Tolna Megyei Népújság, 1985. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-20 / 272. szám
1985. november 20. Képújság 5 ■ki . § _ re a #• A nyelv életébe, mozgásába, fejlőit IMjCIViiri 11VGIGS* désébe és működésébe való beavatkozás ... A fogalom tartalma azonban mindenképpen a teljesebb értelmezést követeli, amely szerint a nyelvművelés: 1. a nyelv művelése és 2. a nyelvet beszélők művelése. A nyelvművelésnek tehát egyrészt azt kell vizsgálnia, hogy a nyelv: a kommunikációs tevékenység közvetítő anyaga, közege alkalmas-e feladatának pontos, maradéktalan ellátására; hol észlelhetők rajta kisebb-nagyobb hibák, hiányosságok, amelyek akadályozzák működését; másrészt, hogy a nyelv használói, a beszélők és a hallgatók, az írók és az olvasók (újabb műszavakkal: a hírközlők és hírvevők) ismerik-e pontosan eszközüket; tisztában vannak-e használati, kezelési szabályaival; hol követnek hibát az egyes beszélők, hírközlők; s mi a hiba következménye a megértés, a beszéd hatásossága, sikeressége szempontjából.” (Rónai Béla—Kerekes László: Nyelvművelés és beszédtechnika.) Ahogy a rajzoló látja Szöveg nélkül „A lovakkal hörtelen 99 — A nyelv olyan mint a táj. Fákkal, virágokkal, füvekkel. Ha elpusztul, kopár, fölperzselt lesz a határ. Ha a régi szavak, kifejezések elhalnak, egyszerre szürke, sivár lesz a nyelv is... Földesi János madocsai nyugdíjas népművelő fogalmazta meg a fenti gondolatot. Ehhez hozzá adva természetesen azt az „öző” stílust, amit ő a családi körben, a faluban örökölt. Leírva ezt visszaadni nehéz. Hallgatni őt annál nagyobb öröm. Nem csupán a saját beszédében hű a nyelvi hagyatékhoz, de munkálkodik a tájszavak gyűjtésén is. Nyelvpályázatra készít sokoldalas dolgozatot. Ösztönzi munkájában az is, hogy amikor iskolai magyar irodalom- és nyelvtanórákra meghívják őt beszélgetésre, bizony-bizony a tanulók értetlenül állnak egy-egy kifejezés előtt. — Még gyerök vótam — emlékezik Földesi János —, amikor az iskolában egyször felelnöm köllött. Arról beszéltem, hogy a magyarok a harcokban úgy taktikáztak, hogy visszavonulást, menekülést színleltek, aztán a lovakkal hörtelen megfordultak. Erre kapta föl a fejét a Molnár tanító úr. ö nem volt magyar szakos, de elismerően, elmosolyintotta magát, amiért azt mondtam, hogy „a lovakkal hörtelen”. Azóta érzöm, hogy ezt meg köll őriznöm... — Hogy mennyire fontos lönne a kutatás is... — folytatja pirult lendülettel, a fáradhatatlannak tűnő idős ember. Az elmúlt évben családommal Finnországban jártam. Nálunk a palacsintát valamikor pannabukának nevezték. A finn házigazdáinknak mondom, hogy köl- lene már egy kis pannabu- kát önni. Kiderült, hogy az bizony nem ögyéb, mint palacsinta. No, erre az örömre mondom, hogy hörpintsünk egyet. A „hörpintésre” megemelték a poharukat. Ne is kérdözze senki, hogy van-e dolgunk a nyelv ápolásában... Játékosan A humor feszültségoldó hatásáról bizonyára hallottunk már, s azt is tudjuk, hogy a száraznak tűnő nyelvtan is érdekessé válik, ha megmutatjuk a magyar nyelv játékosságát. Lássunk most — a sok közül — három példát! — Hogyan mondja a francia, ha rossz a rádiója? — Rádió d’la csend! („Magyarul: Rádió dől a csend.) Vagy: — Mit mond a kínai, ha itallal kínál? — Koccintsunk csak! * — Mi a különbség a Nurmi és a bolha között? _? — Nurmi finn, a bolha pedig ugor. Könyvkritika helyett Figyelmesen elolvastam az egykor népszerűbb popénekesnő magánkiadásában megjelent könyvét, és elmondhatom, nem szerzett „őrült jó pillanatokat”. Sőt, amikor elmeséltem, „a bandák gyakran röhögik rajtam”, mondván, úgy látszik, a hajdani sláger szövegét így is énekelhette volna: Jaj, a nyelvtan mért oly nehéz nekem ...? Tehát nem találtam „halálosan izgalmasnak” a naív mondanivalóját, ezért felesleges időpocsékol ásnak tudom most már az olvasásra szánt időt. Illyés Gyula írja az Anya. nyelvünkben: „Az írás és a beszéd módja mindenkit leleplez. Jól beszélni és írni magyarul, ez tehát igazánból; jellemkérdés. Az íróság ott kezdődik, mikor az ember felelősséget érez egy alany és egy állítmány összetűzésekor is, mert az becsületvizsga; állítás; amiért helyt kell állni. Egy életen át! Egy nemzet életén át!” Ügy tudom, mert megtanultam az általános iskola 3. osztályában, hogy a fogalmazásnak a címről kell szólnia. Nos, ez a fejezetek címe után következő mondanivalót nem jellemzi. Ugyancsak az említett időből való megszívlelendő jó tanács, szabályi!): Minden mondat kapcsolódjon az előtte lévőhöz. Ez is hiányzik. Van viszont helyette germanizmus, pongyolaság, közhely, s minden nyelvtani kacat, amitől „a plafonon leszek” és nem „megyek át kedvesbe”. A meló, a buli, a (jó) pasi, a csajok, a haver és a hozzájuk hasonló zsargonkifejezések .hemzse. gése ugyanis a nyelvismeret hiányára vall, mint ahogy a következő példák is: „Anyu négy év után másodszor is férjhez ment apám barátjához ...” (Ugye, nem kétszer ugyanahhoz?) „ ... bolondnak lenni jó, sőt, azoknak áll a világ”. (Mi van, mi történt a szemessel ? — kérdezhetnénk, ha nem tudnánk a jelenség a szólásvegyítést példázza.) Tudom, az énekesnő nem nyelvész, de egy kicsit annak is kell(ene) lennie, mivel mindig közönség előtt nyilatkozik meg. A miértre ismét Illyés előbb említett műve ad választ: „A stílus: maga az ember? Akkor az anyanyelv: maga a nép. Kifejezéseink meg jellemünk tükrei.” Gondolatok... Azon a nyelven, amelyen legrosszabbul beszélünk, a legkevésbé tudunk hazudni (Hebbel). ... mindaz a szépség, amelyet valamely nemzet nyelve felmutathat, az illető nemzet legbensőbb lényének kifejezője (Ruskin). Csak akkor beszélj idegen nyelven, ha erre feltétlenül szükség van (Bartók). Tanuljuk meg, hogy az olvasót tilos — csak egy másodpercig is bizonytalanságban hagynunk. Az írás egyetlen ékessége a világosság (Kosztolányi). „Oh, jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok. S azt meg kell védened” (Füst Milán). Az oldalt készítették: Ékes László, Decs! Kiss János, Szeri Árpád. Fotó: Czakó Sándor. Stílus ellen való vétkek Nyelvészeti tanulmányok megállapításai szerint köznyelvi stílusunk jelenlegi állapota és alakulása nem tekinthető teljesein megnyugtatónak. Vannak ugyan biztató megnyilvánul ások, de az összkép mégsem kedvező. Az alábbiakban a helyes és szép stílus ellen elkövetett vétségekről szólunk. Napjaink stílusára jellemző az anyanyelvismeret kellő hiánya, a stílusérzék megfogyatkozása, valamint a sti- láris durvaság elharapózása. Az idegen szavak burjánzása megnehezíti, néha lehetetlenné teszi a közlemények megértését. (Pl.: Nem inspirálja intenzíven a kommunikációban résztvevőket a kontaktus továbbfejlesztésére.) Ügy tűnik, az emberek nagy része nincs tisztában a szavak, kifejezések jelentésével és használati körével', amint erről a szótévesztések (egyhangúan—egyhangúlag, helység—helyiség stb.); szólás- és szerkezetvegyítések; (csehül áll a szénája = csehül áll -f- rosszul áll a széAmi a siker Nemrégiben a sajtóban megjelent hírből értesülhettünk arról, hogy az „Édes anyanyelvűnk” nyelvhasználati verseny országos döntőjének díjazottjai között Takács József (Dombóvár) is szerepel. Ez adta az ötletet hogy elbeszélgessünk egy kicsit a dombóvári 516. Sz. Udvari Vince Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulójával, a 3. évfolyamos vas- útvillamossági-szerelővel és felkészítő tanárával, Takács Istvánnal. (Megjegyezzük: nem rokonok). — Már tavaly is részt vettem a versenyen, s akkor az első tizenöt közé kerültem. Az idén — mutatja a Sátoraljaújhelyen kapott díszes oklevelet — az első hét között végeztem. — Harmadszor vettünk részt ilyen jellegű versenyen, — veszi át a szót Takács István —, és most már hasznosítottuk az előző évek tapasztalatait is. A felkészítés során átismételték a nyelvtani ismereteket, gyakorolták a különböző témákról való folyamatos, a magyar nyelv szabályainak megfelelő beszédet. — Nézték a mozgást, a színpadon való megjelenést is — emlékszik Takács Jór Takács József nája, vagy ez rajta függ == rajta áll + tőle függ); a képzavar („E boldog percek után elindultok a közös úton, építeni saját otthonotok fészkét”); a hibás szóváltás (A kiállítás időszerű sorrendben ...); valamint a pongyolaság különféle jelenségei tanúskodnak. Zavaró, homályossá teszi a mondanivalót a zsúfolt .mondatszerkesztés (lásd: hivatali stílus vagy néha a sajtónyelv). A stilá- ris igénytelenség legfeltűnőbb jele a közhelyek és közhelyszerű sablonok mértéktelen elszaporodása (fel vagyok dobva, színpompás felvonulás, csatlakozom az előttem szólóhoz). Napjaink nyelvhasználatának jellemző vonása a szószaporítás, a ter- jengősség, a bőbeszédűség. Velük, használatukkal vétünk a stílus szabatossága ellen (bevezetésre kerül, módosítást eszközöl, Szekszárd utcáin siető emberek rohannak). Üjabban terjed a túlzott szűkszavúság is. Egy- egy láncszem hiánya értelemzavaró, mint példánk is mögött van Takács István zsef, aztán elmondja, hogy a versenyen fontos volt az írásbeli, de döntőnek bizonyult a szóbeli feladatok megoldása. Ismét sátoraljaújhelyi emléket elevenítünk fel. A „Miért tetszik”? kérdésre témának Takács József a saját szakmáját választotta, s húsz perc felkészülés után jegyzetből beszélt arról, választékosán, szép magyarsággal. — Hasonlítsuk össze a versenyt, és a mindennapi nyelvhasználatot! — javaslom. — Átmenthető-e a figyelem, a szabály alkalmazása a hétköznapi kommunikációra? — Ha a felelésre gondolok, akkor nem, mert órán rövid az idő, gyorsan kell beszélni, ezért ilyenkor hadarok — hangzik a válasz, amelyet a tanára kiegészít: — Régi tanítványom Jocó. Emlékszem, az általános iskolában hadart egy kicsit, de ha figyel és összpontosít, akkor nagyon szépen beszél. — Lesz-e követője Takács Józsefnek? — kérdezzük Takács Istvántól. — A szakmunkásképzőben a közismereti tantárgyak nem nagyon népszerűek, de már most lemérhető, hogy ez az eredmény, ez a siker segíti a tantárgyak és a versenyek népszerűsítését. igazolja: ,felvétel esetén büntetlen erkölcsi bizonyítvány szükséges”. A kellő stílusérzék hiányáról árulkodik az, ha valaki témához, alka- lomhz, hangulathoz nem illő szavakat használ, különböző stílusrétegeket összekever ( .....a család létszám ának növelése ezután az önök közös gondja lesz”). A kifejezés szabatosságán ejtenek csorbát és sokszor nevetségesek is az öncélú szóvirágok, az erőltetett képek. („Váratlanul csapott le ránk a ibánatmadár.”) E sötétnek tűnő kép feltárása után joggal kérdezhetjük: Mi a teendő? A választ Illyés Gyula adja: „Az emberek általában azt hiszik, hogy szépen, „művészien” írni azt jelenti, hogy egyszerű gondolatait is az ember íföloifrázza, bonyolultan adja elő. Ennek éppen az ellenkezője az igaz. Szépen az ír és beszél, akinek sikerül még a bonyolult gondolatait is egyszerűen és világosan előadni.” Gondolatébresztő szavak A fiatalok, különösen az általános iskolás, középiskolás diákok nemegyszer tanújelét adták nyelvteremtő képességüknek, készségüknek. Sokszor megmosolyogjuk a pillanatnyi ihlet hevületében kreált új szavakat, de némely — a diákszótárból kölcsönzött — kifejezés már mélyen beleágyazódott a köznyelvbe. Sajnos ez a terület sem mentes az ellentmondásoktól, itt is feltünedeztek a vadhajtások. Erről beszélgettünk Nagy Sándor- né magyar—orosz szakos tanárral, a Dombóvári Apáczai Csere János Egészségügyi, Közlekedési és Postaforgalmi Szakközépiskola pedagógusával. — Amíg a fiatalok által használt nyelv a köznyelv határain belül mozog, addig nincs is különösebb probléma — mondja Nagy Sándor- né. A találó, gondolatokat ébresztő szavak, kifejezések nyilvánvalóan gazdagítják nyelvünket, de abban a pillanatban megfordul a helyzet, amint a diáknyelv argó- elemekkel, durvasággal vegyül és ha bizonys szavakat jelentéstartalmuktól megfosztva használnak. Ez ellen határozottan fel kell lépnünk. — Jellemző napjainkban a fiatalokra a nem kellőképpen átgondolt szóhasználat? — Nem lehet általánosítani, de elrettentő példákkal igen gyakran találkozunk — természetesen ez a felnőttekre is érvényes. Éppen ezért intézményünkben nagy hangsúlyt kap a szép magyar beszéd érdekében történő pedagógiai munka. Az iskolai munkaközösség szem előtt tartja a nyelvművelés fontosságát.
