Tolna Megyei Népújság, 1985. december (35. évfolyam, 282-306. szám)

1985-12-14 / 293. szám

6 NÉPÚJSÁG

1985. december 14.

a szedresi Hunyadi Tsz gépesítési

— itt van a kezemben az a kiadvány, amely a most májusban Szekszárdon tartott XXII. országos gépesítési tanácskozás alkalmából jelent meg. Ebben a vaskos kötetben az előadás anyagát adják közre a mezőgazdasági gépalkatrészek gyártásáról, forgalmazásáról és felújításáról. On végigolvasta ezt a könyvet?

— A tanácskozás alkatrész-szekciójának az előadásait hallgattam meg, és természetesen a kiadványban is elolvastam az izgalmasabb előadások anyagát. Leginkább az ellátás problémaköre izgatott, hisz ez érint bennünket legközvetlenebbül. Évente megrendezik a műszaki tanácskozást, ahova a területet legjobban ismerő specialistákat, s bennünket, gyakorlati szakembereket is meghívnak. A szekszárdi tanácskozásra, sajnos, nagyon kevesen jöttek el, pedig igencsak aktuális témák ke-1 rültek szóba. Talán az is lehetett az oka, hogy minden műszaki tanácskozáson szó esik az alkatrészellátásról, a -gyártásról, heves Viták zajlanak, aztán marad minden a régiben, a bűvös körből nem tudunk kilépni.

I

— A különböző értekezleteken, megbeszéléseken, konzultációkon hallott dolgokat mennyire lehet a gyakorlati munkában hasznositanni?

— Ezek a tanácskozások számtalan esetben csak arra jók, hogy az emberek levezessék az indulataikat: a fölszólalók elmondják a véleményüket, aztán végzik úgy a dolgukat, ahogy addig. Bár az elmúlt évben mintha megvalósult volna néhány elméleti eredmény, s én bízom abban, bogy főként a hazai gyártóüzemekben felveszik a „fordulatszámot”, s megoldódnak a gazdaságokban azok a gondok, amelyek miatt esetenként akadozik a termelőmunka.

— Akkor most vágjunk a dolgok közepébe. Azt tudjuk, hogy a személygépkocsik átlag életkora ma Magyarországon hét esztendő. Mennyi az erőgépek átlag életkora? Egyáltalán, meddig használható egy traktor?

— A kisebb teljesítményű traktorokat nyolc, a nagyobbakat 10—112 é.v alatt futtatja nullára az üzem. Itt nálunk, Szedresen a géppark hetven százaléka elöregedett, ami nem sajátságos helyzet, hanem a mezőgazdasági üzemek zömére jellemző. Persze, van ebben némi „csalás”, hisz időközben vagy a motort, vagy a kormányművet, vagy a sebességváltót kicseréltük a gépen. Nem is a gép üzemképességével ,van gond, 'hiszen ha karbantartják, üzemképes, hanem azzal. hogy a gépen ülő traktoros 'ki van téve az időjárás viszontagságainak, s a kli- matizálatlan gépben köny- nyen léhet reumát szerezni. Én ebből a szempontból ítélem súlyosnak a helyzetet... Az, hogy egy gép öreg, nem minden esetben jelenti azt, hogy a gépet ki kell dobni. Tervezni viszont lehet, sőt, szükséges is: célszerű tudni egy-egy gépről, bogy mikorra esedékes a leállítása, az utolsó időben nem költünk rá sokat, nem újítjuk fel, s vagy „hetedik vágányra” toljuk a gépet, vagy pedig értékesítjük. A gond az, hogy sok üzemben spontán történik a beruházás: azt veszik, amit éppen kapni lehet,

vagy akkor vesznek gépet, amikor arra pénzük van. így előfordulhat, hagy túlgépesítenek egy üzemet, a gépek egy részét félreállítják. Ott fordul ez elő, ahol más intézi a javításokat, s más dönt a vásárlásokról. Nálunk nem így van, de sok gépész kollégától hallom, hogy nem egyeztetik velük a vásárlásokat — az alkatrészraktár ugyanakkor tele van a még ki nem selejtezett, de további üzemelésre tervezett gépek alkatrészeivel. Adott esetben egy erőgép, ha jól karbantartott, 12—13 évig végezhet hasznos munkát.

— A géplánc, a normálhektár, a vonóhorog-teljesítmény — alapfogalmak. Ma egy átlagos területű, s átlagos nyereséggel bíró üzemben meglehet-e valóstanl azt az erő- gépláncot, ami Ideális, illetve igazodik a termelés szerkezetéhez.

— Azóta dolgozom mező- gazdasági üzemben, amióta a téeszek szervezésével megindult a nagyüzemi gazdálkodás. Annak idején a legfőbb szempont a traktorlépcső, és a gépkapcsolás volt. Huszonöttől hetvenötig majd 250 lóerőig terjedt a traktorok teljesítménye. Az utóbbi évekebn az MTZ—50-es, majd 80-as lett az általánosan használt legkisebb teljesítményű traktor. Ez azt jelenti, hogy sokszor az MTZ 80-as kaszálót vagy rendsodrót húz maga után. Ezt a munkát ugyan egy 20 kilo- wattos gép is el tudná végezni, viszont annak is, aki ezen a gépen dolgozik, egész évben munkát kell adni. A kis teljesítményű gép termelékenysége alacsony, ezért az üzemek inkább vállalják, hogy a nagy gép kisebb teljesítményt igénylő munkát is végezzen. A mi üzemünkben 2 évvel ezelőtt nem volt más gép, mint az MTZ—50- es, 80-as és a 250 lóerős Rába Steiger. Lehetett volna ugyan venni Zetor 120-ast, de nem mertünk, mert kritikán aluli az alkatrészellátást. Vártunk, hátha jön egy olyan géptípus, amely teljesítményben és az alkatrészellátás szempontjából ás megfelelő. Ez évben sikerült egy John-Deer 46—30-as traktort beszereznünk, s ezzel olyan munkagépeket is üzembe állíthatunk, minit például a nagy teljesítményű trágyaszóró, vagy a vontatott silózó. Ma hiánycikk az olyan igazán jó, nehéz, univerzális traktor, ami árban hozzáférhető.

I

— A gépek minőségét milyennek találja? Melyek ma a jó, a korszerű, s melyek a selejtre érett, korszerűtlen gépek, gépcsoportok?

— A 70-es évek közepén, mire egy Agromiasexpót végigjártam, bedagadt a bokám, mert olyan sok volt a gép, és sok a néznivaló. Fényképeztem, írtam a gépek adatait, igyekeztem egy általános képet kapni. Most idén, amikor az OMÉK-en végignéztem a gépkiállítást, kénytelen voltam megállapítani: igen-igen leszűkült a gépválaszték. Ez nem biztos, hogy baj, hisz kis ország vagyunk. Ami a gépek minőségét illeti, általában elfogadhatónak tartam, viszont néhány gyártóművel gondok vannak. Tavaly például vásároltunk négy pótkocsit, majd aratási szemlére kiállítva, körbenéztünk, s akkor

derüli ki, hogy a platón levő nagy hézagok miatt gabona betakarítására alkalmatlan. Ki kellett hívni a garanci ális j avítószol gála tot — két napon át ütötték, kalapálták, hegesztették a pótkocsiikat, s csak ekkor kerültek betakarításra atkáim a.s állapotba.

I

— Akkor most nyúljunk a darázsfészekbe: milyen ma a mezőgazdasági alkatrészellátás helyzete?

— Ha ma ezt egy üzemben valaki igazán fontosnak tartja, megvannak a raktározás feltételei, adott a szellemi kapacitás, jó kapcsolatokat épít ki a rendszerekkel, alkatrészellátó szervezetekkel, s állandóan nézi az alkatrészek elhasználódását — az alkatrészellátás elfogadható. Viszont ha egy üzemben nincs szakember, anyaggazdálkodó, aki az alkatrészellátást kéziben tartja, emellett nem megfelelő a kapcsolatrendszerük — nagyon nehéz betörniük, hogy úgy mondjam az „alkatrészpiacra”. Igen nagy segítséget jelent az alkatrészellátásiban az, hogy már decemberben az Agrokerek biztosítják a szükséges alkatrészeket, és csak a következő év elején kell fizetni. Így nem halmozódik fel sok alkatrész az Agrokernél, és szépen lehet indítani a termelőüzemnél a nagyjavítást. Ez a rendszer jól bevált, hisz mi itt Szedresen is rendeltünk 15 cikk- és gépcsoportban 600 féle alkatrészt — ennek a felét már meg is kaptuk. A visszamaradó 50 százalék felét várhatóan december végéig elhozzuk, s az ünnepek után a nagyjavítást indítani tudjuk.

I

— Mi a helyzet akkor, ha egy fontos alkatrészt nem tudnak megvenni a kereskedelmi vállalatnál?

— Egy üzem általában

7—8 lAgrokerrel van kapcsolatban, de igen sokat ér a jó szomszédság. Tudjuk egymásról, kinek milyen alkatrésze van, s megindul a cserebere. A téli nagyjavítás és a szezonális javítások alkalmából reggelente 5—6 telefont kapok, és hívok magam is. A kollégáimmal esetenként gyorsabban sikerül rendezni a dolgainkat, mint az ellátó szervezetekkel.

I

— Mennyire segítenek önöknek a technikailag jól felszerelt Mezőgépek?

— Segítenek, de mivel a Mezőgép-vállalatok speciális gépiek gyártására rendezkedtek be, úgy vélem, zavarjuk a munkájukat apró-cseprő problémáinkkal. A sorok átrendeződtek, s nem az az elsőrendű feladatuk, hogy például az üzemek forgácsolási gondjait megoldják, viszont szívesen elvállalnak olyan munkát, amit az üzemen belül képtelenek lennénk elvégezni.

I

— Az agrárgépésznek nyilván vannak egyedi, érdekes, s talán ismételhetetlen történetei .,.

— Ha másnak van, miért ne lennének éppen az agrár- gépésznek? A törökszentmiklósi kolléga a már említett gépesítési tanácskozáson mondta, hogy az alkatrészeket előre meg léhet rendelni, s akkor nincs gond. MGF darálót kellett volna javítanunk. Már hónapokkal ko- rábabn leadtuk a rendelést a szolnoki Agrokernek — ők

telefonon közölték, hogy sajnos, a gyár nem szállít. Elmentem hát Törökszentmik- lósra, a Mezőgéphez, ahol alapanyag-hiányra hivatkoz. tak. Visszamentem a szolnoki Agrokefhez, ahol megtudtam, hogy már egy évvel korábban leadták a rendelést a törökszentmiklósi Mező. gépnek. A szolnoki Agroker- től elkértem a listát, hogy megnézzem, kik rendeltek alkatrészeket a darálóhoz, így aztán az egyik alkatrészt megkaptam Tolnáról, a másikat egy baranyai szövetkezettől. Ez a téesz fölkeresett, s elmondta, hogy a rostát egy budapesti maszekkal készítteti. Fölmentem Budapestre — fél óra alatt megkaptam a rostát. A gyár viszont egyéves megrendelés után alapanyag-hiányra hivatkozott... Ugyanakkor tudom, hogy régebben ezt a darálót Mosonmagyaróváron gyártották, s mikor a Rába átvette a mosonmagyaróvári gépgyárat, profiltisztítást hajtott végre, a darálógépek alkatrészgyártása Törökszentmiklósra került. Az ilyen profilváltások okozzák az alkatrészellátási gondok nagy részét. Bár adott esetben egy alkatrészforgalmazó vállalat előadójának hozzá nem értésén vagy figyelmetlenségén is múlhat, hogy egy fontos, mezőgazda- ságiban használatos gép működik-e, vagy sem.

I

— Mostanában sok szó esik az Agrokerek szakosodásáról. Erről mi az ön véleménye?

