Tolna Megyei Népújság, 1985. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-02 / 282. szám
uKépújság 1885. december 2. ON KER Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 Helyesen járt-e el az átvevő? Miakolczl Jómét dunaföld- vári olvasónk irt», bogy » MtH d imaföldvári telepe nem vette át tőle * gabona- forgalmi vállalattól származó tapos papírzsákokat. Az olajos és zománcoz festékdobosokra azt mondták, hogy szemétre való. Egy másik alkalommal a permetezőanyagot tartalmazó Ores alumínium- flakonokat nem vették át. Azt kérdezte, hogy; helyesen járt-e el az átvevő, amikor ezeket a cikkeket nem vette át. A Dél-dunántúli MÉH Nyersanyaghasznosító Vállalat igazgatója, Pfeffer Elemér küldte meg a választ: — Olvasójuk általi beszállított papírhulladék szeny- nyezett, mérges anyagokat tartalmazott, a hulladék to- vábbíeldolgozásna alkalmatlan volt. Telepeinken kifüggesztett árjegyzékek is felsorolták, hogy milyen fajta papírhulladék alkalmatlan a papírgyártásra, melyeket nem vehetnek át. A tiltó jellegű meghatározásban szerepel „mérgező hatású szerves vagy szervetlen szennyeződés, például vegyszeres, mű- trágyás, festékes, bitumenes, olajos, vagy műanyagréteges papírhulladék nem vehető át”. T«i«fon*zámunk: 16-211 A beszállított papírhulladék szennyezettsége kimerítette ezen tiltó jellegű meghatározásokat, és ennek értelmében tagadták meg a nátronpapír-hulladék átvételét. — Ugyanez a megállapítás vonatkozik az olajos és zománc;» festékdobozokna Is, melyek beszáradt, nagyobb mennyiségű szennyezett anyagot tartalmaznak, melyet elsődleges módon kézzel, vagy a telepen rendelkezésre álló meleg vízzel feloldani nem lehet. Telepeink és átvevőhelyeink jelenleg még nem rendelkeznek olyan mosóberendezéssel, illetve vegyi közömbösítő anyagokkal, melyek használatával az eddig alkalmatlan hulladékanyagokat mentesíteni lehet és újrafeldolgozható anyagként lehetne forgalomba hozni. Mikor lesz biztonságos lépcső? Tancsa Zoltán szekszárdi olvasónk leveléből idézünk: „Szekszárdim, az Alisca u. 11. sz. házban lakom. A házak környezetét a lakóközösség tartja rendben több-kevesebb sikerrel. A probléma az, hogy ez a jó szándék néha igen veszélyes lehet. A maszek gyártmányú lejárók, lépcsők segítségével lehet megközelíteni a házakat, az V. Számú Általános Iskolát és a szomszéd házban lévő gyermekorvosi rendelőt. Naponta történnek kisebb baleseték. Az iskolások 5—600 méteres kerülőket tesznek esős időben, az igen forgalmas útszakaszt még forgalmasabbá és veszélyesebbé téve. Mikor lesznek biztonságos lépcsők az Alisca 9—17,’ előtt és az V. Sz. Általános Iskola déli kerítésvonala mellett?” A Szekszárdi Városi Tanács V. B. műszaki osztályának vezetője, Briglovics János válaszolt: — Tájékoztatjuk, hogy az Alisca lakótelep és az V. Számú Általános Iskola közötti járdákat már korábban megterveztettük. Megépítésükről a városi tanács vb tervosztálya gondoskodik fejlesztési alapjából 1986 I. félévében. — Pénzügyi és kivitelezési lehetőségek hiányában a gyalogos közlekedési problémán, sajnos:, ez évben már nem tudunk segíteni. Mekkora vagdalt volt a szendvicsben? Horváth István decsl olvasónk a bátaszéki utasellátó restijében két darab vagdaltas szendvicset vásárolt. Az egyiket — mivel éhes lévén — elfogyasztotta, de a másikat már nem volt szive megenni, mivel olyan pieur- ka volt benne a vagdalt, hogy azt nem lehetett megenni. Ráadásul a szendvicsek darabonként hét forintba kerültek. A Tolna Megyei Tanács V. B. kereskedelmi osztálya kereskedelmi felügyelőségének vezetője, Mátyás Tibor válaszolt: — Az ellenőrzések megkezdése előtt próbavásárlásokat végeztünk, a társadalmi ellenőrökkel közösen az értékesítésre kihelyezett szendvicsek esetében bebét- súly-adagellenőrzéseket végeztünk. Megállapítottuk, hogy az üzlet dolgozói szabálytalanságot nem követtek el. — A bátaszéki büféiben fél adag Gasitrofol — fagyasztott — vagdaltból készítik a szendvicset, melynek súlya nyers állapotban mindössze 4 dkg. így valóban sütés után kis darab betét kerül a vásárlókhoz, Ez viszont az árban is megmutatkozik. Ml VÁLASZOLUNK Barátok a bajban (Lengyel menekültek Magyarországon a n, világháború idején.) Ez a kötet azoknak a lengyeleknek a visszaemlékezéseiből ad válogatást, akik a14939 szeptemberi tragikus összeomlás után Magyarországon találtak ideiglenes — rövidebb vagy hosz- szabb ideig tartó — menedéket. A visszaemlékezek — politikusok, katonák, hírszerző tisztek, diplomáciai futárok, sportolók, tanárok, írók, cserkészek, diákok — beszámolóiból, amelyek nagyrészt a kötet számára készültek, hallatlanul izgalmas kép kerekedik ki a magyarországi meneküllek életkörülményeiről, kalandos szökésükről, szervezkedésükről, a magyar társadalommal való sokrétű kapcsolataikról. Egyik-másik emlékirat forrásértékű. A kötet anyagát Robert Jerzy Nowak és Ta- deusz Ikszanski gyűjtötte. A kor történelmi és politikai Viszonyairól Juhász Gyula professzor írt eligazító tanulmányt. A gyűjteményt gazdag fényképanyag egészíti ki. (Európa Könyvkiadó) A mezőigazdasági |í és élelmezésügyi miniszternek az üzemi egészségügyi szolgálat dolgozói- L—-—•*—* nafc adható juttatásokról szóló 15/1985. (X. 21.) MÉM számú rendelete szerint az üzemi egészségügyi szolgálatnak nem vállalati állományba tartozó főállású dolgozói — a kollektív szerződésben (munkaügyi szabályzatban) szabályozott feltételekkel és módon — mindazokban a juttatásokban részesíthetők, amelyek a gazdálkodó szervezet alkalmazottait megilletik, a törzs- gárdajutalom, a saját gépkocsi használatáért járó térítés és a lakásépítés (vásárlás) kizárólagos támogatása kivételével. A nyeremény-takarékbetét nyereményeinek újabb megállapításáról, valamint a gépkocsinyer emény-takarékbe- tétekről szóló korábbi jogszabályt módosítja a pénzügyminiszter 25/1985. (X. 21.) PM számú rendelete, amely módosítás szerint a nyertesnek a Takarékpénztár a személygépkocsi kiváltására jogosító utalványt szolgáltat ki, amely utalvány a kiállítás napjától számított 60 napig érvényes. A sorsolás napjától számított 30 nap, illetve az utalvány érvényességi idejének eltelte után a nyertesnek a részére kisorsolt személygépkocsi — sorsolás napján érvényben lévő — hivatalosan megállapított fogyasztói árára van igénye. A Takarékpénztár azonban a nyereményt a nyertes részére akár készpénzben, akár a kisorsolt gépkocsi kiutalásával szolgáltathatja ki. Mindkét említett jogszabály a Magyar Közlöny idei 40. számában jelent meg és kihirdetése napján — 1985. október 21-én — hatályba lépett. A Magyar Közlöny f. évi 41. számában olvasható az egészségügyi miniszter és a belkereskedelmi miniszter 9/1985. (X. 23.) EüM-BkM számú együtttes rendelete, amely az étkezéssel kapcsolatos közegészségügyi szabályokról szól, s amely szerint étkeztetési tevékenységet csak e rendelet és ennek mellékleteként kiadott Szabályzat előírásainak megfelelően szabad folytatni. Kimondja a rendelet, hogy étkeztetési berendezést a gyártás, illetve a forgalomba hozás megkezdése előtt élelmezésegészségügyi szempontból minősíteni kell, az étkeztetési létesítmény létesítéséhez, átalakításához, használatba vételéhez és időszakosan történő üzemeltetéséhez az állami közegészségügyi és járványügyi felügyelőség hozzájárulása szükséges. Kihangsúlyozandó, hogy ha az étkeztetési létesítmény vezetője tudomást szerez az általa előállított vagy forgalomba hozott ételtől eredő megbetegedésről, vagy annak gyanújáról, haladéktalanul értesíteni köteles a felügyelőséget és az étel kiszolgálását azonnal be kell szüntetnie. A jogszabály kihirdetése napján — 1985. október 23-án — hatályba lépett. Minthogy olvasóink szélesebb körét közvetlenül nem érinti, ezért csupán utalunk a művelődési miniszternek az idegen nyelvek tanulásáról szóló 13/1985. MM számú rendeletére. A jogszabály előírja, hogy a felsőoktatási intézményekben tanulók részére mely idegen nyelv (nyelvek) tanulása kötelező, a tanulók részére milyen szintű és óraszámú tanuló- csoportokat kell szervezni, rendelkezik az alapvizsgákról és záróvizsgákról, mellékletei pedig részletesen felsorolják e vizsgák követelményeit is. Ugyancsak röviden utalunk a pénzügyminiszternek a gyógy- és üdülőhelyi díjak és díjátalányok legmagasabb mértékének és fizetési módjának megállapításáról szóló 27/1985 (X. 23.) PM számú rendeletére, amely szerint a gyógy- és üdülőhelyeken fizetendő díj, illetve díjátalány legmagasabb mértékét ugyan a rendelet melléklete tartalmazza, a ténylegesen fizetendő díj mértékét azonban a mellékletben irt felső határok figyelembevételével a helyi tanács állapítja meg tanács- rendeletében. Ez a mérték nem lehet alacsonyabb az 1985. december 31-ig érvényes mértéknél. A rendelet 1986. január 1-én lép hatályba, s miként az előző, ez a jogszabály is a Magyar Közlöny idei 41. számában olvasható. DR. DEÁK KONRAD a TIT szekszárdi városi szervezetének elnöke Dédapáink ívig kedélye Aki ma a szekszárdi Garay téren korzózik. aligha gondol arra, hogy még száz esztendeje sincs az egykori kétméteres út megszélesedésé- nek. Nem lenne azonban Igazi szekszárdi a történet, ha nem az derülne ki belőle, hogy a régi kétméteres elég széles volt, az új pedig... Erről meséljen inkább a Tolnavármegye 1892. december 11-i száma. irA négy méter széles járda a vendéglő napos oldalán a kávé- háztól a polgári iskoláig a gyakorlatban — mint ezt vasárnap láthattuk — igen keskenynek bizonyult. Mégpedig oly keskenynek, hogy a szó szoros értelmében még 2, akár legsoványabb ember sam bírt rajta egymás mellett elmenni. S ez elég furcsa dolog, ha az émber elgondolja, hogy az előbbi, alig kétméteres járda nem volt keskeny. A talány legkevésbé sem rejtélyes megfejtése: a legények vasárnap délelőtt oly sűrű tömegben lepték el, hogy valóságos küzdelembe került még az egyes embernek is ezen a falanxon keresztülhatolni. Nem is csoda, ha egy arra menő újvárosi polgártársunk ismert ékesszólásával Így tört ki: -Menjetek már az utaimból, hiszen láthatjátok, hogy ez _nem állvány, hanem Járvány K” Ha már az utaknál tartunk, emlékezzünk meg a régi Sárközről is, amelyről Magyar leleményesség címmel jelent meg a Tolnamegyei Közlöny 1876. december 25-i számában az alábbi eset: „Egyre folyvást hull a zápor, vagy nem is a zápor, hanem köd s őszi apró eső, s ez az utakat, különösen a Sárközben a szó szoros értelmében járhatatlanná teszi, úgy, hogy a tengelyig süllyedő kocsival a közlekedés teljesen lehetetlenné vált. Nos? Mit csinál a 'magyar ember? Befog három lovat az eresz alatt hasrafektetett csónikba (mint a csónakot nevezni szokta) s hó nélkül szánkáz át a szomszéd faluba, hol halaszthatatlan dolga van. Erre mi csak azt jegyezzük meg, hogy megtörtént dolgokat registrálunk” — fejezi be a hitetlenkedők kétségeit eloszlató mondattal az újság az egykori hírecskét. Nem csodálkoznék rajta, ha a következő mondat némi új hitetlenséget szülne a Tisztelt Olvasóban: élt az idők folyamán olyan szekszárdi, aki Franciaország trónján ült. Pedig igaz, Garay Antalnak hívták, a népes család tizenegyedik gyermekeként született, öcs- cse volt Garay Jánosnak. Miivel születése és halála egyaránt decemberben történt, idézzük föl azt az esetet, amely testvérbátyja márványtáblán homályosuló nevéhez fűződik. „1881-ben nagyban készültek Szekszárdon a Garay emléktábla leleplezésére. Ha valakinek, úgy leginkább (a későbbi belügyminiszter, majd országgyűlési elnök és ráadásul szintén szekszárdi születésű) Perczel Dezsőnek, az akkori alispánnak főtt legjobban a feje. ö volt ugyanis a bizottság elnöke, az ünnepi szónok, s mivel a bankett elmaradhatatlan ilyenkor, reá várt toast (pohár- köszöntő) is. Tudvalevő dolog pedig, hogy ilyenkor legelőször a legelső magyar embert, a királyt szokás éltetni. Űgyde köztudomású volt az is, hogy Garay Antal bátyánk sohasem volt valami jó viszonyban a királlyal. Nem hiába vett részt a párizsi torlas2fharcban s őrizgette Lajos Pülöp trónjának piros bársony darabját. Republikánus hírében állott a jó öreg úr, így bíz féltek és aggódtak, hogy megcsúfolja az ünneplő sokaságot, vagyis nem lesz elég lojális a királlyal szemben és nem áll fel a többiekkel a toast alkalmával. Törte hát a fejét a rendezőség, hogy mit csináljon. Perczel Dezső végre vállalta a kényes ügy elintézését. Sass István akkori vármegyei főorvost ültette a jó Garay bácsi mellé, s a vármegyei főorvosnak az lett volna a hivatása, hogy ha az öreg űr nem áll fel a király nevének említésére, Perczel Dezső közbekiáltására, hogy “•segítség... baj van... roszszul lett... vigyék Ki.. « kezelés alá veszi a tüzes republikánust. Erre azonban nem lett szükség. A nyakas kuruc valószínűleg megsejtett valamit, mert a toast alatt, ha egy kicsit elkésve is, mégis felemelkedett, s így történt aztán, hogy a jó öreg Tóni bácsi, talán életében ez egy alkalommal, megadta a kellő tiszteletet, legalább annak az egy Habsburgnak” — meséli a Tolnavármegye és a Közérdek hetvenöt éve kelt emlékező cikke. Azonban nemcsak emberekről születtek emlékező cikkek: 1892. december 25-én a Tolnavármegye Androni- cus álnév mögött rejtőző, Kozma Andor nevű írója Vadászemlékeimből címmel elmélkedett a nyulakról. „Először is határozottan mondhatom, hogy a nyulak ismerik a vadászati törvényt, s igen jól tudják ők, hogy február 1-től augusztus 15-ig nincsenek veszedelemben. A tilalom idején sokkal bátrabbak, mint a szezon alatt. Némelyik a tilalom olatt éppenséggel hetyke. Ismertem egy lusta, vén baknyulat, mely egész nyáron át a mi lucernásunkba járt délutáni siestá- ra. Teli gyomorral, lomhán kullogott be, s a hűvös, magas gazban nagyokat aludt. Néha mértéktelenül beebédelt; ilyenkor gyomorégése volt, s nem igen aludt el, csak nyöszörgőit. Hogy Ilyen esetben segíthessen magán, egy skatulya biearbonát helyeztem el a lucernásba. Másnap már nem volt ott az orvosság, megette az öreg. A skatulyát pedig hazavitte a gyermekeinek, hogy guri- gázást játszanak vele. Elhatároztam, hogy augusztus 15-én az öreg lesz első va- d ászzsákmányom. Ki is mentem puskámmal a lucernásba a vadászati szabadság ezen első napján, mindjárt délután. Hiába: az öreg nem jött többé. Nem az, februárig csak itt-ott, igen messziről láthattam a vadászaton. (...) A körvadászatokon az öreg mindig leült a kör közepére. Nem idegeskedett, nem is sietett, hanem csak nézett, figyelt mindenfelé, mint egy távcsövező hadvezér. El is neveztük Moltkénak. Mikor -már a többi nyúl mind elfogyott a körből, az öreg lelapult a hóba. Háta már ősz volt, s nem is tűnt ki a fehérségből. A vadászok, hajtők már a zsákmányt szedték össze, már töltény sem volt a puskákban, mikor Moltke hirtelen csak felállt és nevetve elsietett. Nagy taktikus volt az öreg.. Nem tudom, miért, arról, hogy „nagy taktikus”, eszembe jutott az adózás. Erről pedig, no korántsem az új törvény, hanem egy régi december 16. 1844-ben ekkor írták a jegyzőkönyvbe: „Ezennel tudni illik, magamat és birtokomat önként adó alá vetem. .., azon szebb időkig, midőn hazánkban az adó állapotát igazságos törvény általán(osan) orvosolja,... adóbéli kötelezettségemben lelki könnyebbülóst találok. ..”. Hogy mik vannak, pardon, voltak — kiálthatnak föl Bezerédj István szavai után néhányan... Hiszen a régi vicc Is úgy szólt: — Melyik a legrosszabb vallás? — 'Hát az adóbe-vallás. Dr. Töttös Gábor Vadászkaland. Rajzolta Garay Ákos (Garay Antal Hal
