Tolna Megyei Népújság, 1985. október (35. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-29 / 254. szám

Mai számunkból XXXV. évfolyam, 254. szám. ARA: 1,80 Ft 1985. október 29.. kedd. AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA MAGYARORSZÁG ÉS NAGY-BRITANNIA KAPCSOLATAI (2. old.) A TELEPÜLÉS- FEJLESZTÉSI hozzAjárulásról (3. old.) HÁROM ARANY A TF.REPBAJNOKSAGROL (6. old.) INDIAI DALLAMOK (5. old.) Érdeklődés Alkalmam volt nemrégi­ben felelős megyei és vá­rosi vezetők társaságában tölteni, egyáltalán nem könnyű, ám tanulságos egy napot. Itt hangzott el az egyik első számú vezető szájából a következő meg­állapítás: Részt vettem a legutóbbi tanácsülésen — hadd ne írjam meg, melyik város vezető testületéről van szó —, s nagy öröm­mel tapasztaltam a fölfo­kozott aktivitást, a közélet iránti érdeklődést. No meg a szókimondást, ha úgy tetszik, a „gazdaszemléle­tet”. Ez most érthető, csak nehogy szalmaláng legyen a mostani lelkesedés. Mi, jelenvoltak bizony­gattuk, hiszünk abban, hogy hosszú távú, sőt egy­re növekvő intenzitású lesz az érdeklődés és a beleszó­lás iránti igény, amiben hiszek is, s tudom, társa­im is hisznek, bár a kitel­jesedéshez idő kell, sok mindent meg kell még ta­nulnunk, amit — akár ké­nyelemszeretetből, akár más okok miatt — eddig nem nagyon tanultunk meg. örvendetesen, ez a szólá- si és cselekvési igény ta­pasztalható megyeszerte, sőt országszerte. Elsősor­ban a kisebb településekre jellemző az aktivitás, de a nagyobb helyeken, a váro­sokban is nagy a mozgás. Van igény a beleszólásra, és van igény a segítő ten­ni akarásra is. Sőt, egye­nesen követelik az embe­rek. vegyék számba és tervbe jobbító szándékai­kat. Igen ám, de a vásár ket­tőn áll. S érdekes módon, ebben az esetben mindket­tő egyszerre kérő is, kíná­ló is. Nomármost, kérni tudni -kell. Ha megalapozottan, okosan, legalábbis a lakos­ság nagyobbik részével egyetértésben kérünk se­gítséget, minden bizonnyal meg is kapjuk azt. Ha a célok idegenek a közösségi igénytől, ne csodálkozzunk, ha visszautasítással talál­kozunk. Adni is tudni kell, és adni is hajlandók vagyunk, de jogos az igény, tudni akarjuk, mire adjuk. Ez egyáltalán nem azt jelen­ti, hogy a pillanatnyi ér­deknek kívánják aláren­delni igényeiket, az állam­polgárok a hosszabb távú célokkal szemben, hanem arról, hogy elvárják az al­ternatívák ismertetését, hogy eldöntsék, közülük melyik szolgálja leginkább az összközösségi érdekeket. Igen, de ehhez, ennek megismeréséhez meg kell ismerni a véleményeket, az érdekeket. Akkor is, ha azok az érdekek valósak, megalapozottak, vagy nem. Mindehhez azonban oda kell menni, ahol a vélemé­nyek elhangzanak, ott kell tájékozódni, ahol az em­berek szólnak — felszólal­nak —, és ott kell segítsé­get kérni, ahol segíteni tudnak. Akármelyik tanács, ha ezt elmulasztja, magának árt vele, hiszen ha nem kér, nem is fog kapni. Ha nem tájékozódik, nem is jut ismeretek birtokába, anélkül pedig nehezen gu­rul a szekér. Legyünk tehát kíváncsi­ak egymás véleményére, tájékoztassunk és tájéko­zódjunk. L. Gy. Németh Károly és Lázár György fogadta Leopold Grafzot Leopold Gratzot, az Oszt­rák Köztársaság szövetségi külügyminiszterét, aki Vár- konyi Péter külügyminiszter meghívására hivatalos láto­gatáson tartózkodik hazánk­ban, hétfőn az MSZMP KB székházában fogadta Németh Károly, a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt főtitkárhe­lyettese. A szívélyes légkörű talál­kozón véleménycserét foly­tattak a nemzetközi élet idő­szerű kérdéseiről, különös tekintettel az enyhülési po­litika folytatásának lehető­ségeire. Áttekintették a ha­gyományosan jó magyar— osztrák kapcsolatok helyze­tét, és továbbfejlesztésének lehetőségeit. A találkozón jelen volt Várkonyi Péter és Nagy Já­nos, hazánk bécsi nagyköve­te, valamint Friedrich Bauer külügyminisztériumi főtit­kárhelyettes, és Arthur Agstner budapesti osztrák nagykövet. Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke a Parlament­ben fogadta Leopold Gratzot. A megbeszélésen megvitat­ták a kölcsönös érdeklődés­re számot tartó nemzetközi kérdéseket, valamint a két ország kapcsolatainak alaku­lását. A találkozón ott volt Várkonyi Péter, valamint Nagy János és Arthur Agstner. A délelőtt folyamán Leo­pold Gratz a Hősök terén megkoszorúzta a Magyar Hősök Emlékművét. Leopold Gratz a Ferihegyi repülőtér új forgalmi épüle­tének ünnepélyes megnyitá­sa után találkozott a magyar sajtó képviselőivel. Várkonyi Péter este dísz­vacsorát adott Leopold Gratz tiszteletére a külügyminisz­térium vendégházában. Új légikikötő Budapesten Az új budapesti légikikö­tő átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatót hétfőn dél­előtt Jahoda Lajos, a MA­LÉV vezérigazgatója és Sá­rospataki Zoltán, a Légifor­galmi és Repülőtéri Igazga­tóság igazgatója. Az osztrák—NSZK ARGE konzorcium, valamint a Be­tonútépítő Vállalat fővállal­kozásában létrehozott repü­lőtér beruházási költségei a kamatterhekkel együtt 4,2 milliárd forintot tesznek ki. A kétszintes épületben szá­mos berendezés szolgálja az utasok kényelmét. Délután ünnepélyes kere­tek között avatták fel a Fe­rihegyi repülőtér új forgalmi épületét. Az eseményen meg­jelent Horváth István, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tit­kára, Czinege Lajos, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­se, valamint a kormány több más tagja. Elsőként Urbán Lajos köz­lekedési miniszter mondott beszédet. A fejlesztési program tervszerű megvalósítása tük­rözi a Magyar Népköztársa­ságnak azt a politikai szán­dékát, hogy barátságban le­gyen a világ valamennyi or­szágával és szélesre tárja ka­puit a hozzánk látogató kül­földiek előtt — mondotta többek között. Urbán Lajos beszédét kö­vetően Leopold Gratz oszt­rák szövetségi külügyminisz­ter — aki Várkonyi Péter külügyminiszter vendégeként tartózkodik hivatalos látoga­táson Magyarországon — lé­pett a mikrofonhoz. Rámutatott: ennek az épü­letnek a létrejötte kézzelfog­ható példája az országaink közötti együttműködésnek. — Az eddigi kontaktusok révén szerzett jó tapasztala­tok hozzájárulnak ahhoz, hogy a jövőben további köl­csönös előnyöket szolgáló ko­operációs lehetőségeket talál­junk minden területen. A létesítmény jelképes kulcsát Sárospataki Zoltán vette át. Budapestre érkezett Erich Honecker Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkárának meghívására hét­főn este baráti munkalátoga­tásra Budapestre érkezett Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Köz­ponti Bizottságának főtitká­ra, az NDK Államtanácsának elnöke. Kíséretében van Her­mann Axen, az NSZEP Po­litikai Bizottságának tagja, a KB titkára és Frank-Joachim Herrmann, a KB póttagja, államtitkár, az Államtanács Elnöki Hivatalának vezetője. Erich Honeckert és kíséretét a Ferihegyi repülőtéren Ká­dár János, valamint Szűrös Mátyás, az MSZMP KB tit­kára és Kótai Géza, a KB tagja, a KB külügyi osztá­lyának vezetője fogadta. Je­len volt Roska István, ha­zánk berlini, valamint Karl- Heinz Lugenheim, az NDK budapesti nagykövete is (MTI) Sevardnadze Kubában A politikust a repülőtéren Fidel Castro fogadta (Telefotó) Vasárnap Kubába érkezett Eduard Sevardnadze, az SZKP KB PB tagja, szovjet külügyminiszter. A politikus a Kubai KP és kormány meghívására tesz baráti lá­togatást a szigetországban. A szovjet vendéget érke­zésekor a havannai repülő­téren Fidel Castro, a Kubai KP KB első titkára, állam- és kormányfő fogadta, s el­kísérte a vendéget városnéző kőrútjára is. A kubai—szovjet tárgyalá­sok hétfőn kezdődtek meg. Jövedelem- és kereset­Küldöttgyűlés a nyomdában szabályozás 1986-ban A jövő évi jövedelem- és keresetszabályozásról tájé­koztatták hétfőn az újságíró­kat a Pénzügyminisztérium, valamint az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal képvise­lői a Parlamentben. Békési László pénzügymi­niszter-helyettes elmondotta: a jövedelem- és keresetsza­bályozásban 1986-ban nem tervez alapvető változást a kormányzat, de néhány ponton módosításra kénysze­rült. Erre azért van szükség, hogy kellő feltételeket te­remtsenek a jövő évi nép- gazdasági terv megvalósítá­sához. Kolterik István pénzügymi­nisztériumi főosztályvezető a konkrét változásokat ismer­tette. Elmondotta, hogy jö­vőre öt százalékkal emelke­dik a vállalati nyereségadó. Ugyanakkor kedvezőbb felté­teleket kívánnak teremteni az exportképesség javításá­hoz, a műszaki fejlődéshez. Ezért január 1-től csak 8 szá­zalék felhalmozási adó terhe­li az exportfejlesztő beruhá­zásokat — és néhány más, a kormányprogramban sze­replő fejlesztést —, 1986 má­sodik felétől pedig általáno­san 18-ról 15 százalékra csökken a felhalmozási adó. Január elsejével számos olyan kedvezmény megszű­nik, amelyet a gazdaságirá­nyítás 1985-ben átmeneti jelleggel vezetett be. szabályozás több új intézke­déssel javítja. Kónya Lajos, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökhelyettese elmondotta, hogy az idén bevezetett vál­lalati keresetszabályozási rendszer főbb elemei nem változnak. Az eddigi tapasz­talatok szerint azok megfe­lelően szolgálják gazdaság- politikai. s ezen belül is bérpolitikai céljaink meg­valósítását, a dolgozók kere­setének a vállalati teljesít­ményekhez kapcsolódó ala­kulását, a munkaerővel való hatékonyabb gazdálkodást A keresetszabályozás néhány elemének a jövő évi módosí­tására azonban szükség van, hogy a bérpolitikai intézke­dések igazodjanak az 1986. évi gazdasági célokhoz, első­sorban az áremelkedések mérséklődéséhez. Az ideinél alacsonyabbra tervezett fo­gyasztói árszintnövekedést követve a nominál-kerese- tek is csak az ideinél mérsé­keltebb ütemben emelked­hetnek. Ezért a keresetek 1986-ban átlagosan 5—5,5 százalékkal nőhetnek, szem­ben az ez évre várható 7,5— 8 százalékos emelkedéssel. A keresetszabályozás új eleme, hogy jövőre a vásár­lóerő szabályozása érdekében az átlagkeresetek 10 száza­lékon felüli növelését a vál­lalatok — bármely kategó­riába tartoznak is — csak további, magas különadó fi­zetésével valósíthatják meg. Megerősítették tisztségében az igazgatót A megyei tanács ipari osz­tályának ajánlása alapján a Szekszárdi Nyomda kollektí­vája a múlt év végén meg­tartott termelési tanácskozá­sokon úgy döntött, hogy az új vállalatirányítási formák közül a küldöttgyűlés, illetve az általa megválasztott veze­tőség gyakorolja majd a tu­lajdonosi jogokat. A küldöttgyűlés első ta­nácskozását tegnap délután tartotta. Falvai Ferenc, a pártszervezet titkára köszön­tötte a küldötteket, a vendé­geket, köztük Mátyás, Ist­vánt, a megyei tanács elnök- helyettesét, Versánszky Já­nost, a megyei pártbizottság munkatársát, Rét Péternét, a Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozóinak Szak- szervezete Központi Vezető­ségének titkárát, bejelentet­te a napirendet, majd fel­kérte az előkészítő bizottság elnökét, Cseszák Imre szb- titkárt a tanácskozás leve­zetésére. Cseszák Imre részletesen szólt a tavaly megkezdett előkészületekről, az új vál­lalati szervezeti és működé- siszabályzat-tervezetről, me­lyet közszemlére tettek ki, ily módon a dolgozók megtehették észrevételeiket, javaslataikat. Ismertette eze­ket és azt, hogy hogyan vet­ték figyelembe a tervezet mó­dosításánál. A módosított szabályzatot a küldöttgyűlés egyhangúlag elfogadta. Ezután részletesen ismer­tette az előkészítő bizottság — amely a jelölőbizottság funkcióját is betöltötte — javaslatát Benizs Sándor igazgatónak tisztségében való megerősítésére. Mél­tatta az elmúlt két és fél év alatt végzett ered­ményes munkáját és ki­fejezte a bizottságnak — a széles körű véleménykutatás alapján megerősített — ál­láspontját, miszerint az igazgató továbbra is alkal­mas tisztségének betöltésére. Ehhez csatlakozott a felszó­laló Szépy László karban­tartó és Völgyi Julianna kö­tészeti csoportvezető. Mátyás István felszólalásában a me­gyei tanács üdvözletét adta át a küldöttgyűlésnek, szólt a gazdaságirányítás tovább­fejlesztéséről, a tavaly ápri­lisi KB-határozatról, arról, hogy a tulajdonosi jogokat a vállalati kollektíva által vá­lasztott testület gyakorolja a jövőben és ez igen nagy fe­lelősséggel jár. A nyomda kollektívája már eddig is bebizonyította, hogy a nehe­zedő gazdasági körülmények között is helyt tud állni és ez biztató a jövőre nézve. Rét Péterné, a szakszerve­zet központi vezetőségének nevében köszöntötte a ta­nácskozást és kívánt továb­bi jó munkát az igazgató­nak és a vezető-testületnek. Ezután — titkos szavazás­sal — a küldöttgyűlés meg­erősítette tisztségében Benizs Sándor igazgatót, majd meg­választotta a húsztagú veze­tőséget. A tőkeáramlás feltételeit a Völgyi Julianna felszólalása

Next

/
Oldalképek
Tartalom