Tolna Megyei Népújság, 1985. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-21 / 299. szám
1985. december 21. NÉPÚJSÁG 5 Hazutról haza Ha körülüljük az asztalt... „Valamikor több idő jutott egymásra, minden fa------------------------------------------- Iu egy nagy család volt, e gymást segítve dolgoztunk, együtt ünnepeltünk... Ma más a helyzet. Rohanunk, hajtunk, elfelejtünk ünnepelni, elidegenedünk” — kesereg rég nem látott ismerősöm, aztán hozzáteszi, hogy ha tehetné, akkor minden szülőtől távol élő gyermeket kötelezne arra, hogy havonta egyszer találkozzanak, s amint régen, újra üljék körül az asztalt. (Tudva azt, hogy mindez csak belső kényszerből, illetve azáltal valósítható meg, ezért motivációnak a következőiket szánom.) Most ünnep, a karácsony jön. A „városbaszakadt” lányok, fiúk — sokan lányaikkal, fiaikkal együtt — felkeresik a szüleiket, a megírt vagy meg nem írt levelek, az alkalmilag küldött üzenetek helyett rég várt „vendégek” érkeznek majd hazulról ihaza. Hogy is van ez? — kérdezhetnénk joggal, hiszen ilyen szülőlátogatás alkalmával mindig úgy fogalmazunk: hazamegyünk. Igen, ha el is szalkadtunk, ha másutt is van már az otthonunk, azért mi mindig hazamegyünk — szüléinkhez, feleségünk, férjünk szüleihez, édesanyánkhoz, édesapánkhoz, anyósunkhoz, apósunkhoz, a nagyimiamihoz, a nagypapihoz — és újra gyermekként élvezzük a szülői ház szeretetét. Busszal, vonattal, de inkább a szüléink segítségével vett öreg autóval, amit már kicseréltünk volna újra, csak még nem jött össze az ára, mert mindig másra kell a pénz, és a mama meg a papa kis nyugdíjának is másutt a helye — utazunk. Hazamegyünk szeretni és szerettetni magunkat. Otthon vagyunk és újra körülüljük az asztalt, s amikor már százszor megdicsértük a jó étvággyal elfogyasztott étket, arninék ízét még sokáig emlegetjük, akkor, mint régen, mint legutóbb, újra mesélni, újra beszélgetni ke7dünlk. ,,A Péterék már tegnap hazajöttek” — .hallhatjuk a finom célzást késésünk miatt, melyet megtoldámak egy újabbal: „Láttuk a kocsijukat az udvarban”. Hű, menynyi szemrehányás, mennyi keserűség van ebben a két kijelentő mondatban! Nem véletlen, hiszen aiki előbb ér, tovább maradfhat), nem siet haza. A koos'i az udvarban? Külön téma. Valamikor azért állíttatták (állították) ki, hogy mások is lássák, „van autójuk”. Most változott a helyzet. Az autó „állása” mást jelent. Ebből sejti a szülő. hogy mire számíthat, ugyanis ha a vendé es égbe érkező „gyerekek” a ház előtti bejáróban parkolnak, vagy ha beállnak az udvarra, akkor van remény, hogy egész nap maradnak, de ha Visszafordítják a kocsi elejét, akkor rövid látogatás ígérkezik. Érzik, tudják ezt a szülők, szüléink, ezért is a marasztaló célzás . . . Ha körülül lük az asztalt, akikor a „mi újság?” — kér- ------------------------------dés is elveszti közhelyszerűségét és újra eredetiségében mutatkozik. Sorra veszünk mindent és mindenkit. Először .azokat, aikik .a két találkozás között „kiköltöztek a dombra”, aztán azokat, akik a megüresedett házakba jöttek. EÍérzékenyülünk előbb, aztán már együtt nevetünk a „messziről jött emibetr” történetein, aki nem szántotta, hanem maga ásózta a földjét, aki gyalog járt a húsz kilométerrel odább lévő városba bevásárolni, mondván, így gyorsabb, mert nem kell várni