Tolna Megyei Népújság, 1985. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1985-09-02 / 205. szám

1985. szeptember 2. A NÉPÚJSÁG ÖN KÉRDEZ Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 Átvállalható-e az OTP-kölcsön családi ház eladásakor? Egy hőgyészi olvasónk — aki kérte, nevét ne közölj&k — írta, hogy családi házat vásároltak, melyre 150 ezer forint bankkölcsönt kaptak 8 éves törlesztésre. Olyan prob­lémák merültek fel, hogy nem tudnak továbbra is szü­leiktől távol lakni. Kérdezi, hogy lehetségcs-e az OTP- átvállalás eladáskor, vagy csak a kölcsön teljes kifize­tése? Ha igen, a százalék mi­lyen arányban mérséklődik, az évi 10 százalék helyett? Az OTP Tolna Megyei Igazgatóságától a következő választ kaptuk a kérdésekre: — A bankkölcsönnel vásá­rolt családi házaknál tarto­zás-átvállalás nincs, ezt a hitel kiegyenlítése után le­het értékesíteni. — A fennálló kölcsön a ki­fizetés napjáig kamatozik, évi 10 százalékkal. Az új ve­vő esetleg a vásárláskor a tehermentes családi házra kérhet bankkölcsönt. Honnan került drót a kenyérbe? Csonka Józsefné bátaszéki olvasónk munkából hazafelé menet az egyik önkiszolgáló boltban kenyeret vásárolt. A friss kenyérből kétéves uno­T elefonszámunk: 16-211 kájával falatozni kezdtek. Az unokának kis katonákat ké­szített belőle, szalámi kísére­tével. Igen ám, de az egyik katona drótból lett. „Mi lett volna, ha ezt a darab kenye­ret, mint máskor, akkor is a kisgyerek kezébe adom, aki azt megeszi?" A Tolna Megyei Sütőipari Vállalat igazgatója, Szabó József válaszolt: — Többszöri ellenőrzés al­kalmával megállapítottuk, hogy az üzemben a lisztet gépi úton, úgynevezett cent­rifugál szitával minden alka­lommal szitálják. Az olvasó­juk által vásárolt kenyérben lévő drót nem az üzemből származik, az valószínűleg a liszttel együtt került be. — Sajnos megállapítást nyert, hogy az üzemben lévő egyik centrifugál szitának a dobja gyári hibás — nem lyukak vannak rajta, hanem 20 mm-es nyílások — és ezen a liszt között lévő drót átfér. A hibás szitát az üzemből azonnal beszállítottuk a köz­ponti tmk-műhelybe. Miért szemetes a régi városközpont és környéke? Egy paksi olvasónk levelé­ből idézünk: „Paks város egyre fejlődik és szebb lesz, és nemcsak az Atomváros központját fejlesztik, hanem a régi városközponttal is tö­rődnek. Ha már ilyen szép intézményeket, társasháza­kat, egyéb létesítményeket építenek, akkor miért nem fordítanak nagyobb gondot arra, hogy e szép városköz­pont környéke ne legyen te­le szeméttel. Mert az új autó­buszpályaudvar és a társas­házak között lévő terület, sajnos ilyen képet mutat. Mindenféle szemetet, törme­léket ide hordanak a kör­nyékről, amit már több mé­teres gaz nőtt be.” Paks Városi Tanács V. B. műszaki osztályának veze­tője, Molnár Jánosné vála­szolt: — A Táncsics M. utca vé­ge és a 6. számú fő közleke­dési út közötti terület jelen­leg építés alatt áll. Mélyen fekvő területről lévén szó, a felszín töltése szükséges. Ezt kihasználva egyesek törme­lék- és szemétlerakóhelynek 'tekintik. — Az illegális „feltöltők'’ a tevékenységüket általában a késő esti órákban végezhe­tik, mert napközben ilyen szabálytalanságot, nem ta­pasztaltunk. Az ilyen sza­bálytalankodókat csak társa­dalmi összefogással lehet ki­szűrni és ezután hatósági úton felelősségre vonni. Vissza kell venni! Nyári Jánosné felsönyéki olvasónk szombati napon vá­sárolt kenyeret a helyi üz­letházban. A kenyeret visz- szavitte a boltba, mivel ehe­tetlennek bizonyult, s