Tolna Megyei Népújság, 1985. november (35. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-02 / 258. szám
1985. november 2. 6 NÉPÚJSÁG Kontér András mezőgazdasági heiikopterpilótával I — A hétvége első napja van, szombat. Nem volt hiányérzete? — Nem tudom, hogy mire gondol. I — A szakmájára, a repülésre. — Nem. A mezőgazdasági pilótaság is egy szakma, egy munka. Az ember a túlhajszoltságba egyszer csak belefárad. I — Ezek szerint felüdülést jelentett Kontér András tanyájának a bepucolása? — Felüdülés nem volt, mert egy hétig tartott. Szezonkezdés előtt már minden baja van az embernek. Itthon nem találom a helyem, ingerlékenyebb vágyóik. Kinézek az ablakon és lesem az időjárást, hogy olvad-e vagy nem. De ha sár van, akkor is kell dolgozni, mert a műtrágyát a földekre nem tudják földi gépekkel kiszórni. Emellett pedig a családnak a pénz is kellene. Szezon végén pedig pontosan ennek az ellenkezője van. | — Most van ez az időszak? ' — Pontosan. A múlt héten adtuk le a gépet és most jöhetne egy kis pihenés. De ez a pihenés sem pihenés, mert egyfajta készenléti állapotban élünk. A cégem bármikor behívhat. Reggel, éjszaka, éjfélkor. — Nevezzük meg a céget. — A Mezőgazdasági és Élelmezési Minisztérium Repülőgépes Szolgálata őcsényi bázisán keresztül a kaposvári üzemegységhez tartozunk. Október végén Dunaújvárosba szállítjuk a gépeket, vagy az öcsényben megjavított masinát. A dunaújvárosi MHSZ-hangárt bérli vállalatunk és a gépeket ott tárolják télire. I — Ha jól sejtem, akkor telefonja azért lett, mert bármikor hívhatja a munkahelye? — Így igaz. Mert a gazdaságoktól és a szolgálattól elég sokszor éjjel szólnak, hogy holnap ezt vagy azt meg kell csinálnom. — Mikor volt ilyen legutóbb? — A múlt héten. A gépünknek éppen lejárt a légi alkalmassági engedélye, amit kétévenként kell megújítani. Itthon kerestek, hogy jön a gépet hatóságilag átvevő mérnök, majd a berepülőpilóta. A kontaktus naprakész. Mindenkivel. I — A pilóták általában elkeresztelik gépüket. Maga megtette ezt? — Nem. Helikopterem lajstromjele: HAMPB. Ezt a kódot alkalmazom a rádióforgalmazásban is. Ellenben a szerelőm elnevezte a gépemet Probán-Butánra. Ezzel a géppel már kereken nyolc éve dolgozunk. Űj volt, amikor megkaptuk, én törtem be. Nyolc szezont dolgozott már le, és most megy a másodszori nagyjavításra. — Itt egyelőre szakítsuk félbe a beszélgetést. Előbb- utóbb úgyis kikötünk a mezőgazdasági munkánál. Az ismerkedés első félórája után inkább az érdekel, hogy miként és miért került Kontár András a helikopterre? Legjobb, ha az elején kezdem. Nyírturán születtem, Nyíregyházától 11 kilométerre. Debrecenben, a gépipari technikumban végeztem. A középiskola utolsó évében szereztem arról tudomást, hogy ilyen iskola indul Nyíregyházán. Előtte volt néhány ismerősöm akik vitorláztak, ök mondták, hogy a felvételinél előny, ha valaki vitorlás-előképzettséggel rendelkezik. Emiatt „öreg fejjel” — voltam ekkor már vagy tizenhét éves — kezdtem el vitorlázni. A technikum után jelentkeztem, de csak előfel- vétellel vettek föl. Egyébként itt jegyzem meg, hogy a mai főiskola akkor még csak felsőfokú technikum volt. Köpködtem magamban, mert amikor mi kezdtünk, pontszámom révén én voltam az éltanuló, a felvétel évében pedig sehol se voltam. Ellenben előtte egy évig építőipari vállalatnál technikusként dolgoztam, de