Tolna Megyei Népújság, 1985. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-02 / 282. szám
Idegen nyal v-ok tatás Képújság 7 DECEMBER Névnap: Melinda > \ 2 A Nap kél 7.12 — í nyugszik 15.55 órakor HÉTFŐ A Hold kél 20.01 — nyugszik 11.29 órakor Kilencvenöt évvel ezel őtt, 1890. december 2-án született, és 91 évesen, romániai magyar írd 1981- ben hunyt el Molter Károly k O SZERZŐDÉSKÖTÉSEK 1986-na A Paksi Konzervgyár az 1986-os szezotlra már megkötötte a mezőgazdasági szövetkezetekkel a termeltetési szerződések jelentős százalékát. November 27-ig zöldségfélékből 29115 tonnára, gyümölcsfélékből pedig 3350 tonnára kötöttek szerződést, melyek az éves terv 89 és 63 százalékát teszik ki. A* SÖTÉTVÖLGYI alkotótábor ’85. A Babits Mihály Városi és Megyei Művelődési Központban ma, hétfőn délután négy órakor nyílik meg a Sötétvölgyi alkotótábor ’85. elnevezésű kiállítás. A Teátrum Galériában azok a művészek állítanak ki, akik ott voltak az 1985-ös sötétvölgyi táborban. ® KOVÁCS FERENC kiállítása Bonyhádon. A Vörösmarty Mihály Városi Művelődési Központban ma, hétfőn délután 5 órakor nyílik Kovács Ferenc festőművész kiállítása Bonyhádon. A kiállítást Varjas János, a Hazafias Népfront Tolna Megyei Bizottságának titkára niytja meg. + BEFEJEZŐDÖTT a Tolna Megyei Moziüzemi Válalat szekszárdi Nagyvilág mozijának átalakítása és korszerűsítése. Ma, hétfőn este 6 órakor .már a mozikedvelők újból látogathatják a Nagyvilágot. # FAEÜVÖSVERSENY. Lenlnvárosban, a Derkovits Gyula Művelődési Központban vasárnap ünnepélyes díjkiosztóval és a győztesek hangversenyével zárult a III. országos zeneiskolai fafúvós- verseny. Az elmúlt négy nap során 48 vidéki és Budapest tíz kerületi állami zeneiskolájából 110 ifjú fafúvós- hangszeres muzsikus (fuvolás, oboista, klarinétos és fagottos) vetélkedett különböző korcsoportokban az értékes díjakért, elismerésekért. O A KÖLESDI Kossuth Művelődési Ház rendezésében Kántor Lajos Munkácsy - díjas festőművész kiállítása nyílik december 6-án a községi pártházban. A december 20-ig nyitva tartó kiállítást Losonczi Miklós művészettörténész nyitja meg. A HÚSZ SZÁZALÉKKAL drágult a benzin és harminc százalékkal a gázolaj Lengyelországban. Vasárnaptól kezdve a 94-es oktánszámú benzin literje 60 zlotyba (13,41 forint), a gázolaj 42 zlotyba (9,38 forint) kerül. Az áremelést azzal indokolták, hogy jobban kell ösztönözni a takarékoskodást, és ezért a jegyrendszer által amúgy is korlátozott keresletet az árakkal is befolyásolni kell. Lengyelországban évente körülbelül 400 ezerrel nő a gépkocsik és vontatók száma, a rendelkezésre álló üzemanyag-mennyiség viszont évek óta változatlan. (D AZ UNION CARBIDE vegyipari óriáscég „teljes erkölcsi felelősséget” vállal a tavaly december 3-án Bho- palban történtekért — mondta a tömegkatasztrófa évfordulója előtt Warren Anderson, a társaság elnöke a PTI indiai hírügynökség tudósítójának. Ennél többet azonban nemigen óhajt tenni: a cég továbbra is igyekszik megszabadulni a rá háruló anyagi felelősségtől. + ÁSVÁNYVIZEK árának emelkedése. A Fővárosi Ásványvíz- és Jégipari Vállalat közli, hogy 1 literes Kristály és Harmat ásványvizeinek fogyasztói ára az előállítási költségek növekedése miatt december 2-től 4,50 forintról 5 forintra emelkedik. A Borsodsziráki Bartók Mezőgazdasági Termelőszövetkezet közli, hogy 0,5 literes Borsodi ásványvizének fogyasztói ára a termelési költségek növekedése miatt december 2-tól 3,10 forintról 3,50 forintra emelkedik. y \ \ , Párás, ködös idő Várható időjárás ma estig: erősen felhős, párás, többfelé tartósan ködös Idő lesz, itöbb helyen szitál ássál, ónos ködszitálással, északkeleten és északon hóazálllngózással. Gyenge marad a légmozgás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: a tartósan ködös helyeken 0, máshol 5 fok körül. __ v :---------:---------------------------------------------J) Versenyautó-kiállítást rendeztek a hét végén a Budapest Sportcsarnokban. Előtérben Kiss Dezső magyar autóversenyző gépe. (Telefotó) Módszertani konferencia Szekszárdim