Tolna Megyei Népújság, 1985. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-28 / 228. szám
IO ^PÜJSÄG 1985. szeptember 28. Anatolij Glagyilin: Egyszerű történet IRODALOM — És most, kedves nézőink — szólt mosolyogva a tévébemondónő —, az önök kívánságára a zenekar Sza- kandelidze-művet játszik, az oly népszerű II. Termelőszövetkezeti Szimfóniát. A felszólításra pillanatok alatt háziasszonyok ezrei rakták félre a tésztasütöt és a fözőkanalat, tisztes családfők fordultak el a zamatos kubányi toroköblítővel teli üvegtől, kultúrára szomjas diáklányok mély sóhajtások közepette csukták be divatos képeslapok legfrissebb számait, szorgos gyerekek rajztömbjeiktől váltak meg, és igyekeztek kényelmesen elhelyezkedni a tévé- készülékek előtt. Igor Obolenszkij karmester pálcájával kopogott a zenekarnak, az izgalomtól meleghullám öntötte el, de azért a szeme sarkából látta, hogy a beképzelt, dölyfös Petuhov, az első hegedűs, aki a folyosón elfordítja a fejét, hogy ne kelljen köszönnie, most feszülten várja a karmesteri beintést. És Igor int, útjára engedi a melódiát, amelyet aztán a nagybőgők hangbozótjából a rézfúvosok emelnek fel a magasba, a termelőszövetkezeti földek fölé. És a dallamok szárnyán repül Igor is, ott lebeg fent, a felhők közt, együtt a muzsikával, közben végtelenül nagy örömöt, boldogságot érez. Igor már a Szakandelidze- műnek a második, a Munkás hétköznapok elnevezést viselő tételét dirigálja, épp a trombitáknak kell belépniük a melódiába, amikor látja: a fúvósok közül ketten kényelmesen lerakják a hangszereket, cigarettát vesznek elő, és ki akarnak menni. A karmester észrevételenül kérdi tőlük, hogy hova, hova? Erre ők jelekkel tudatják: „Cigarettaszünetet tartunk. Igor idegesen reagál: „Most, munka közben?" Kis szünet után érkezik a válasz: „Még szép. Munkás hétköznapokon mindenütt így csinálják!” Persze két trombita kiválása nem nagy veszteség, a zenekar még mindig kitűnően interpretál. Aztán a nézőtérről hirtelen fiatal hölgy kezd integetni, mire az egyik csellista feláll és kimegy. A karmester mozdulatával most már idegesebben kérdi, hogy hova, hova? A kis hölgy válaszol: „Kezdődik a vállalati szakszervezeti bizottság ülése. Oda sietünk.” Igor már nem a melódiát figyeli, hanem a színpadra vezető ajtót. Épp jókor. Izgatott fej jelenik meg ottan, valamit súg az első hegedűsnek, s Petuhov, a dölyfös, beképzelt muzsikus elrakja hangszerét. — Mi történt? — érdeklődik Igor. — Telefonon ideszólt a feleségem, kint vár az előcsarnokban — válaszol a hegedűs. — Hogy kerül ide munkaidőben az asszony? — Otthon történt valami! — hangzik a rövid válasz. Aztán az első hegedűs kezet fog a karmesterrel és kisiet. Mindenki tudja, hogy első hegedű nélkül a zenekar félkarú óriás. Pláne, ha a zongorista is lelép. Tulajdonképpen senkinek sem szólt, csak egy cédulát hagyott a zongora tetején: „A raktárba mentem pótalkatrészekért." Létezhet komoly zenekar zongora nélkül? Hát nem nagyon. Annál is inkább, mert valaki beszól az ajtón: „Hé, emberek, olcsó nyári ingeket hoztak a szomszéd áruházba! SiesseEz idáig nem panaszkodhattam, hogy nem voltak sikereim a nőknél. Egy idő óta azonban mintha valami megváltozott volna. Pedig már évek óta alkalmazom ugyanazt a csalhatatlan módszert. Be is mutatom rögtön egy példa segítségével. Tegnap este egy hölgy társaságában voltam az egyik elegáns étteremben. Már régóta fentem a fogam erre a hosszú szőke hajú szépségre. Nem volt könnyű rábeszélni a közös estére, de végül beadta a derekát. Ráhelyeztem belső hévtől átmelegedett tenyerem a karjára. Ügyesen elhúzta a kezét, mint aki nem tudja, miről van szó, s előszedte kipróbált szerekből álló arzenálját. — Nagyon boldogtalan a házasságom — sóhajtottam szomorúan. — No-no — válaszolta kényszeredetten. — Nem ért meg a feleségem, szörnyű kínokat élek át. Fájdalom hasít a szívembe, ha haza kell mennem. Ez az állítás idáig általában érdeklődést, sőt együttérzést keltett. A hölgy azonban úgy ült ott, mint egy faszent. Elhatároztam, tovább ostromlom az erődöt. — Az a legrosszabb a házasságomban, hogy eltérő a természetünk — zokogtam kis híján. Jeges pillantást lövellt rám. — Már öngyilkosságra is gondoltam — emeltem a szememhez a zsebkendőmet. Ekkor észrevettem, hogy megvetés bújkál a tekintetében. — Bocsánat, elmegyek kisminkelni magam — emelkedett föl a székből. Megtapogattam a zsebem, benne van-e agglegény barátom lakásának a kulcsa, és keserű gondolatokba merültem amiatt, hogy törekvésem nem hozta meg a kívánt tek, mert viszik, mint a cukrot!” A felhívásra pillanatok alatt szétröppen a zenekar. Csak az öreg nagybőgős, Fegya bácsi maradt a helyén. Hangszere tokjából szépen, komótosan előszed egy pohár kefirt, és Igornak kezdi magyarázni: — Tegnap elrontottam a gyomrom. Reggel egy falatot sem bírtam enni, most meg már éhes vagyok. A karmester leül, kezével eltakarja az arcát, nem hiszi el, mi történt. Egyszerűen botrány. Valóban botrány. Kintről, a folyosóról különböző hangok szivárognak be a színpadra: dobogás, siető léptek zaja, méltatlankodó mondatfoszlányok. Aztán a bemondónő siet oda Igorhoz. — Most mivel töltsük ki ezt a kényszerszünetet? Milliók ülnek a képernyők előtt. Hogy magyarázzuk meg nekik? — Semmiféle magyarázat nem kell! — szól idegesen a karmester. — ök is ezt csinálják munkás hétköznapokon az üzemekben, hivatalokban! Most mit néz, drágaságom? Ez van és kész! — legyint Igor, majd a karmesteri pulpitus alól szalá- mis szendvicset húz elő, és kényelmesen falatozni kezd. eredményt. Nem tudtam konstruktív következtetésre jutni, mert a hölgy máris jött visszafelé. Hirtelen ösz- szeszorult a szívem: egy férfi állta el az útját, 0 volt az! A híres nőcsábász! Mindig gyönyörű nők vették körül, s csak úgy áradt belőle a humor és a szellemesség! Gálánsán meghajolt, s amikor félrevonultak, a hölgy bo- csánatkérően rám mosolygott, hogy egy pillanatra magamra hagy. Szerencsére a szomszédos asztalhoz ültek. Hegyezni kezdtem a fülem. — Az én feleségem csodálatos asszony! — hallattam a férfit. — Nincs még egy ilyen a világon! Ostobábban nem is kezdhette volna, örvendezett a lelkem. Mindjárt kosarat kap. Ennek ellenére a legnagyobb csodálkozással kellett konstatálnom a hölgy felajzott hangját: — Olyan biztos ön ebben? — Tökéletesen, tö-ké-lete- sen... — a mellére ütött. — Az én feleségem valóságos angyal! És így beszélt végig szu- perlatívuszokban, miközben a hölgy érdeklődése e^vre csak fokozódott. Hirtelen úgy éreztem, mintha egy hatalmas súly nyomott volna a székbe. Ugyanis megindultak a kijárat felé. Rám se néztek. — Egyetlen nő sem veheti föl vele a versenyt — hallottam a férfi suttogását. — Az ön magabiztossága egyenesen izgató — és a hölgy partnerének vállára borult. Gazember, átkozott gazember! — tört ki belőlem, amikor eltűntek az ajtó mögött. Rettenetesen magányosnak, elhagyottnak éreztem magam, és tényleg sírva fakadtam. Fordította: Adamecz Kálmán Gyártelepítés magyarosan A Gyártörténeti Múzeum főmunkatársa befejezte a Központi Deszkaművek dokumentumainak tanulmányozását, rengeteg érdekes, tudományos szempontból is jelentős adatra bukkant a helyszíni kutatás során. Az anyag összeállt, nem maradt más hátra, mint köszönetét mondani a kutatási lehetőségekért. — Kérdezzen bátran, ha valami még nem világos! — szólt az igazgató a muzeológusnak, amikor a búcsú- pohárral koccintani kezdtek. — Valóban nem teljesen tisztázott előttem, hogy jó két évtizeddel ezelőtt ez a budapesti székhelyű gyár miért létesített a Mátra alján feldolgozó üzemet. Gondolom, a Mátrában lévő korlátlan mennyiségű nyersanyag közelsége miatt volt gazdaságos ez az üzemtelepítés — kezdte fejtegetni a tudományos főmunkatárs. — Az sem világos, hogy a Balaton északi oldalán, a Bakony lábánál miért építettek új fűrészmalmot, mikor már Pesten is volt egy. Feltételezem, hogy a Mátra erre az időre már kevesebb fát adott, itt viszont a Bakony rengetegei enyhítettek a nyersanyag gondokon. Számomra magyarázat nélküli jelenség az is, hogy Soprontól 25 kilométerre lévő fafeldolgozót, amely éveken át leromlott, ráfizetéses üzem volt, miért vásárolta meg a budapesti központ. Lehetséges, hogy a közeli községekben élő, kihasználatlanul hagyott, olcsó munkaerő volt az ok, no meg itt is a nyersanyag közelsége? — Hát, kérem szépen — válaszolt hümmögve az igazgató két koccintás között —, ezek az indokok valóban szépek, tetszetősek, gazdaságpolitikailag is megalapozottak egy ipartörténeti tanulmányban. A nyersanyag közeli lelőhelye, a szabad munkaerő felhasználása még akkor is, ha a betanítás költségeit a vállalat viseli, a Budapest központú ipar kitelepítése a hagyományosan mezőgazdasági tevékenységet folytató, minimális iparral rendelkező területekre. Ezek komoly gazdaságpolitikai, iparpolitikai tényezők, amelyek nemcsak egy-egy iparág távlati fejlődésére, megerősödésére, de az egész iparstruktúrára meghatározó hatással vannak. És főleg szépen hangzanak. Még parlamenti beszédben is. Persze a valóság ennél jóval szürkébb! — Ezt hogy értsem? — Nézze, barátocskám, mindhárom üzemtelepítés, vállalatpolitikai döntés az előző igazgató idejében történt. A kisöreg napjainkban már — ahogy ezt mondani szokás — jól megérdemelt nyugdíját élvezi, így aztán távol áll tőlem, hogy megbántsam, de... Szóval asztmás beteg volt szegény, tüdőasztmás. Az orvos magaslati levegőt tanácsolt neki. Azt a fafeldolgozó részleget ezen a szomszédos telken is felépíthették volna. Azért kellett a Mátrában létrehozni, hogy az öregnek legyen indoka a hegyek közé utazgatni. A gyakori ellenőrzés, a rendszeres helyszíni szemle arra volt jó, hogy a betegségét kúrálja a hétvégeken. Mire szolgált a Balaton-felvidéki fűrészmalom? A fia kora tavasztól késő őszig a Balatonon edzett, versenyzett, vitorlázott. Nem volt kiugró tehetség, az egyesület nem sok pénzt adott, a folyamatos edzések idejéie lakást bérelni, albérletben lakni drága mulatság lett volna. Így aztán a fűrészmalom melletti gondnoki lakás enyhített a gondokon. A fiatalúr ott húzta meg magát, természetesen a vállalat költségén. A Sopron környéki fafeldolgozó mire volt jó? Valóban évekig ráfizetéses üzem volt. Viszont az öreg felesége soproni lány, minden rokona még ma is a városban él. A rendszeres rokonlátogatás a fővárosból sokba került volna saját zsebből. Ellenben a vállalat kocsija oda ment, ahová a menetlevele szólt, világos? — Hajaj, még iparpolititikal szempontból is! Na, csirió! Kiss György Mihály Női képmás Zenélök A száz éve született Schönberger Armand festőművész a szabad szellemű müncheni szabadiskolában Anton Az- bénál, majd a hivatalos akadémián tanult. 1909-es párizsi útja meghatározó jelentőségű: megismeri Cézanne és a kubisták művészetét, a futurizmus eszméit. Itthon a nagybányai iskola és a nyolcak fellépése jelentett számára művészi ösztönzést. A tízes évek végén az aktivisták vonzáskörébe került. A két világháború között kiteljesedő, érett müvészeté- val a magyar avantgarde jellegzetes és maradandó értékeket felmutató képviselője. Ifjúkori stíluseszményeinek következetes vállalása hazai körülmények között a progresszív törekvések továbbvitelét jelenti, ami leginkább Kmettyvel rokonítja, mégha Schönbergernél a stiláris igazodás nem is olyan egyenes vonalú, mint pályatársainál. Schönberger kezdetben az aktivizmus grafikai hagyományait folytató expresszív-konstruktív rajzokat és expresszionista-fauves szellemű képeket fest. A húszas évek második felében egyre messzebb kerül a látott élmény valóságától, s a Cézanne-i térszemléleten alapuló, a kubizmus tanulságait is magába olvasztó önálló képi viszonylatokra építő művek sorát festi. Külváros- és kikötőképeivel közel kerül a fiatal Derko- vitshoz. Sdhönbergert azonban a lüktető nagyvárosi lét is vonzza; a koncertek, a kávéházak világát megjelenítő művein a futurizmus képalkotó módszerét is felihasználja. A harmincas években a konstruktív-dinamikus képépítéstől a klasszici- zálás felé halad. Ha letompítottan és visz- szafogottan is, a korai avantgarde örökségét élete végéig vállalta, de nem lett egyetlen -izmus doktriner képviselője vagy epiganjia sem. Sahönberger Armand 1974- ben halt meg. A születésének 100. évfordulójára rendezett emlékkiállítás az életmű korszakainak bemutatása mellett, a művészettörténet számára legfajsúlyosabb időszakra, a húszas-harmincas évekre helyezi a hangsúlyt. A mintegy száz festményt és grafikát felvonultató kiállítást gazdag dokumentumanyag egészíti ki. SchöRberger-emlékkiállítás a Nemzeti Galériában Feliks Derecki: A csábítás új iskolája