Tolna Megyei Népújság, 1985. december (35. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-30 / 305. szám

1985. december 30. NÉPÚJSÁG 5 Mire fordítják a közművelődési alapot? Régi gyermekjátékok a Kiscelli Múzeumban Az utóbbi hetekben tete­mesen megnőtt az Országos Közművelődési Tanács pos­tája. Rendre érkeztek a pá­lyázatok a legkülönbözőbb művelődési intézményektől, szervezetektől, egyesületek­től azzal a céllal, hogy meg­nyerjék elképzeléseikhez az országos közművelődési alap anyagi támogatását. Az OKIT pár éves jól bevált gyakor­latához híven az idén is irányelveket tett közzé, s ezekben a video- illetve a számítástechnikának a mű­velődésben betöltendő szere­pére, valamint a városok és környékük, a körzetek mű­velődési intézményeinek ös­szehangolt tevékenységére hívta fel a fiigyeimet. A pá­lyázati igények ezúttal is meghaladják a közművelődé­si alap pénzügyi kereteit, összességében mégis örven­detes a nagy érdeklődés, mert azt jelzi, hogy a szak­emberek fontosnak ítélik a korszerű technika közösség­teremtő, közművelődési lehe­tőségeit, másrészt azt, hogy az egymástól gyakran elszi­getelten működő, anyagi és szakmai gondokkal küszködő kis művelődési otthonok együttműködésével megsok­szorozható az erő. A kormány 1974-lben hozta létre egyik bizottságaként az Országos Közművelődési Ta­nácsot, és az országos köz- művelődési alapot, ez utóbbi feladatául adva, hogy támo­gassa a központi szándékok érvényre jutását, karolja fel és segítse elterjeszteni a progresszív tartalmú közmű­velődési kísérleteket, az új­szerű formákat. A pénzügyi alap megteremtésével téhát nemcsak az erkölcsi, a szák­mai, hanem az anyagi támo­gatásra is mód adódott, s er­re nagy szükség is volt. Az intézmények költségvetése ugyanis az idő tájt is meg­lehetősen szűkös volt, és még inkább az napjainkban. Ám az áliap sem adhatta számlá­latlanul a forintjait, az éven­kénti 70—100 millió forint mindig kevesebb volt a kel­leténél, jó néhány érdemle­ges pályázatra az indokolt­nál kevesebb jutott, de na­gyon sok kísérlet és kultu­rális vállalkozás jutott rév­be általa. Az OKT-nál az egyik legsikeresebb akció­ként a lakótelepi klubháló­zat megteremtését említik. Viszonylag gyorsan felismer­ték, hogy a közművelődés fehér foltjai országszerte a gombamód szaporodó lakóte­lepek, s ha már méltó mű­velődési központok a pénzhi­ány miatt nem épültek, va­lamilyen átmeneti megoldásit kellett keresni. A lakóklubok — melyékből ma már mint­egy 300 működik Budapesten és nagyvárosainkban — eb­be a koncepcióba illeszked­nek bele, és kissé már túl is mutatnák ömmagukon. A mai igényeknek megfelelő, meg­hitt hangulatú kisközössé­gekké váltak, és sok helyütt olyan lelkes hivatásos és amatőr népművelőket von. zottak magukhoz, akikre a későbbiékben is építeni léhét. Ugyancsak az országos közművelődési alap támoga­tásával épült kü országszerte sók helyütt a települések könyvtári ellátórendszere. A falusi bilbliótékák például évek óta küszködnek, hogy szerény költségvetésükből frissítsék, gazdagítsák köny­vespolcaikat, az emelkedő könyvárak azonban ezt a tö­rekvést nehezítik. De mind­ettől függetlenül is felmerült néhány éve, hogy nem len­ne-e célszerűbb az egymástól függetlenül és egymássá! párhuzamosan futó vonala­kat valahol egy pontban összehozni, az újabb beszer­zéseket egyesíteni, afféle tápna'ktárakban, ahol ki-iki bizton megtalálja az olvasói által kért könyveket. Ma már a követendő példák so­rakoznak. Napjainkban vannak kiala­kulóban hasonló céllal — fő­leg a kistelepülések