Tolna Megyei Népújság, 1985. december (35. évfolyam, 282-306. szám)
1985-12-03 / 283. szám
1985. december 3. tSÉPÜJSÁG 5 A hagyományteremtés szándékával Egy osztály az élre állt FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK Húsipari Ifjúsági Fórum Az ÁHT, a Szekszárdi Húsipari Vállalat gazdasági, társadalmi vezetése a húsipari vállalatok KISZ- és IB-titkárainatk részvételével országos tanácskozást szervezett. A konferencia célja: lehetőséget biztosítani a szakágazat gazdasági, társadalmi vezetése és az iparban dolgozó ifjúsági vezetők közöti véleménycserére. A tanácskozáson képviseltette magát a KISZ KB, az Állami Ifjúsági Bizottság, a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztérium, az Állami Húsipari Tröszt pártszervezete, valamint az iparági szakszervezeti bizottság. Az ország 19 megyéjének 22 húsipari vállalatától ösz- szesen 47 vendég érkezett ez alkalomból Szekszárdra. A találkozó második napján került sor a húsipari vállalat klubtermében a baráti találkozóra. Baunok Dénes termelési igazgatóhelyettes a háromnapos konferencia zárásakor értékelő szavaiban hangsúlyozta, hogy a VII. ötéves terv a húsipar életében is fordulópontot jelent. György Tibor, az SZHV KISZ-bi- zottság titkára sikeresnek ítélte a találkozót, szá. A nagyszerűre sikeredett diáknapok eseményei már sugallták: a Bezerédj I. Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben, népszerű nevén a „Keriben” valami megpezsdült; az iskola mozgalmi munkájával igyekszik kilépni a reá egy ideig jellemző, szürke középszerűségből. Már e jeles alkalom kapcsán a tartalmas mozgalmi munka, a közéleti aktivitás félreismerhetetlen jelei körvonalazódtak. A fiatalos lendület, az élénk érdeklődés azonban nemcsak a kampányszerű rendezvényeknél jelentkezett, hanem ebből sikerült nagyon sokat átmenteni az úgynevezett reflektorfény nélküli, szürkének mondott hétköznapok sokaságára is. Ezt bizonyítják azok a kitüntetések is, amelyeket a közelmúltban vehettek át az iskolai mozgalmi munkában élenjáró Nyirati Györgyi diákjai. A KISZ KB Dicsérő Oklevelét kapta a 4. b. lányosztály alapszervezete, ebből a kollektívából ugyanezt a kitüntetést vehette át Nyirati Györgyi alapszervezeti KíJSZ-titkár, az IKB szervező titkára. Szameth Ilona — aki a megyei KISZ- bizottság mellett működő középiskolai munkabizottságban az egyik legaktívabb tag — pedig a rangos Aranykoszorús KISZ-jelvény kitüntető cím büszke tulajdonosa — szintén a híres 4. b.- ből. Rászolgált ez az osztály- közösség a megkülönböztetett figyelemre. A beilleszkedés és a közösséggé kovácsolod ás első éve után elhatározták, hogy vállalják az úttörő szerepet, a kezdeményezést. A vetélkedőktől a marxista diákakadémiáig Nyirati Györgyit (Faddról jár be naponta Szekszárdra) a kezdeti lépésekről faggattuk: — Valahogy minden úgy kezdődött, hogy osztálytársunk, a helybéli Vég Beáta különböző ötleteivel rendre meglepett bennünket. Először csak egyszerű szórakoztató, tréfás vetélkedőket hoztunk 'össze magunknak, de a suliból bárkit szívesen láttunk. Bea aktivitására, szervezőkészségére, hamar az IKB-ben is felfigyeltek és titkárrá választották. Ez óriási lendületet adott nekünk, hiszen mindig mindenről első kézből szereztünk tudomást. — Ha Bea nehéz helyzetbe ikerült, mondjuk cserbenhagyta a nagy többség, bátran nyithatott be hozzánk, mindig találtunk valamilyen megoldást — emlékezett Szameth Ilona. Az említett trió mellé