Tolna Megyei Népújság, 1985. október (35. évfolyam, 230-256. szám)

1985-10-29 / 254. szám

1985. október 29. NÉPÚJSÁG 5 FIATALOK FIATALOK FIATALOK Akik „kötik” a fiatalokat Kétévenként, mindig más városban rendezik meg a szövetkezeti cukrászok ás szakmunkástanulók megyei szakmai vetélkedőjét. Ezút­tal a paksi Sánc étterem adott otthont a rendezvény­nek, melyen a versenyt ki­íróknak nem titkolt célja volt az is, hogy ezzel is elő­segítsék a fiataloknak a szö­vetkezeti szektorhoz való kö­tődését. A feladatok között szakmái ismeretek elmélet­anyagának megoldása, politi­kai totó és gyakorlati mun­ka szerepelt. A gyakorlatban a nyolc harmadéves fiatal­nak (4 fiú, 4 lány) torta be­vonását és díszítését, vala­mint 20 darab mignon bevo­nását és díszítését kellett el­végeznie. Valaki azt is mond­hatná, na bumm, akkor mi Van, ha a cukrászok vetél­kednek?! A vásárral egybekötött ki­állításnak és versengésnek rengeteg nézője akadt, akik­ből vásárlók is lettek egy­ben, és ezek a vásárlók sze­retnék ha a verseny szín­vonalának megfelelő minő­ségű édesség állna mindig előttük. Mindig, minden vá­sárlásnál. Eredményes évek Megpihen a vándorzászlő? 1982: KISZ KB Dicsérő Oklevél, 1985: KISZ KB Vö­rös Vándorzászló, 1986: ? Sajnos, nem látunk a jövő­be, de a múltat érdemes fel­idézni. Hol is kezdjük? 1982-ben a Bonyhádi Vas­ipari Szövetkezet KlSZ-szer- vezete, illetve annak vezető­sége — bár ennek hordereje akkor még nem volt felmér­hető — nagy változást élt meg. A vasipari szövetkezet már akkor jelentős mozgal­mi tapasztalatokkal rendel­kező fiatal dolgozója, Miklós Mihály a KISZ Bonyhádi Városi Bizottsága titkára, Trábert János felkérésére végül is elvállalta a KISZ- titkári tisztséget és az ezzel járó feladatok ellátását. A választás — tanúsítják ezt az azóta elért eredmények — szerencsésnek bizonyult. Soha addig nem tapasztalt, sokszínű és gazdag progra­mok tervével lépett színre az új vezetés — ezekről be­szél Miklós Mihály, a vas­ipari szövetkezet KISZ-tit- kára és Győrfi Vince szer­vező titkár. — Elsőként a Bonyhádi Vörösmarty Mihály Általá­nos Iskola úttörőivé!! vettük fel a kapcsolatot — mondja Miklós Mihály. — Közös ki­rándulásokat szerveztünk, bemutattuk a tanulóknak a szövetkezetei, betekintést nyújtottunk számukra a KISZ-életbe és — remélhe­tőleg — a pályaválasztásban is segítettük őket. Csak egy apró, de azt hiszem annál jellemzőbb momentumot em­lítenék a kialakult jóviszony szemléltetésére: a végzős nyolcadik osztályosok az én ablakom alá is eljöttek és szerenádot adtak tiszteletem­re. Azt is elhatároztuk, hogy a komszomol-tagokkal is megismerkedünk. Elképzelé­sünket siker koronázta. A Bonyhád városi rendőrkapi­tány, Szabó László alezre­des aktív közreműködésével, aki szervezői és tolmácsi se­gítséget adott, megvalósult a tervünk. Rendkívül szívélye­sen fogadtak bennünket szovjet barátaink, rendsze­resen meglátogatjuk őket, s viszont. Legutóbb október 22- én volt velük baráti találko­zónk, itt a vasipari szövet­kezetben. Sikerült ezenkívül testvérkapcsolatot kiépíteni a Bonyhádi Botond Cipőgyár, a BONY, a Mezőgép, a Vo­lán és a Paksi OSZV KISZ- szervezetével is. Rendszere­sen jelen vagyunk egymás rendezvényein, s a pillana­tokat megörökítjük fényké­peken és írásban, a króni­kánkban is — legyen mit la­pozgatni néhány év múlva, és emlékezni a régi időkre. — Kezdetnek ennyi való­ban nem rossz. — És még nincs vége. 1982 szeptembere óta min­den évben fórumot tartunk a III. éves szakmunkástanulók számára és megismertetjük őket a Bonyhádi Vasipari Szövetkezet életével. Nálunk zajlanak a „Szakma 'Ifjú Mestere” versenyek is, ame­lyeket a II. és ILI. évesek számára is megrendezünk. A minőségi körök mintájá­ra a vasipari munkák felett KISZ-védnökséget vállal­tunk. KISZ-szervezetünk munkáját a vállalati vezetés is elismeri, minden döntés előtt kérik véleményünket. És az sem fordul elő, hogy hiányzik valaki a KlSZ-tag- gyűlésről... Az is igaz, hogy ezek eléréséhez három év folyamatos munkája kellett. — Nincs olyan rendez­vény Bonyhádon, amelyen a vasipari szövetkezet KISZ- szervezete ne képviseltetné magát — akár szervezésről, akár a részvételről van szó — folytatja Győrfi Vince. Elképzelhetetlen, hogy a szö­vetkezeti KISZ-szervezet ne tudná, mi készül a város­ban, de az is, hogy a város ne szerezne arról tudomást, mit tervez a vasipari KISZ. Ilyen szempontból tökélete­sen működik a „forró drót”. — Meglepetés volt a KISZ KB Vörös Várdorzászló el­nyerése? — Azt hiszem igen, de mindenképpen örömmel nyugtáztuk 1985. március 21- én a nevezetes, ünnepi ese­ményt, a zászló átadását — válaszol Miklós Mihály. — Az eddigi eredmények köte­leznek bennünket, mindent megteszünk a zászló megtar­tása érdekében. Ha ez nem sikerül? Folytatjuk megkez­dett utunkat — az eddigiek­hez hasonló szellemben. Ehhez mindössze még any. nyit lehet hozzátenni: a Bonyhádi Vasipari Szövetke­zet KISZ-szervezete nem mondható nagy létszámúnak — mindössze 27 fő a tagság, nagy részük tagja a párt­nak is. SZERI ÁRPÁD Indiai dallamok A szekszárdi Munkásott­hon és Könyvtár október 25-i klubprogramja igazi csemegét kínált az intel­lektuális, elvont zene ked­velőinek. A Törökszent- miklósról érkezett két fia­tal zenész, Szabó Sándor (10 és 16 húros gitáron ját­szott), valamint Major Ba­lázs (indiai ütőhangszere­ken, az ún. ghatanon és táblán remekelt) ritkán hallható, egzotikus hang­zásvilágot varázsolt az ér­deklődőkkel zsúfolásig megtelt terem falai közé. Sz. A. 'S . ' i: Fotó: Kapfinger Ghatan és tabla Az ifjúmunkásnapok zárásán A múlt hét végén, szom­baton rendezték meg Pakson a Tolna megyei ifjúmunkás­napok záróprogramját. Az egész napos rendezvényso­rozaton könnyebb és nehe­zebb fajsúlyú események várták a dolgozó fiatalokat a megye minden részéből. A házigazdákon kívül a négy város, Szekszárd, Bonyhád, Tamási és Dombóvár fiatal­jai mérték össze szellemi és fizikai felkészültségüket, de két nagyközség, Dunaföldvár és Simontornya is képvisel­tette magát. A munkásműve­lődési központban csomago­lástechnikai tanácskozás és kiállítás, számítógépes be­mutató várta a másfél száz résztvevőt, az érdeklődők pedig fakultatív látogatást tettek az atomerőműben. A délelőtt kilenc órakor kezdődött gazdaságpolitikai vetélkedőn öt csapat mérte össze tudását. A napi tájé­kozottság mellett a megye gazdaságáról is számot kel­lett adni, ezenkívül döntési, vezetési játékokat, oldottabb kérdéseket, feladatokat kel­lett megoldani. A vetélkedés­ben a paksi költségvetési üzem csapata bizonyult a legjobbnak, utánuk Tamási város együttese és a PAV gárdája végzett. A női kézilabda-mérkőzé­sek a lakótelepi Il-es iskola udvarán zajlottak le, öt csa­pat részvételével. Első he­lyen Szekszárd város, máso­dikon Paks, harmadik helyen pedig Tamási csapata vég­zett. A férfi kispályás lab­darúgó mérkőzések a Paksi SE pályáján folytak. A hét együttes között a paksi költ­ségvetési üzem mögött az ÉRBE és Szekszárd legény­sége végzett. A Tolna megyei ifjúmun­kásnapok zárására délután három órakor a munkásmű­velődési központban került sor. Kiss Magdolna, a KISZ MB első titkára mondott zárszót, majd Nagy Bandó András műsorával fejeződött be a program. A Paks (fehérben)—Dombóvár találkozón a házigazdák bizonyultak’jobbnak Jazz-anatómia Néhány évvel ezelőtt a Népszabadság hasábjain Gonda János, a Budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazz-tansza- kának igazgatója arról tájé­koztatott bennünket, hogy a tanszakot főiskolai rangra szerették volna emelni. Saj­nos nem sikerült, mert a Ze­neművészeti Főiskola diplo­matikus érzékkel elzárkózott a „hangos jazz” befogadá­sától. Nem a két intézmény si­kertelen kompromisszuma felett szeretnék kivont kard­dal újra harcot indítani a nemes „ügy” érdekében. Szó sincs róla. Csupán szűk pát­riánk „jazztraumáin” szeret­nék elmélkedni. Most pedig vágjunk bele! — Mi is a helyzet idehaza? Rekviem egy „Háziért Újjáépítettük, berendez­tük, megcsodáltuk, elme­gyünk mellette, mi az? Ta­lálós kérdésem megfejtőinek nem tudok túl sokat ígérni. Ellenben ha valaki szemé­lyesen óhajt elbeszélgetni velem a lassan kibontakozó téma kapcsán, az illetőt szí­vesen meghívom egy „ham- burger”-re a „Ház” mögötti büfébe. — Ahogy elnézem, most már felfedtem e titkot, ugyanis a nevezett amerikai stílusú csemegét a Gemenc étterem is árulja. A mellet­te lévő épület pedig nem más, mint a „Művészetek Háza”. Komoly népművelői ambíciókkal rendelkező ve­zetői bizonyára nagy remé­nyekkel vállalták a ház veze­tését. Mindenesetre elképze­léseik között legmerészebb­nek számíthat hazai jazz- életünk támogatása. Ez a „dolog” valahogy nem ren­tábilis. Ezt ők is tudják, de becsületükre váljék, még nem adták fel a harcot. Szeptember 10-én ismét szem- és fültanúi lehettünk egy sokadik kudarcnak. Meg­jegyzem, nem a szervezők és nem a művészek hibájá­ból. A házban fellépett egy kitűnő kvartett, olyan mu­zsikusokkal, mint például Lakatos Antal (szaxofon), Lakatos „Pecek” Géza (dob) és Vasvári Pál (elektromos bőgő). A zenészek a műsor kezdetén — amint végignéz­tek a közönség sorain — egy kissé megijedtek, mert úgy vélték, szemük tréfálja meg őket. A valóság azonban sok­kal komolyabb volt, mert valóban 20—25 néző foglalt helyet a párnázott székeken. — A kvartett lejátszotta a műsort, de őszintén szólva nem nagyon „jöttek tűzbe”. Meg is mondták, ne hara­gudjunk, de ehhez a zené­hez hallgatóságra is szükség van. — Így aztán azt a rö­vidre szabottt koncertet „mi­ért van ez így” kérdésekkel egészítettük ki. A beszélge­tést nem kívánom részletez­ni, annál is inkább, mivel Ed Murphy szerint: „Működés- képtelen elképzelése minden­kinek van.” Kaméleonizmus avagy lokálpatriotizmus A szekszárdi közönség több ízben találkozhatott már a világhírnevet is szer­zett Benkó Dixieland Band- del. Benkó Sándor — némi hízelgéssel fűszerezve — többször is elmondta ne­künk, hogy ő nagyon örül annak, hogy a jazz iránt igen komoly érdeklődést ta­pasztalt Szekszárdon. A nyá­jas közönség pedig mosoly- lyal az arcán, jogos büszke­séggel gondolhatta: „— Igen, mi tényleg nagyon szeretjük ezt a zenét!” Pillanatig sem kívánom kisebbíteni a szekszárdi Big Band eredményeit, hisz jog­gal lehetnek büszkék eddigi sikereikre. Valamit azonban nem értek. Mi itthon „szek­szárdi jazzéletről” szoktunk beszélni. (Hiszen többször is megdicsértek már bennün­ket.) — Ezt az „életet” azon­ban nem érzem oly mérték­ben pezsegni a nem szek­szárdi jazzformációk fellé­pésein, mint a városban mű­ködő zenekarok koncertjein. Hiába — „a hazai konyha ízeit nem pótolhatja semmi”. Meg aztán „mindenütt jó, de legjobb otthon”. Ezeket a népi bölcsességeket jó, ha ismerjük, de ami az „ízeket” illeti, nem ártana néha bele­kóstolni másba is. Nem óhaj­tom letépkedni a már emlí­tett művészünk által fejünk­re tett „babérkoszorút”, ha­nem csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy nem jó dolog sokáig ülni eze­ken a „babérokon”. Merre tovább? Mivel „a kötelet nem lehet tolni, csak húzni”, (Meadow maximája), így jómagam is tisztában vagyok azzal, hogy „jövőbelátó” javaslatokkal nem szabad untatnom az ol­vasót. Azért mégis van itt egy érdekes probléma. Ná­lunk a legtöbb ember meg­sértődik és „csúnyán néz” ránk, ha netán egészen vélet­lenül a „konzervatív” jelző­vel illetjük. Általában mindenféle mű­vészeti ágra odafigyelünk — mert jó, ha az ember tájé­kozott — s ráadásul mi egy zeneszerető nemzet vagyunk. Büszkék vagyunk Bartókra, aki a huszadik század egyik legmerészebb zeneszerzője volt. Az az érzésem, ha még élne, és szeptember 10-én Szekszárdon járt volna, ő lett volna a 26. vendég a Mű­vészetek Házában. No de álljunk itt meg, mert ez a romantikusnak tű­nő befejezés „nem illik” hozzánk. Valamelyik nagy jazzmuzsikus mondotta: „A jazz nemcsak zene, hanem életforma is egyben.” HUBA CSONGOR Szekszárd Gitárfutamok a „varázsszőnyegen” Paksi találat a tamásiak hálójában

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom