Tolna Megyei Népújság, 1985. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-31 / 306. szám
12 ^NÉPÚJSÁG 1985. december 31. Az ausztráliai Hans Tholst- rup szokatlan járművel utazta végig Ausztráliát. 4128 kilométeres utat tett meg Per Ül tői Sydney-ig fürdőkád- alakú, üvegből készült, 720 napcellával haj főtt járművével. ,-A csendes sikeres” nevű gépkocsi alkotója be akarta bizonyítani, hogy járműve egyedül napenergia segítségével hatalmas távolságot tud megtenni. Az ausztráliai ipar 135 000 márkának megfelelő támogatást nyújtott vállalkozásához. Az utazás nem volt köny- nyű; az utasoknak naponta 11 órát kellett úton lenniük. Csak késő délután tartottak rövid pihenőt, amikor Tholstrup felváltotta a volán mellett partnerét, Larry Perkinst. A váltásnál fel kellett emelni a 3,04x2,12 méter nagyságú lemezt, amelyen a napelemeik voltak elhelyezve. A vezető csak így tudott a szűk vezetőfülkébe bemászni. A jármű az árnyékban sokszor 55 fokos hőségben óránként átlagosan 25 kilométeres sebességgel haladt. Lejtőn lefelé a sebesség valamivel nagyobb volt. A szol árautót pótal katrészeket szállító tehergépkocsi követte. Ez az óvatossági intézkedés azonban feleslegesnek bizonyult. Nem történt műszaki baleset. Tholtstrup húsz nap után érte el célját. A gépkocsi zaj nélkül gördült be Syd- ney-be. Tholstrup meg van győződve róla, hogy „a szo- lárautóé a jövő”. Amit Tholstrup nem említett: szerencséje volt, mert az időjárás nem húzta keresztül számítását. Egész utazása alatt egyetlen felhő sem volt az égen. A mángorlótól a gőz vasalóig A vasalás manapság nem tartozik a legnehezebb háztartási munkák közé, nagyanyáink korában azonban ez is másképp volt. A vasalás nagyon nehéz, hosszadalmas, komoly testi erőfeszítést követelő otthoni teendőként fárasztott leányt és asszonyt egyaránt. A mángorló — a „hideg- vasaló” — a belocsolt vagy félig nedves ruhát ugyanúgy simította ki, mint ma a gőzölős vasaló. A mángorló először a XVII. századiban bukkant fel Skandináviában és Észak-Németországban. Hazánkban a legrégibb — múzeumban őrzött — darabjai az 1700-as évek elejéről valók. Am a parazsas, majd a kivehető, tűzben hevíthető belsejű „papucsos” vasalók kiszorították a mángorlót, s a XIX. században már csak a paraszti háztartások hidegvasalója vdlt. Végleges eltűnését mégis az magyarázza, hogy századunkban általánossá váltak a villanyvasalók. Ezeknek a vasalóknak nélkülözhetetlen kelléke volt egy nedvesített kendő, amelyből a forró vasaló gőzt fejlesztett. Az igények — és a kényelem — növekedése miatt a fejlesztők arra törekedtek, hogy kiiktassák a nedvesített kendő használatát. Megjelentek tehát az elektromos fűtésű gőzvasalók, amelyeknek víztartályát fel kellett tölteni, és az itt képződött gőz nedvesítette meg a vasalandó textütát. Kezdetben rengeteg hibájuk volt ezeknek a vasalóknak: vagy túl gyorsan fogyott ki a víz a tartályból, vagy a vízkőlerakódás miatt sza- bályozhatatlanná válit a gőz kiáramlása. A Philips-cég oldotta meg a kérdést azzal, hogy olyan víztartályt alkalmazott, amelyben nem forr el az egész betöltött vízmennyiség. A vasaló talpán elhelyezett nyíláson kell a vizet betölteni (a képen éppen kinyitják), a képződött gőz pedig a vasaló elején lévő három nyíláson ás fújódik ka; ily módon megfelelően elosztódik. A gőz adagolását a vasalón gombnyomással lehet szabályozni, illetve be- és kikapcsolni. A tartályban 1/8 liter víz tölthető be, ami 30 —40 percig ad gőzt. Természetesen a vasaló termosztáttal is fel van szerelve, ami a vasalandó anyag