Tolna Megyei Népújság, 1985. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1985-09-04 / 207. szám
2 ^PÜJSÄG 1985. szeptember 4. A Szovjetmió őszinte jóakarattal készül a lenti csncstalálkazíra (Folytatás az 1. oldalról.) kérdésben különböző, s ez eltérő társadalmi berendezkedésünkből következik. Bármily nagyok is legyenek azonban ezek a különbségek, nem feledhetik felelősségünket a béke megóvásáért, a nukleáris veszély elhárításáért — hangsúlyozta az SZKP KB főtitkára. A továbbiakban Gorbacsov rámutatott a szovjet Legfelsőbb Tanács és az amerikai kongresszus 'közötti kapcsolatok jelentőségére. hangsúlyozva, hogy azoknak a két ország együttműködésének javítását és a béke érdekeit kell szolgálniuk. Robert Byrd szenátor és a küldöttség többi tagja köszönetét mondott a szovjet álláspont világos kifejtéséért. Hasznosnak nevezték a találkozót és szükségesnek mondották a párbeszéd elmélyítését, a légkör javítását a Szovjetunió és az Egyesült Államok között. Ugyanakkor az amerikai szenátorok megismételték azokat a már korábbról ismert érveket, amelyek célja, hogy mentegessék az amerikai kormányzat fegyverkezési, s ezen belül űrfegyverkezés i politikáját. Mihail Gorbacsov ezzel összefüggésben hangsúlyozta: minden állami funkciót betöltő személynek, köztük a parlamenti képviselőknek is felelősen és komolyan kell megközelíteniük a két ország és az egész világ számára létfontosságú kérdéseket. SZKP-FKP közös nyilatkozat A Szovjetunió Kommunista Pártja és a Francia Kommunista Párt Síkraszáll a világűr militarizálásának megakadályozásáért, a rakétatelepítések azonnali befagyasztásáért — Nyugaton és Keleten egyaránt —, és olyan konstruktív párbeszédet sürget, amelynek célja a fegyverzet lehető legalacsonyabb szintre történő csökkentése. Nagygyűlés Pekingben Peng Csen beszéde Kínának a japánok ellen vívott háborúja a nemzetközi antifasiszta harc szerves része volt. Az európai hadszíntéren aratott győzelem, a német fasizmusra különösen a Szovjetunió által mért súlyos csapások hathatós támogatást jelentettek Kína számára, jelentette ki kedd délután Peng Csen, a kínai parlament állandó bizottságának elnöke a japánok felett aratott győzelem, s egy.- ben a második világháború befejezésének negyvenedik évfordulóján tartott pekingi nagygyűlésen. Peng Csen szólt arról is, hogy a második világháborúban a Szovjetuniót érte a legnagyobb veszteség, a Szovjetunió járult a legnagyobb mértékben hozzá a győzelemhez, s a fasizmus leverése nyomán egymás után jöttek létre a szocialista országok. Az állásfoglalást az a közös nyilatkozat tartalmazza, amelyet Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és Georges Mardhais, az FKP főtitkára megbeszéléseinek eredményeként fogadtak el és tettek közzé kedden Moszkvában. A két párt által szorgalmazott építő jellegű párbeszédKeddre virradóra a belga király elrendelte a parlament feloszlatását. Az új törvényhozó testületet az október 13- ra előrehozott szavazáson választják meg. Az előzmény a brüsszeli Heysel-stadionban május végén történt tömegkatasztrófára nyúlik vissza. Néhány nappal azt követően Wilfried Martens miniszterelnök benyújtotta az események következményei folytán megrendült kormánya lemondását. A király a lemondást nem fogadta el, és megbízta a kabinetet az ügyek vitelével a soron következő parlamenti választásokig, amelynek időpontját akkor ez év decemberről októberre előrehozták. Martens miniszterelnök és kormánya azzal maradt hivatalba, hogy minimális programot dolgoz ki, úgy készíti fel az országot a választásra. A választási kampány egyik alapvető kérdése az oknek a fegyverzetcsökkentéssel együtt azt kell céloznia — hangoztatja a dokumentum —, hogy elérhetővé váljon az enyhülési folyamatot elősegítő, a konfliktusok békés, tárgyalásos megoldását egyengető megbeszélések eredményes befejezése, s az ilyen kezdeményezések megvalósítása. tatásügy reformja. Az ellenzéki pártok azt követelik, hogy az oktatásügy anyagi felügyeletét is adják a nyelv- közösségek hatáskörébe. Eddig csak az oktatás tartalma tartozott ide, költségvetése állami kézben volt. Ez a problémakör heves vita tárgya a kormánykoalíció két vezető pártja között is. A fla- mand Keresztény Néppárt (a miniszterelnök és a külügyminiszter pártja) szintén az oktatásügy reformja mellett van, a francia nyelvű vallon Keresztényszocialista Párt (ide tartozik a belügyminiszter és a gazdasági miniszter) viszont határozottan ellene. A kormánykoalíció pártjai nem tudtak megegyezni. A koalíció szétesése a kormány lemondását követelte volna meg. Ez azonban a koalíció pártjainak akkora presztízsveszteséget okozott volna, amelyet a választásig már alig heverhettek volna ki. Helyesebbnek találták ezért a parlament feloszlatását javasolni. Feloszlatták a belga parlamentet PANORÁMA BUDAPEST Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára befejezte évi rendes szabadságát. Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Sarlós István, az Országgyűlés elnöke kedden bemutatkozó látogatáson fogadta Paul Wipflit, Svájc magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. WASHINGTON Geo-gij Arbatov akadémikusnak, a Szovjet Tudományos Akadémia Egyesült Államok és Kanada Intézete igazgatójának vezetésével szovjet közéleti személyiségekből álló küldöttség érkezett kedden Washingtonba. LIPCSE A lipcsei vásáron kedden kiosztották az aranyérmeket. Négy magyar termék, az Ikarus „KOM 410” jelzésű városi autóbusza, a Soproni Textilgyár velúr padlószőnyege, a Magyar Posztógyár gyajúszövete és a Kőbányai Textilművék pamut méteráruja kapta meg a vásári aranyérmet. JOHANNESBURG A rendőrség gumilövedékeket és könnygázt alkalmazott a sztrájkolok ellen. Több száz bányász megsebesült, 83-at őrizetbe vettek. Hétfőn négy halálos áldozata is volt az ország különböző részein Zajló összecsapásoknak. Egyikük iskolásfiú, akit egy Fokváros környéki diáktüntetésen lőttek le a rendőrök. MADRID Tüntető rendőrök vonultak végig kedden Madrid főutcáján. Az ellen tiltakoztak, hogy a főváros tanácsa nem teljesíti korábbi ígéretét, miszerint javít a rendőrök anyagi helyzetén, s gondjaikról közvetlenül tanácskozik velük, í KALIFORNIA Leszállt kedden a Discovery amerikai űrrepülőgép a kaliforniai Edwards légitámaszponton. Az űrrepülőgépről három mesterséges holdat helyeztek a világűrbe, egy hasonló műholdat pedig a Discovery űrhajósai befogtak és megjavítottak. Mai kommentárunk Számlák és szankciók Több mint száz el nem kötelezett ország külügyminisztere és szakértői tanácskoznak Luandában. A mozgalom külügyminiszteri konferenciájának ezúttal a helyszíne is megkülönböztetett figyelmet érdemelt: annak az országnak — Angolának — a fővárosában gyűltek össze a diplomaták, amely hosszú ideje harcot folytat a Dél-afrikai Köztársasággal és a fajüldözők által támogatott UNITA nevű ellenforradalmi szervezettel. Ez a körülmény már önmagában megszabja a külügyminiszterek eszmecseréjének egyik fontos témáját, a pretoriai rendszer által teremtett rendkívül feszült helyzet elemzését, az Afrika déli részén állandósult válság megoldására teendő lépéseket. Pieter Botha dél-afrikai államfő reformokat ígért ugyan a népesség túlnyomó többségét kitevő fekete lakosságnak, valójában azonban a fehér telepesek kormányzata az utóbbi hetekben fokozta a terrort, s az ország jelentős részén bevezetett rendkívüli állapot révén brutális erőszakot alkalmaz. Persze, nincs könnyű dolguk a Luandában tárgyaló külügyminisztereknek. Gyökeres változást az el nem kötelezettek mozgalma sem képes kicsikarni, hiszen Pretoria látványosan szembehelyezkedett az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatával éppúgy, mint a Közös Piac helyszínen járt külügyminiszteri kü'dött- ségének ajánlásaival. Bizonyos, hogy a mozgalom újból elítéli majd Dél-Afrikát —• ezt korábban már többször egyértelműen kinyilvánította —, s valószí nű, hogy szankciókat javasol a pretoriai rendszerrel szemben. Csakhogy Botháék külföldi pártfogói — mindenekelőtt az Egyesült Államok — gazdasági érdekei miatt ilyen darsztikus lépésekre nem szánják el magukat. A konferencia másik fő napirendi pontja az el nem kötelezettek adósságszámlája. Az utóbbi években a mozgalom tagállamainak külföldi tartozása egyes források szerint megháromszorozódott. A világ 800 milliárd dollárra becsült adósságállományának nagyobbik hányaaS ezeknek az országoknak a nevéhez fűződik, s vajmi csekély a remény arra, hogy a jelenlegi cserearányok mellett, a dollár még mindig mesterségesen magas árfolyamán ezek a terhek a közeli jövő ben lényegesen apadjanak. Egyes országok természeti csapásokat szenvedtek — gondoljunk csak az afrikai el nem kötelezetteket sújtó aszályra vagy a Bangla- desben pusztított szökőár-katasztrófára —, mások viszont a mezőgazdasági termékek vidágpiaci árcsökkenése miatt kerültek rendkívül nehéz helyzetbe. Mindent egybevetve, a luandai tanácskozás iránt érthető a világszerte megnyilvánuló megkülönböztetett érdeklődés, hiszen a tömörülés államai fontos szerepet töltenek be a világpolitikában. A mozgalom antiimperialista irányvonala, a békéért és a leszerelésért, a regionális konfliktusok megszüntetéséért folytatott felelősségteljes munkálkodása a nemzetközi helyzet alakulásában is érezteti, éreztetheti kedvező hatását. GYAPAY DÉNES Az aranymezük rabszolgái (2.) földje Rendőrök és katonák hatolnak be a gettóba. A lakók védekeznek. Barikádokat építenek, fegyverük a kő. A rendőrök, katonák lövöldöznek, gumibottal, korbáccsal verik a feketéket. Halottak, sebesültek... Mindennapos képsor ez Dél-Afrikából, a rettegés földjéről. A népesség túlnyomó, fekete többsége, az állandó zaklatások, az útlevél-ellenőrzések, pénzbüntetések, a fogházak, és nemegyszer a távoli terméktelen vidékre történő deportálások miatt fél. A fehérek jó része előjogai miatt aggódik. Ez a félelem magyarázza nagyrészt a rendszer brutalitását, az elnyomás borzalmait. Mindehhez járul az egyre növekvő bűnözés, amelynek fő oka az országban uralkodó nyomor. A letartóztatások napjainkban is mindennaposak. Rendőrök cipelik el a polgárjogi harcosakat, diákokat, újságírókat, az Egyesült Demokratikus Front, és főleg az Afrikai Nemzeti Kongresszus képviselőit. A politikai foglyokat magánzárkákba csukják. A „belső biztonságról” intézkedő törvény alapján bárkit, vád és bírói eljárás nélkül, akár évekig is fogságban tarthatnak. A letartóztatottak családjai hosszú ideig semmit sem tudnak hozzátartozóik sorsáról. Egy küldöttség, amelynek tagjai között volt Reginaid Rosmond katolikus püspök, és Peter Storey tiszteletes, a dél-afrikai metodista egyház elnöke, Soweto rendőrfőnökét akarta felkeresni azzal a kéréssel, hogy a hozzátartozók némi élelmiszert és fehérneműt küldhessenek családtagjaiknak. A rendőrfőnök nem volt hajlandó fogadni a küldöttséget, ám azt kiüzente, hogy szó sem lehet a kérés teljesítéséről. Gyakran kiskorúak is áldozatul esnek a kínzásoknak. A rendőrség 1984. november fián például 11 iskolai tanulót tartóztatott le a Johannesburg melletti Sebokeng gettóban. A legfiatalabb 10, a legidősebb 15 éves volt. A rendőrőrsön előbb bőrkor- bárcsal verték őket (ez hozzátartozik a dél-afrikai rendőrök felszereléséhez), majd égő cigaretták lenyelésére kényszerítették a gyerekeket. Végül földre vetették őket, karjukat szétfeszítették, és a kezüket megtaposták. A gyermekek állítólag a barikádok építésében segédkeztek. A rendszer urai rettegnek a tömegek bosszújától. Ra- tandában, az egyik gettóvárosban a zavargások áldozatainak temetésénél maximálisan 50 személy jelenlétét engedélyezték Ezek sem mehettek gyalog, hanem lákó- helyüktől a temetőig csak autóval, a legrövidebb úton. Feliratos tábla tilos az utcán. Csakúgy, mint a templomban, vagy a temetőben. Politikai jelszavak és dalok nem hangozhattak el. A gyászolók azonban mit sem törődtek a tilalommal. S a rendőrség tehetetlen volt. Ezrek és ezrek tódultak a sírhoz, a gyász- szertartás tüntetéssé fejlődött, amelyben egyházi vezetők is részt vettek. A fajüldözők lapja ezert élesen támadta az egyházai Ellenségesen fogadták a No- bel-díjas Desmond Tutu kinevezését Johannesburg anglikán püspökévé. Nem bocsátják meg, hogy feketebőrű, hogy nyilvánosan elítélte az apartheidet, és hogy nem volt hajlandó az előkelő negyedben lévő püspöki rezidenciát elfoglalni, hanem továbbra is Sowetóban lakik. GÁTI ISTVÁN Következik: 3. Olcsó azenru be rélet.