buszra, aki a kellemetlenkedő rágcsálók elől úgy menekült, hogy felkötötte az agyát a mestergerendára... Ez és az ehhez hasonló történetek még a kinti hancúrozásból kipirultan érkező gyerekek érdeklődését is felkeltik, beszélgetésünknek pedig új fordulatot adnak. Nem nehéz kideríteni, változik a falu. Kevés az üresen maradt ház, hiszen legtöbbjébe más télepülésről érkezett családok költöztek, s úgy tűnik, a szorgalmasabb- ját befogadták a „tősgyökeresek”. Változik a falukép is, hiszen a poros, sáros földutakat egyre több szilárd burkolatú út váltja fel, járdák készülnek társadalmi munkában, új hélyre költözik a posta, felújíttatja az áfész a kereskedelmi egységéket — a boltot, a kocsmát — vízműtársulás alakul, vagyis komfortosabb lesz a falu. „Ügy látszik most jobban odafigyelnek ránk” — állapítják meg a tények félsorolása után, s mindezt igazolják egy viccesnek szánt, de m'égis komolyan gondolt megállapítással: „Anyádnak újra van mondanivalója ... Volt a falugyűlésen meg a népfrontgyűlésen és hozzászólt... ” ..... Meg is hallgatták a javaslatomat... ” replifkázik a másik, s tudja, hogy legközelebb már újra ketten mennek „azokra a gyűlésekre”. Tanulják, tanuljuk, élik, él jük a demokratizmust és örülnek a falut célbavevő figyélemnek. Ma a javaslatok hangzanak el, holnap egy-egy kritikus hang is megszólal. A lényeg az, hogy eltűnőiéiben van az emberek közön- bössége, közönye. Ha körülüljük az asztalt és elbeszélgetünk, akkor biztosan betoppan a szomszédiból a Mari (ÍBözsi, Juli, Kati) néni is és egy kis édességet, gyümölcsöt, vagy az éppen a délre sütött süteményből kóstolót nyom a gyerekek kezébe. így van ez, így szókta meg évékkél ezelőtt, meg aztán anyánk is így tesz az ó unokáinak érkezésekor. Jelenléte, kérdése nem zavar, mert tudjuk, azért kérdez rólunk, hogy a sajátjairól is szólhasson. Amikor aztán jól kibeszélte magát, akkor a töBbl dolgot egy „mink meg csak megvagyunk”-(kai elintézi. Már .búcsúzik is, de az ajtóban állva azért még pontosítja, miikor jöjjön diót törni, vagy tollat fosztani, vagy segíteni disznóvágásnál, illetve mikor várja el, hogy visszasegíisék. Aztán még egy szuszra azt is elmondja, — igaz már a folyosóról hal- lik a hangja —, hogy mit íratna bele a postásuk az újságba. Ilyenek vagyunk? n, mi valahányan ilyenek vagyunk hu egyszer --------------------------------------- körülüljük az asztalt, s amikor megígérve a levélírást, pontosítva a 'legközelebbi látogatás időpontját, asztalt bontunk, akkor feltöltődve indulunk hazulról haza. Otthon aztán büszkén dicsekszünk az „otthon voltunk”-lkai és — jogosan — azt hangoztatjuk: Jó lenne, ha nemcsak az ünnep — ami sajnos már eszem-iszomokká változott — hozná össze az embereket, a családokat, hanem a hétköznapok is ... E z azonban csak rajtunk múlik . .. ÉKES LÁSZLÓ Sajtófotóink *85 • A Magyar Újságírók Országos Szövetsége minden esztendőben pályázatot hirdet „Az év sajtófotója” cím elnyerésére. Ezen a versenyen fotós kollégáink is rendre sorompóba állnak — nem minden siker nélkül. Az ez évi pályázatra beküldött munkáikból mutatunk be egy összeállításit a Kedves Olvasóknak ••r Czakó Sándor: Tikverő Gottvald Károly: üdvözlet a tcstvérmegyéböl Czakó Sándor: Van annak, aki... (II. dij) Gottvald Károly: „Aczélos” zene Kapfinger András: Cím nélkül