tulajdonsága szerint szabályozza a hőfokot. Egy kis égő jelzi a vasaló bekapcsolt állapotát. N MAGAZIN J MAGAZIN MAGAZIN ÍÍM MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN A nap mint üzemanyag A vasaló súlya mindössze 1,1 kg. A kiáramló gőz elegendő nedvességet ad a szövet kisimításához vagy a ráncok levasalásához. A hót karikatúrája Süllyedő Keleti-tenger A Keleti-tenger déli része és partvidéke évente 0,1—1,5 milliméterrel süllyed, — állapították meg lengyel geológusok és geofizikusok több évig tartó mérésekkel. Kimutatták, hogy a földkéreg intenzíven mozog az egész Keleti-tenger térségében. A déli rész süllyed, az északi és a keleti térség viszont emelkedik, a Botteni-öböl északi részén akár tíz millimétert is elérhet az emelkedés évente. Ezenkívül megállapították a skandináv félsziget növekedését is. A szocialista országok kutatói jelenleg olyan térkép összeállításán dolgoznak, amely ábrázolja majd a földkéreg mozgásait Közép- és Kelet- Európábán. Ez lesz az első effajta térkép a világon. A tervek szerint 25—30 évenként rendszeresen felújítják majd az adatait. Svájcban és az Egyesült Államokban fizetik a legmagasabb bért A világ legdrágább városai manapság Lagos, Tokió, New York és Abu Dzabi. A legmagasabb béreket és fizetéseket az Egyesült Államok és Svájc nagyvárosaiban fizetik. Genfben és Los Angelesben vehetnek az emberek a legtöbbet a keresetükből. Ez a Schweizer Bankgesellschaft ezúttal hatodszor végzett felmérésének az eredménye. 49 világváros 20 000 ár- és béradatát vizsgálták meg. Az árszint vizsgálata során egy 119 árut tartalmazó kosálból éllovas a nigériai főváros, Lagos 209 ponttal, utána Tokio (185) és New York következik (166). Mögöttük sorakoznak 141—130 ponttal Manama (Bahrein), Chicago, Houston, Osló és Helsinki. Az észak-amerikai városok vezető szerepébe a magas dollárárfolyam is belejátszik. Becs szerény 87 ponttal az alsó harmadon foglal helyet. A legolcsóbb városok e besorolás szerint Bio de Janeiro (63 pont), Isztambul (60), a sort zárja Bangkok 57 ponttal. A legmagasabb átlagfizetést Észak-Amerikában és Svájcban kapják a foglalkoztatottak. Számítási alapnak 12 különböző foglalkozást vettek. Megint Zürichet vették 100-nak. Eléje sorol Genf, Toronto, Montreal, Houston, Chicago, Los Angeles az éllovas, 142 pontos New Yorkig. Djakartában, Manilában és Bombay-ban a lakosságnak a felmért 49 város átlagos bérszínvonalának 12—16 százalékával kell beérnie. Bécs a 61 pontjával ebben a felsorolásban is a viszonylag kedvező helyen, a második harmad felső részén helyezkedik el, megelőzve Londont, Párizst és Milánót, óriási árkülönbségeket találtak az élelmiszereknél, amelyek Lagos ban és Tokióban kereken a tízszeresét érik el a bangkokinak. Hazai kis számítógépek A személyi komputerek egy része ma már nálunk is joggal tart igényt arra, hogy házi számítógéppé váljék, segítve a kikapcsolódást, a tanulást, a művelődést, az otthon végzett szellemi munkát. Nem meglepő tehát, hogy előállításuk, működtetésük, forgalmazásuk gondjaival legalább ötven ki- sebb-nagyobb hazai cég foglalkozik. Pedig sokan úgy vélik, hogy reménytelen kísérlet felvenni a versenyt a messze-messze előttünk járó nagy cégekkel, amelyek maguk is egyre öldöklőbb harcban próbálnak talpon maradni, de amelyek mögött óriási kutató-fejlesztő gárda, általunk szinte elképzelhetetlenül nagy tőke áll. Ám mások úgy érvelnek, hogy ha igazán meg akarjuk érteni, meg akarjuk ismerni a fejlett technikát és technológiát, akkor bizonyos mértékben magunknak is végig kell kínlódnunk a „szülés” néhány olyan fájdalmát, amin a vezető cégek fejlesztői is keresztülmentek. Arról viszont már kevesebbet beszélünk, hogy számítógépet és hozzá való programot gyártani Magyarországon csak pillanatnyilag, a hiány miatt felkorbácsolt magas árak mellett gazdaságos. De ha majd a hiány enyhülése következtében esni fognak a külföldi gépek árai, vajon akad-e majd vevő a magyar számítógépekre? Mert egyébként a rendkívül erős nemzetközi mezőnyben sincs szégyenkeznivalónk, de gazdaságos gyártásukhoz idehaza eladhatatlan sorozatnagyságra lenne szükség. Nem sok jót ígér a jövőt illetően az sem, hogy minden fejlesztő és gyártó szinte kizárólag csak az alapgép előállításával foglalkozik, a nélkülözhetetlen tartozékokkal és perifériákkal ugyanakkor senki sem törődik. Ráadásul semmiféle együttműködés Sincs a különféle gépek fejlesztői között Szilveszter-éjen Megfejtésként beküldendő a vízszintes 7. és a függőleges 1. számú sorok a Tolna Megyei Népújság Szerkesztőségének címére: 7101 Szekszárd, Széchenyi u. 36. Pf.: 71. Beküldési határidő: január. 10. A borítékra, levelezőlapra kérjük írják rá: Rejtvény! Az 50. heti, Író a könyvéről című rejtvényünk megfejtése a következő: „Az a mű, amelyet másodszor is elolvasnak: megmarad !” A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: Pesti Istvánné, 7084 Pincehely, Tóinai L. u. 6., Prókay István, 7130 Tolna, Hámán Kató Up. 35., Orsós János, 7148 Alsónyék, Templom u. 20., Kováts Jenőné, 7100 Szekszárd, Perczel Mór u. 3. III/8., Neubauer Gábor, 7181 Tevel, Petőfi u. 287. VÍZSZINTES: 1. Ádám párja. 4. Durva posztó. 7. Az idézet első része. 13. Hiszékeny. 15. Művészettörténész (Nóra). 16. Ülőbútor. 17. Német „ő”. 19. Gyógyszertár. 20. A szabadba. 21. Gazdasági Hivatal rövidítése. 22. Szenvedés. 24. Hizlalásra fogott sertés. 25. Tapogatózna keresgélő. 27. Van ideje. 29. Magyar film címe. 30. Folyóirat. 31. Elpáhol. 33. Napról. .. 35. A fog ágya. 36. Manó egynemű betűi. 37. Levest szed. 39. Szép Ernő verse. 41. Ürmérték röviden. 42. Európai nép. 43. Halogató. 44. Kicsinyítő képző. 46. Lengyel sci-fi író. 47. Tévesen jegyző. 48. Használatlan. 49. Létezett. 51. Hivat. 53. Je- gyezteté. 55. Szakember. 57. Pára! 59. Szándékában áll. 60. Lelt. 61. Elvek fontosságával bíró. 63. Bizony, a régi magyarok nyelvén. 64. Sávdarab! 65. A múlt idő jele. 66. ...Sat, román város a Fekete-tenger partján. 68. Lekvár. 69. Nyugati katonai tömb. 71. Malom része. 72. FigyeLmezteté. 74. Reteszel. 73. Hónap nevének rövidítése. FÜGGŐLEGES: 1. Az idézet befejező része. 2. Változtató. 3. Indiai légitársaság. 5. Kelmefestő eljárás. 6. Magmás telénkőzet. 7. A hagyma városa. 8. ...regénye (Gárdonyi). 9. Morzejel. 10. ..inas (Munkácsy Mihály festménye.) 11. Némán nézi! 12. A műkorcsolyázás egyik versenyszáma. 14. Vatikáni és a portugál gépikocsik jele. 19. Indulatszó. 20. Sivatag Dél-nyugat Afrikában. 23. Megkülönböztetésre szolgál. 25. Vaslkailapos. 26. A vízszintes 63. fordítottja. 28. Bizakodik. 30. Mint a 14. számú sor. 32. Nagyszerűt alkotott. 34. Autonóm terület rövidítése. 38. Bizakodott. 40. Tolna megyei község. 43. Védelmez. 45. Elűz. 47. Egyforma betűk. 48. Felszólító. 50. Telefon röviden. 52. Rövid részlet! 54. Vonatkozó névmás. 56. A tetejére nyom. 58. Ünnepélyesen beiktatá. 61. Angol főnemesi cím. 62. Római 2. 66. ...West, egykori amerikai filmszínésznő. 70. A tantál vegyjele. 71. Angol gépkocsijel. 73. Egyforma betűk. Egy hazai fejlesztésű és gyártású személyi számítógépet láthatunk Szöveg nélkül.