meg ráadásul csütörtöki sütésit. Azt a boltban sem vissza­venni. sem kicserélni nem voltak hajlandók. A Köp—Ka Afész kereske­delmi főosztályának vezetője Tóth József válaszolt: — Több reklamáció is ér­kezett a Tolna Megyei Sütő- Sprai vállalat tamási gyár­egységében készült „házi jel­legű” 2 kg-os kenyér minő­ségére vonatkozólag. A be­jelentéseket, kifogásokat minden esetben továbbítot­tuk a tamási gyáregység ve­zetőjének. A kenyér minősé­gét a kenyérszabvány írja elő és határozza meg. Az élelmiszerekről szóló törvény (1976) továbbá a szabvány- előírások meghatározzák az élemiszerek fogyaszthatósági és minőségellenőrzési idő­tartamát. A „házi jellegű” kenyér fogyaszthatósági ha­tárideje 72 óra, vagyis három nap. A felsőnyéki Uzletház dolgozói nem követtek el sza­bálytalanságot, amikor elad­ták olvasójuknak a kenyeret — amely fogyaszthatósági határidőn belül volt. — Az üzletvezető helytele­nül járt el, amikor a megrom­lott kenyeret nem vette visz- sza, illetve nem cserélte ki jó minőségű kenyérre, vagy lisztre. Az élelmiszerekről szóló törvény előírja, hogy „csak kifogástalan minőségű élelmiszer” hozható kereske­delmi forgalomba — továbbá a romlott vagy minőségcsök­kent élelmiszert vissza kell venni az üzletben. Ml VÁLASZOLUNK Dédapáink víg kedelye Alig hiszem, hogy a Tisz­telt Olvasó ne lenne kíváncsi arra, mit is mondanak majd rólunk száz esztendő múlva. Minden bizonnyal megdicsé­rik majd a szellemesen könnyű nyári viseletét, amit manaDsáe igen sokan ruha helyett hordanak szemrevaló hölgyeink közül s nem egy férfitársunk ajakáról száll a sóhaj, idézvén Arany János Toldijának örökbecsű sorát: „Hej! ha én is, én is közie­tek mehetnék...”. Mindezt csak azért mondom el, hogy bevezessem a Szekszárd Vi­déke kilencvenkilenc éves hírét, amely A turnűr száz év előtt címet viseli. „Az oly sok oldalról ostromolt turnűr nem egészen újkori kinövése a divatnak, sőt volt idő, ami­kor ez ellen még a templomi szószékről is folytattak har- ezot. A Magyar Hírmondó 1782-es évfolyamában olvas­suk a következő érdekes so­rokat, melyeket némileg mentségül idézünk. Lássák ezekből hölgyeink, hogy az újságírók már száz év előtt is megmondták — az igazat. Hogy ma sincs foganatja, en­nek nem mi vagyunk az okai. Az illető passzusok így hang­zanak: Bécsben a nyavalyák közönségesek, uralkodnak nevezetesen a világ gyönyö­rűségének fekélyei, melyek közé számítanak a fő tetejé­re épült fillegória, a bofána, — Far nevelő-Párna — és az angyali orczafestés. — A kö­zelebb múlt vasárnap itten (Pozsony) a római katolika anyaszentegyház minden templomaiban a prédikáló székből a lelkipásztorok által azonos felséges parancsolat tétetett közönségessé, hogy akik ennek utána Kancza- nyerget (holt nyelven, azaz latinul Bofána), a czafrangos kalapot, a mezítelen mejjét a bűnért haragvó isten szent színei eleibe a templomba fogják vinni, az arra ren­deltetett templomi komisszá­riusok által, mint botránkoz- tató, akárminemű személyek legyenek azok, gyalázatosán kivezettetnek. Ha pedig va­lamely fehér mejjű dámá­nak mezítlensége elfedezé- sére keszkenője nem lenne, s maga költségén nem is ve­hetne, az ilyetén személy, jelentvén magát az eklézsia elöljárói előtt, keszkenő fog neki adatni.” Mindez persze már a múl­ték, kivéve az „angyali orcza- festést”, no és a hatást, mert alighanem akkoriban is in­kább ágáltak a sátáni bű­nökre való hivatkozással, a megbabonázással. Ez azon­ban, éppen a Szekszárd Vi­déke előbbi számából tud­juk, nemcsak a nők kivált­sága volt, amint mutatja A megbabonázott asszony ese­te. „A napokban beállított a szolgabírósághoz egy jámbor paraszt az ő élete párjával, és elpanaszolták közösen, hogy az asszonyt egy csősz megbabonázta úgyannyira, hogy az asszony most két órányira is elfut utána, ha kiüt rajta a baj. Kérte a szolgabírót, hogy parancsol­jon rá arra a csőszre, hogy verje meg a feleségét mert ha megveri, akkor kimegy az asszonyból a baj, — ezt mondta nekik egy harczi ja­vasasszony. A csősz azonban nem akarja megverni, s így bajos a dolgon segíteni!” Nem tudom, ki hogy van vele, engem nem elégít ki a hír: fogalmam sincs, mi szo­kott lenni akkor, amikor az asszony kétórai futás után végre eléri a csőszt, vagy azt sem tudom, hány ilyen bárgyú férj volt akkoriban, aki — jobb mese híján — megelégedett a megbaboná­zással... Szeptember elejéhez azon­ban mégsem a hajdani meg­babonázott asszonyok futko. sása illik, hanem sokkal in­kább az örök téma, az isko­la. 1887-ben a fenti újság negyvenedik száma egy el­lesett párbeszédet közölt. „Mire tanítja a fiait — kér- dé a beiratkozásoknál egy úr jó barátját.' — Az egyik okos, jóravaló, bátor ficz- kó, azt katonának adom; a másik kitűnően számol, he­lyén van az esze, abból ke­reskedő lesz; a harmadik is érti a csíziót, remek fiú, ab­ból gyáros készül; a negye­dik egy tökkel ütött szamár, az h!add legyen — tudós!" Szó se róla, mondhatja a ma olvasója, mindez szép telje­sítmény, ráadásul pályavá­lasztási tanácsadó nélkül. S micsoda előrelátás, ami már a tanulmányok kezdetén tükrözi a később csupán fi­zetésben megmutatkozó kü­lönbséget... Hia már a fizetésnél tar­tunk, nem árt megemlékez­nünk annak egyik hajdani módozatáról, az úgynevezett „lélekgabonáról”. Ezt a régi időkben a kántortanítók kap­ták, vagy még gyakrabban csak kapták volna, mert a cséplés után — így szeptem­ber tájt — sokan szívesen feledkeztek meg róla. Érté- nyi Jani bácsi álnéven alig­hanem a helybeli tanerő kö­vette el azt a felsorolást, amely bemutatja, miért nem fizet a községi bírótól kezd­ve a bábán keresztül a cső­szökig senki. írása, amely a Tolnavármegye és a Közér­dek hasábjain látott napvi­lágot éppen háromnegyed évszázada, 1910. szeptember 8-án, bájos pillanatot őrzött meg Értény éjszakai életé­ből : „...a község éber őrei. Ök ügyelnek fel éjjel a köz- biztonságra. Van is ám rend! De még mekkora! A múlt­koriban egy furgangos le­gény megdézsmálta apjának elsőrendű búzáját, görnyed­ve cepelte a hatalmas zsá­kot az éj sötétjében, s mi­vel útja a községháza előtt vezetett el. gondolta magá­ban, hogy a padi-a leteszi a zsákot, maga is jót pihen, s újult erővel folytatja útját, így is tett. Hanem hát a pá­don a 70-es őr aludta mély­séges álmait, ezt a legény a sötétben nem látta, s rázök­kentette a hanyattfekvőre a zsákot. Hanem hát Uram Teremtőm! Micsoda rémhan­gokat hallatott az öreg! Meg­ijedt a legény, kereket ol­dott, s otthagyta a zsákot, de nem messze, a saroknál les­te, mi lesz. Az öreg nagy keservesen feltápászkodott kínos helyzetéből, bement az örszobába, hogy alvó társát felkeltse, hogy segítse be­vinni a zsákot. Míg azt éb- resztgette, a mi legényünk kapta a zsákot, s egész biz­tonságban folytatta útját célja felé. Kimentek lámpá­val, hanem hát a zsáknak hűlt helyét találták. Düny- nyögött is utána a szobáal- vó. Ügy álmodta kend, az­tán mást sem enged aludni. De az öreg esküdözött, hogy úgy volt, mert a gyomra ki­repedt, a hátgerince eltörött, kénytelen hazamenni tisztát váltani. Addig csak őrizd magad a falut, de a padra ne feküdjél...”. Jó tanácsokat azonban nemcsak ismerősöknek lehe­tett adni: ugyancsak az előbbi újság szolgált 1910. szeptember 22-én eggyel. Az ok igen érdekes volt, ugyan­is Kun Kálmán paksi pol­gári iskolai tanító ekkor ké­szítette el Tolna megye domború térképét, a lap pe­dig megjegyezte: „A sok secessios tájkép helyét el­foglalhatná e mű a várme­gyei úri házakban (...) Egy- egy híVatalszoba kopár fa­lára is kifüggeszthető, úgy praktikus, mint művészi szempontból”. Azt hiszem, aki a tanácsot adta, tudha­tott egyetmást a hajdani hi­vatalok mindennapi életéről, s nem akarta, hogy szegény hivatalnokok azt a ronda ko­pár, egyhangú falat bámul­ják... Dr. Töttős Gábor —-------- A külföldi rend­f számú gépjárművek dizel-üzemanyagvá­V) sárlási jegyéről szó­J ló korábbi jogsza.---------- bályt módosítja az i pari miniszter 6 1985. (VIII. 15.) IpM számú rendelete, amelyre elsődlegesen az eset­leg külföldi vendégeket fo­gadó olvasóink figyelmét hív­juk feli, a rendelet szerint ugyanis büliföldii rendszámú dízelüzemű gépjárműhöz Magyarországon dízelüzem- anyagot kizárólag az erre a célra rendszeresített gázolaj­jegy, valamint hitelkártya ellenében, a jogszabályban foglalt rendelkezéseknek meg­felelően szabad eladni, ille­tőleg vásárolni, s a gázolaj- jegy és a hitelkártya kizáró­lag a gépjárműbe beépített üzemanyagtartályba történő vásárlásra jogosít. Az ipari miniszter és a belkereskedelmi miniszter 7/1985. (VIII. 15.) IpM—BKM számú együttes rendelete az üzemanyagtöltő állomások tá­rolási és kezelési veszteségé­ről szóló korábbi jogszabályt módosítja, táblázatban tün­teti fel a normalizált hiány mértékét a leltáridőszak for­galmának százalékában. Az említett két jogszabály a Magyar Közlöny idei 31. számában jelent meg, és ki­hirdetése napján — 1985. VIII. 15. — lépett hatályba. A Tanácsok Közlönye í. évi 13. számában olvasható az Országos Környezel- es Természetvédelmi Hivatal 9001/1985. OKTH számú köz­leménye a veszélyes hulladé­kok ártalmatlanításával és átmeneti tárolásával, vala­mint hagyományos energia, termelő kazánokban és nyílt téren történő égetésével kap­csolatos környezetvédelmi kö­vetelményekről. A közlemény meghatározza a veszélyes hulladékok égetését szolgáló berendezések létesítésére és üzemeltetésére, a veszélyes h u Uadékok lerakótelepén ek létesítésére és üzemeltetésére, a veszélyes hulladékok átme­neti tárolását szolgáló léte­sítmények létesítésiére és üzemeltetésére vonatkozó kö­vetelményeket, megjelöli az égető berendezésben eléget­hető veszélyes hulladékók kö­rét, az égető berendezések elhelyezésével kapcsolatban rögzíti a védőtávolság, védő­terület nagyságát, élőírja a vízvédelmi és levegőtisztaság- védelmi követelményeket stb Csupán példálózva idéz­zük a közleményből: „Nyílt téren történő égetés esetén az égetés előtt az Országos Meteorológiai Szolgálattól tá­jékoztatást kell kérni ez égéstermékek terjedési vi­szonyait befolyásoló paramé­terek várható alakulásáról, a várható szélirányról és a csapadékviszonyokról.” DR. DEÁK KONRAD a TIT szekszárdi városi szervezetének elnöke Marad az óvodabusz Bonyhádon A bonyhádi művelődési osztály tájékoztatása szerint minden óvodás korú gyereket el tudnak helyezni a bony­hádi óvodákban. Van elég férőhely, eddig senkinek sem kellett elutasítani a felvételi kérelmét. Csak az óvodák esnek a lakóhelytől egy kicsit távolabb. A Fáy lakótelep megépítésével egész új város­rész nőtt a kukorica- és bú­zatáblák helyén, sok itt a fiatal házas, és sok a kisgye­rek. A legtöbb óvoda viszont az idősebbek lakta körzetek­ben van. Mivel a Fáy lakó­telepi óvoda kevés férőhely- számmal épült, igen sajátsá­gos helyzetet teremtett a város lakóinak. A telepről a többi óvodába kell vinni a gyerekeket, hogy a régebben épült óvodák férőhelye is ki legyen használva. Gyalog hosszú az út, sokszor más irányú a munkahely, korán kell kelni, a hideg téli-őszi napokon, esőben, hóban, köd­ben könnyen megfáznak az apróságok. Ovodabuszt kell indítani, — jött a gondolat, s 1983. szeptember l-től a helyi tanács művelődési osztálya beindította a járatot. Az elindulás első évében kedvezőek voltak a feltéte­lek. A városi tanács 100 ezer forinttal járult az üzem­anyag-költséghez, a gyárak, üzemek is támogatták a vál­lalkozást. A legtöbbet a cipő­gyár áldozta, és 15 800 forint­tal járult hozzá. Az 1984/85-ös tanévben is működött az óvodabusz, de már nem olyan felhőtlenül, mint az ezt meg­előző évben. Az óvodáknak saját maguknak kellett ki­gazdálkodni a járat fenntar­tásához szükséges összeget. Az üzemi támogatások meg­szűntek, sok vállalat csak 10 gyerekkel volt érdekelve, s ezek száma évenként is vál­tozott. Igen sok a társadalmi munka más téren is, hát le­mondták sorra az óvodabusz költségének támogatását. Az 1985/86-os évben pedig az óvodáknak nincs pénzük a járat üzemeltetésére. Ez év május 23-án a mű­velődési központban össze­vont szülői értekezletet hir­detett meg a művelődési osz­tály. Rónai József, művelő­dési osztályvezető felvázolta a megoldási leheetőséget. Vagy a körzethatárok mó­dosítására kerül sor, — ami éppen nem a legszerencsé­sebb, mert egy lakótömbben lakó gyerekek szétválasztását nem lehet adminisztratív úton megoldani —, vagy ma­rad az óvodabusz, de a költ­ségeket a szülőknek kell át­vállalni. A szülők az óvoda­busz mellett döntöttek. A 11-es Számú Volán igen ak­tívan kezdett a probléma megoldásához. Indul az óvo­dabusz, de hogyan? Legyen helyi járat? Akkor a szü­lőknek kell vinni a gyereke­ket, ehhez viszont nem Iga­zodik a többi helyi járat in­dulási ideje és a munkakez­dési idő. A buszok nem áll­nak meg az óvodák előtt. A 8 kilométer hosszú útszakasz a megyében a leghosszabb helyi járatot jelentené. Le­gyen szerződéses járat? Ak­kor pedig a havi bérleti díj összege lesz igen magas. Ha két gyerek jár a családból egy óvodába, akkor a csa­ládnak ez igen nagy anyagi megterhelést jelentene. Hal éven aluli gyerekek az ide vonatkozó rendelet értelmé­ben pedig ingyen utazhat­nak^ nem lehet kötelezni bér­letvásárlásra őket. A meg­oldás: külön jár az óvodai és külön a helyi járat. Ehhez a KPM útvonalengedélye szükséges, viszont a Volánnak ráfizetéses. Hogy járat is le­gyen és mégse legyen annyi­ra ráfizetéses, a Volán Válla­lat úgy döntött, hogy 30 fo­rintos bérletet váltanak a szülők a gyerekeknek havon­ta, s ezzel utaznak. Az óvoda­busz ismét indul 1985. szep­tember 2-án. Gyülekezés a Fáy óvodoa előtt lesz, 6.45-ig, és délután 17 órakor érnek vissza a gyerekek. A bérletet nem kell a gyerekeknek ma­gukkal vinni, hiszen ezt könnyen elveszíthetik, tehát az óvónők vigyáznak rá. A buszon félévenkénti váltás­sal óvónői ügyelet lesz, a járaton ők viszik és hozzák a gyerekeket. Reméljük, hogy Bonyhá­don az óvodába járás gondja megoldódik, a Volán példás hozzáállásával állandóan köz­lekedik majd az óvodabusz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom