Tolna Megyei Népújság, 1985. november (35. évfolyam, 257-281. szám)

1985-11-20 / 272. szám

TOLNA \ _ 2 NÉPÚJSÁG 1985. november 20. Gorbacsov és Reagan Genfben megkezdte tárgyalásait Gorbacsov amerikai békeküldötteket fogadott (Folytatás az 1. oldalról) javítsa a viszonyt az Egyesült Államokkal, s se­gítsen egészségesebbé tenni a nemzetközi helyzetet. Kérdésekre válaszolva a szovjet szóvivő emlékezte­tett Mihail Gorbacsov pári­zsi látogatására, amikor a sajtó másfél napig szintén nélkülözni volt kénytelen az érdemi tájékoztatást, de ez semmit sem vont le a tár­gyalások értékéből. „A megbeszélések bizal­mas jellege érdekében áll mindenkinek, ha az meg­egyezéshez vezet” — mon­dotta. Zamjatyin közölte, hogy leszerelési kérdésekről, ja­vaslatokról egyelőre nem volt szó. Más témákról szól­va megjegyezte, hogy szov­jet részről nem riadnak vissza az emberi jogok kér­désének megvitatásától. A Szovjetunió végrehajtva az emberi jogok tárgyában lét­rejött nemzetközi megálla­podások rendelkezéseit, az emberi jogok érvényesülését anyagilag is szavatolja, s adott esetben van mit mon­dania arról, hogy mi a hely­zet más országokban, így az Egyesült Államokban az emberi jogok megvalósításá­val. Sok sikert kívánt kedden a genfi szovjet—amerikai csúcstalálkozó résztvevőinek Radzsiv Gandhi. Az indiai miniszterelnök, az el nem kötelezett mozgalom soros vezetője a mozgalom fiatal­jainak kedden, Űj-Delhiben megnyílt tanácskozásán szó­lalt fel. Hangsúlyozta, hogy a találkozónak elő kell segí­teni a béke megerősítését, utat kell nyitnia a békés egymás mellett éléshez, az országok közötti kölcsönös megértés erősítéséhez. „Nagy csalódás érné a világközvéle­ményt, ha a fegyverkezés kérdésében nem hozna elő­relépést a genfi tanácsko­zás” — mondta. A szovjet szóvivő nem zárta ki azt a lehetőséget, hogy a felek a későbbiekben november 21-ét is igénybe veszik a találkozó kereté­ben. Délután az előre megjelölt időpontban, fél háromkor kezdődött a szovjet—ameri­kai csúcstalálkozó második ülése, amelyen Mihail Gor­bacsov és Ronald Reagan ol­dalán hivatalos kíséretük teljes létszámban részt vett. A nap második felében folytatódott megbeszélések befejező szakaszában Miha­il Gorbacsov és Ronald Rea­gan ismét négyszemközt tár­gyalt egymással. Esti sajtóértekezletén mindkét szóvivő jelezte, hogy szerdán két üléssel folytatódik a szovjet—ame­rikai csúcstalálkozó, s hogy annak esetleges meghosszab-. bítása egyelőre nem vetődött fel. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és fele­sége, Raisza Gorbacsova kedd este a genfi szovjet ENSZ-képviselet villájában díszvacsorát adott az Egye­sült Államok elnöke és fe­lesége tiszteletére. A vacso­rára, amelyen rövid pohár- köszöntők hangzottak el, hi­vatalosak voltak a két kül­döttség tagjai is. Meggyőződésünk, hogy ki­használják a kedvező alkal­mat, és lépésről lépésre ha­ladva megkezdik a fegyver­kezési verseny befejeződésé­hez, az atomfegyverek tel­jes felszámolásához vezető folyamatot — hangsúlyozták szovjet és amerikai írók a csúcstalálkozó résztvevőihez küldött vilniuszi üzenetük­ben. A litván fővárosban kedden kezdődött meg szov­jet és amerikai írók immár hagyományos kerékasztal-ta­nácskozása. A téma ezúttal az írók szerepe az egyetemes emberi értékek megóvásá­ban. Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára kedden a legnagyobb amerikai bé­kemozgalmak és háborúelle­nes szervezetek vezetőinek küldöttségét fogadta. A ta­lálkozót az amerikai béke­mozgalom vezetői kérték. A találkozón ismert ame­rikai közéleti személyiségek vettek részt, köztük Jesse Jackson volt elnökjelölt, a néger polgárjogi mozgalom egyik vezére, Jane Grüne­baum, a Nukleáris Fegyver­kezés Befagyasztásáért Küz­dő Mozgalom vezetője, Da­vid Cortright, a Józan Nuk­leáris Politika Országos Bi­zottsága elnevezésű szervezet megbízott igazgatója, Cora Vice, a riverside-i egyházi leszerelési központ vezetője, Justine Merritt, a Nők az Eredményes Csúcstalálkozó­ért mozgalom vezetője. Az amerikaiak sok sikert Mihail Gorbacsov és Ro­nald Reagan keddi genfi ta­lálkozójával egyidejűleg első ízben találkozik egymással a két politikus felesége is. Bár a világközvélemény fi­gyelmének középpontjában természetesen a két nagyha­talom vezetőjénék tanácsko­zása áll, újságírók megkülön­böztetett érdeklődéssel vár­ták a svájci városban zajló „másik csúcsot”, a két állam­férfi feleségének tervezett találkozóját is. Raisza Gorbacsova és Nan­cy Reagan férjeik első talál­kozójával egyidejűleg rend­kívül zsúfolt programot bo­nyolított le. Gorbacsova asszony ked­den délelőtt látogatást tett a világhírű genfi óramúze­umban, majd megtekintette a genfi egyetem könyvtárát, ahol emigránsként Lenin is kívántak a genfi csúcstalál­kozóhoz, és békefelhívást ad­tak át Mihail Gorbacsovnak, másfél millió amerikai alá­írásával. A felhívás sürgeti a nukleáris fegyverkészletek befagyasztását és azt, hogy az Egyesült Államok — a Szovjetunió példáját követ­ve — szüntessen be minden­fajta nukleáris kísérletet. Mihail Gorbacsov a találko­zón hangsúlyozta: az ameri­kai békeharcosok kívánságai ugyanazok, mint a szovjet emberek vágyai és elképze­lései. A szovjet küldöttség — mondotta, azzal a megbíza­tással érkezett Genfbe, hogy minden erejével a nukleáris fegyverkezési hajsza beszün­tetésére törekedjék, nemkü­lönben arra, hogy fordulatot érjen el a szovjet—amerikai kapcsolatokban és a nemzet­közi helyzetben. sokszor megfordult. Gorba­csova ezután beszédet mon­dott egyetemi hallgatók előtt és — már délután — meg­látogatta a genfi ENSZ-köz- pontot. Reagan elnök felesége a nap folyamán egy lausanne-i szanatóriumba látogatott, ahol kábítószeres betegeket gyógyítanak. Raisza Gorbacsova és Nancy Reagan kedden dél­után együtt teázott. Az egy és negyed órás jó hangulatú beszélgetésen elsősorban ar­ról volt szó, milyen remé­nyeket fűznek a csúcstalál­kozóhoz. Reagan asszony egyesült államokbeli látoga­tásra hívta meg a főtitkár feleségét. Gorbacsova asz- szony válaszul meghívta a „First lady”-t, látogasson el 'a Szovjetunióba. Üzenetek Genfbe Raisza Gorbacsova és Nancy Reagan programja Marjai József hazaérkezett Moszkvából Marjai József miniszterel­nök-helyettes kedden este hazaérkezett Moszkvából. A kormány elnökhelyettese, hazánk állandó képviselője a KGST-ben, részt vett a KGST Végrehajtó Bizottsá­gának 117. ülésén. Budapest­re érkezésekor a Ferihegyi repülőtéren jelen volt Borisz Sztukalin, a Szovjetunió bu­dapesti nagykövete. A KGST V. B. 117. ülésé­ről közlemény jelenik meg. Marjai József moszkvai tartózkodása során megbe­szélést folytatott Alekszej Antonov miniszterelnök-he­lyettessel, a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudo­mányos együttműködés folyó ügyeiről. Tárgyalópartneré- .vel meghatározták a kor­mányközi bizottság soron kö­vetkező, budapesti üléssza­kának előkészítésével kap­csolatos teendőket, és az ülésszakig hátralévő idő alatt elvégzendő feladatokat. A falugyűlések tapasztalatai (Folytatás az 1. oldalról) száma nagy, sőt, fokozódó közéleti aktivitást jelez. Jó hatást keltett az is, hogy ezeken a falugyűléseken ál­talában, de sok helyen konk­rétan is visszatértek a ta­vaszi jelölőgyűléseken és vá­lasztási gyűléseken elhang­zott javaslatok sorsára. Ép­pen ezért foglalt úgy állást a megyei képviselőcsoport, hogy a jövőben is figyelem­mel kell kísérni a felveté­sek, javaslatok sorsát, az ál­lampolgárnak visszajelzést kell kapnia arról, hogy mi történt az általa jelzett ügy­ben. Elmondták azt is a képvi­selők, hogy sok, évek óta húzódó problémával talál­koztak, amelyeknek a meg­oldása esetenként nagy mun­kát, a korábbinál jobb össz­munkát is igényel ugyan, de feltétlenül a végükre kell járni, és reális választ adni az adott település, vagy te­lepülések lakosságának. A panaszos ügyekben is kide­rült, hogy nagyon sok eset­ben az első- vagy másodfo­kon eljáró hatóságok szabá­lyosan intézték el ugyan az adott ügyet, de nem elég emberségesen, ha így történt volna, akkor nem kerül sor panaszra. Ezzel kapcsolato­san javasolta a megyei ta­nács vb-titkára, hogy vala­mely hatóság, a megyei ta­nács vagy a minisztériumok kapjanak az eddiginél na­gyobb méltányossági hatás­kört, mert sok esetben, pél­dául építési ügyekben a ha­tározatok törvényesek ugyan, de esetenként embertelenek, nem azért, mert a jogsza­bály a rossz, hanem azért, mert természetszerűleg nem húzható rá minden konkrét ügyre. A méltányossági jog­kör gyakorlásával csökken­ne a bürokratikus, lelket­lennek látszó ügyintézés, és jobban érvényesülhetne a törvények szelleme a betű­jükkel szemben. Valamennyi jelenlévő egyetértett abban, hogy a kis és filléres ügyekre a jö­vőben jobban oda kell fi­gyelni, hogy ne lehessen fa­lugyűlés témája, képviselő „hatásköre” egy közvilágítá­si villanykörte kicserélése, egy elkopott járdalap kicse­rélése. Ezek az apróságok, ha sok van belőlük, igen in­gerük a lakosságot. Amit azonnal intézni lehet, azt azonnal kell is elintézni. A megyében általános té­makörök között szerepeltek az útépítés megoldásra váró feladatai, a jó ivóvíz, illetve ahol ez már megvan, ott a csatornázás kérdései és a pangó, illetve a csapadékvíz elvezetésének problémái. Ál­talános téma a villanyháló­zat korszerűsítése, ahol már elkezdték, ott a gáz beveze­tésének üteme, ahol pedig nem, ott kérdésként vetődik fel, hogy lesz-e gázprogram. Közismert a telefonhálózat elégtelen volta, sok szó esett az intézményes szemétszállí­tásról, és általában a telepü­lések tisztaságáról. Kritika érte az alapellá­tást is, főként a legkisebb településeken, de korántsem olyan mértékben, mint ko­rábban, mert sok intézkedés történt országosan is, és a megyében is az ellátás javí­tására, s nem eredménytele­nül. A meglévő gondok — ezt általában is hangsúlyoz­ták a képviselők — a rendel­kezésre álló anyagi és szel­lemi erők összefogásával megoldhatók lesznek, a probléma nagyságrendjének megfelelő idő alatt. Még mindig vitatják az állampolgárok a hét végi orvosi ügyeletek rendjét, egyes körzetekben teljesen joggal. önálló témakör lehetne a kis községek kulturális ellá­tásának kérdése, a megoldás ebben is az erők jobb össze­fogása lehet. Sajátos téma­kör a településfeljesztési hozzájárulás, amelynek szük­ségességét általában nem vi­tatták az állampolgárok, a vita annak értékéről és a megfogalmazott célról van. Elmondták a képviselők, hogy különösen az elörege­dett településeken ez nem jelent nagyobb fejlesztési le­hetőséget, mint amennyi a községfejlesztési hozzájáru­lás volt. Emiatt, és még más okokból is célszerű a VII. ötéves tervben megyei pénz­alapot létrehozni, amelyből elsősorban azok a települé­sek részesülhetnek, amelyek a saját erők jobb összefogá­sával, társadalmi munkával létrehoznak valamit, de a teljes befejezésére nincs ele­gendő pénzük. A képviselők elmondták, hogy a falugyűlések a kör­zettel való további megis­merkedést szolgálták, mind­két irányban, és ilyen vonat­kozásban is hasznosnak bi­zonyultak, csak szervezési gondként jelentkezett, hogy többet azonos időpontban tartottak meg, kérték, hogy a jövőben velük is egyeztes­sék az időpontokat, mert mi­nél több közösségi rendez­vényre szeretnének eljutni. Mai kommentárunk Maszkati megállapodás Ománt méltán tartják a világ egyik leggazdagabb államának. Kábusz bin Szaid szultánnal pedig manap­ság aligha versenghet bárki is a földkerekségen: ki­fogyhatatlan az ötletekből, ha a pompát, a káprázatos külsőségeket saját dicsőségének maradandó hirdetésére használhatja. Ez történt trónra kerülésének 15. évfor­dulóján is, amit nemzeti ünneppé nyilvánított. A pará­déra Maszkatba sereglett sok uralkodó, állam- és kor­mányfő, akik számára ez jó alkalom volt kétoldalú találkozók lebonyolítására is. Kétségtelen, hogy a legnagyobb érdeklődés Ziaul Hakk pakisztáni elnök és Radzsiv Gandhi indiai kor­mányfő eszmecseréit övezte, ugyanis India és Pakisztán kapcsolatai korántsem felhőtlenek. Az elmúlt napok­ban is újabb összetűzés történt a két ország határán, ugyanakkor — éppen a maszkati ünnepségeket meg­előzően — magas szintű pakisztáni delegáció járt Űj- Delhiben. A küldöttséget vezető miniszter — aki Radzsiv Gandhival is tárgyalt — elutazása előtt kije­lentette: új-delhi eszmecseréi a gazdasági-kereskedelmi együttműködés „normalizálásának kezdetét” jelzi. Maszkáiból is olyan hírek érkeztek, miszerint Ziaul Hakk és Radzsiv Gandhi megállapodott egy közeli ta­lálkozóban, amelyen áttekintik a két ország közti vitás ügyeket. Ilyen pedig szép számban akad. Új-Delhit joggal aggasztja, hogy a szomszédos Pakisztán — amerikai támogatással — netán atomhatalommá válik. India nem kíván atomfegyvert gyártani, viszont az iszlám- ábadi rendszernek nyújtott washingtoni fegyverszállít­mányokat — mint a kormányfő egyik nyilatkozatában utalt rá — „nem nézheti ölbe tett kézzel". Űj-Delhi és Iszlámábád feszült viszonya egyszersmind az indiai—amerikai kapcsolatokat is terheli. Júniusban Washingtonban járt az indiai kormányfő, Reagan elnök pedig nemsokára Űj-Delhibe látogat. A tárgyalásokon azonban legföljebb a gazdasági kapcsolatok bővítésében sikerül előbbre lépni. A politika szféráiban változatla­nul sok a bizalmatlansági elem, amit India és a Szovjetunió hagyományos és máig is mindkét oldalról hangsúlyosan ápolt barátsága éppúgy táplál, mint az USA és Pakisztán egyre szorosabb katonai együtt­működése. Radzsiv Gandhi most — úgy tűnik — kísérletet tesz arra, hogy az évek óta fölgyülemlett vitás kérdéseket tisztázza Ziaul Hakk-kal. Mint kifejtette: India kész akár barátsági és együttműködési szerződést is kötni Pakisztánnal. A csúcstalálkozó ügyében létrejött masz­kati megállapodás az első lépés ebbe az irányba. GYAPAY DÉNES PANORÁMA HANOI Hanoi mellett kedden viet­nami, valamint az Egyesült Államokból érkezett hivata­los személyek és szakértők megkezdték a vietnami há­borúban elesett amerikai ka­tonák földi maradványainak exhumálását. Yen Thuong faluban 1972 augusztusában egy Hanoi elleni légitáma­dáskor a légvédelem lelőtt egy B—52-es amerikai bom­bázót. Most megtalálták a gép darabjait, és a személy­zet maradványait. BUENOS AIRES Walter Kutschmann náci háborús bűnöst, az SS volt tisztjét orvosi kivizsgálásnak vetették alá személyazonos­ságának megállapítása céljá­ból — közölték az argentin fővárosban. Az NSZK kérte a volt SS-tiszt kiadatását, akit azzal vádolnak, hogy a második világháború alatt részt vett több ezer zsidó meggyilkolásában. A tömeg­gyilkos Pedro Ricardo Olmo álnéven rejtőzött Argentíná­ban. SANTIAGO DE CHILE Ismeretlen fegyveresek kedden Santiagótól keletre megtámadták a chilei had­sereg egyik repülőterét. Ké- zigránátokkaí' és rakétákkal megrongáltak egy helikop­tert, jélentős károkat okoztak több repülőtéri épületben. A fegyveresek tűzharcba bo­csátkoztak a riadóztatott őr­séggel, majd gépkocsin elme­nekültek. LONDON Az ENSZ és a ciprusi tö­rök közösség vezetői között megbeszélések kezdődtek Londonban. A diplomaták Pérez de Cuellar javaslatát vitatják meg: a terv értel­mében a ciprusi török érde­kek védelmének megfelelő szavatolása fejében a törö­kök visszavonulnának bizo­nyos, általuk megszállt terü­letekről. BELFAST Londonderryben lelőtték az UDR, az egyik protes­táns katonai szervezet egy katonáját. Elkövetőként az IRA, az ír Köztársasági Hadsereg jelentkezett. MADRID Sarlós István, az Ország- gyűlés elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, hivatalos madridi láto­gatásának második napján, kedden a spanyol szenátus elnökével, Federico de Car- vajallal folytatott megbe­széléseket. Kölcsönösen tá­jékoztatták egymást a két ország törvényhozó testüle­tének munkájáról, a tör­vényalkotási folyamat sajá­tosságáról. Mindkét fél kife­jezte készségét a kapcsola­tok szélesítésére, egymás munkájának jobb megisme­résére. ATAMI Az izu-félszigeti Atami vá­ros pártiskolájának nagyter­mében kedden megkezdte munkáját a Japán Kommu­nista Párt XVII. kongresz- szusa. A kongresszusra meg­hívták több szocialista, il­letve tőkés országbeli kom­munista és munkáspárt, va­lamint néhány nemzeti fel- szabadítási szervezet képvi­selőit. A tanácskozás kezde­téig huszonöt külföldi dele­gáció érkezett Atamiba, köz­tük a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amelyet Horváth István, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára vezet. A dele­gáció tagja Györke József, az MSZMP KB külügyi osz­tályának helyettes vezetője és Sudy Zoltán, az MSZMP KB munkatársa. STOCKHOLM Stockholmban, az európai bizalom- és biztonságerősí­tő, valamint leszerelési kon­ferencián felszólalt Szigeti Károly nagykövet, a magyar küldöttség vezetője. A sem­leges és el nem kötelezett államok által az előző ple­náris ülésen előterjesztett részletes javaslatot üdvözöl­ve kijelentette: benyújtása teljessé teszi a stockholmi tárgyalásokat és ösztönzést ad a kölcsönösen elfogadha­tó megegyezés kidolgozásá­nak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom