Tolna Megyei Népújság, 1985. december (35. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-31 / 306. szám

I la^iÉPÜJSÁG 1985. december 31. Öt nagy it a ros — öt történet Nem szokványos tudósítói jelentéseket érdekeset — kértünk, s kaptunk telexen teszünk most közzé. Tekintettel az ünnep- Tokióból, Moszkvából, Párizsból, Yarsóból re, valamilyen szempontból különleges és New Yorkból az ott dolgozó magyar tu. történetet — fantasztikusát, mulatságosat, dósítóktól. Komputer és vércsoport A felkelő nap országában eddig kétféle házasságot is­mertek. Az egyik: a hagyo­mányos és igazán .japán, mégpedig a frigyek tulajdon­képpen a szülők által köttet­nek, sok esetben úgy, hogy a házastársak ténylegesen csak a házasságban ismerik meg egymást. A másik: a nyugati stílusú szerelmi házasság. S mostanság egyre népszerűbb egy harmadik, nevezetesen a komputerizált házasságkötés. Japán nem hiába a fejlett technológia országa, gomba módra szaporodnak a kom­puteres házasságközvetítők. A mechanizmus egyszerű és nem is túlságosan drága. Ki­ki betápláltaithatja adatait a számítógép agyába, ahonnan ugyanakkor — társat keres­ve — adatokat kérhet ki. S ha bárki kedvére való koor­dinátákra bukkan, a házas­ságközvetítő cég elintézi a találkozót. Azután vagy si­kerül az ügylet, vagy nem, mindenki többször is próbál­kozhat. A komputeres társkeresés mind a nők, mind a férfiak körében növekvő népszerű­ségnek örvend. Különös te­kintettel arra, hogy mindkét nem esetében huszonöt év kö­rül kezd „szorítani a cipő”. Japánban ugyanis azt vall­ják, hogyha valaki huszonöt éves koráig nem lelte meg élete párját, harminc felé közeledve egyre nehezebben, harminc év után pedig kife­jezetten nehezen fog rábuk­kanni, amit jelez az is, hogy a komputeres házasságköz­vetítők harminc évnél idő­sebbeket nem szívesen — vagy csak extra honoráriu­mért — fogadnak. A komputer azonban más szempontból is „bogaras”. Nem áll szóba például 150 centiméternél alacsonyabb férfival és 180 centiméternél magasabb nővel. Alaposan megnézi a házasodni vágyók jövedelmi helyzetét, s elég tapintatlan ahhoz, hogy a képzettségre is rákérdezzen. Persze lehet, hogy igaza van, hisz minden bizonnyal abból indul ki, hogy esetleges rossz házassággal rontja az üzletét. Egyébként az elmúlt hónapok tapasztalatai arról tanúskod­nak: a férfiak szeretik, ha a partner nemcsak fiatalabb, hanem kevésbé képzett is. Továbbá jobb az, ha nincs önálló jövedelme, így ugyan­is a nő kiszolgáltatottabb. A legtöbb házasságközve­títő a vércsoportot is a rög­zítendő paraméterek között, tartja számon, mindazonáltal egyre több példa van arra, hogy emberek — a komputer megkérdezése nélkül is — a vércsoport szerint kötnek is­meretséget. Emögött pedig az a hiedelem rejlik, hogy a vércsoportból következtetni lehet a személyiségre, a leg­különbözőbb jellembeli tu­lajdonságokra. Ezt a hiedel­met a kereskedők is egyre inkább meglovagolják, s az üzletekben mind több olyan árucikk kapható, amely kü­lönböző vércsoportot jelez. S szinte természetszerű, hogy mindenki olyan inget vagy blúzt, trikót vagy nadrágot, sálat vagy nyakkendőt, óra­szíjat vagy kulcstartót vásá­rol, amelyen saját vércso­portja van feltüntetve, még akkor is, ha — adott eset­ben — nem sokat hisz az egészből. A legnagyobb sike­re a vércsoportot jelző női fehérneműnek van ... PIETSCH LAJOS A misztikumról - misztikumok nélkül Egy moszikvaii mozi... A film — a „Jöjj és lásd” — már lepergett. A nézők még dermed ten ülnek. A fejük­ben lüktet, tombol tovább a háború. És ott él méig ben­nük a főszereplő, a 15 éves fiú megkínzott arca és egy nagy kérdés: hogyan tudott gyermekként megbirkózni ezzel a kíméletlen-kegyetlen színészi feladattal ? Nem ti­tok: egyéb képességei mel­lett végül is hipnotikus vizs­gálatok döntötték el, hogy megkapja a főszerepet. Ilyen misztikumok alap­ján döntenének egy-egy sze­rep odaítélésénél? Szó sincs misztikumról! Vlagyimir Rajkcrv, a népszerű moszk­vai orvos-hipnotizőr szerint a hipnotizálhlatóság az érzé­kenység és a művészi tehet­ség nagyon bonyolultam, de valahogy összefügg egymás­sal. Rajikov azonban nem állt itt meg, igazi tudósként tovább ment és azt mondta, hogy fordítva is igaz: akit hipnotizálnak, fogékonyabb lesz a művészet iránt. A hip­nózis eszköz lehet művészi képességek feltárásában és kiteljesítésében. Ez így ter­mészetesen üres fecsegés is lehetne. Rajikov azonban bi­zonyítót. Művészet-pszicholó­giai laboratóriumot hívott életré, amelynek elképesztő eredményei előtt a legkriti­kusabb elmék is lábhoz tett fegyverrel tisztelegnek. Ve. gyük például Irina Aranava orvostanhallgatót. Ecsetet soha nem fogott a kezébe. Ha rajzolt, akkor gyermek­korában, krétával, ugrál ós „iskolát”, az aszfaltra. Raj- kov kéthónapos kezelés so­rán felébresztette benne a vágyat, hogy a festő szemével nézze a világot. Két hónap múltán — hipnotikus álom­ban — úgy festett, hogy al­kotásaira a hivatásos művé. szék is felfigyeltek. Jó, jó, dehát mindez hip­notikus álomban történik! — mondhatja bárki. Ott va­gyunk tehetségesek, ám mit érez az ember, ha felébred? Csalódást? Az illúziók össze. omlását? Ellenkezőleg! Egy matematikus, ugyancsak Raj- kov professzor páciense ar­ról adott számot, hogy a ke. zelés után kibontakozott benne a kézség arra, hogy tudományos képességeit éber állapotban a kellő pillanat­ban tudja összpontosítaná. Különben eddig sem volt tatok, hogy álmunkban sok­szor olyan megoldások jut­nak eszünkbe, amelyeknek nyitját ébren hiába kerestük. Puskin maga vall arról, hogy sok költői alkotása először álmában körvonalazódott. Híres táblázatát Mengyelejev először ugyancsak álmában pillantotta meg. Az is régi ta. pasztalat, hogy más a han­gulatunk egy derűs, vagy ép­penséggel egy rémálom után. Ez adta az ötletet Rajikov professzornak, hogy arra al­kalmas egyéneknél kellemes, közérzetet jiavító álmokat programozzon be. Innen már megint csak egy lépés, per­sze, merész lépés volt az, hogy egyesék éppen Rajikov segítségével önmagúk prog­ramozták be saját álmukat. vajon a hipnózis, sőt, az onlhipnózls, mint új módszer valamiféle egyetemes gyógy, mód lesz a betegségék le­küzdésére, vagy éppenséggel művészi képességek kialakí­tására? Szó sincs róla! Vla­gyimir Rajikov professzor hangsúlyozza, hogy egyrészt a hipnózis serüti'be se tud belevenni olyan tulajdonsá­gokat, amelyek eredetileg nincsenek meg benne, más­részt korántsem mindenki al­kalmas a hipnózis befogadá­sára. Hável József • • Öreg ember nem vén ember Mindig is kicsit gyanakvó voltam az álbölcsességek és a közhelyek iránt. Nem hit­tem sem abban, hogy egy­szer él az ember, de abban sem, hogy öreg ember nem vén ember. Most ünnepélye­sen visszavonom összes fenn­tartásomat, kétségemet, leg­alábbis, ami a vén embere­ket illeti. Erre a nagy pál- fordulásra az a 80 esztendős francia öregúr késztetett, aki ősz fejjel határozta el, hogy felépít egy új világot. Ezek után hadd mutassam be Monsieur Philipe Tall- lez-t. Élete a tenger partján, tengerész családban kezdő­dött, s ez meghatározta sor­sát. Mint apja, testvére, ő is a haditengerészetnél szolgált, egészen a második világhá­ború végéig. Ekkor, mint annyi mást, őt is leszerel­ték. De az obsitostól nem vett teljesen búcsút a fran­cia állam, öt és a tenger né­hány olyan megszállottját, mint amilyen Cousteau ka­pitány, megbízták azzal, hogy szervezze meg a ten­ger alatti kutatásokat. Tail- lez ex-őrnagy mindenre szí­vesen vállalkozott, ami a tengerrel kapcsolatos. így aztán a felszín alatti búvár­kodás egyik úttörője lett, de mellékesen foglalkozott az óceánok biológiájával is. Aztán megalakította a fran­cia búvársport szervezetét, majd néhány évvel később ő lett a mélytengeri búvárok világszervezetének alapító atyja is. Megkérdezték tőle, hogy mi vonzza a tengerek mé­lyére és a messzi óceánok... Azt válaszolta: a tenger az egyetlen és az utolsó sza­bad terület a Földön. És ő nagyon fél, hogy az ENSZ végül ezt is fennhatósága alá vonja, elosztja, feloszt­ja .. . Ezért is gondolt ba­rátaival együtt arra, hogy — mielőtt az elkerülhetetlen bekövetkezik — valamit tesz. Az ötlet pedig a követke­ző: végy hét öreg hajót, olyanokat, amelyekre már senkinek sincs szüksége. Minden kikötőben van belő­lük elég... Kötözd össze erősen ezeket a hajótesteket, és már kész is a mestersé­ges sziget, amelyet a Csen­des-óceánon bárhol felállít­hatsz, aztán megtelepedhetsz rajta, s boldogan élhetsz itt, amíg csak meg nem halsz. Nyilván feltűnt, hogy hét hajót kíván ez a különös új­világ-építő recept. Taillez szerint azért kell pontosan ennyi, mert a hetes ősidők óta bűvös szám, s egy ilyen vállalkozáshoz nem árt, ha földöntúli erők is segítenek. Ez valóban nem ártana, mert Taillez úr vállalkozása ugyan már ötéves, de a különböző akadályok, nehézségek, buk­tatók és a sok-sok rosszin­dulat miatt ott tart, ahol az Olvasó gondolja. Az ősz nyolcvanesztendős tengerész azonban nem adta fel tervét. Mondom, hisz ebben, és va­lószínűleg ezért fog vala­mennyiünket túlélni, régi hajókat keresgélve, legalább százéves koráig. ÖNODY GYÖRGY Urbaniada Ha Lengyelországban dol­gozó újságíró az ember, ak­kor előbb-utóbb óhatalanul kapcsolatba kerül a kormány szóvivőjével, legalább egy kérdés erejéig. Ez pedig majdnem annyi, mintha egy intézménnyel kerülne kap­csolatba, hiszen Urban az el­múlt négy esztendőben egy­személyes intézménnyé vált. Lehet szeretni vagy nagyon nem szeretni, lehet vele vi­tatkozni, a stílusán fönr- akadni, csak egyet nemigen lehet — megkerülni. Az im­már rendszerré vagy :nkább intézménnyé vált keddi saj­tóértekezletek a külföldi új­ságíróknak elmaradhatatlan programot jelentenek és las­san még a külföldi sajtóban is az első számú információ forrásává válnak. Mindez a szóvivőt nem akadályozza meg abban, hogy továbbra is folytassa mesterségét, az újságírást és ebbeli minőségében ne ve­rekedjen saját nevén vagy különböző álnevein. Példa erre az alábbi írás, amit Ur­ban a lengyel Ludas Matti­nak (horibile dictu, egy való­di kormányszóvivő egy való­Ahogyan az a világ egyik leggazdagabb emberéhez il­lik, Armand Hammer igyek­szik felülemelkedni a csalá­di perpatvaron, ha másként nem, Boeing 727-es magán­repülőgépével. Ám diszkré­ció ide vagy oda, rangos ügy­védnek mégiscsak az ő ne­vében perelik öcsse lányát, és ez nem maradhatott titok­ban. Talán multimilliomosnak kell lenni ahhoz, hogy a kí­vülálló ezt az ügyet megért­se az ismert tények ugyanis nehezen illeszkednek az át­lagember morális értékrend­jébe. A főszereplő egy világ­hírű üzletember, akivel ál­lamfők tárgyalnak, aki 87 éves ellenére is az Occiden­tal Petroleum cég aktív ve­zetője, s aki legalább 150 milliós vagyonnal rendelke­zik. Armand Hammer emel­lett arról ismert, hogy sok- millió dollárt fordított jóté­konyságra és nem szűkmar­kú akkor sem, ha a müvé­di vicclapnak ír) szánt: „Jer- zy Urbánnák hívnak és a kormányban dolgozom, mint szóvivő. Elővettem egy darab papírt, hogy végre elszámol­jak a házaimról.” Mint ki­derült, Urban azt szeretné, hogy juttassanak neki abból a 7—8 villából és házából, amelyet a pletyka szerint ő épített, vagy neki építenek Varsóban és környékén. A lengyel szóvivő elpanaszolja, hogy ismerőseire és barátaira nincs jó hatással, hogy le­tagadja házait, mert úgy vé­lik, hogy a barátság már nem a régi. ,4gy aztán nem ma­rad más hátra, mint hogy beköltözzek valamelyik pa­lotámba és ha jön a tulajdo­nos, akkor tanúkat állítsak a pletykálkodók közül, hogy a ház igenis az enyém.” Urban beszámolt egy olyan veszély­ről is, . amely a prominens személyeket fenyegeti. Ez pedig a válogatás nélküli kézfogás kötelessége, ami Lengyelországban 1981. de­cembere, a szükségállapot bevezetése után igen kényes dolog volt. A prominens sze­mélynek ugyancsak meg kel­lett gondolnia, hogy kinek, szetek támogatásáról van szó. Nos, ez a tekintélyes és gazdag tőkés váratlanul 666 714 dollár 74 centes adós­ságot követel vissza, mégpe­dig nem mástól, mint tulaj­don testvére gyermekétől. Érthetetlen? Felháborító? Nos, nézzük kicsit részlete­sebben a tényeket. Armand Hammer öccse, Viktor 1983-ban halt meg, és mintegy másfél millió dol­lár értékű ingatlant hagyott maga után. Ezt most fogadott lánya, az 59 esztendős Nancy Hammer Eilan birtokolja. Ahhoz, hogy elhunyt apja tar­tozását kiegyenlítse, meg kel­lene válnia az ingatlantól, s Nancy-nek ez nincs ínyére, mondván, nem felelős apja adóss ágáért. Napvilágra került, hogy Hammer annak idején a pénzt azért adta az öccsének, hogy az kezeltetni tudja sú­lyosan beteg feleségét, ám'a fivér — talán épp a fogadott mikor és hol nyújt kezet, mert könnyen előfordulha­tott, hogy a keze üresen ma­radt. Ez a veszély mára el­múlt, de az még megfigyel­hető, hogy aki korábban el­lenzéki volt és mára föladta nézeteit, a nyilvánosság előtt még igyekszik tartani magát. Gyakran saját politikai elv­barátai néznek rá furcsán, amikor udvariasan üdvözli a még megmaradt ellenzék tag­jait. „Pedig csak arról van szó, hogy Varsó kisváros, én hosszú ideje itt élek és isme­rőseim közül ismeretségünk ideje alatt többen többször irányt váltottak, de emiatt sem nekem, sem nekik nem állt szándékukban érvényte­leníteni az ismeretséget” — írta Urban. És még egy Urbaniada a választások napján tartott számtalan sajtóértekezletek egyikéről. Urban bejelentette, hogy egy „incidens” miatt meg kellett szakítani a sza­vazást az egyik faluban, mert Leontyna Antonyak választópolgár egészséges fiúgyermeknek adott életet a szavazóhelyiségben, bába­asszonyként pedig a válasz­tások tisztaságát ellenőrizni hivatott úgynevezett bizalmi férfiú működött közre. .. LÁSZLÓ JÓZSEF lány befolyásolására? — drága elfekvőbe rakta az asszonyt. Nancy állítólag egyébként sem törődött mos­tohaanyjával. Még cifrább az ügy, ha figyelembe vesszük, hogy Viktor Hammer 74 éves korában kívánta meg az apa­ságot, s akkor fogadta gyer­mekévé a 48 esztendős Nan- cyt. A felperes ügyvédei sze­rint ez ugyancsak szokatlan dolog, az immár hatvanadik életévébe lépő nő azonban ezt tagadja. Azt mondja, ő hűséges „gyermek” volt, rendszeresen látogatta „szü­leit”, s ott virrasztóit Vik­tor Hammer halálos ágyánál is, nem úgy, mint szőrösszí­vű bátyja. Ki hát a pénzéhes és a számító a szemben álló fe­lek közül: a multimilliomos, aki 667 ezer dollárt a mel­lényzsebéből is ki tudna fi­zetni? Vagy az a nő, akit örökbe (és kölcsönkapott birtokába) fogadott a nagytő­kés öccse? Az amerikaiak izgalommal várják az ügy fejleményeit... CSAK ELEMÉR Családi perpatvar Egy francia kikötő Tüdő. és asztmás bete gek hipnotikus álomban

Next

/
Oldalképek
Tartalom