintára várva Megmentett részlet EGY KIS SÉTA