igénye­sebb művelődését, szórako­zását szolgálandó — az úgy­nevezett műsorellátó közpon­tok. Ezek többnyire megyei művelődési házakhoz kap­csolódnák, és arra vállalkoz­nak, hogy ízléses, színvona­las műsorokat szervezzenek és közvetítsenek a falvakba, a községekbe — elfogadható áron. Bevonják ebbe a helyi művészeket és az elismert, népszerű amatőr együttese­ket is; az első tapasztalatok, például Vas vagy Komárom megyében, kedvezők. A célok között nem utolsó, hogy a fialusi, gyakran félállású, szakmailag kevéssé felké­szült művelődés’iotthon-igaz- gatókat, megszabadítsák a sekélyes műsort drágán adó haknilbrigádoktóL Az évtizedes tapasztalatok iazt bizonyítják, hogy az ér­dekes és tartalmas progra­mok becsalogatják a közön­séget a művelődési intézmé­nyekbe, s egy-ikét éve nagy vonzerőnek bizonyul, főleg a fiatalok számára a video és a számítógép. Az OKT már az idei pályázatokat meg­előzően is közreműködött ezeknek az eszközöknek és a hozzájuk való műsoroknak a szoftvereknek az élterjeszté­sében. Ezideig a közművelő­dési alap támogatásával nem kevesebb mint 400 videoké- szülék jutott el a művelődé­si intézményétóbe, és ez a nagyon is kézzel fogható tá­mogatás folytatódik a jövő esztendőben is. Az újább pá­lyázatok beküldési határide­je: 1986. február. Változatlanul feladatának tekinti az OKT közművelő­dési célú beruházások segíté­sét is. Aligha épült volna fel jó néhány intézmény az alap közreműködése nélkül. Ott varrnak a forintjai a Szolnok Megyei Művelődési Központ falaiban csakúgy, mint a szombathelyiében, a dombó­vári vagy a bonyhádi műve­lődési házéban. A beruhá­zású pályázatok elbírálásánál a fő szempont mindig is a „fehér foltok” gondjainak enyhítése volt, az ma is, emellett azonban előnyben részesítették az olyan épí­tési terveket, amelyek a korszerűbb közművelődést kívánták szolgálni. A siker reményében pályázhattak például az olyan fialvalk, vá­rosok, ahol a korábban épüllt nagytermes művelődési há­zat emberi léptékűvé kíván­ták átalakítani, ahol kister­mekben, klubszobákban, szakköri helyiségekben kép­zelték el a jövőt, csak éppen kisebb-nagyabb mennyiség­ben a pénz hiányzott. Az alap arra sohasem vállalko­zott, hogy maga vállalja át teljes egészében a helyi ta­nácsok, alkalmasint a válla­latok feladatát, benne azon­ban a jó szándék, a helyi társadalmi összefogás rend­szerint partnerre talált. Oly­kor a pályázaton elnyert ösz- szeg adta meg a bázisát a későbbi lakossági, vállalati felajánlásoknak. Mindez a most befejeződő tervidőszakra is jellemző volt, azzal a különbséggel, hogy a segítés főleg a felújí- tásökihoz kapcsolódó rékomst. rukciókra, bővítésekre irá­nyult. Nem is elsősorban anyagi okokból, az e célra fordítható évi 30—50 millió forint ugyanis a nehezebb gazdasági helyzetben sem csökkent (igaz, nem is emel­kedett). Bebizonyosodni lát­szik azonban, hogy a felújí­tások, rekonstrukciók révén gyakran minőségileg is új értékek jönnek létre, s erre Hajdú-Bihar, Békés, Szolnak, Zala megye számos példát ladött. A szigetvári régi mű­velődési ház átalakításával és bővítésével — gazdaságo­san — új művelődési tereket nyertek, tévészobát, olvasó­termet rendezhettek be. Deregán Gábor Az elmúlt száz év játé­kaiból rendezett kiállítás­sal lepte meg a gyereke­ket és felnőtteket a Bu­dapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma. A vit­rinekben látható babák, babaházak, falvak, várak, műhelyek, boltok felidézik elődeink gyermekkorának világát, hangulatát. Új Shakespeare- dráma? Alig egy hónappal azután, hogy