Tolna Megyei Népújság, 1985. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-23 / 275. szám
1985. november 23. / TOLNA ^ _ 0 "riÉPÜJSÁG — Amikor először Jártam a műhelyében, nagyon meglepődtem. — Miért? — Mert úgy gondoltam, hogy a kulcsmásolú fiával, netán unokájával találkoztam. £s kiderült, hogy ön a kisiparos. — Ez miért meglepő? — Az az Igazság, hogy túl gyakran nem jártam kulcsmásolóhoz, legfeljebb slusszkulcs-ügyben. De mióta gyermekeim lakáskulcsos korszakba nőttek, bizony, elő-előfordulok ilyen műhelyben, üzletben. S eddig idős emberek másolták a kulcsokat. Szóval valahogy úgy képzeltem, hogy aki kulcsmásoló, az már ősz hajú aggastyán ... — Egyetértek, mert bennem is megfordultak ilyen gondolatok, amikor e szakma gyakorlására adtam a fejemet. De fogalmazhatok úgy is, amikor ezzel jegyeztem el magamat. I — Elárulja, hogy min mosolyog ilyen Jól? — Azon, hogy az valamiféle dupla eljegyzés volt. Szóval amikor feleségemmel eljegyeztük egymást, illetve összeházasodtunk, akkor volt a szakmaváltás is. És hozzáteszem, hogy aki kulcsmásoló,'annak nem abból áll a napja, hogy üldögél a gépe előtt, s-„gyártja” a kulcsokat. Hanem rengeteget jön-megy, autózik, szóval a legkülönfélébb helyszíneken szereli a zárakat. S talán ez a szükségszerű mozgékonyság is „megkövetelte”, hogy az idős szakemberek helyébe fiatalok is álljanak, illetve mi vállaljuk elsősorban a szakma úgymond tevékenyebb részét. I — Ne haragudjon, de el sem tudom képzelni, hogy a kulcsmásolónak milyen változatos munkája lehet. — Fölsorolni is hosszú lenne. De mondok példákat... Autók zárja, postaláda, páncélszekrény, gyújtáskapcso- ló ... Vagy a húsipari vállalat marhanyúzó gépsorához is én készítettem az összes kulcsot. És hányszor hívnak lakások zárához kulcsot készíteni. | — Milyen a jó zár? — A cilinderes biztonsági — amennyiben elsősorban a lakásokra gondolt. I — Igen. És mi a véleménye az úgynevezett betflzárról? — Maga az ötlet ragyogó. De a szerkezet valahogy nem jött össze. Nagyon sok ki- sebb-nagyobb probléma van vele. És ha egy zárral gondok vannak, az baj. I — Nyilván számtalan példát tudna mondani a „cikls” esetekre. Persze, ilyen dolgok nemcsak a betűzárral fordulnak elő ... — Bizony nem. Bár számomra nem is ezek a dolgok, a „hétköznapi” dolgok maradnak meg. Hanem az olyanok, mint, hogy például zaklatottan keres fel egy idős néni, s elmondja, hogy előző nap cseréltek a lakásán zárat, uj zár, hozzá új kulcs ... Szóval reggel elment a boltba bevásárolni, de már nem jut be a lakásába. A kulcs tehetetlen, nem fordul meg, bármennyire erőlteti. Olyankor beülök a kocsiba, a nénivel a házához megyek... S kiderül, hogy egy kis reszelés szükséges mindössze a kulcsnak, s forog, mint a parancsolat. És szegény asszony igencsak idegeskedett... I — S Ilyen munkáért menynyi a fizetség? — Nézze, egy fillért nem fogadok el. Olyankor örülök, hogy segítettem. Persze, nem mindennapos az ilyen ... Vagy a napokban ugyancsak idős asszony jött az üzletbe, és azt mondta: „Fiatalember, nézze már meg a szifonomat. Nem tudok szódát csinálni, pedig nagyon szeretem inni. Ha nem tudja megjavítani, akkor nagy baj van. Nem terveztem új szifont venni.” | — Es? — És. Nem mondtam, hogy nem szifonszerelő vagyok. Kicseréltem a kis gumitömítést, és új tűt tettem bele. Kérjek ezért három vagy öt forintot? Nekem többet ért, hogy a néni azt mondta, „Isten áldja meg, kedvesem”. I — Annyit beszéltünk arról, hogy milyen munkákért nem fogad el pénzt. Most fordítsuk a szót az áraira, keresetére. — Titkolnlivalóm nincs, de előbb hozzátenném, hogy a fizetség visszautasítása gyakran nem önzetlen. Ügy gondolom, hogy akiknek egyszer szívességet tettem, az visz- szajön hozzám, megemlíti a nevemet a rokonainak, szomszédainak. Számomra ez nagyon fontos, hiszen a szakmában így is lehet nevet és kuncsaftokat szerezni. Í — A névre még térjünk vissza, de most folytassuk a forintokkal. — Hogy teljes legyen a kép, egy kicsit visszamegyek az időben. Amikor 1980-ban elhatároztuk, hogy kisiparosok leszünk a feleségemmel mindketten, akkor itt Szek- szárdon, a Béri Balogh Ádám utcában vettünk két garázst — természetesen kölcsön segítségével. Mindketten százszázezer forintot kaptunk, aminek a részletei 1990-ben járnak le. Mint kezdők, három éven át adómentességet kaptunk, ami már a múlté. Tehát azt hiszem, nem csodálkozik, ha azt mondom, s igen őszintén, hogy havonta a tiszta jövedelmem úgy hatezer forint körül van. És ezt nem nyolc, hanem napi tíz, tizenegy óra alatt keresem meg. Szóval az én munkámat nyolc órában nem is érdemes csinálni. — Nagy a rezsi? — Meglehetősen. Egy nyers kulcs 13 forint 10 fillérbe kerül. A készet harmincért adom. A már említetteken kívül számolni kell még a kulcsmásoló gép amortizációjával, és az én munkám díjával is. Más munkáknál pedig hozzájön a gépkocsi használati díja is. — Mik azok a más munkák? — Télen elsősorban olajégőkkel foglalkozom, vagyis ilyenkor műszerész vagyok. I — Es a szakmája szerint ml? — Eredendően autószerelőnek tanultam, s Tolnán, a GÉM-nél helyezkedtem el, majd műszerészvizsgát tettem ... — Elnézést, hogy félbesza kitöm, de megint egy fúr csaságot érzek ... A fiúk kö zül többnek álma-vágya hogy autószerelő legyen Részben a szakma szépsége részben a kereseti lehetősé gek miatt. Maga mégis hátat fordított az „álomszakmának”. Miért? — A kocsikat szeretem, a magunkét megjavítom, de állandóan azt csinálni, valahogy nem szeretem. És az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy cégeknél nemigen vannak megfizetve az autószerelők. A „maszekség- hez” pedig igen nagy tőkére van szükség... Visszakanyarodva az előző témához, amikor kulcsmásoló lettem, szükséges volt a géplakatosi osztály- és szakmunkás- vizsga letétele. I — Es ez meg Is történt. Aztán az olajégők ... — Tavaly októberben elvégeztem a gáz- és olajszerelő beüzemelő tanfolyamot, amit az energiafelügyelet rendezett Leányfalun. Különben elég nehéz volt bejutni a tanfolyamra. — Tehát gázzal is foglalkozik. — Nem. Dehogy. Úgy érzem, az felelőtlenség lenne részemről. Az a véleményem, hogy azt a szakmát három hét alatt valójában nem lehet elsajátítani. S hogy valaki fel merje vállalni azt is, ahhoz igen nagy gyakorlatra van szükség. A gáz veszélyes. — Ne haragudjon a kérdésért, de nem zavarja, hogy ennyi tanulás, ennyi szakma megszerzése után az ön foglalkozása — igazán nem pejoratív értelemben —, de valamiféle „mindenes”. — Csöppet sem zavar, őszintén érzem, hogy az embereknek szükségük van rám, pontosabban feleségemmel mindkettőnkre, azaz a munkánkra. Kevés jobb érzés van ennél. Ne tartson nagyképűnek, de néha nagyon fontosnak érzem magamat, magunkat. I — Folytassuk a beszélgetést a feleségével, Fáik Te- rézzel, az ő munkájával. — Apósom is kisiparos. <5 kapacitált bennünket is a „váltásra”. Apósom ikertestvére az NSZK-ban él, s nászajándékba tőle kaptunk egy gravírozó gépet. Tehát feleségem névtáblákat készít és különböző tárgyakba, ékszerekbe — gyűrűkbe, medalionokba — vési be azt, amit a megrendelők kérnek. I — Volt-e valamilyen nagyon kedves és emlékezetes vésést munkájuk? — Igen. Mindkettőre mondok példát. A kedves az volt, amikor egy idős bácsi egy nagyon szép, saját készítésű pici ceglédi kannát hozott, s abba kért vésést, mert családja valamelyik tagjának akarta ajándékozni. Az emlékezetes pedig: nagyon jó érzés volt, amikor a Sió Kupa serlegeinek vésés! munkájával bennünket bíztak meg. Í — Ügy tudom, hogy a felesége gázöngyújtók töltésével is foglalkozik. — Igen. Az öngyújtótöltés és a gravírozás is szabad ipar, tehát neki nem kellett szakmunkásvizsgát tennie. — Ketten vannak. Munkatársaik nincsenek. Nem hiányzik a kollektíva? Hiszen a maszekségért mindketten megváltak volt munkatársaiktól. Felesége, úgy tudom, könyvesboltban dolgozott... — Néha talán hiányzik, de alapvetően nem. Megmagyarázom, hogy értem. Azok a közvetlen munkatársak, akikkel együtt töltöttünk napi nyolc órát, hiányoznak. De elég sok a munkánk, szerencsére elfoglaltak vagyunk, úgyhogy nemigen foglalkozunk napközben mással, mint ki-ki a saját vállalásaival. Baráti társaságunk pedig van. Sőt, a család is elég nagy. — Ezt nem értem, hiszen úgy tudom, hogy egy gyermekük van, a közel hároméves Lilla, akit mindennap „mind a ketten” visznek a bölcsibe. — Ez így van. Csakhogy anyósomékkal lakunk együtt. Itt Szekszárdon. A házukat eleve úgy építették, hogy az tökéletesen megfeleljen két családnak. Az emeleti lakrész a mi kis családunké. I — Hogyan él együtt a há- rom generáció? — Szépen. Nagyon szépen. Mit mondjak? Említettem, hogy apósom is kisiparos, akit nagyon tisztelek. Anyósom? ö pedig egy csodálatos asszony. Dolgozni nem jár el, viszont annál többet, mondhatni mindent vállal otthon. Mos, főz, takarít, szóval mindig a készre megyünk haza. — Tehát közös a háztartás. I — Igen, de ezt úgy értse, hogy a háztartás költségeibe természetesen mi is beszállunk. I — És a hétvégék? Hogyan alakulnak? — Kirándulunk, ha olyan az idő. Szeretek horgászni, szívesen focizok kispályán. De már a hobbijaimról beszélek. Szóval a meccs-közvetítéseket mindig megnézem a tévében, s ha tehetjük, külföldre is utazunk. I — Most is az NDK-ba készül. — Ez nem hobbi. Apósomnak van ott dolga, s hogy ne neki kelljen végig vezetnie, hát elkísérem. — Amig nem felejtem el, rákérdezek a névvel, avagy a névtelenséggel kapcsolatos dologra, ami a beszélgetésünk elején jutott eszembe. Nem zavarja, hogy a nevét nem őrzik munkái? — Nem. Számomra ez így természetes. De, egy pillanat! Vannak olyan kulcsaink, melyekbe be van vésve a nevem és a címem. Mindjárt mutatok is egyet... Na, pont most nincs nálam ilyen, de még a kulcstípusból sem. Nincsen véletlenül lakáskulcsa? Hátha a „fazont” meg tudom mutatni. — Itt a kulcscsomóm ... Most miért nevet? — Mert ezen a kulcson az én nevem olvasható. Egyébként hasznos a reklamáció és a reklám miatt egyaránt. — Az utóbbit kívánom szívből, és kissé pironkodva, mivel saját lakáskulcsomon nem vettem észre a bevésést. Megígérem, hogy ezután nemcsak könyvet és újságot, hanem kulcsot Is olvasok. V. HORVATH MARIA Múltunkból Számos halandóval megtörtént már széles e hazában, hogy nem vallott be mindent, ami után adóznia kellett volna. Kisiparosok, kiskereskedők, földművelők, háztulajdonosok voltak közöttük. De lehetne sorolni tovább. Arra azonban már kevesebben gondolnak, hogy az adócsalók között még herceg is található, itt, Tolnában. Pedig volt ilyen. A század első évtizedében herceg Eszterházy Miklós dúsgazdag földbirtokos a házadót nem akarta fizetni. De erre rájöttek. A megyei pénzügyigazgatáság 9918/v 1908. számú határozatával kötelezte a herceget az adó megfizetésére. A földbirtokos ezt magára nézve sértőnek, hátrányosnak tartotta, ezért a határozatot megfellebbezte a megyei közigazgatási bizottságnál. Ez a testület azonban elutasította a fellebbezést, és megerősítette a pénzügyigaz- gatőság elsőfokú határozatát. Mit tudhatunk meg az elutasító határozatból? Mindenekelőtt azt, hogy az alsófokú hatóság körültekintően végezte dolgát, helyesen állapította meg az okokat, amelyek alapján fizetésre kötelezte a herceget. Továbbá azt is megtudjuk-, hogy 1908. február 16-án tényleírás vétetett fel, mert a herceg tulajdonát képező „dombóvári l. és 120. számú házai után élvezett bérjövedelmét nem vallotta be adó alá”. A lefolytatott vizsgálat során a „tényállásban foglaltak beigazolást nyervén, a hercegi uradalomra kivetett házosztályadó helyett az egyenesadó törvények és szabályok hivatalos összeállítása házadóra vonatkozó részének 6. §-a, valamint a fennállott m. kir. pénzügyi közigazgatási bíróság 1885. évi 427. számú elvi jelentőségű határozata alapján házbéradó volt kivetendő”. A házadó kivetése tehát törvényes volt, hiába került sor a fellebbezésre. A fellebbező valószínűleg érezte, hogy a megfellebbezett határozat lényege helytálló, ezért formai okokra is kiterjesztette a fellebbezését. A közigazgatási bizottság azonban ezt is elutasította. Azt kifogásolta a herceg, hogy a dombóvári jegyző és a bíró szabálytalanul állította ki a becslési községi bizonyítványt, amely szerint az 1. számú ház évi 3000, a 120. számú ház pedig 1500 korona bérértékű — és ennek megfelelő összegű adót kell fizetnie. ...nem varázslásom által... 1 1790-ben Hosszúvalusy József kölesdi lalkos is fizethetett — ő becsületsértést követett el. Azzal vádolta meg Tandosy János ugyancsak kölesdi lakost, hogy ellopta pénzét. S ezt az állítását Tóth Ferenc bíró, valamint Szabó, Zsebe, Varga és Faragó esküdtek előtt lis megismételte 1790. február 26-án. Ezt megelőzően a törvényszékhez intézte az alábbi szövegű feljelentést: „Én még az elmúlt 1789- dik Esttendőben Május Holnapnak 19-dik napján virradó éjszakán, amidőn Szeg- szárdi Vásárba lettem volna, igen fájdalmas károm történt, tudniillik 580 forintokból állott pénzemet el lopták. Némely úri emberek tanácsából és javallásából azt is értettem, hogy a már el múlt új törvény ereje szerént ily sérelmes esetekben boldogulni éppen nem lehetett. Én nem is fogtam Tandosy Jánosra ezen tolvajsá- got, hanem imé ezen czédu- lából, amint az írója vallya meg tetszik. Mellyre való nézve Instálok mélységes alázatossággal a Tekintetes Urák tekinteti előtt ezen igen siralmas ügyemben, ha az Isten ő Sz. Fölsége világosságra fogja hozni, amennyire lehet, segítségül lenni kegyessen mél- tóztassanak.” A hivatkozott cédula nem más, mint a komiszári usné Pantz Erzsébet asszony levele. A levél hangvétele érdekes, ezért közöljük: Hallée kend Tandosy János ! Holott mind a kend lelki- isméreti arról bizonyságot tészen, mind pedig én arra élő tanú vagyok Nyarad! Urammal és egyebekkel is, hogy kend tselekedte azt a gonoszságot, melyben most Hosszúfalusi Uram ellen és én ellenem támadott. Mi mégis az oka, hogy kend meri Hosszúfalusi Uramat háborgatni? Nem Hosszúfalusit, hanem engemet és Nyaradat, kik a kend gonoszságáról tanúbizonyságot té- szünk, tzitáljon kend a Bírák eleibe. Én mint nemes asz- szony és komiszáriusné, nem pedig varázsló, meg fogom mutatni, hogy nem varázslásom által, hanem törvényesen a tömlöcben vassal fogom a kend lábát összve zúzát ni, ha kend a bőr! ben meg nem fér, s Hosszúfalusinak békét nem hagy, Hosz- szúfalusit hát ne keresse, hanem minket, Nyaradit, Botos Györgyöt és engemet, komi- száriusnát, s meg fogunk kendnek felelni.” Ami azt illeti, e néhány sorból valószínűleg egy szókimondó asszonyságot ismerhettünk meg, aki jó mondatfűzésével, fenyegető, harcias fellépésével nem átallott hamis ügy szószólója lenni. A pénz, az 580 forint előkerült. Több tanú Tandosy ártatlanságát vallotta. A bírák becsületsértésben marasztalták el HosszúfaluSit, és 40 forint megfizetésére kötelezték. Bátai elöljáróság és az alkoholizmus Rakoncátlankodott a bátai elöljáróság. A vármegyei közigazgatási bizottsághoz 1909. október 12-én átiratot küldött a pécsi egyházmegyei főtanfelügyelő. A bátai elöljáróságot panaszolta be. Mint írta: ... Báta elöljárósága még a feljelentés dacára sem volt hajlandó a gyermekek korcsmába járását megakadályozni, azon tiszteletteljes kéréssel fordulok a tek. Közigazgatási Bizottsághoz, miszerint az illetékes hatóságok útján, s azoknak igénybevételével ezen erkölcs- és nevelés ellenes állapotot a kezébe letett, esetleges fizikai hatalom segítségével Is megszüntetni méltóztassék. A főispán — a bizottság elnökének javaslatára — a központi járás főszolgabírójának adta ki az ügyet kivizsgálásra. A főszolgabíró október 29-én megadta a szükséges információt. Megállapította, hogy ő: „ ... Báta község elöljáróságát az ottani tankötelesek kocsmázása iránt éber ellenőrzésre már előzőleg és ismételten utasította, és az ellenőrzés már a lehetőség szerint meg is történt, minthogy azonban a szülők nélkül a korcsmába megjelenő 15 éven aluliakkal szemben büntető rendelkezést a szabályrendelet nem tartalmaz, kívánatos lenne annak oly értelemben leendő kiegészítése, hogy ily egyének szüleivel szemben a köteles felügyeletnek elmulasztása miatt büntetendő rendelkezés lenne felveendő”. A közigazgatási bizottság elrendelte, hogy a járási főszolgabíró 10—50 'Ft-ig terjedő pénzbüntetéssel, vagy ennek megfelelő elzárással sújtsa a kocsmába járó fiatalkorú gyermekek szüleit, addig is, amíg a törvényhatósági bizottság a megyei szabályrendeletet .nem módosítja. A fenti büntetés jár annak a kocsmárosnak, sör- és pálinkamérőnek is, aki a gyermekek jelenlétét a kocsmában eltűri. A rendelkezés tehát megszületett. Megkapta minden járás főszolgabírája miheztartás végett... S a hátai elöljáróság — ha kelletlenül is — kénytelen volt fellépni a fiatalkorúak alkoholizmusa ellen. K. BALOG JANOS