Elénk figyelem kísérte az előadásokat A TIT idegennyelv-oktatá- si választmánya és a Tolna megyei idegennyelv-oktatási szakosztálya, a megyei művelődési osztály, valamint a Tolna Megyei Pedagógiai Intézet regionális idegennyelvoktatási módszertani konferenciát rendezett szombaton Szekszárdon, a városi úttörőházban. A rendezvényen, amelynek a célja az élő nyelvhasználatra koncentrálva a hallgatói motiváltság felkeltése, a korszerű technikai eszközök alkalmazási lehetőségeinek bemutatása, a nyelvvizsgára való felkészítés, tájékoztatás a nyelvoktatás új lehetőségeiről és konzultáció biztosítása volt Baranya, Somogy, Zala, Fejér és többségében Tolna megye idegennyelv-tanárai és a TIT-ben oktató nyelvtanárok vettek részt. A konferencián Vajnai János szakosztályelnök, megyei szakfelügyelő köszöntötte a megjelenteket, majd István József, a megyei tanács elnökhelyettese üdvözölte a résztvevőket. Beszédében szólt a szekszárdi konferencia előzményeiről, céljáról, majd arról, hogy megyénkben a növekvő idegenforgalom, a konkrét gazdasági, kulturális kapcsolatok is indokolják a nyelv- tanulást. Ezután Hofmann László, a TIT vezető szakfelügyelője tartott előadást Auditív és vizuális eszközök használata a beszédkészség fejlesztésére címmel, majd Basel Péter, a TIT Nyelvoktatási Igazgatóság igazgatójának Kommunikatív nyelvi játékok alkalmazása a beszédkészség fejlesztése és a hibajavítás érdekében című előadását hallgatták meg. Ezt követően Vajnai János, megyei szakfelügyelő A nyelvoktatás intenzitásának lehetőségei az iskolai nyelvoktatásban, Bárdos Jenő, az Állami Nyelvvizsga Bizottság alelnöke pedig az állami nyelvvizsgára való felkészülés tapasztalatairól és lehetőségeiről tájékoztatta a résztvevőket. A délután programjában két előadás — a képi megjelenítés — oktató-, tévé- és videofilmek — a nyelvórákon, valamint a Video és komplex tananyagrendszer — szerepelt. Az előző téma előadója Bakonyi István egyetemi docens, az utóbbié Juhász Gyula, az Idegennyelvi Továbbképző Központ igazgatóhelyettese volt. A konferencián konzultációs lehetőséget is biztosítottak a résztvevőknek. A tűzoltóság jelenti Szekszárdon a Benedek- völgyben egy tanyaépület padlásterében kéménybe épített fagerenda okozott tüzet. A szekszárdi állami tűzoltók oltották el halon gázzal Oltóval és kéziszerszámokkal. A becsült kár: 8000 Ft. A Csavaripari Vállalat Dombóvári Gyáregységében egy FLEX gyorsdaraboló szikrájától hőszigetelő hungarocell gyulladt meg. Erős József tmk-lakatost figyelmetlen munkavégzése miatt 500 Ft helyszínbírsággal sújtották a dombóvári állami tűzoltók. Pakson a Fenyves út 17. sz. alatt hamutartóban felejtett égő cigarettától meggyulladt az asztalterítő, majd egy Hitachi gyártmányú videoberendezés. A tüzet az eloltást követően a károsult azonnal jelentette az állami tűzoltóságra. LVASTAM A rajzon kissé terjedelmes hölgy — a lábánál vödör, kezében partvis, — s Így üzen a munkahelyén: „Ha holnap is takaritatlanul hagyják, az irodát, akkor felmondok“.” Ezt viccnek szánták, noha én Imagaml is találkoztam hasonlóan erélyes takarítónővel. Mégpedig a kórházban. Mit mondjak? Szabályosan rettegésben tartotta a betegeket, — engem például egy kora reggeli órában csúnyán ledorongolt, mert nem tettem a papucsom — az ágyra. ügy hírlik, egy takarítónői állásra mostanában sokan pályáznak, s talán a nagy munkáétőkeresiet leheti az oka, hogy a karikaturista ezt a témát választotta. Ha tovább keresgél, talál még nem egy hasonló furcsaságot, bár meglehet ezt a hangnemet nem mindenütt engedheti“ meg magának'sem a főnök,\sem pedig a beosztott. Elcelődni persze sok mindenen lehet. Ezt teszi Oscar Wilde lisj ugyanazon az oldalon 4 szombati újságban. 1 Szerinte: „A filozófus számára a nő — az anyag diadala a szellem felett.’’ ÜSzellemes gondolat. Köszönet érte a nagy írónak, aki természetesen az erősebbik nem eszével írta bölcselmeit. Netán ezt éppen bóknak szánta? Holnaptól fogyókúrázom. dvm. Robogó expedíció elnevezéssel 1986 januárjában segédmotor-kerékpárosoknak szóló, fél éven át tartó országos verseny kezdődik, amelynek végén a legjobb harminc versenyzőt az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács és az Ifjúsági Magazin heves—borsodi expedícióin látja vendégül. A vetélkedőre — illetve a Robogó expedíció tagságára — iskolai csapatok, közlekedési szakkörök, üzemi KISZ- szervezetek 5—5 fős gárdái jelentkezhetnek. A részvétel feltételei: betöltött 14. életév (felső korhatár 18. esztendő), segédmotor-vezetői engedély, bukósisak, segédmotoros kerékpár és az Ifjúsági Magazin januári, februári számában megjelenő, helyesen kitöltött és az említett kiadvány szerkesztőségébe visszajuttatott tesztláp, amely egyben a nevezési ív is. A tesztlapok helyes megfejtői megyei középdöntőbe kerülnek, amelynek lebonyolítását ismert közlekedési szakemberek, köziekedé i- biztonsági tanácsok aktivistái, autó- és motorversenyzők végzik. A megyék legjobbjai májusban országos döntőn mérik össze tudásukat. Ott választják majd ki az elméletben, gyakorlati motorozásban és közéleti ismeretekben legjártasabb hat csoportot, amelynek tagjai a vakáció első napjaiban Egerből kiindulva a Bükkön át Miskolcra, s tovább Sárospatakig egyhetes mozgótábo- rozóleént, mintegy 350 kilométeren át robogózhatnak. Útközben egyszer, néhány órás hasznos társadalmi munkát is végeznek, s a bevételt a KISZ KB gyermek- és ifjúságvédelmi alapjára küldik el. A legjobbak egy Express- csoporttal külföldre utaznak, a második helyezetteket vendégül látják a Forma I-es versenyen, a harmadik helyezettek értékes tárgyjutalomban részesülnek. Tekintettel a versenymozgalom nemes céljaira, forgalombiztonsági hasznosságára is, reméljük, hogy Tolna megye több ezer fiatal segédmotorosa közül — csapatokat alakítva —, sokan elküldik nevezésüket és kellően felkészülve a vetélkedőkön bebizonyítják, hogy közlekedési szakismeret, morál, vezetéstechnika, de közéleti tájékozottság terén is, országos viszonylatban is képesek a helytállásra. MKBT Elnökségi ülés a TESZÖV-nél Szekszárd-Palánkon a Kommunális Szolgáltató Vállalat 6/1. számú szolgálati lakásában tüzet okozott egy Gemenc H—68 típusú olajkályha. A tüzet a szekszárdi állami tűzoltók oltották el. A becsült kár: 65 000 Ft. főnyeremények Pénteken tartották az SOS Gyermekfalu sorsjegyeinek sorsolását. A két gépkocsit a 0 237 055 és 1354166-os, a videomagnót az 1714 513-as, a videokamerát a 0 834 738-as, a két színes televíziót pedig az 1 730 534 és az 1 207 823-as sorsjegy nyerte. A Tolna Megyei Mezőgazdasági Szövetkezetek Szövetsége elnökségi ülésén a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Horváth József, a TBSZÖV titkára Miközben szerte Japánban péntek estére helyreállították a vasúti kábeleket, ismeretlen személyek szombatra virradóan újabb kábeleket vágtak el. Emiatt néhány órán keresztül az ország északkeleti részén fennakadások voltak a vasúti közlekedésben, s a vonatok ismét csak tetemes késéssel indulhattak el. tett jelentést, s ugyancsak ő számolt be a termelőszövetkezetek együttműködéséről is. A káder- és személyzeti munka tapasztalatairól, és a további tennivalókról Bán Szombatra egyébként mind a lakosság, mind a hatóságok kezdtek felocsúdni abból a mély megdöbbenésből, amelyet az előző napi, csaknem országos méretű, és rendkívüli módon összehangolt szabotázsakció okozott. A rendőrség gyanúja szerint a vasúti kábeleket és az állomásépületeket radikális csoportok — elsősorban a József személyzeti és oktatási vezető számolt be az elnökségnek. Ezt követően elfogadták az elnökség jövő évi első féléves munkatervét. Csukakuha elnevezésű szélsőbaloldali szervezet tagjai rongálták meg. Akciójuk nyomán Japán központi részén, egyebek között a szigetország legnagyobb városaiban, csaknem egy teljes napra megbénult a vasúti közlekedés, s a közlekedésben okozott fennakadások tízmillió embert érintettek. Szabotázsakciók Japánban tvEPÜJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Teijeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési dfj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.