voltam főgé- pészhelyettes is. I — Ezek „pótcselekvések” voltak. — Inkább csak időkitöltés. Mert papíron engem már felvettek a főiskolára. El kellett valahol tölteni az időt, meg pénzt is kellett keresni. A Hajtómű- és Felvonógyár nyíregyházi gyárában különben marós és gépbeállító voltam. A főiskolán minket, repülősöket akkortájt nagyon rossz szemmel néztek. Akadt köztünk néhány beképzelt srác... Mi kiváltságosok voltunk a többi növendékhez képest: kollégiumot és emelt szintű étkezést kaptunk. Ezt a többiek nem tudták elfogadni. Azt azonban nem vették figyelembe, hogy a mi életünk katonás volt. Kiképzéseink voltak, és reggeli tornára is kellett járnunk, amit veszettül utáltunk. Tudtuk: ezt a három évet ki lehet bírni, azt csinálnak velünk, amit akarnak. I — Szülei nem mondták, hogy nem akarják a fiúkat a kelleténél korábban eltemetni? — Anyám eleinte aggódott, de végül is beletörődött ebbe az állapotba, ö ismert annyira, hogy tudja: úgy is azt csinálok, amit én akarok, amihez kedvem van. I — A képzés ideje alatt a főiskolás társai közül egy gyerek szörnyethalt. Mindez nem vette el a kedvét a repüléstől. — Még most se akarok őrá visszaemlékezni. Volt ilyen halál mással is. Akkor éppen itt Szekszárdon voltam, amikor meghallottam a rádió közleményét. Tudomásul vettem. Akkor is és most is bennem él, hogy ilyen eset velem nem fordulhat elő. Azóta is egyre-másra túltesszük magunkat a halálhíreken. Tudjuk, a mi szakmánkban nem ő volt az első, és nem is az utolsó halott. Haltak meg, égtek szénné azóta többen is. Tudja: ahol gyalulnak, ott forgács is van ... I — Ez a megállapítás hon- nét származik? Moldovától talán? — Elképzelhető ... I — Hogy csukta be azt a könyvét, amelyben név szerint Kontér András is szerepel? — Szomorúan és mérgesen. Moldova könyvében én el is vagyok temetve. Mint aki meghalt. I — De hát, mi most igencsak beszélgetünk egymással... — Moldova György roppant egyoldalúan és hatásvadász módon szerkesztette meg könyvét. Az, amit leírt igaz, igaz volt, évekkel korábban, de nem a megjelenés idejében. Valóban előfordult, hogy kollégáim egy átmulatott éjszaka után mentek dolgozni. Olyan is volt, hogy tíz birkabőrt hazavitt valaki, meg a maszek parasztoktól jattot kaptak. Csak mindez éppen a Mól- dova-könyv megjelente előtt évekkel történt. — Hagyjuk Moldovát. Ne az őskorszakról beszéljünk ... — Akkortájt a hadseregből vették ki azokat a pilótákat, akik el tudták végezni ezt a munkát. Most pedig abban az időszakban élünk, amikor mi, a harmincasok repülünk. Mert minket erre a speciális mezőgazdasági munkára képeztek ki. De, honnan is kanyarodtunk el? — Az életcélja a diploma átvételét követően megváltozott-e? — Ezerkilencszázhetvenhárom július elsején helyezkedtem el a vállalatnál. Hódmezővásárhelyre kerültem, Gulyás Mihályhoz. Jó mesterhez. Még abban az évben önálló pilóta lettem. Moldova könyvében az adomák igazak voltak. Akkor. Mi is egy hőskort képzeltünk el magunknak. Aztán ebből semmi sem lett. Ügy éltünk mint a cigányok. A gazdaságok enni se akartak adni, de pénzt se. Még szalmazsákunk sem volt sokszor a pusztákon. Nem volt felüdítő élet a miénk, az biztos. A kultúránk egy Sokol rádió volt. De végül is belerázódtunk ebbe az életbe, mert a repülést mi akartuk magunknak. Már a főiskolán is mondtuk, hogyha fát vágnak is a hátunkon, mi akkor is megcsináljuk a munkát. Ezzel nagyon sok ember visszaélt, mind a mai napig. Mi a főiskolán pilóták akartunk lenni, azért tűrtünk el sok megaláztatást is. Most pedig, mert pilóták vagyunk, azért tűrünk el sok mindent. Mivel pedig az eredeti szakmánkból kiestünk, kénytelenek vagyunk repülni. I — Óriási pénzekről beszélnek az emberek, amelyet maguk keresnek. — Ezen nevetnem kell. Tízezer körül keresünk, de senkinek meg sem fordul a fejében, hogy örökös életveszélyben élünk. Én erre eddig nem hivatkoztam és nem is teszem sem a feleségem, sem a főnökeim előtt. Ha hiszi, ha nem, nincs ötezer forint alapom. — Ezzel azt akarja mondani, hogy nincs megfizetve? — Sokan elmennének tőlünk máshova... Nálunk rengeteg a munka, de nem emiatt van gond. Az ötszázórányi repülés egy többszörösen képzett, öregnek is mondható pilóta teljesítőképességének a felső határa. Ennyi a normánk. Ennyit meg kell csinálnunk, mert számít ránk a népgazdaság és számítanak munkánkra a gazdaságok. Higgye el, jó néhány kollégám foglalkozik azzal a gondolattal, hogy elmegy máshova. Valamit még tegyen ide: nem is oly rég volt egy olyan szezonkezdés, amikor a mi bandánkból három pilóta meghalt... — A gazdaságokat említette. A maga gépe kinek dolgozik? — Előtte még egy közmondást engedjen meg. Megkérdezték: Mi az, hogy kicsi, fekete és táskás szemű. Ez volt az RNA-pilóta. Hamar öregszünk. Gyorsan élünk. Ezt minden kollégámon meg lehet látni. Ránézésre nem saccolja alá egyiket sem. I — Maga hány éves, Ugye, negyven fölötti? — Harmincöt leszek, ha megérem. Ábrázatom magyarázható az állandó ideg- feszültséggel. Ugye, azt mondjuk, mi pilóták, hogy nem félünk. Ez nem igaz. Ezt mindenki állítja magáról, de nem igaz. Ugyanúgy félünk, mint egy más ember. Csak mi jobban hiszünk szerelőinkben, a gépben, családunkban és nem utolsósorban önmagunkban. Én attól szoktam félni, hogy lankad a figyelmem, és valamit nem veszek észre. Mondjuk egy villanydrótot. Ez pedig már elég á temetéshez. — A gazdaságokra még nem válaszolt. — A gépünkkel rendelkezik, munkát ad a Szekszárdi, a Dalmandi Mezőgazda- sági Kombinát, a Tamási és a Paksi Állami Gazdaság. Mellettük pedig néhány té- esznek is végzünk munkát. Hogy mit? Növényvédő szereket poriasztunk, reglono- zunk. Az utóbbi roppant veszélyes. De mondok itt valamit, a repülőgépes növényvédő szerek hatásosságában sok dolog belejátszik. A pillanatnyi időjárási viszonyok, a szélirány, a párásság, a •nedvesség, a hőmérséklet. Ha dolgozunk egy gazdaság területén, nincs olyan szakember, aki kimondaná az optimális munkavégzés eredményességét. Mindenki mindenkivel vitatkozik, hogy az ilyen tartalmú műtrágya jobb-e, vagy a másik. Nekünk azonban a munkát el kell végezni. Hasznot kell hozni a munkát adó gazdaságnak, de a nagyobbnak, a népgazdaságnak is. — Kontér András „hasznot hozott" Egyiptomban is. — Az idén öt hetet egy óriási gyapotföldön dolgoztam. Kölcsöngéppel, nem európai embernek való szervezettség és munkakörülmények között. Még egyszer nem mennék oda vissza. Ellenben azt tudom, hogy külországba nem minden pilótát küldenek ki. Ez volt nekem az öröm. I — Reális embernek látom. Es nyugodtnak, annak ellenére Is, hogy kritikai megjegyzése van sok dologra. Mi a felesége véleménye az ön munkaköréről? — Bízik bennem, meg abban a munkában, amit végzek. És hazavár. Ugyanakkor azt is tudja, hogy melyik gazdaságban mi a teendő. De miután hazajövök, csak a földön akarok maradni. Magánemberként, szekszárdiként. Nekem is szükségem van a nyugalomra. Még akkor is, amikor tudom, hogy ezt a munkát még jobban is lehetne végezni. | — Köszönöm a beszélgetést. szűcs lAszlö János Múltunkból Emlékezem, még az egykori elemi iskola alsó osztályainak padjait koptattam, tanítóim már napokkal előbb felhívták figyelmünket az eseményre. Jött a tanfelügyelő. Arra intettek bennünket, nebulókat. hogy csak arra válaszoljunk, amit ők kérdeznek, ha a tanfelügyelő bácsi kérdez, előbb nézzünk rájuk, s akkor tudni fogjuk a feleletet is. Nos, ez nem mindig sikerült nekem, ami miatt „kellő eligazítást” kaptam a látogatás után. Így kerültem először kapcsolatba a tanfelügyelővel, a jóságos bácsival, aki mindig megmagyarázta azt, amit a tanítóm nem tudott a fejembe verni. Ezek az első találkozások jutottak az eszembe, amikor a Tolna Megyei Levéltárban őrzött közigazgatási bizottság iratait lapozgattam. Ott voltak a tanfelügyelői jelentések. Tihanyi Domokos tan- felügyelő minden hónapban kötelezően leadta jelentését az említett bizottságnak. Mi mindenről adott számot — például 1909-ben — a Tolna megyei uftak tisztességes, nagy lelkesedéssel dolgozó vándora? Merthogy a vándor jelző megilleti, az nem lehet kétséges. Január elején a decemberi munkájáról számolt be. Lei óta: 33 tanteremben 19 iskolát és egy állandó menedékházait látogatott meg. Februárban 58 tanteremben 29 iskolát és I óvodát ellenőrzött. Márciusban 25 iskolába vitt az útja, s ott 67 tanteremben végezte kötelességét. Áprilisban 39 iskolában, ösz- szesen 107 tanteremben ellenőrzött és 8 óvóintézetben vizsgálta meg, milyen eredménnyel dolgozott a nevelő. Májusban 43 iskolába jutott el a tanfelügyelő és 80 tanteremben ellenőrizte a munkát. Három óvodába is eljutott. Nem soroljuk fel minden hónap minden látogatását. Idézzük az oktatási év végén tett összefoglaló jelentését, mely szerint: „Az 1908/9 tanévi iskola- látogatások befejeződvén, jelentem, hogy ezen tanévben 98 községben 208 iskola lett meglátogatva, így csakis 23 községben 36 iskola nem volt meglátogatható, de azok is a jövő 1909/10 tanév elején mindjárt meg lesznek nézve. Ez a múlt évekhez képest haladást mutat, mert az előző tanévekben átlag számítva csakis 140 iskola volt mindig megvizsgálva, 'mely eredmény a kir. tan- felügyelői személyzet szaporításának köszönhető. A megvizsgált 208 iskola mind jó eredményt mutatott fel, tannyelve mindnek magyar volt, a 4 görögkeleti szerb iskolában is tisztán, jól tudtak magyarul, így semminemű intézkedésre sem volt szükség, ami igen örvendetes jelenség.” A tanfelügyelői jelentésből tudjuk, hogy az évszázad első évtizedének végén is voltak úgynevezett analfabéta-tanfolyamok. A tanfelügyelő ezekre is odafigyelt. „Továbbá jelentem — írja Tihanyi Domokos —, hogy Tolnavármegyében is megkezdték a tanítók az analfabéták Oktatását. Így Kállay Lajos medinai községi tanító 7, Mészáros László mászlony- pusztai rk. tanító 6, ifj. Kring Gyula kétyi ág. ev. tanító 25, Czinger Antal döbrönte-pusz- tai rk. tanító 17 és Pápay Ödön mözsi rk. tanító 6 felnőtt egyént tanít.” Egy későbbi jelentésből arról is tudunk. hogy sok felnőttfejjel az iskola padjába került, addig írni-olvasni nem tudó, sikeresen elsajátította a betűvetést, s erről tanúsítványt is kaptak. Az 1908/9. oktatási évet járványos betegség zavarta meg. Emiatt az alsónyéki református, a hencsei községi, a nagykónyi katolikus, a nagy- szokolyi református, evangélikus és katolikus iskolákat a hatóságok bezáratták. Érdekes kísérletekről is beszámolt a tanfelügyelőség. A kísérletre a dunaföldvári gazdasági ismétlő iskolában került sor. Idézzük a jelentés idevonatkozó részletét: „Jelentem, hogy a m. kir. földmívelésügyi miniszter úr a dunaföldvári gazdasági ismétlő iskolában a folyó évben rendezett házi ipartan- folyamra 500 K. segélyt utalványozott, mely tanfolyam f. évi január 3-tól f. évi február hó 25-ig tartott, kiállítással és vizsgával lón jelenlétemben bezárva. Ezen ipartanfolyam kefe-, seprűkötésből, méhkas-, ruha- és szállítóikosa rak, tyúkültetők és -borítók fonására fordította a legnagyobb figyelmét, mert Dunaföldvár népe zöldség- és gyümölcstermeléssel, valamint baromfitenyésztéssel foglalkozván, ezen irányban kell népét a szükségesekkel ellátni, illetve a szükségesekkel önkezűleg leendő elkészítésére őket kitanítani. Elmondhatom, hogy ez a jelentkezett 72 növendéknél sikerült is, kiík immár e munkáknak készítése által a tél, edd i gél é semmit sem tevéssel eltöltött idején haszonnal fogják gyakorolni az általuk tanultakat, és eredménnyel végzik semmit tevés helyett ipari munkájukat.” A jelentés végén javaslatot tett a tanfelügyelő a közigazgatási bizottságnak arra, hogy az eredményesen tevékenykedő dunaföldvári pedagógusokat részesítse dicséretben. Ez megtörtént, sőt, intézkedés történt arra is, hogy a földművelésügyi minisztérium se feledkezzék meg róluk. (Az iratokból nem derül ki, hogy a minisztérium milyen elismerésben részesítette a dunaföldvári nevelőket.) Természetesen a felsoroltak nem merítik ki a tanfelügyelő munkájának felsorolását. Elnökölt a községi iskolaszékek ülésein, a tanítók választását is levezette, s jutott ideje arra is, hogy havonta 95—229 aktát is elintézzen, több magániskola vizsgáztatásán is jelen' volt, s nem egy esetben ott volt a javító vizsgálatokon is. Ugyan, miként futotta ennyi mindenre erejéből? írják a munkásőrség történetét Írják megyénkben is a munkásőrség történetét. Toll- forgatók, és ilyenben alig járatosak fogtak össze, hogy minden lényegesnek tartott eseményt megörökítsenek. A munkásőrség volt. és jelenlegi tágjai, a rendelkezési állományban lévők gyűjtik a visszaemlékezéseket, forgatják az egykor keletkezett és megőrzött dokumentumokat., újraolvassák az egykori cikkeket ... Minden egység történetét megírják. Az eddig végzett munkából kitűnik, hogy nagy figyelmet fordítottak az alakulás körülményeinek tisztázására, megírására. Ebben az alapítók segítettek és segítenek sóklat. Minden műben nagy részletességgel szólnak az első nyilvános demonstrációról, amikor megfelelő alakzatban megjelentek a munkásőrök a község fő útvonalán. Ez a felfegyverzett munkások és parasztok, s értelmiségiek tiszteletet parancsoló eseménye volt 1957 kora tavaszán. Megörökítették ezekben az írásokban az egységek névadó ünnepélyét és a zászlóavatásokat. A szerzők nem feledkeztek meg a kiképzésről, a gyakorlatokról, a lövészetről, a terepen végzett felderítésről és az épületek védelméről. A híradók élménybeszámolói is helyet kaptak az olykor terjedelmesre sikeredett munkákban. K. BALOG JANOS