— Az Agrokerek specializálódása igen jó dolog. Attól, hogy a szükségesnél több csatornán árusítanak alkatrészt, még nincs több, csak több helyen lehet megtalálni. A körzetesítést szerintem a Rába oldotta meg legjobban. hisz a gyártó üzem ismeri leginkább a gépeinek a minőségét, tudja azt, hogy milyen terítésben lehet megoldani a gépeihez az alkatrészellátást. A gépgyártó vállalat keresse meg az Agro- kereket, a rendszereket, ahol van raktár, van szakképzettség, s megfelelő hozzáállás, hozzon létre konszignációs raktárt. A konszignációs raktárakkal rugalmasabbá tehetik a készletezést, amivel mindenképpen a termelést szolgálják. Ez egyszerű, okos és célszerű megoldásnak látszik, nincs különválasztva a gépgyártás és az alkatrészellátás. Ügy vélem, annak, aki a gépet gyártja, soha nem szabad mostoha- gyermekének tekintenie azt az erő- vagy munkagépet, amelyet nem kevés befektetéssel készített.

— ön az idei országos gépesítési tanácskozás fórumán a következőket kérdezte: „Az alkatrészellátás egyáltalán kinek az érdeke, m ért úgy tűnik, ebben nem érdekelt a gépgyártó. A gyártó gépeket ad el, viszont ha nincs alkatrész, az üzemek csak szükségből veszik meg a gépeket.”

— Ha egy gép elromlik, én idegeskedem, mert nem megy. Bár az is meglehet, amíg garanciás a gép, a gyártó sem alszik nyugod- tabban. Ami ezután következik, meglehetősen faramuci. Véleményem szerint a gépgyártó vállalatoknak, amíg az a gép üzemel, gondoskodniuk kell a gépükről.

— Köszönöm szépen a beszélgetést.

D. Varga Márta

Múltunkból

Mindig érdeklődésre tartott számot, hogy egy-egy világesemény megtörténtekor vajon miről tudósítottak az újságok, mi foglalkoztatta az embereket. 1939. szeptember 1-én robbant ki a második világháború, amely — mint ismeretes — több mint 50 millió ember életét követelte, s a rokkantak száma is meghaladta a 30 milliót. A nagy világégés kezdetekor miről írt a Tolnamegyei Újság?

1939. augusztus 30-án, az utolsó előtti „békenapon” a lap vezércikke külpolitikai kérdésekkel foglalkozott. Központi gondolata az volt, hogy a szovjet-német meg nem támadási szerződés megakadályozta Franciaországot, Angliát és más demokratikus hatalmakat, hogy diplomáciai- lag bekerítsék a hitleri Németországot. (Ezt a rágalmat nyugaton még ma is megmegfogalmazzák. ..) A lap említést tesz a német—lengyel viszony rendkívüli feszültségéről.

„De nekünk, Magyarországnak, nem lehet más tennivalónk, mint maradni azon az egyenes úton, amely megbízhatóságot, állandóságot adott a magyar külpolitikának. Amely sohasem tért le az önérzet, a becsület, az

igazság és a béke iránti törekvés útjáról, amely eredményeket hozott " a

múltban és — hisszük — fog hozni a jövőben is.”

A cikknek az eredményekre való hivatkozása nem más, mint a bécsi döntés dicsérete. amely a trianoni határozatot módosította, s ezzel újabb feszültséget hozott létre Közép-Európában.

A lap közli Szekszárd 1940. évi költségvetését, örvendezik a lap, hogy ha lassan is, de rendeződik a város gazdasági helyzete. Gyorsabb ütemben növekszik a bevétel, mint a kiadás — legalábbis a költségvetési terv szerint.

Nemcsak napjainkban, 1939-ben is foglalkoztatták a közvéleményt a munka nélkül szerzett busás jövedelmek. „A falazok” címmel foglalkozott a témával a lap. A többi között g következőket írta:

„ ... Hunyadi Ferenc gróf, a MÉP egyik múltkori vacsoráján olyan lesújtó kritikát mondott azokról az előkelőségekről, akik olyan gazdasági vállalatoknál foglalnak el vezető pozíciókat, amely gazdasági ágakkal semmiféle közösségük s kapcsolatuk sincs. Egyúttal nagy felháborodással ítélte el azokat, akik minden előképzettség és tudás nélkül vállalkoznak bizonyos vállalatok név szerinti vezetésére. Ezek a vállalatok nem szakembert keresnek, hanem rejtett célok érdekében falazókat, strómanokat állítanak a tényleges vezetők e 1 p a - 1 á s t o 1 á s á r a .”

A cikk idézi a miniszterelnök, Teleky Pál gróf szavait, mely szerint megfelelő ellenőrző szervet hoznak létre azzal a céllal, hogy keresztény szakembereket állítsanak a vállalatok élére, s szüntessék meg a munka nélkül szerzett jövedelmet.

A cikk végül a szerkesztőség véleményét közli:

„Nekünk munkás magyarokra, s nem falazókra van szükségünk akkor, amikor a dolgozni akarók alig jutnak élethez, mikor az egyke és egyes hóbortját kultiválók munka nélkül akarnak busás jövedelemre szert tenni. Ezért adózunk. Ezért adózunk köszönettel a felszólalóknak s magyar miniszter- elnöknek.”

Azt azonban talán felesleges is megemlíteni, hogy „a falazok” változatlanul uralták a gazdasági — és tegyük hozzá — a politikai életet is. Egy dolgot azonban beváltottak a fenti ígéretekből: a vállalatok élére keresztény embereket helyeztek, miközben a legalapvetőbb emberi jogaikban sértették, üldözték a zsidóságot.

S milyen megyei hírekkel szolgált a lap 1939. augusztus 30-án?

A legszembetűnőbb cím: „Leszúrta feleségét a bíróságon”. Egy volt ozorai házaspár tartásdíj miatt folytatott pert egymás ellen. Az asz- szony, aki követelte a tartás- díjat, a bíróság folyosóján üldögélt, amikor „1/2 11 óra tájban érkezett a folyosóra férje, aki gyanútlanul közeledett az asszony felé, s mikor közelébe ért, hirtelen, minden szó nélkül előrántotta zsebkését és felesége mellébe döfte...” A bírók sza- bidították ki az életveszélyesen sebesült asszonyt. A gyilkos férjet a csendőrség letartóztatta.

Tanév kezdetén címmel az ilyenkor szokásosnak nevezhető gondolatokat fejtegetett az újságíró: nagy feladatok várnak a fiatalokra, akik megismerkednek majd jogaikkal és kötelességeikkel, felkészülnek az életre. Milyen életet ígért a cikk szerzője? Olyat, amely nagyobb lehetőséget kínál az új nemzedéknek, mint amilyen az idősebbeknek volt.

Megtudjuk azt is, hogy módi Kovács Imre főispán körlevélben szólította fel a birtokosokat, a közigazgatás vezetS embereit, hogy 1939. október 1-ig közöljék azoknak a cselédeknek neveit, megjutalmazásuk céljából, akik legalább 25 évi egyhelyben teljesítettek szolgálatot a munkaadójuk megelégedésére, és akik megbízhatók voltak, s józanságuk révén munkatársaik épülésére példaképül állíthatók. A cikkből nem derül ki, de más forrásokból tudjuk, hogy ezúttal a „józanság” nem az antialkoholizmust jelentette, hanem azt, hogy nem szervezkedett, nem elégedetlenkedett, tagja sem volt sem a szakszerevezetnek, sem más, illegális szer. vezetnék.

Még egy hír, amely megyei kérdéssel foglalkozik: „Félinternátus a dombóvári gimnáziumban” oímet viseli. Megtudjuk a cikkből, hogy „A dombóvári gimnázium igazgatósága a most kezdődő iskolaévre megnyitja diákmenzáját. Az internátusba felvett tanulók reggel 1/2 8- tól estig tartózkodhatnak a gimnázium területén, ahol egész nap ötszöri étkezést kapnak és állandó tanári felügyeletben részesülnek.” Havonta 25 pengőért volt ez a szolgáltatás.

A fentiekből láthatjuk: a megyei lapban tükröződik a nemzetközi feszültség, s alig van megyei közlendője. A szeptember 2-ii lappédányban sem találunk semmit, ami a kirobbant háborúra utalna. Csak szeptember 6-án, kézzel szedett rövid komüniké és ritkított cím közli: „Rendelet a kivételes hatalom hatálybalépéséről”. A megtámadott lengyelekről szó sincs. Szeptember 9-én azonban közvetetten mégis szót ejt a lengyelekről: „Bem, apó” címmel. Méltatja a magyar—lengyel barátságot — 1848—49-ből. ..

K. Balog János