Tolna Megyei Népújság, 1985. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-11 / 213. szám
1985. szeptember 11. NÉPÚJSÁG 5 PfcncnLí Oldalösszeállításunkban azokról a diákokról lesz Cl SÓSOK* sz<^ akik valamelyik tanintézményünk első osztályába járnak. Hogy az ő örömeiket, gondjaikat körüljáró „kép” közelítsen a teljeshez, megszólaltattuk pedagógusaikat is. S hogy félreértés ne essék, máris jelezzük, hogy nemcsak „elsősöket” faggattunk, hanem egy előséves főiskolai hallgatót is. Mert a felsőfokú tanintézetekbe járó elsősök nem egyneműek, csak „elsősök” ... S vajon a diákszótár hogyan titulálja őket? Gólyáknak. A középiskolás elsősöket szecskáknak, az általános iskolát kezdőket pedig egyre gyakrabban mütyüröknek. Kár, hogy mindjárt becsöngetnek... < Vadóc Eszter Sásdi Évának mutatja a feladatot Megyénkben az anyanyelvoktatásban 1979-ben vezették be a Zsolnay-kísérletet. Va- dóc Eszter, a Szekszárdi 1. Számú Általános Iskola tanítónője feladatul kapta nyomban e kísérletet. Az anyanyelvi oktatás korszerű formáját hamar megszerette, s kiváló szakembere, a megyében szaktekintélye lett a Zsolnay-kísérletnek, mely azt szeretné elérni, hogy minden kisgyermek az életkorának megfelelő szinten .tudjon beszélni a felnőttekkel és gyerekekkel egyaránt. S még annyit, hogy az anyanyelvtanítás és -tanulás e módszere a mostani tanévtől már nem kísérlet, hanem nyelvi-irodalmi kommunikációs program. Majdnem természetes, .hogy Vadóc Eszter ismét első osztályosokat tanít idén, s ezt még külön indokolja, hogy osztálya a tanítóképző főiskola gyakorló- osztálya is lett. — Szívesen tanítok ilyen kicsinyeket, noha nem szívesen „adtam le” a régi osztályomat — mondja, s határozottan elutasítja azt a fel- tételezést, hogy elsősöket jól tanítani tehetség kérdése is. — Aki szereti a gyerekeket, s aki szeret tanítani, annak nem okoznak gondot a hatévesek sem. Meg kell találni velük a hangot, ki kell alakítani a szokásrendet. Ez úgy fél esztendő... Elvem? Például nagyon kevés pontot adok első időben. Ez vonatkozik a pirosra és feketére egyaránt. Szeretném, ha megtanulnák: értéke van a szóbeli dicséretnek is... Fontosnak tartom azt is, hogy mielőbb megismerjem a gyerekek egyéniségét, mert akkor még disztingváltabban tudok velük foglalkozni. Vadóc Eszter bizonyára jobban tudja nálam, hogy Sásdi Éva melyik típusba sorolható. A kislánnyal való beszélgetésből én azt szűrtem le, hogy értelmes, kiegyensúlyozott, s igen objek. tív. — Az a különbség az óvoda és az iskola között, "hogy az oviban nem kellett tolltartó és táska, meg ott nem tanultunk ilyen nehezeket. — Milyen nehezeket? — Ilyen rajzokat. Én nem tudok szépen rajzolni... Meg az is különbség, hogy az óvodában többet lehetett játszani. Az iskolában pedig... mindjárt becsöngetnek. — Mit csináltok a tízpercben? — Beszélgetünk. Az előbb azt meséltem az Anitának, hogy milyen szép bababútorom van. — Óra alatt nem szoktál beszélgetni? i — Nem. Csak amikor kifelé jövünk. — Akkor te jó kislány vagy. — Az iskolában. De otthon szoktam rosszalkodni. — Ezt a szüleid mondják, vagy te érzed így? — Én is érzem. Magamtól is. Legyen időnk a nevelésre A bátaszéki gimnázium udvarán beszélgetünk Tóth Annamária I. a. osztályos tanulóval és osztályfőnökével, Prantner Bélával. — Először vagyok osztályfőnök — kezdi az oroszpeda- gógia szakos tanár. Izgalommal vártam az első találkozást. A huszonhat tanulót megismerni egy hét alatt nehezen lehet. Augusztus utolsó hetében az elsősök részére tartottunk előkészítő-foglalkozást, hogy a változás ne érje váratlanul a gyerekeket és mivel több helyről jönnek ide tanulni, szerettük volna a tudáskülönbségüket szinkronizálni. — Az osztályában melyik településekről érkeztek diákok? — Öcsényből, Várdombról, Mohácsról és Szekszárdról — néz a mellette helyet foglaló tanítványára, aki éppen bátaszéki. — Én itt végeztem az általános iskolában — moso- lyodik Tóth Annamária. Azért is választottam ezt a gimnáziumot, mert nem szeretek korán kelni és ez helyben van. Komolyabb indokom is van. Egyszerűen nem tudom, hogy igazából mi szeretnék lenni. A nyelvek érdekelnek, meg talán egy kicsit a tanári pálya is. Szak- középiskolába ilyen érdeklődéssel jobb ha nem jelentkeztem, azt hiszem... Anyuék is ezt javasolták, és mi otthon jól kijövünk. Van egy húgom, ő ötödikes, neki is legalább úgy kell tanulnia, mint nekem. Én 4,6 átlageredménnyel jöttem ide. A célom az, hogy hasonlót érjek el itt is... — ...és az osztályfőnöknek milyen céljai vannak az elsőseivel? — Azt szeretném, hogy jó közösség alakuljon ki. Olyan szellem uralkodjon az osztályban, hogy egymást ösztönözzék a munkára, hogy ne morzsolódjon le senki. Én ebben a gimnáziumban 1981 óta tanítok. Úgy érzem, az osztályok létszáma ideális a pedagógiai tevékenységhez. Családiasabb a hangulat. Mindenki ismer mindenkit. Lehetőség van arra, hogy a gyerekekkel személyesebb kapcsolatot teremtsünk, mint egy nagyobb gimnáziumban. Éppen ezért azt kívánom, hogy az elkövetkezendő esztendőkben — amit a közvélemény gyakorta számon kér az iskoláktól — legyen időnk a nevelésre. Prantner Béla osztályfőnök és Tóth Annamária „Gólya”-monológ A Kaposvári Tanítóképző Főiskola szekszárdi kihelyezett tagozatán száznyolcvan első évfolyamos hallgató — ötvennégy tanítójelölt, hatvanhat nappali, illetve hatvan levelező tagozatos óvónőjelölt — kezdte meg tanulmányait. Közülük, a „gólyák” közül, Orbán György szekszárdi tanítójelölt mondta el, hogy mit is jelent újra elsősnek lenni. „Nem közvetlenül az iskolapadból, hanem másfél év munka, illetve ugyanannyi idejű katonáskodás után ültem újra iskolapadba. Talán ezért is voltam, vagyok tele szorongással, várakozással, elképzeléssel, ugyanis elszoktam a diákélettől... Az első nap kissé fárasztó volt, hiszen régen nem tanultam intézmény keretein belül. Újra hozzá kell szoknom, hogy reggel nyolctól délután háromig egyfolytában tudjak koncentrálni. Az első napon sok minden felötlött bennem. Eszembe jutottak azok az úttörőtáborok, ahol nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítanom a gyerekekkel, — ez is befolyásolta pályaválasztásomat, — arra is gondoltam, hogy most újra a „legkisebb” diákok közé tartozom. Ilyen már volt az életemben egy párszor, mint ahogy törvényszerűen az is bekövetkezett, hogy öreg diák is voltam. Megfordult a fejemben az is, hogy három év múlva — a leendő munkahelyemen újra „elsős” leszek, és ha osztályt kapok, akkor esetleg a legkisebbek. kell kell foglalkoznom, nekik kell átadnom mindazt az ismeretet, amit az évek során magamba szívtam... Közel áll hozzám a könyvtár, ezért is választottam a könyvtárszakot itt a főiskolán. Lehet, hogy három év múlva a bibliotéka mellett döntök, hiszen tudom, Tolna megyében hiányoznak a — köz-, illetve iskolai könyvtárakban — a szakképzett könyvtárosok. Nem akarok nagy szavakat használni, de három év múlva szeretném a kultúra terjesztését, kiterjesztését a magam módján segíteni... És ezért addig is, meg azután is mindent megteszek.” Gondolatok a beilleszkedésről Az udvariasság is tananyag A Szekszárdi Bezerédj István Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet Tolna megye egész területéről fo- gadjá a leendő kereskedelmi dolgozókat. Tamási Erika, a szakmunkásképző intézet I. h. osztályos tanulója, Duna- földvárról érkezett, s a ruházati eladó szákot választotta. — Bevallom, a szüleim tanácsát követve, jelentkeztem ebbe az iskolába. Tudom, hogy ez az iskolatípus nem ad érettségi bizonyítványt, de számomra most az a fontos, hogy három év .múltán szakma legyen a kezemben — mondja Tamási Erika. — 'Volt lehetősége tanulmányozni az eladói pálya „rejtelmeit”? — Még a tanévkezdés előtt szakmai gyakorlaton vettem részt a dunaiföldvárt áfésznél. Ugyanazt a munkát végeztem, amit a -többi szakképzett eladó. — Miikor kezdődött az első tanítási nap? — Szeptember 2-án, és örömmel fedeztem fel néhány egykori osztálytársamat az elsősök között. Müller Katalin német és ének szakos tanár az I. h. osztályfőnöke. — Milyen különleges feladatot jelent első osztályban la ni tani? — Idén második alkalommal kezdem első osztályban a tanítást. A harminchét tanuló közül csak kettő szekszárdi, ez önmagában még nem minősít, de jelzi azt, hogy nem könnyű dolog az egységes ikövetelményszintet kialakítani. Egyébként -tanévkezdéskor bemutatom a diákjaimnak az iskola épületét, megismertetem őket tanáraikkal es szakoktatóikkal, s amit különösen fontosnak tartok, hiszen ez alapkövetelmény az eladószakmábén, osztályfőnöki órákon sókat beszélgetünk az udvarias viselkedés szabályairól. Az oldalt írták: Decs! Kiss János, Ékes László, V. Horváth Mária, Szeri Árpád, Takács Zsuzsa. A fotókat Czakó Sándor és Kapfinger András készítette. Még a kiforrott, felnőtt ember sincs könnyű helyzetben munkahelye megváltoztatásakor. Aki „járt” már ilyen cipőben, az jól tudja: nem könnyű megismerni, -megszokni egy kollektívát, idomulni a bevett szokásokhoz, meglelni az ottani, új munkamódszerrel -kapcsolatos legkézenfekvőbb megoldásokat, precízen kapcsolódni egyes folyamatokba, mégpedig úgy, hogy annak alkotó részeseként érezze .magát az ember. A diákoknak — kicsiknek és nagyoknak egyaránt — jóval nehezebb megbirkóz- niok az átállás, beilleszkedés számtalan problémájával. S e mellett — ahogyan a felnőttől, ebben az .időszakban is jó -munkát várnak — megfelelően kell tanulniok, eleget tenniök kötelességüknek, mégpedig -annak ódiumával együtt, hogy a tanórák bármelyikén számot kell -adniok tudásukról, amit érdemjegyekkel minősítenek is. S álljunk meg egy kicsit a minősítéseknél. Mint az egyik tanítónő elmondta, hogy a kis elsősöknél -nagyon ritkán alkalmazza a fekete, illetve a piros pontokat. Pedagógiai szempontból 'is nagyon -helyesen! Viszont vannak olyan pedagógusok, akik az átállást különösen nehezen viselő gyermekek tájékoztató füzetét alaposan kid-ekorálják a fekete pontokkal, s ezzel a lurkó tanulási kedvét elveszik. Ráadásul erre a szülők reakciója 'is — természetesen — gyakran furcsa, újabb büntetéssel illetik gyermeküket. Azt hiszem, ezekben az esetekben a fegyelmezés más módszereit -kellene alkalmazni, s -belátni, hogy a gyerek is ember, s benne is ugyanúgy katarzisok mehetnek végbe, mint a felnőttekben, sőt, -még azt is leírom, a gyereknek is -lehetnek rosszabb, idegesebb napjai... Persze, e témát hosszabban nem célszerű feszegetni, hiszen a pedagógusok legtöbbje -mindezzel pontosan tisztában Van, s nevelési -módszereik általában nem egyeznek a fönt leírtaikkal. Viszont fogadjuk el azt, hogy a beilleszkedés, az iskolaváltás napjai megviselik a gyerekeket is. S könnyíteni csak mi, felnőttek tudunk nékik. Kérdések a szakmunkásképzőben Az elsős géplakatos és szakoktatója A Bonyhádi 504-es Számú Szakmunkásképző Intézet első osztályos géplakatos-tanulójával, Sebestyén Józseffel és szakoktatójával, Szemesük Istvánnal beszélgettünk az „'újoncokról”, az elsősökről, beilleszkedésükről, az iskolában szerzett tapasztalatokról. — Az izményi általános iskolából jöttem, hármas tanulmányi átlaggal. Nem voltam különösebben jó tanuló, ezért nagy vágyamat, hogy autószerelőnek jelentkezzem, meg sem próbáltam — kezdi megilletődötten a fiatalember. — Miért nem „hajtott rá” kicsit a tanulásra, törekedett szebb bizonyítványra? — Nem is tudom. Nem ment, ezért döntöttem úgy, -hogy mezőgazdasági gépszerelőnek, vagy géplakatosnak jelentkezem. Utóbbi sikerült. — Az első héten még sok mindent nem ismerhettek meg, mégis mi az, amit már itt tanult meg? — A szerszámokat mutatták meg, leendő munkaeszközeinket, a satupadot, annak részeit, tolómérőt, reszeltünk, fűrészeltünk... — Azelőtt is voltak kezében ezek a szerszámok? — Otthon is szoktam sze- relgetni, ha valami elromlik, megjavítom, átformálom. — Mi volt az igazán új a szakmunkásképzőben ? — Egy kicsit már ismertem, a nővérem is ide jár, másodéves női szabó, de nagyon szokatlan volt, hogy a különböző termekben jóval többet tanulunk, mint azelőtt... — Országosan is égető probléma, hogy azok a gyerekek jönnek hozzánk, akiket máshova nem vesznek fel, a gyengébbek — veszi át a szót Szemcsuk István szakoktató, az ifjúságvédelmi csoport vezetője. — Ezért különösen az első időszakban rengeteg a pótolni valónk. A szakmai számításokhoz nélkülözhetetlen matematika- tudás pedig finoman fogalmazva hiányos. A mérték- egységek átszámításánál, sőt, a közönséges, vagy tizedes(!) törtek leírásánál kell kezdenünk. — Mi az idei tapasztalat? — Most egy jobb társaság verbuválódott össze, úgy tűnik, nem olyan behozhatatlan a lemaradásuk. Ez részben azt is tükrözi, hogy reálisabban osztályoztak, értékeltek az iskolákban. Elsősorban a rendszeres tanulásra kell a gyerekeket rászoktatni. Azt azonban állítom, hogy azoknak a munkájával, akik otthon is dologhoz szoktak, nincs probléma, szorgalmasak, keresik a lehetőséget, hogy csinálhassanak valamit. A család tehát itt is meghatározó...