egy oxfordi kutató be­jelentette: egy korábban is­meretlen Shakespeare-költe- ményt fedezett fel, újabb szenzációs, ugyanakkor erő­sen vitatott hír tartja láz­ban az angol irodalomtudó­sokat. Egy cambridge-i kutató közölte, hogy rábukkant Shakespeare egyik ismeret­len s egyben valószínűleg első drámájára, amely a „Vasbordájú Edmund” (Ed­mund Ironside) címet viseli. Mi több, eredeti, kéziratos formájában akadt a műre. Az egyébként zenetudósként számon tartott Erich Sams kijelentette, a 2060 soros da­rabban nemcsak legalább 200 olyan szó, kifejezés és for­dulat található, amelyet a nagy oxfordi szótár szerint Shakespeare talált ki, de a kézírás vonalvezetése is „kétségtelen azonosságot mu­tat más ismert és hitelesnek vélt Shakespeare-kéziratak- kal”. A szakértő számítógépes ellenőrzéseket is végzett ál­lítása bizonyítására. A Cambridge-dzsel örök riva­lizálásban álló oxfordi tudó­sok azonban enyhén szólva hűvösen fogadták a bejelen­tést. Nem lehet igaz a szólásmondás! Idős ember, szálkás betűkkel írt levelét olvasom. Végső el­keseredésében fordult hozzánk. Arra szeretne választ kap­ni : „... miért van az, hogy minket annyira elnyomnak min­denhol? Már többször fordultam kéréssel a Hatásághoz, de érdemi választ sehonnan nem kaptam.” Azaz kapott, de nemleges választ. Pedig: „... a feleségem száz, én pedig nyolcvan százalékos rokkantnyugdíjas vagyok, és a kettőnk nyugdíja 3970 forint. Itt vagyunk ketten és a vízhordás is pénzbe kerül. Tudok olyanokat, akiknek megvan a 2200 fo­rint nyugdíjuk és mégis kapnak a tanácstól 1300 forintot...” Ezekre a kérdésekre várja a válaszokat szeretettel és tiszte­lettel. Sok hasonló levelet olvastam már, de mindig megráz, ha böngészem az idős emberek elnehezült kézzel írt pana­szos sorait. Mindig elképzelem őket: hosszú tépelődés után nekigyűrkőznek és megírják azt, ami nekik nagyon fáj, ki­tárják magukat idegenek előtt és férnek. Kérni senki sem szeret. Az idősebbek kiváltképpen nem. ök igazán akkor boldogok, ha adni tudnak a gyerekeiknek, az unokáiknak. Nem tudom, hogy a levélírónak vannak-e gyerekei, uno­kái. Lehetséges, hogy senkijük sincs. A leírt sorokban a kér­désre nincs válasz. A szokásos módon elindul útjára a levél. Kísérő sorokkal az illetékesekhez: vizsgálják meg az ügyet és az eredmény­ről mind a levélírót, mind a szerkesztőséget levélben ér­tesítsék. A válasz határidőn belül érkezik. Az illetékesek az ügyet kivizsgálták és megállapították: a hatóság előtt évek óta ismert a levélíró panasza. A többit már szó szerint idézem: „Havi nyugdíját és hat gyermeke anyagi körülményeit fi­gyelembe véve nincs lehetőség arra, hogy az Önök részére a helyi tanács rendszeresen szociális segélyt folyósítson, mert gyermekeik jövedelme rendszeres támogatásukat lehetővé te­szi. A gyermekek által nyújtott támogatás mellett lehetőség van rendkívüli szociális segély kiutalására, ilyen juttatást ebben az évben két alkalommal kaptak már a helyi tanács­tól. Kérem a levelére adott válaszom szíves tudomásul vé­telét. Szekszárd, 1985. december hó 23.” A válasz a szeretet ünnepe előtt íródott. A dátum a sze- retetre, a családi ház melegére, a meghitt estékre, az aján­dékozás örömére emlékeztet, a rideg tényeket közlő sorok pedig a hálátlanságot, a kötelesség elmulasztását idézik fel bennem. A szólásmondásra gondolok: „Egy szülő fel tud nevelni...” Jelen esetben hat gyereket neveltek fel. Nem tudom, hogy milyen anyagi helyzetben vannak a gyerekek. Olyanban semmi esetre sem lehetnek, hogy havonta legalább kétszáz forintot ne tudnának rendszeresen — akár plusz munka árán is, egy kis lemondás árán is — a szüleiknek juttatni. Nem kellene több, hisz édesapjuk azt írja a levelében: „.. .van olyan, aki 2200 forint nyugdíja mellett 1300 forint rendszeres támogatást kap a tanácstól.” Ha ők havi 1200 forintot kapnának...! Nem a tanácstól! A gyerekeiktől, aki­ket felneveltek és akikről az apa a levelében nem tesz em­lítést. Jobban szégyelli a gyerekeit, mint a kitárulkozást ide­genek előtt! A gyerekeitől már kérni sem mer! A gyerekeknek pedig kérés nélkül is adniuk kellene! Nem rendkívüli segélyt és nem évente kétszer, mint a ta­nács, vagyis az állam, hanem rendszeresen, havonta. Az állam gondoskodik a rászoruló idős emberekről. Azok­ról, akiknek nincsenek hozzátartozóik — teljes egészében, azokról pedig, akik annak ellenére, hogy vannak hozzátar­tozóik, a szükséges mértékben. A társadalom felelősnek ér­zi magát az idősekért, de minden jóérzésű ember azt vall. ja: a szülők sorsáért elsősorban a gyerekeik a felelősek! Ne­kik kell a lehető legszebbé, leggondtalanabbá tenni szüle­ik életét. A mi társadalmunkban, a legemberibb társada­lomban nem lehet igaz szólásmondás, mely szerint: „Egy szü­lő fel tud nevelni...” Hat gyerek is szebbé, gondtalanabbá köteles tenni a szülők életét! SZALAI JÄNOS Jó reggelt kívánok! Köszönnék és szívesen ott a Keselyűsi út végén! Hiába. Rohannak az emberek, talán még érezném közelségükben a Caola-illatot, most fejezték be a húskombinátban a mun­kát. Szaladnak a buszhoz, a személygépkocsikhoz. S "ket­ten a kerékpártárolóhoz igye­keznek. Két asszony, úgy jó ötven körüliek. „Asszonyok — mondanám — meddig te­kerik még azt a bringát?" — kilométerben gondolom, per­sze, nem években. S rohan el mellettem, ugyancsak az iparnegyedben, a maszek teherautó, stoppol a söriparinál, és befordul. Szállítmány vár rá. Kóla5 Sör? Ki tudja? A tény, hogy olyan sok ott, s másutt is a göngyöleg, hogy már a fejem fájdult a mirtap, amikor az epreskerti telepen körülnéz­tem. Száz-ezer-tizezer láda, benne húszasával az üveg, üveg, üveg... Elönt bennün­ket az üvegtenger. Tehát jó reggelt kívánva azt mondom magamban, hogy bárcsak na­gyobbak lennének az üvegek — a kólások, az üdítősök, és olcsóbbak a benne lévő ita­lok. Már bent járok a városban — ezúttal autóval szaladtam ki az iparnegyedbe, mi az az egy liter benzin! — és állok a Széchenyi utcában a hen­tesüzlet előtt. S számolom a járda szélén „kiképzett” parkban a barna sósborsze- szes üvegeket. Nyolc friss, három már olyan, amelyet az éjszakai eső megcsapkodott. Innen már csak egy ugrás a taxi-droszt. Drosztnak hív­ták valamikor a taxiállo­másokat. Van belőle a város­ban legalább fél tudat, s ugyanannyi mozgó-drostt. Ki is hallom az egyik Daciából, hogy „kocsit kérek a Kadar­ka hétbe öt perc múlva”. A Dacia elfüstöl a Kadarka hétbe, minden bizonnyal el- eludt a munkavállaló, és a taxiköltség mondjuk a TO- TÉV-ig még maszek alapon is o harminöasból kifutja... * Jó reggelt kívánok, mon­dom régi igazgatómnak, aki ballag munkahelyére, a vá­rosgazdálkodáshoz. Most kivételesen sietek. Majdnem késve érek a talál­kozás helyére, kollégámmal Pestre megyünk. Tamás Menyhért „hazánkfia” vár bennünket, engem az Ipari Minisztériumban sajtótájé­koztató. Ugyartazok az arcok: utcaseprők, gondnokok, tra- fikosok, kenyérszálliiók, Azám! Kenyérszállítók. Nem vagyok kenyérimádó, ha van, van, ha nincs, nincs, nekem a friss helyett a három nap­ja szekrényben álló is megfe­lel. S látom, hogy jön a zöld­re festett autó, hozza a friss kenyeret a szövetkezeti pék­ségből: ennél a hivatalnál, a másiknál, a harmadiknál, a tizediknél is letesz 5—6 vagy tíz—húsz veknit. Ki fizeti a benzint? Kinek az „érdeke”, hogy pénzügyeket, adót stb-t intéző hivatalok dolgozói a hivatalban, ne pedig a bolt­ban vegyék meg a minden­napit ? Holnap, mindeneset­re, "azt kellene tennem, hogy a Korzó zokniosztályáról a lakásomra kérem a 42-es pa­mutzoknit. amely ugyan hi­ánycikk, de hátha... Horváth úr ismét rám kö­szön. Nem csoda, bámészkod­va könnyű haladni 'a széles járdán. Honnan „ered” a korai kelése, amikor nyolc­kor kezdődik a vendéglátó­ipari szakközépisolában a munka, 'ahol oktató? Ki tud­ja. Talán csak nem régi jó, öreg barátom hatása van raj­ta! Hídvégi János bácsié, aki elmúlt hetven éves, és még mindig tanít. Igaz viszont, hogy Van mit tanítania! Sajnos, nem merek jó reg­gelt kívánni a hét hölgynek. Ki tudja, mire vélnék, hogy hat óra után néhány perccel egy börsipkás pasas kívánja nekik a jó reggelt. Ápolónők. Reggelente találkozom velük. Amikor éjszakások. Fárad­tak, Halkan beszélnek. Ki tudja az éjszaka mennyi be­teget kezeltek, hányat cso­magoltak lepedőbe. S megint itt porol előttem két gondnok. Söprik a járdát. Söprik... Nem kell rajta csodálkozni, évek óta ezt csj, nálják. Bár sok helyütt, az üzletek előtt, nyitás előtt tanoncok vagy öreg segédek söpörnék a járdát! Mert mostanra csak hat szem utcaseprő ember van a város központjában, ők is inkább csak úgy mutatóba, mert máshova nem jut em­ber. A söprögép, amelyről oly lelkendezve írtam évek­kel ezelőtt, úgy tűnik, ki­múlt a nagyvilágból. A „jó reggelt” szívesen fogadja öreg utcaseprő ismerősöm. Sárga védőöltözete ugyan a kora reggeli félhomályban nem védi semmitől. „Húz” a vasútálomás felé az az ötvenes férfi, aki min­dig kampós bottal segíti lé­péseit. Gyorsan jár. Vajon hova? Ilyen kora reggel nem indul még vonat, tán dom­bon horgászatra indul? Es a trafikos is pakol. Ren­dezi 'a portékát. Kell a méreg a korán kelőknek, a későbbi­eknek. Szívják, ha van rá pénzük. Vajon mennyi fo­rintot költ a nép, csak ezen az egy helyen koporsószegre? Most dicsérjem, vagy szid­jam azt a mérnököt, aki az Elektronik 6 típusú ébresz­tőórát föltatálta. Itt pittyeg fél öt órakor, és fel kell éb­redni. Éppen ideje. Az este rossz volt a tévéműsor, szá­momra, sokat aludtam, össze­sen hat órát. Szórtál egy percig pittyeg ez az „óra”, azaz időszámláló. „Jó reg­gelt” — kívánom magamnak, másoknak is. És kezdődik a nap. Beretválkozás, tisztál­kodás, öltözés, tea, pár szem töpörtyű, kulcs, és máris úton vagyok. Kissé mérgelődöm. Hiszen most nehéz eldöntenünk, hogy Béla barátommal, a volt sportemberrel én talál­kozom-e huszonöt lépéssel előbb, vagy ő velem. Ki sie­tett? Mindenesetre hat óra után nyolc perccel vagyunk. A munkahelyre sohasem szabad loholni, hanem szép ‘komótosan menni. így aztán konstatálhatom, hogy meg­vagyunk-e mi reggeli embe­rek. Itt áll 'a Korvin utca nyolc előtt kopott aktatáská­val a nyakában-vállán a harminöt körüli ember, kezé­ben. Sokol rádió a híreiket mondja. A rendőrlámpa pis­log, sárgán, mehetek, ha akarók. A sarkon befordul a kék-fehér, két álmos „pilótá­val”, Yagyogó patyolattiszta Ladával, pénzbegyűjtésre, vagy elfogásra mennek — mindenesetre álmosan tekin­tenek az üres utcára. A portánkon nem kell ko­pogni. Világos virradat van fél hétkor az épütetben. Le­ülök ezt á kis jegyzetet meg­írni. Hazánk egy köznapi reggeléről. PALKOVÁCS JENŐ

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom