Tolna Megyei Népújság, 1985. október (35. évfolyam, 230-256. szám)
1985-10-21 / 247. szám
1985. október 21. C TOLNA ' 6 NÉPÚJSÁG Ma sorsolnak Gazdag programja lesz ma délután a megyei kézilabda szövetség elnökségének. Délután 17 órakor sorsolják a November 7. Ifjúsági Kupa, továbbá a megyei női és férfi ifjúsági csapatok rájátszásos tornájának mérkőzéssorozatát. Az érdekelt klubok képviselőinek a részvételével készítik el a felnőtt női csapatok október 26-án, szombaton, Szekszárdon megrendezendő rájátszásának sorsolását és időrendi beosztását. A szövetség vezetői délután 17 óráig még elfogadnak nevezéseket a November 7. Ifjúsági Kupára. A lapunk mai számában megjelent labdarúgó-tudósításokat írták: Béres Vilmos, Fekete László, Lő- rincz Gyula, Hírt László, Németh István, Soós István, Sípos György, Pintér György, Varga Károly, Klein Márton, Túrós József. A sportoldalakat ösz- szeállította: Fekete László rovatvezető. Labdarúgó NB II. Tizenegyest hibázott a Dózsa Szolnok-Szekszárd 2-0 (1-0) Suba fejéről öklözi el a labdát a kitünően védő Boros kapus Szekszárd, 1000 néző. V.: Kaibás. Szolnoki MÁV MTE: Boros — Szilágyi, Ágh, Ba- ran, Rózsavölgyi — Kántor, Repka, Sugár — Szőke (László az 51. percben), Hegedűs, Romanek (Varga a 67. percben). Edző: Lódi László. Szekszárdi Dózsa: Pólyák — Nagyfalusi, Varga F., Szabó, Tóth — Kniesz (Muraközi a 62. percben), Márkus, Boros, Lauer — Suba, Selmeczi (Kovács B. a szünetben). Edző: Kovács István. Mindkét csapat óvatosan kezdett, az első tíz percben valamivel a szolnokiak voltak aktívabbak. Aztán a 11. percben a vezetést is megszerezték: Kántor beadását Romanek hét méterről a balra vetődő Pólyák mellett a jobb alsó sarokba fejelte. 1-0. A 15. percben Márkus ívelt kapu elé egy szabadrúgást, a felugró Suba fejéről elsuhant a labda a léc mellett. Két perccel később Kniesz Szőkét indította, a szolnokiak csatára középen megiramodott, átadását a gólszerző Romanek nehéz szögből kapu fölé bombázta. A gól után élénkült az iram, a 21. percben Márkus tört be a 16-oson belülre, lövése az egyik védőn irányt változtatott, a bal kapufa tövénél hagyta el a labda a játékteret. A folytatásba feltűnően sok átadási, labdakezelési hiba csúszott. A közönség joggal méltatlankodott. A 32. percben Lauer átkígyózott a védőkön, már lövésre lendült a lába az ötösön, amikor Suba érthetetlenül elrúgta előle a labdát — kapu mellé. Az erélytelen játékvezető sorozatos hibái csak ráadásnak számítottak. A 40. percben Márkus szabadrúgását Suba a kapufára fejelte. A 45. percben a Tóthot faképnél hagyó Szőke az alapvonalról beívelt, Romanek az ötösről senkitől sem zavartatva, fejelhetett kapura, Pólyák szögletre tenyerelte a labdát. Szünet után lendületesen kezdett a Szolnok. A Dózsa is valamivel nagyobb sebességre