Tolna Megyei Népújság, 1985. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-14 / 190. szám
19K5. augusztus 14. “iriEPCUSÄG 3 Generalimpexvállalkozások A szalmáról - aratás után (II.) Enyhülő vita a termelik és a gyár között Az ipari szalmát kazalba rakják, de lehet a tetejére kisbálát és arra szálas szalmát leni, így megvédhető az idő káros hatásától. A Generalimpex Külkereskedelmi Vállalat közvetítésével hazai termelők külföldi partnereikkel több olyan együttműködést, termelési kooperációt kezdtek meg a közelmúltban, amely , számottevően hozzájárul az export növeléséhez. Nagy László, a vállalat igazgatója az MTI munkatársának elmondottá, hogy a Generalimpex az utóbbi időben minden esztendőben jelentősen növelni tudta exportját a tőkés piacra. A múlt évben a kivitelt 20 százalékkal emelték, az idén az export további 10 százalékos növekedésével számolnak. Az értékesítés bővítése számos nehézségbe ütközik, többek között a külpiacokon jelentkező erős konkurrencia miatt, és sok esetben a hazai termelők nem eléggé érdekeltek a kivitel növelésében. A Generalimpex azonban széles termékválasztékkal foglalkozik, s ez lehetővé teszi, hogy rugalmasan reagáljon a kedvezőtlen változásokra. így a külkereskedelmi vállalat a közvetlen áruexport mellett egyre inkább részt vesz kooperációk, közös vállalkozások szervezésében. E tevékenység eredményeként a közelmúltban kezdte meg működését a DENTALCOOP Kft., magyar —svájci vegyes vállalat, amely fogtechnikai cikkeket állít elő svájci eljárás alapján. Az idén kezdte meg tevékenységét a Home Art, a Bútorpiari Egyesülés vállalatai és a Generalimpex közös vállalata. Az együttműködés keretében eddig mintegy 400 ezer dollár értékű bútort exportáltak, elsősorban Nyugat- Európába. A Home Art még ebben az évben további 300 —400 ezer dollár értékű bútor exportjával számol. Az év elején írták alá az angol Black and Decker cég és az ÉVIG képviselői azt az együttműködési megállapodást, amely alapján a külföldi partner által szállított alkatrészekből az EVIG-nél különböző kézi fúrógépek ösz- szeszerelését kezdik meg Magyarországon. Az együttműködés keretében mintegy 900 ezer dollár értékben érkezik az EVIG-hez Black and Decker fúróalkatrész. A külföldi partner cserébe különböző magyar, elsősorban EVIG-termékeket vásárol, így mintegy egymillió dollár értékű magyar terméket tudnak exportálni, és ez a meny- nyiség évről évre nő. A Black and Decker fúrógépek összeszerelése az EVIG-ben a közelmúltban megkezdőÉpítőipari Innovációs Bank Rí alakul A Minisztertanács hozzájárult ahhoz, hogy az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, valamint az Állami Fejlesztési Bank közös kisbankja, az Építőipari Innovációs Alap 700 millió forint alaptőkével Építőipari Innovációs Bank RT 1 néven részvénytársasággá alakuljon. E fejlesztési célú szakosított pénzintézet 24 részvényese közül az alapítókon kívül a Pénzügyminisztérium, a Kisiparosok Országos Szövetsége, a Központi Fizikai Kutató Intézek és a 31. Számú Állami Építőipari Vállalat a főrészvényes. A részvénytársasági forma és a részvényesek vegyes összetétele lehetővé teszi, hogy a jövőben az építőiparon, az építőanyag-iparon és háttériparukon kívül más népgazdasági ágakból is jelentkezhessenek ügyfelek a kisbanknál fejlesztési kölcsönért vagy tőkejuttatásért. A részvénytársaság várhatóan néhány héten belül megtartja alakuló közgyűlését. Az ipari szalmát termelő gazdaságok nehéz helyzetben vannak. De mit mond a témáról a gt-titkár, dr. Bo- zsits Attila, akit megbízott a papírgyár igazgatója is a nyilatkozattételre. — Valóban nehéz a helyzet, én az „ütközők” között vagyok, érdekképviselet a termelők, de a gyár részére is: enyhítendő a viták élességét, biztosítani a technikai fejlesztést a jelenben és a jövőben is, ugyanakkor gondoskodunk kell arról, hogy a papírgyár folyamatosan kapja a nyersanyagot, mert sokat nem ajánlatos felhalmozni a gyárudvaron. A rendkívüli helyzet ellenére több gazdaság jelezte, hogy belépne a társulásba. De nem akarunk átmenni a Dunán — a dunaföldvári híd a legközelebbi átkelőpont —, nagy távolságról nem érdemes szállítani a szalmát. A gt-titkár is tudja, hogy a fél termés eladása jelentős kiesést eredményez a termelők jövedelméből, de ezt a helyzetet el kell fogadni. A szalmacellulóz-gyártást 1962-ben kezdték el. Azóta a gépek elkoptak, újabb technika jelent meg, és most valamivel több, mint 850 millió forint költséggel felújítják a termelőberendezést, ebben körülbelül 6 millió dollár értéket képviselnek a tőkés országokból beszerzendő gépek. A gazdasági társaság tehát ötödik évében van. Sikerült a KSZE hathatós technikai fejlesztésével az egész vertikumot magas szintre emelni. Tehát elsősorban a koctoabálázók, a Hesstonok beszerzése, a zsineg- és alkatrészellátás „átment” a szekszárdi termelési rendszerhez, míg a szalma szállítására berendezkedett az adonyi termelőszövetkezet. Speciális tehergépjárműveket, szerelvényeket és rakodókat vásároltak. Ezek képesek a gyár öszes nyersanyag- szükségletét, a fejlesztés után is. pontosan menetrend szerint a feldolgozóba szállítani. Szóltunk fentebb a szállítási távolságról. Most isimét vegyük közelebbre ezt a témát. Miért van az, hogy Siófok és Szekszárd is Dunaújvárosba szállítja a szalmát? A sok-sok fölösleges szalma- részt is, mert a búzaszál két íze közötti részt lehet csak cellulózgyártásra használni. Kézenfekvő volna, hogy a környékbeli gazdaságok termeljenek több kalászos gabonát, s onnan, rövid távolságról vigyék a szalmát a gyárba. Ez olyan témakör, amibe éppen úgy nem ajánlatos belebonyolódni, mintha azt vizsgálnánk, hogy Tolna megyéből miért szállítanak például cukorrépát Ácsra. A szekszárdi, meg a siófoki termelők alapítói, kezdeményezői voltak a társaság alapításának, érthető a „jogosságuk”. Az is érthető, hogy éptfin az alapítók „verik” legjobban a -szalmát, hogy minél több pénz, forint hulljék ki belőle. Az kevés vigasz, hogy a tárolásért a gazdaság kap a gyártól pénzt. Mint már említettük, a veszteség akaz- lazás folyamán jelentős. Bár több példát is tud mondani Bozsits Attila arra, hogy egykét defektes bálát találtak csak a jól elkészített kazalban. Más a veszteségi ráta akkor, ha a gép rosszul kötöz, ha ismeretlen tettesek elszabdalják a földön a bálatartó zsineget. Az ömlesztetté vált termés eleve a veszteséglistára kerül. A közelmúltban tartotta vezetőségi gyűlését a Szal- macell GT. Ott hangzott el, hogy a papírgyár megfontolás tárgyává tette a felvásárlási ár emelését. De, ezt még nem nyilatkozták, csak „szellőztették”. Végül is több ez a hír a „szellőztetésnél”, mert az ipariszalma-terme- lés, illetve a szalmacellulóz- szükséglet legyártása nép- gazdasági érdek. S a termelők, a feldolgozók nemcsak keresik heves viták közben az utat, hanem jó javaslatok is elhangzanak. Ilyen például az is, hogy jövőre hat- nyolc Hesstont vásárolhatnak a gazdaságok — ezek a gépek már felkészülést jelentenek a jövő év végi próba- termelésre, tehát amikor majd 1986. márciusában leáll a gyár, a szalmával még intenzívebben kell foglalkozni a termelő gazdaságokban, mint eddig. Valamikor a Fejér Megyei Zöldért volt a fő szalmafelvásárló, a TSZKER és a feldolgozó gyár is foglalkozott vásárlással, most a gt kiiktatott egy szervet, tehát „rövidebb-olcsóbb” a szalmaintegráció. A papírgyár mint gesztor nagyon érdekelt abban, hogy a nyersanyagtermelés megbízható legyen. A jelenlegi kalkuláció szerint, ahogy a termelés költségei növekednek, és az adózási rendszer sem pozitívan érinti a termelőket, várható, hogy valahol 290—300 forint körül áll meg az ipari szalma mázsánkénti ára — akkor érdemes lesz termelni, a mostani ismeretek szerint, ezt mondják a termelők. A gyár mint a gt-nek a tagja csak szándékról, ármódosításról, de nem összeg- szerűségről nyilatkozik. Ám ez is érthető, hiszen köztudott, hogy a papírfatermelés sincsen rózsás helyzetben. Nézzük csak: egy tonna szalmacellulóz gyártásához kell — jelenlegi áron — 5451 forint értékű szalma, a fából — amelyből nemcsak feldolgozásra készített több ezer tonna űrméter fa várja a szállítókat, s rengeteg olyan erdő van, amelyet máris ki kellene termelni. A nyárból 5800 forint értékű fára van szükség egy tonna cellulóz előállítására. S azt is tudni kell, hogy a dunaújvárosi papírgyár alkalmas arra is, hogy fából csináljon cellulózt, igen rövid ideig tartó átállás után. A papírgyár kapacitásnövelő beruházást hajt végre, az 1986. október elsején megkezdi a termelést. Tehát, most aratás után, amikor a szalmáról beszélünk, a gazdaságok nyugodtan készülhetnek az őszi kalászosok vetésére, mert lesz piac. Hiszen a 22 ezer tonna körüli éves cellulóztermelés felfut majd 32—35 ezer tonnára évenként. S amikor már rendben mennek majd a dolgok, akkor is lesz a kalászosok szalmájával gond. De a kutatók- fejlesztők, éppen a KSZE, máris gondolnak a jövőre. Például azáltal is, hogy az egyre rövidülő szárú gabona szalmája kevésbé alkalmas cellulóz-alapanyagnak, mert a szemtermésen van a fő hangsúly — ezért szecskázzák majd a szalmát. Láttam már a nem kísérleti géppróbát, egy Claas-kombájnra szereltek szecskázó adaptert. A gép apróra vágja a szalmát, és ez már könnyűszerrel beszántható a földbe, ahol a talajjavító-képességét érvényesítheti a növényi maradék, nem hulladék, hanem melléktermék része. Tehát végkövetkeztetésül: ha most nehéz is a helyzet, de van szalmaszál, amibe kapaszkodhatnak a termelők, feldolgozók, hátha még kedvező pénzhitelt is kapnának a cellulózgyárral párhuzamos szántóföldi géppark korszerűsítéséhez! Hogyan változik a tanácsok gazdálkodása? Beszélgetés Cravero Róberttal, az Országos Tervhivatal elnökhelyettesével A tanácsok nagy változások elébe néznek 1986. január 1-től. A járások megszűnése után a helyi tanácsok gazdaságilag is megerősödhetnek, önállóan dönthetnek a saját dolgaikról. Az Országos Tervhivatal és a Pénzügyminisztérium új gazdálkodási rendszert dolgozott ki a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának támogatásával, amit kétesztendős előkészítés után kívánnak 1986-foán bevezetni. — Hasonló fordulat az elmúlt évtizedekben nem történt a tanácsok életében — mondja Cravero Róbert, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese. — Az 1968-as gazdasági reform után a megyék önállóbbak lettek, a városi, nagyközségi és községi tanácsoknak viszont jóval kevesebb jutott az önállóságból. Jelenleg a megyénél van a pénz. és a döntés lehetősége is. A helyi tanácsok mindössze a fejlesztésre szánt pénz tíz százalékával rendelkezhetnek. Miközben a magyar gazdaság egyre inkább decentralizálódott, s a gyárak, vállalatok a saját útjukat járhatták, a helyi tanácsok még kevés önállósággal tervezték a jövőjüket. Ezután máshogy lesz. A népesség arányában minden megyei tanács megkapja a fejlesztési lehetőség 40—50 százalékát. Így az eddiginél négyszer-ötször több fejlesztési pénz illeti meg a helyi tanácsokat. — Mi marad a megyéknél, hogyan tudják továbbra is érvényesíteni a vezető szerepüket? — Az állami költségvetésből és más forrásokból származó összeg másik felével továbbra is ők gazdálkodnak. Ám abból is támogatniuk kell azokat a helyi tanácsok által elhatározott fejlesztéseket, amelyek egybeesnek az országos célokkal. így többek között középiskolák, lakások vagy ép. pen közművek épülhetnék. Természetesen a költségek javát azért a helyi tanácsok fedezik. A megyei tanácsnak arra is kell gondolnia, hogy jusson a pénzből azokra a beruházásokra is, amelyek már nem egyetlen település javát szolgálják, hanem egy körzetét, vagy az egész megyéét. Kórházak, rendelőintézetek, regionális vízművek épülhetnek ily módon. — A helyi tanácsoknak az is gondja volt, hogy ha némi pénzzel rendelkeztek is, nem használhatták fel saját elképzelésük szerint a sok kötöttség miatt. — A jövőben nem lesz különválasztva a fejlesztési alap és a működési költségvetés, és a központi előírások 90 százaléka is megszűnik. így többek között a lakás- és kórházberuházások élcsoportos előírása, valamint az átesoportosítási tilalmakra vonatkozó előírások is megszűnnék. A helyi tanács maga dönt arról, hogy mennyit költ működtetésre, fenntartásra, felújításra vagy beruházásra. Érdekeltebbek lesznek a források felkutatásában is. Eddig ugyanis, ha a község vagy a város több saját forrást tárt fel, akkor azt beszámítottuk, s annyival csökkent az állami támogatás. Minden megyei tanácsnál, s nagyon sok helyi tanácsnál már hónapokkal ezelőtt készítettek számításokat, hogy megbizonyosodjunk az új gazdálkodási rendszer élet- képességéről. Tapasztalataink szerint a tanácsok többsége, különösen a helyiek szívesen fogadják az új szisztémát, ám a váltás aligha megy majd zökkenők nélkül. A tanácsi vezetők nem szoktak ekkora önállósághoz, s közülük is a kevésbé felkészülteknek nem kevés gondot okoz az új „játékszabályok'’ megtanulása. Márpedig csak az fog boldogulni, aki élni tud a lehetőségekkel. Rajta múlik majd. hogy miképp gazdálkodik. Megteheti, hogy két évig csak felújít, aztán meg beruház. A tanács vállalkozásokat is szervezhet... Az óvatosság persze, nem árt, ezért ajánljuk a tartalékképzést. Egyébként azon is sok múlik. hogyan tudják bevonni a lakosságot. Az önkéntes településfejlesztési hozzájárulást például csak akkor lehet beszedni, ha azt a lakosok többsége megszavazta. — Várható-e, hogy a kis települések is megerősödnek az új gazdálkodási rend által, és ez megszüntetné az elvándorlást? — Túlzott optimizmus volna, ha igent mondanék. Az Infrastruktúra mellett ugyanis meghatározó még a munkalehetőség és a jövedelmi viszonyok is. Ám azt joggal várhatjuk, hogy a falvaknak az eddiginél jobban sikerül majd megtartaniuk lakónkat. Egy új iskola, bolt, vagy éppen egy orvosi rendélő nagyon sokat számíthat. S ha a tanácsi vezetők jól gazdálkodnak, akkor mindenre telik is. — A kis települések viszont a városok rovására fejlődnek, hiszen ezután ők kapnak kevesebb pénzt... — Túl vagyunk a korábbi, sokszor egyoldalú városcentrikus fejlesztési gyakorlaton. Most majd keveseb jut a városoknak, s ez konfliktusokkal is járhat. A városi vezetők többsége nem örül túlságosan a változásnak, de a bővülő gazdasági, gazdálkodási önállóság számukra is kedvező, ezért megértik. Pedig a lakás, a közmű és az iskola főleg a városokban hiányzik. Igaz, nem is fordítunk hátat a városoknak, fokozatosan változnak meg az arányok. És néhány év múlva a kisebb települések fejlődése kedvező hatással lesz a városokra. Ha ugyanis a faluban, vagy a kisebb városokban is van megfelelő közmű, kereskedelmi szolgáltatás, művelődési ház, sőt, a nagyközségekben is épül középiskola, akkor nem kell bejárni a városba. S így az ottani intézmények kevésbé lesznek zsúfoltak. És talán éppen ezért nem kell a városokban újabbakat építeni. Az arányosabb elosztás tehát kedvező egyensúlyhoz vezethet, ami viszont jótékonyan hat majd falura és városra egyaránt. DALIA LÁSZLÓ A papírgyárban speciális darus traktor „eteti" a feldolgozó gépsort PÁLKOVACS JENŐ