egyre többen felsorakoztak az osztályból, hatni tudtak a nagy közösségre, nemcsak elfogadták, hanem igényelték vezető szerepüket. — Pedig a politikai vitakörökre mozgósítani, azokon való aktív részvételre serkenteni nem könnyű feladat. Szameth Hona hosszas magyarázatba kezdett: — Először mi is húzódoztunk, aztán néhány kiadós vita, eszmecsere után rá kellett, hogy jöjjünk: itt bennünket foglalkoztató témákról van szó. Olyanyira, ■ hogy azon vettük észre magunkat: iskolai szünetekben is időnként az itt elhangzottakról beszélgettünk. Szameth Ilona (Kocsis Erzsébet, a megyei KISZ-bizottság középiskolai felelőse: Hallatlanul sokat változott pozitív irányba a Bezerédj. Mindkét irányban nyitottakká váltak. Nemcsak ők fogadtak rendezvényeikre vendégeket, de ez utóbbi szerepkörben is sokszor megfordultak. Abtivtásukat mindennél jobban fémjelzi: a diákok számára megrendezett marxista akadémián tőlük voltak a legtöbben.) — Most látjuk ennek igazán hasznát, amikor a történelem tananyagunk is a második világháborúval foglalkozik — így a két kitüntetett a többiek nevében is. őszinte légkör ötletek és a sokszor nehézségekbe ütköző megvalósítás mikéntje. önerőből aligha vívták volna meg sikerrel. A tantestülettel, a társadalmi szervekkel való kapcsolatukban kitűnő ösz. szekötő kapocsnak bizonyult Guzsván István KISZ-ta- nácsadó tanár, akit a fotó miatt hamar előteremtenek Mint megtudtuk: olyan őszinte, közvetlen légkör alakult ki közöttük, amely nagyban segítette az elképzelések valóra váltását. — Ilyen aktív társasággal ritkán lehet találkozni. Nagyfokú önállóságról tettek tanúbizonyságot. Tulajdonképpen csak hagyni kellett őket dolgozni — hallottuk a komoly mozgalmi múlttal rendelkező tanáruktól: Hogy a mozgalmi aktivitásukkal hogyan fért meg elsődleges kötelességük, a képességek szerinti tanulmányi munka? A lányok talán nem veszik rossz néven, ha eláruljuk: bizony előfordult, hogy időnként a tanulás látta kárát, ami nem is volt mindig következmények nélküli... Ellenben nem kevés a valószínűsége, hogy az itt és az így szerzett közéleti időtöltéssel a nagybetűs életben jobb érdemjegyeket szerezhetnek. bégyé Fotó: Czakó S. % Ha kell, lúgot is issünk..Beszélgetés Schuszter Lóránttal, a P. Mobil együttes vezetőjével A politikai képzés szolgálatában is Fókuszban a „Tolnai Fókusz Schuszter Lóránttal még a fellépés előtti percekben találkoztunk, s kérdésünkre rendkívül készségesen válaszolt: — Hogyne, semmi akadálya a beszélgetésnek, a műsor után negyed órával várlak benneteket az öltözőben — s a rajongóik kitartó követelésiének eleget téve, máris indult a színpad felé. N ovember II., 19 óra, Szekszárd, Babits Mihály Megyei és Városi Művelődési Központ, telt ház és bombasiker a hazai kemény rock reprezentánsa, a P. Mobil együttes koncertjén. Ezt a stílust a „hozzáértő szakemberek” már évekkel ezelőtt eltemették ugyan, s a műfaj válságáról szóló írások áradata sem csökkent, a P. Mobil ennek ellenére él és virágzik. A koncert végeztével, a megbeszélt időpontban bekopogtatunk az öltözőbe. A fiúk még meglehetősen fáradtan válaszolnak, „Lóri” valahol ügyeket intéz, tárgyal, aláír stb. Megérkezéséig a zenekar tagjaival beszélgetünk. Néhány sablonos mondattal dicsérik Szekszárd városát, a színházterem akusztikáját és a közönséget. — Nem először járok Szek- szárdon — mondja Tunyogi Péter szólóénekes. A'zt hiszem, hat éve annak, vagy több is, hogy ebben a városban debütáltam, azaz léptem fel először már a P. Mobillal, gyöngyöző homlokkal és remegő térdékkel. Ez a megyeháza udvarián volt. Azóta szereztem egy kis rutint. jAz adminisztráció befejeződött, erre következtetünk Sdhuszter Lóránt érkezéséből, így a bevezetésnek szánt „jártál már Székszárdon?” szokvány kérdést neki is feltesszük. — Pontosan nem is tudom hirtelen megmondani, hány alkalommal jártam itt. Ugyanis érettségi után az MTI-nél dolgoztam, mint riportergyakornok, a munkám jellegéből adódóan bejártam az országot. Többször elvetődtem Szekszárdra is. — Koncertjeiteken most is ugyanolyan forró a hangulat, mint évekkel ezelőtt — a rendezőség nem kis bánatára. — Tény és való, hogy a szekszárdi közönség jól reagál a zenére, de egyesek nem értik meg, hogy a szék ára nem foglaltatik benne a jegy árában. A rendet azonban a rendezőségnek kell biztosítani. A koncerteket Magyar- országon általában amatőr módon szervezik meg. — Miért nem követitek az új év — új nagylemez gyakorlatát? — A P. Mobil ilyen szempontból rendhagyó zenekar. Nem tartozik a hivatalosan támogatott, úgynevezett futtatott együttesek közé. Ezért következett be az a furcsa helyzet, hogy tulajdonképpen első nagylemezünk volt a második, a második volt a harmadik és a harmadik volt az első. — Ez a harmadik a 'Honfoglalás című album. — Igen. Tíz évet váratott magjára a kiadása. A hivatalos szervek annak idején nacionalistának, sovinisztának, irredentának minősítették. — Manapság a tévében reklámozzátok ezt a lemezt! — Pontosabban a Gyöngy üdítőitalt reklámozzuk, s közben szó esik a lemezről is. — Ezek szerint a tévével jó kapcsolatot sikerült kialakítanotok? — Ezt nem mondhatnám. Évente átlagosan három perc áll rendelkezésünkre a tévében — reklámmal együtt. Mindegy, a mostani nehéz gazdasági helyzetben ha kell, akár lúgot is iszunk, nem narancs gyöngyöt. Visszatérve eredeti kérdésedre, az új év — új nagylemez koncepcióhoz, a lemezgyár annak idején elfogadta a Heavy Medal című nagylemezünk anyagát, azt mondták, jó lemez, de ezek uátn hónapokig vitáztunk különböző dalszövegeken. Erről a lemezről néhány számot egyáltalán nem játszanak a rádióban — úgynevezett szövegproblémák miatt. Évenkénti lemezkiadásról még csak nem is álmodhatunk. — Üj műsorotok címe: „Ilyen az élet, Babolcsai néni”. Kit rejt a név? — Babolcsai néni egyszerű vidéki asszony, aki egész életében becsületesen dolgozott, építette az országot, mindig a kötelességét tette, mert abból kijutott neki bőven. Megöregedett, és nem élt. Valamennyiünknek meg van a maga élete, csak az a kérdés, milyen az az élet. — A sajátodét ilyennek képzelted el? — Gyermekkoromban fényes hadvezéri pályáról álmodoztam — később maradt a zene. Nem bántam meg a választást, azzal foglalkozom, amit szeretek. Az már más kérdés, hogy ez a fajta életforma, mentalitás bizonyos fórumokon nemkívánatos. Nagyon is élnek még a régi beidegződések: aki komoly dologról beszél, az vegyen fel nyakkendőt! — Némely együttesek cél- zatos támogatása ellenére a rockzene még mindig a megtűrt kategóriába tartozik Magyar o r szágon. — Magyarországon akár tetszik, akár nem, létezik egy úgynevezett popkultúra. Ezt ma még a magyar kultúrpolitika nem kezeli betöltött szerepének megfelelően. szeri — ritter A borítékon egy nem mindennapi hosszúságú intézménynév: Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Tolna Megyei Bizottsága Agitá- ciós-Propaganda és Közművelődési Központ. Aztán a precíz megnevezés fölött: Tolnai Fókusz. Először mozaikszónak véltük és próbáltuk behelyettesíteni a betűket, de Kovács Ferenc, az intézmény vezetője gyorsan elárulta, hogy a könnyedség, az egyszerűség kedvéért született meg e fantázianév. — A találó fantázianév megfejtése után többen már sejtik, hogy miről van szó. Ám, véleményünk szerint a fiatalok nagy többsége nem tudja, hogy mit. is csinál tulajdonképpen a politikai képzési központ. — Augusztus közepétől létezünk, más megyékhez hasonlóan a megyei KlSZ^bi- zottsághoz tartozunk. Szek- szárdon a Béla téren található a székhelyünk. Van egy agitációs és propagandafelelősünk, egy közművelődési előadónk, oktatástechnikusunk. Ebből a felállásból is következik, hogy a KISZ-tagok politikai képzésének e két területen való segítése a hangsúlyozott feladatunk. Mindenekelőtt egy módszertani bázisról van szó, amely technikai, tárgyi felszereltsége révén segíti a KISZ-szervezetek munkáját. Egy kézzelfogható példáival Illusztrálva: jeles ünnepek, megemlékezések anyagának összeállítása, amelyeket könnyedén fel tudnak használni, beépíteni műsoraikba a közösségek. Vagy ismerve az alapszervezetek technikai felszereltségének hiányosságait, innét kölcsönözhetnek magnót, diafilmet, sőt, még a legmodernebb videotechnika is rendelkezésre áll. A mozgalmi munkában jól hasznosítható kiadványokat, dokumentumokat, segédanyagokat gyűjtik össze és rendszerezik. — A címek mellett, rövid tartolomleírásra is törekszünk. Témákkal, ötletekkel, komplett műsorokkal, forgatókönyvekkel kívánunk majd segítséget nyújtani. A majddal arra is utalt az intézményvezető, hogy alig tekinthetnek vissza néhány hónapos múltra, még a beindulás stádiumában van a gépezet. Tapasztalatokra, a helyi sajátosságok tüzetes ismeretére van szükség. így az említett dolgok többnyire még a tervezés szintjén léteznek. — A KISZ vezetőképző iskoláinak funkciójából menynyit tudnak a lehetőségeikhez mérten megvalósítani? — Nagyon fontosnak tartjuk a jó kapcsolatot a kaposváriakkal, s ennek érdekében már tettünk lépéseket. A továbbképzéseket, az ismeretek aktualizálását szolgáló tanfolyamokat már nekünk kell megoldani. Szeretnénk mihamarabb megvalósítani a vezetők helyben történő levelező képzését. A közművelődési munka sokrétűségét, komplexitását figyelembe véve, itt is sokat várnak a Fókusztól. Például az amatőr művészeti mozgalom fellendítésében, vagy a mozgalmi, politikai munkához szervesen kapcsolódó kiscsoportok működtetésében. De még lehetne hosszasan sorolni. — Mivel az ifjúsági mozgalomban is elindult a fiatalítási folyamat, így — természetesen ezzel a többi réteget nem hátrányos helyzetbe hozva — a diákifjúságra öszpontosítunk. Gondolok itt a diákújságok beindításának módszertani segítésétől kezdve, a filmklub beindításán át, a nyári holt idény kulturális, szórakoztató műsorainak ismertetéséig. Hadd említsek egy helyi sajátosságból adódó lehetőséget. Itt a főiskola, és a közművelődés szempontjából közelebb kellene hozni a városhoz. Igen, ehhez a munkához mindenekelőtt nemcsak nyitnia kell a Fókusznak a város felé, magának is nyitottnak kell lennie. Tudják ezt az intézmény munkatársai is, a tágas klubhelyiség például erre lehetőséget teremt. Tervek, elképzelések már vannak szép számmal, ám most jön a neheze, a megvalósítás. B. Gy. Jókedv, derű — nemcsak a fotó kedvéért A modern technikai eszközökkel felszerelt stúdió