kapcsolt, de a vendégek irányítottak. A 65. percben Suba átadását Muraközi közelről, estében Boros kezébe gurította. A 70. percben egyenlíthettek volna a lilafehérek: A kiugró Márkust Ágh buktatta a 16-oson belül, 11-es! A sértett jobb alsó sarokra helyezett büntetőjét Boros vetődve kivédte. Ez a hiba csak tovább fokozta a hazaiak idegességét. A 80. percben Lauert ugratták ki jó átadással, már az ötösön járt, lövés helyett azonban begurított és mentettek a védők. A 85. percben a felfutó Kántor jobb oldali beívelését a csereként beállt, berobbanó Varga a léc alá lőtte. 2-0. A korán elért szolnoki gól alaposan visszavetette a hazaiakat. Körülményes, lassú, elképzelés nélküli játékukkal nem tudtak eredményt elérni. „Szellősen” fogtak embert, támadásaikat középen erőltették, így a többet mozgó, higgadtabban adogató vendégek zavartalanul építhették akcióikat. A félidő hajrájában a szekszárdiak így is összehoztak két abszolút helyzetet Boros kapuja előtt, és lőttek egy kapufát is. Szünet után a két csere sem hozott változást a hazaiak csapatjátékában. A kihagyott 11-es pedig egyértelműen tovább zilálta a sorokat. Közepes színvonalú, sok hibával tarkított mérkőzésen a lelkesebb vendégek rászolgáltak a két pontra. Jók: Boros, Ágh, Baran, illetve Nagyfalusi, Szabó, Márkus. Lódi László: — Megszenvedett győzelem. Kovács István: — A 11-es kihagyásával elvesztettük a fordítás lehetőségét. A megyei labdarúgó-bajnokságért Kieső helyen a Tamási MED0SZ A megyei labdarúgó-bajnokság tizenegyedik fordulója után is megőrizte veretlenségi sorozatát az újonc, listavezető gerjeni együttes. A Duna-parti gárda ezúttal Ten- gelicről tért haza gól nélküli döntetlennel, egy küzdelmes kilencven perc után. Tudósítónk jelentése szerint a pontosztozkodás igazságosnak mondható. Nem remekeltek a vendégcsapatok: csupán a TÁÉV SE tizenegye tudott nyerni idegenben. Az viszont már elgondolkoztató, hogy éppen Tamásiban. Ügy tűnik, a MEDOSZ gárdája ebben az évadban csak árnyéka önmagának. Fölényes, 5-1-es győzelmet adatott az Atomerőmű SE a Tolna ellen. Döbröközön hazai győzelem született, itt a bátaszékiek vonultak le vesztesen a pályáról. Nem kevesebb, mint kilenc gólt láthatott a Dombóvári Vasas közönsége. A Vasas legénysége ebből ötöt rúgot, s nyert Losonczi István edző gárdája ellen. Dunaföldvár magabiztos győzelmet aratott a vendég nagydorogiak ellen. Ezzel együtt a földváriak két pontra megközelítették az éllovas Gerjent. A Kocsola—Tevel és a Németkér—Nagy- mányok találkozók döntetlennel zárultak. Területi labdarúgó-bajnokság A Bonyhád megverte a Mohácsot Dunaföldvár—N agydorog 3-0 (1-0). Dunaföldvár, 300 néző. V.: Niki. Dunaföldvár: Kajári — Tóth, Dunai, Molnár, Medve — Tuska (Varga), Tímár, Sipos — Med- veczki, Szabó, Varjas (Lelki). Edző: Tímár Dezső. Nagydorog: Molnár — Har- sányi, Bányai, Kiss Gy., Kovács S. — Ébert, Miklós, Kiss I. (Haszeg) — Kovács P., Fodor (Virág), Portikhe- gyi. Edző: Bányai József. A hazaiak helyzeteik alapján nagyobb különbséggel is diadalmaskodhattak volna. G.: Medveczki 2, Varjas. Jók: Molnár, Medveczki, Medve, •illetve Kovács S., Ébert, Miklós. N émetkér—N agy mányok 3-3 <&-2). Németkér, 150 néző. V.: Stumpf. Németkér: Turóczi — Balogh, Balázs, Reisch, Kalmár — Szalai, Mozsár, Szabó — Lacza, Fábián, Hermann. Edző: Fü- löp István. Nagymányok: Do- náth — Borsos, Tornán, Ben- koT Czárt — Csoboth, Vincze, Gyékényesi — Barabás, Bíró, Eckert. Edző: Dormány László. Jó iramú, küzdelmes mérkőzésen igazságos pont- osztozkodás. G.: Kalmár, Szabó, Lacza (U-esből), illetve Bárdos, Barabás, Csoboth. Jók: Hermann, Reisch, Mozsár, Balogh, illetve Barabás, Donáth, Bárdos. Kocsola—Tevel 1-1 (0-0). Kocsola, 100 néző. V.: Kleiber. Kocsola: Takács — Tóth, Czeglédi, Fábián, Kurucz — Kocsis, Kövécs, Álló — Botos, Balaskó, Porcsa. Edző: Kardos György. Tevel: Sas — Barabás, Szentes, Nagy I., Nagy II. — Hoffmann, Kerekes, Illés (Salamon) — Szőcs (Szólomajer), Turbuk, Ambrus. Edző: Flá- ding János. Közepes iramú mérkőzésen, közepes színvonal, mindkét együttes a két pont megszerzéséért küzdött, végül igazságos döntetlen született. G.: Porcsa, illetve Ambrus. Jók: Kövécs, Porcsa, Fábián, illetve Szentes, Nagy I., Kerekes. Dombóvári Vasas—Hő- gyész 5-4 (4-0). Dombóvár, 200 néző. V.: Varga. Dombóvár: Szalai — Kovács I., Engert, Banai, Farkas — Tóth-Bagi (Kovács II.), Fazekas (Fekete L.), Fekete I. — Lamm, Sziebert, Horváth. Edző: Horváth György. Hőgyész: Banász — Grénus, Papp, Frank, Nier — Kurcz, Szabó, Bus — Magyar. Bősz, Vált (Szabó). Az első félidőben nyújtott jó játékával nyert a Vasas. G.: Sziebert 4, Lamm, illetve Magyar 2 legyet 11-esből), Bus, Kurcz. Jók: Sziebert, illetve Magyar, Kurcz, Bus. Atomerőmű SE—Tolna 5-1 (3-0). Paks. 300 néző. V.: Lu- bastyik. ASE: Szlanyimka — Vidács. Lőrincz, Klein, Aradi — Weisz, Gyöngyösi. Va- ier (Wolf) — Marcsa, Vörös, Szabó. Edző: Kővári István. Tolna: Lampek (Wágner) — Márkus II., Réhm, Steinbach, Bagdi — Pintér. Kovács, Márkus I. — Mácsik (Szegleti), Varga, Ujj. Edző: Varga Béla. A vendégek egy pillanatig sem tudták a paksi győzelmet kétségessé tenni. G.: Marcsa 3, Vörös 2, illetve Pintér (11-esből). Jók: Marcsa, Vörös, Szabó, illetve Pintér. Tengelic—Gerjen 0-0. Tengelic, 300 néző. V.: Beck. Tengelic: Száraz — Óberlen- der, Csótár, Nagy, Tóth I. — Dévai, Tóth II., Éberling (Tóth III.) — Barabás, Pá- mer, Kovács. Edző: Becze István. Gerjen: Soós — Diny- nyés, Klement, Palásti, Dom- sa — Kiss (Debreczeni), Vajda, Gyenis — Kovács, Varga (Pál), Pesti. Edző: Földe- si Gyula. Küzdelmes mérkőzésen a gólképtelen csatársorok miatt igazságos a pont- osztozkodás. Jók: Öberlen- der, Tóth I., Dévai, illetve Dinnyés, Palásti, Domsa. TAÉV SE—Tamási 1-0 (0-0). Tamási, 200 néző. V.: Dörnyei. TÁÉV: Holler — Sági, Nédics, Orbán (Füller), Both — Farsang (Balázs), Lerch, Sebestyén — Földesi, Acsádi, Petrovics. Edző: Újvári István. Tamási: Banász — Szabó (Tóth), Bazsonyi, Hajdics, Kút — Lencsés (Schmidt), Bóta, Gergely — Berkes, Verbóczki, Sandi. Edző: Németh Miklós. A temérdek helyzetet elhibázó hazaiak ellen szerencsés győzelmet aratott a TÁÉV. G.: Petrovics. Jók: Lerch, Holler, Nédics, Füller, illetve Lencsés, Bóta. Döbrököz—Bátaszék 2-0 (1-0). Döbrököz, 150 néző, V.: Horváth. Döbrököz: Bessenyei Gy. — Varga, Hisbéli, Enczel, Kiss J. — Szűcs, Bó- dis, Kiss I. — Tóth, Fazekas, Horváth I. (Szili). Edző: Vi- cze János. Bátaszék: Boros — Botos (Bosnyák), Vecsey, Batik, Révész — Pál, Horváth, Szabó (Mezei) — Fodor, Orosz, Tóth. Edző: Aradi János. Nagy iramú mérkőzésen a helyzeteit jól kihasználó hazai csapat rászolgált a két pontra. A 42. percben Szabó 1'1-est hibázott. G.: Tóth. Jók: Tóth, Szűcs, Fazekas, illetve Vecsey, Pál, Batik. Bonyhádi MSC—Mohács 3-0 (2-0). Bonyhád, 500 néző. V.: Polecsák. Bonyhád: Mucska — László, Hüber, Balázs, Beke — Vendég, dr. Sebestyén (Baj kai), Stercz (György), Palkó — Pilisi, Pfeifer. Edző: Tornyi Barnabás. Mohács: Antal — Újvári, Öbert, Reit, Pirkhoffer (Lőrincz) — Ambrus, Mar- kovics, Jurin — Martina, Lingl (Havasi), Bohner. Edző: Rónai István. A 7. percben kezezés miatt szabadrúgáshoz jutott a BMSC a vendégek kapujától 18 méterre. Balázs a kapust is becsapva, a sorfal mellett a bal alsó sarokba vágta a labdát. 1-0. A félidő befejezése előtt két perccel Pfeifer jó labdát adott Pilisinek, a szélső cselsorozattal az alapvonalig vezette, jó beadását Palkó 8 méterről jobbal a kapu bal oldalába lőtte. 2-0. A 75. percben újabb gólnak tapsolhattak a bonyhádi szurkolók. Korszerű akció végén Vendég—György—(Pilisi volt a labda útja, az utóbbi jó csellel elfektette Antalt is, és higgadtan továbbított a kapuba. 3-0. Az idény legjobb játékával ilyen különbséggel is megérdemelten nyert a Bonyhád, a mezőnyben ügyesen futballozó mohácsiak ellen, önmagáért beszél az a tény, hogy utoljára az első fordulóban kaptak ki a Duna-par- tiak, és az eddigi tíz mérkőzésükön mindössze hat gólt kaptak. Jók: Balázs, Palkó, Pilisi, Hüber, Vendég, illetve Markovics, Ambrus. Pécsi VSK—Kisdorogi MEDOSZ 3-0 (1-0). Kisdorog, 400 néző. V.: Laskai. PVSK: Tábit — Galla, Hámori, Szende, Lajtai — Miklós, Kaszás, Ábrahám (Pál), Ger- gics — Fábián, Freppán. Edző: Horváth László. Kisdorog: Kiss — Berning, Horváth, Fábián, Nier — Újvári, András, Márton — Szabó, Hosnyánszki, Török. Edző: Formaggini Károly. A 8. percben Lajtai elhúzott a bal oldalon, az alapvonalról beadott, Ábrahám 8 méterről a hálóba fejelte a labdát. 1- 0. A 33. percben Berning nagy lövését hárította jó érzékkel Tábit. A 46. percben Török átadását Szabó 5 méterről lőtte kapura, de a PVSK kapuvédője ezúttal is hárított. Az 50 percben Fábián egyéni kitörés után a bal alsó sarokba továbbított. 2- 0. Az 54. percben Freppán lövését Kiss kiütötte, a kipattanó labdát Ábrahám a kapuba helyezte. 3-0. A 76. percben Hosnyánszki az ötösről a kapuba vágta a labdát. A tartalékosán felálló hazai csapat ellen a PVSK nagyobb rutinjával és a jól alkalmazott kontrajátékával biztosan nyert. Jók: Miklós, Lajtai, Abrahám, illetve Török. Paksi SE—Somberek 4-1 (2-1). Somberek, 150 néző. V.: Szabó. Paks: Németh — Blatt Z„ Kun, Blatt P., Héregi (Bencze) — Izsák, Bencsik, Répási, Erdélyi — Balogh (Hargitai), Porga. Edző: Márkus József. Somberek: Füredi — Fazekas (Ferenczi), Drágám, Néher, Illés — Dárdai, Kovács (Müller), Csibi — Goják, Hehl, Jakab. Edző: Kerner György. A kapu előtt határozottabban játszó paksi együttes teljesen megérdemelten szerezte meg ilyen különbséggel is a két bajnoki pontot. G.: Porga 3, Répási, illetve Goják. Dombóvári VMSE—Nagyatád 2-2 (2-0). Nagyatád, 300 néző. V.: dr. Rákóczi. DVMSE: Dobos — Vészi, Mács, Hosszú (Péter), Barka — Magyar, Iván (Keresztes), Banai — Nagy, Herbst, Jakab. Edző: Újvári Kálmán. Nagyatád: Szabó — Dekanics, Vidék (Vojkovics), Jancsik, Utasi — Kulcsár (Kovács), Pető, Vékony — Kádár, Szigeti, Mohácsi. Edző: Nagy Lajos. Mindkét csapat a támadásokra összpontosított, így végig izgalmas, jó mérkőzésen a hazaiak a második félidőben már a helyzeteiket is kihasználták. A találkozó összképe alapján igazságos döntetlen született. Eredmények NB I.: Tatabánya—Bp. Volán 2-0, Csepel—ZTE 0-0, Bp. Honvéd—PMSC 0-0, Videoton—MTK- VM 2-0, Rába ETO—O. Dózsa 2-2, Debrecen—Ferencváros 0-0, Vasas—Haladás 0-0, Siótok—Békéscsaba 1-2. NB II.: Komló—Dunaújváros 1-2, SZEOL-DÉLÉP—Veszprém 1- 0, Sopron—Eger 2-1, Kazincbarcika—Nyíregyháza 2-1, Vác— Metripond SE 0-0, Nagykanizsa —Keszthely 0-0, Debrecen—Salgótarján 1-0, Ganz-MÁVAG—Baja 6-0, Diósgyőr—H. Szabó L. SE 2- 0. Területi bajnokság: K. Rákóczi—Boglárlelle 7-0, Mázaszász- vár—Nagykanizsa 3-1, Szigetvár —H. Táncsics SE 1-2, Siklós— Bóly 3-1. Megyei ifjúsági bajnokság: Tengelic—Gerjen 2-3, ASE—Tolna 2-0, Döbrököz—Bátaszék 0-8, Kocsola—Tevel 1-3, Tamási—Sz. Dózsa 0-3, Dunaföldvár—Nagy- dorog 6-0, Németkér—Nagymányok 1-4, Dombóvár—Hőgyész 4-0. NB I. 1. Bp. Honvéd 14 9 4 1 23-9 22 2. Pécs 14 8 3 3 25-12 19 3. Tatabánya 14 5 6 3 15-12 16 4. Ferencváros 14 6 4 4 17-16 16 S. MTK-VM 14 6 3 5 18-17 15 6. Rába-ETO 14 3 8 3 24-21 14 7. 8. Z.-egerszeg Békéscsaba 14 14 3 5 8 4 3 5 22-20 18-18 14 14 9. Haladás 14 5 4 5 17-17 14 10. Videoton 14 4 6 4 14-15 14 11. Debrecen 14 4 6 4 15-19 14 12. Vasas 14 4 5 5 18-20 13 13. O. Dózsa 14 4 4 6 19-23 12 14. Bp. Volán 14 3 5 6 16-24 11 15. Siófok 14 3 3 8 15-21 9 16. Csepel 14 3 1 10 10-22 7 NB II. 1. Eger 13 8 4 1 26-10 20 2. SZEOL 13 8 2 3 25-11 18 3. DVTK 13 6 5 2 26-17 17 4. D.-újváros 13 6 4 3 20-13 16 5. Keszthely 13 6 4 3 16-14 16 6. Ganz-M. 13 6 3 4 26-17 15 7. Szolnok 13 7 1 5 23-18 15 8. Salgótarján 13 6 3 4 15-11 15 9. Komló 13 6 2 5 24-20 14 10. H. szabó L. 13 5 3 5 17-16 13 11. Sopron 13 4 5 4 16-15 13 12. Nyíregyh. 13 5 2 6 16-16 12 13. Szekszárd 13 4 4 5 12-21 12 14. Vác 13 4 3 6 9-15 11 15. D. Kinizsi 13 3 4 6 14-19 10 16. N.-kanizsa 13 3 4 6 15-21 10 .17. Metripond 13 4 2 7 17-24 10 18. Veszprém 13 3 3 7 13-21 9 19. Baja 13 3 2 8 16-34 8 20. Kazincb. 13 1 4 8 11-24 6 Területi bajnokság Dráva-csoport 1. PVSK 11 9 — 2 38-11 18 2. K. Rákóczi 11 8 2 1 32-8 18 3. Mohács 11 6 3 2 18-9 15 4. Boglárlelle 11 5 3 3 10-13 13 5. H. Táncsics 11 4 4 3 15-13 12 6. Dombóvár 11 4 4 3 19-18 12 7. Szigetvár 11 3 5 3 11-10 11 8. Bonyhád 11 4 3 4 11-16 11 9. Siklós 11 3 4 4 13-14 10 10. Bóly 11 4 2 5 15-22 10 11. M.-szászvár 11 4 1 6 17-19 9 12. Paks 11 2 4 5 12-14 8 13. N-kanlzsa 11 2 4 5 10-17 8 14. Kisdorog 11 2 4 5 6-16 8 15. Nagyatád 11 2 4 5 8-19 8 16. Somberek 11 2 1 8 8-23 5 Megyei bajnokság Felnőttek 1. Gerjen 10 6 4 16-6 16 2. D.-földvár 10 7 3 41-26 14 3. Dombóvár 10 6 1 3 34-14 13 4. N.-mányok 11 4 5 2 22-15 13 5. Németkér 10 5 3 2 27-28 13 6. Atomerőmű 11 5 2 4 24-23 12 7. Tevel ,10 3 5 2 17-16 11 8. Tengelic 11 3 4 4 23-20 10 9. TAEV SE 10 4 2 4 13-14 10 10. Nagydorog 11 3 4 4 15-18 10 11. Hőgyész 10 4 2 5 19-26 10 12. Aparhant 10 3 3 4 12-18 9 13. Tolna 10 2 4 4 16-21 8 14. Bátaszék 10 3 2 5 17-23 8 15. Döbrököz 11 2 3 6 16-27 7 16. Tamási 10 2 2 6 20-20 6 17. Kocsola 10 2 2 6 10-27 6 Ifjúságiak 1. Sz. Dózsa 10 10 54-3 20 2. N.-mányok 11 9 1 1 50-16 19 3. Dombóvár 10 7 2 1 42-11 16 4. Bátaszék 10 7 1 2 37-12 15 5. Tevel 10 5 1 4 29-21 11 6. Atomerőmű 11 5 1 5 28-28 11 7. Gerjen 1Ó 4 3 3 20-22 11 8. D.-földvár 10 4 2 4 40-27 10 9. Aparhant 10 4 2 4 26-22 10 10. Tamási 10 3 4 3 17-15 10 11. Nagydorog 11 4 2 5 31-35 10 12. Hőgyész 11 3 3 5 18-24 9 13. Tolna 10 3 1 6 20-38 7 14. Németkér 10 2 2 6 9-24 6 15. Kocsola 10 2 2 6 23-42 6 16. Tengelic 11 1 1 9 9-35 3 17. Döbrököz 11 1 10 12-90 2 így kellett volna 1. Como—Udlnese 0:0 x 2. Juventus—Bari 4:0 1 3. Lecce—Internazionale 0:1 2 4. Milan—Torino 1:0 1 5. Napoli—Verona 3:0 1 6. Pisa—Avellino 1:1 x 7. Roma—Florentina 2:1 1 8. Sampdoria—Atalanta 0:0 x S. Arezzo—Monza 1:0 1 10. Campobasso—Catania 0:0 x 11. Catanzaro—Bologna 1:0 I 12. Cesena—Cagliari 0:0 x 13. Palermo—Ascoli 0:0 x Pótmérkőzések: 14. Lanerossi—Lazio 2:0 1 15. Pescara—Empoli 1:1 x 16. Sambenedettese—Perugia 0:0 x Bajnoki táblázatok