Tolna Megyei Népújság, 1985. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-06 / 183. szám

1985. augusztus 6. Képújság 5 FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK A diszkóban már nem ép­pen primőr áru a Bouna Se­ra, de a magnókazetták, le­mezek még mindig kelendő­ek, s fiatalok ezrei váltottak jegyet a Saragossa-koncer- tekre. Azokra a koncertek­re, amelyek repertoárján egyaránt szerepeltek régebbi és újabb slágerek is, mint például a Das totale, Za Za Zabadak, a Rasta Man, il­letve az Agadou. Ilyen előadásra került sor július 26-án Pécsett is, az együttes magyarországi kon- certkörútjának egyik állomá­sán. A baranyai koncert előzte meg, 27-én pedig a turné utolsó fellépéseként Budapesten, a Kisstadionban vendégszerepeinek, s eddig mindenhol átütő sikert arat­tak. — Az Eurodisco csillaga bizony leáldozóban van, s ezért kicsit tartottam is et­től a koncertsorozattól! — mondja Dévényi Tibor, aki tolmácsi, idegenvezetői, kon­feransziéi teendőket lát el — igen rutinosan, hiszen ez már a 39. turnéja, melyre külföldi sztárokat hívott. — Szerencsére alaptalan volt a félelem, Modern Tal­king ide, Pia Zadora oda, a Saragossa-koncerteken ezrek tapsoltak állva, s követelték a ráadást! — meséli csillogó szemmel a disc-jockey. — Éppen ezért, gondoltam, megérdemlik a falusi jó ven­déglátást, és mivel a figyel­mes kiszolgálásról, az íny­csiklandozó kajáról garantál­tan személyes tapasztalata­im vannak, meghívtam őket ide Dunaszentgyörgyre, a kisvendéglőbe. Kis betérő a pécsi koncert előtt. Már na­gyon éhesek vagyunk! Miután Dévényi Tibor — mint kisegítő házigazda — Naszvadi István, a vendéglő vezetője oldalán a fakanál mellé lép, az együttes me­nedzserével váltunk néhány Jó étvágyat, Saragossa! szót a 3-4 éve világhírű, s még ma is igen ismert csa­patról. Michael Prüfer elmondja, hogy mielőtt Magyarország­ra jöttek, ötödik nagyleme­zük stúdiófelvételein dolgoz­tak, amely valószínűleg majd csak az ausztriai és svájci turnék után nyeri el végle­ges formáját. — Hogy mi lesz a címe? — mosolyog Michael. — Még fogalmunk sincs! Valami egyszerű, nyári témájú cí­met választunk. — Eddig négy nagyleme­zünk, öt kislemezünk jelent meg, s ezek közül több aranylemez is. Átlag négy­milliós példányszámmal kel­nek el határainkon innen és túl lemezeink — közli Ge­orge, a basszusgitáros. — Változó felállásban már 12 éve vagyunk együtt, s az utóbbi három évet személyi változások nélkül vészeltük át. Általában az énekesnők lépnek szólóénekesi pályára, ezért változik néha a csapat összetétele — magyarázza Alfred, aki szólógitáron ját­szik. Megtudom tőle azt is, hogy a zene hobbija is, s ő az együttes „házi zeneszer­zője”. — S hogyan vélekednek a ma igen divatos videofelvé­telekről? önök szerint meny­nyire jó eszköze ez az ön­kifejezésnek? — teszem föl a kérdést Angélának, az énekesnőnek. — Jobban szeretjük az élő koncerteket, ezek varázsát egy mesterkélt, innét-onnét összevagdalt film soha nem pótolhatja, akárhány látvány- tervező dolgozzék is rajta. Nekünk egyébként két jelen­tősebb felvételünk van, s ér­dekes módon mindkettőt Bu­dapesten rögzítettük. Az egyiket az S. O. S. gyermek­falu javára rendezett jóté­konysági koncerten, s a má­sik is a magyar fővárosban készült. Még mindig várni kell a halászlére, így kérdésemmel most Andyhoz fordulok, aki billentyűs hangszereken ját­szik, s leginkább a szinteti­zátor nőtt a szívéhez (ujjai- hoz...). Reklámfotó az együttesről — Milyennek találták a magyar fővárost? Milyen ta­pasztalatokkal térnek majd haza? — Ami nekünk igen szo­katlan volt, az az emberek közvetlensége, a vidámság, s a nyugodt, sajátos atmoszfé­ra. Sajnos, mi ehhez nem szokhattunk hozzá! S maga a város ... Egyszerűen gyö­nyörű! Volt egy szabadna­punk, amin igyekeztünk mi­nél többet látni, és elraktá­rozni magunkban a jövőre is. — Holnap a Kisstadionban lépnek fel, tehát vissza Bu­dapestre. Fárasztó lesz eb­ben a kánikulában! Ha jól tudom, a következő állomás Bécs lesz, augusztus köze­pén. — Igen — bólint Henry, a dobos —, s remélem, ad­digra rendeznek valami au­tóversenyt is, mert én azt nagyon szeretem! A zene és az autók!... A „Band” másik autóked­velője Harry, aki a zene mellett a sport megszállott­ja, s él-ihal az autósportért. Azok a szerencsések, akik részt vehettek valamely nagyvárosunkban rendezett koncertjükön, őt láthatták a színpadon énekesiként, ugyan­is Angela inkább a lemez­felvételek készítésekor jeles­kedik. — Milyen hangvételű szá­mok szerepelnek majd az 5. nagylemezen? A kérdésre Evert válaszol, aki ütőshangszereken ját­szik. — A téma, s a dallam egységes, még nem végleges, ezért erről bővebben nem is nyilatkoznék. Mindenesetre hasonló mélységűek lesznek majd, mint például a Big Bamboo, a Reggae Feeling, vagy a Zabadak, — hogy csak a számunkra is leg­kedvesebbeket említsem. Bi­zonyságul még Bob is meg­szólal, a hatalmas termetű- foxterrier, „aki” hangos vakkantással fejezi ki egyetértését ___ — Általában belső kelet­kezésű, vagy külső munka­társaik által „készített” slá­gereket játszanak? — Dalaink 80 százaléka a csapaton .belül .készül, a fenn­maradó részben pedig fel­dolgozásokat, átalakított egyvelegeket játszunk. De ki nem? Éppen most dolgo­zik egy angol együttes az Agadou átformálásán. — Minket egy jó ebéd is megilhlet! — szól Harry a gőzölgő halászlé mellől. Jó étvágyat, Saragossa! Talán még énekelnek egy­szer nekünk a túrós- rétesről, vagy a többi, temérdek nya­lánkságról, amellyel a du- naszentgyörgyi kisvendéglő­ben traJktálták ki őket, 1985. július 26-án ... SZEGEDI ANIKÓ Bonyhádi gimnazisták a Tisza-tűrán Július 3-án, nagy hangza. var közepette gyülekeztünk a bonyhádi gimnázium udva­rán. Nagy érdeklődéssel vár­tuk az elkövetkező egy hetet, hiszen néhányan közülünk még nem is jártak a Tiszá­nál. A csapat felállása: 19 atléta és edzőnk, Ónodi Sza­bolcs. A búcsúzó anyukák még ellátták gyermekeiket az ilyenkor szokásos jó taná­csokkal, és délben végre el­indulhattunk. Néhány szülő vállalkozott rá, hogy elszál­lít minket Szolnokra, ahon­nan megkezdjük a Tisza-tú- rát. Mindannyian jól flel vol­tunk szerelve — sátor, háló. zsák, gumicsizma, bogrács, és az egyéb szükséges hol­mik. A jól megterhelt autók kisebb pihenők után 6 óra­kor megérkeztek a szolnoki táborhelyre. Mindjárt hozzá is kezdtünk a sátorveréshez, ami ezután egy hétig min­dennapi elfoglaltságunk lett. Másnap már ki is próbál­tuk, miilyen az evezés árral szemben. Csapatunk 9 kenut és 1 'kajakot kapott, ame­lyekbe kettesével lettünk be­osztva. Többségünk először fogott lapátot a kezébe, en­nek ellenére derekasan helytálltunk. Pénteken már mindenki úgy ült be a kenujába, mint­ha évek óta űzné ezt a spor. tot. Evezés közben már „át­beszélni” is mertünk egy­másnak. Harminc kilométer­nyi út utón elértünk Mart. fűre. Itt egy focipályán tá­boroztunk le. E naptól kezd­ve minden este tüzet rak­tunk, és két mesterszaká­csunk félváltva főzte ne­künk a finomabbnál fino­mabb ételeket. Volt krumpli- paprikás, osülökpörkölt, ha­lászlé. .. Szombaton TIszakécskére eveztünk. Este balpucolásra is sor került. A vasárnap sem volt munkaszüneti nap, Csongrádra kenuztunk. Itt nagyon jó volt a part és a víz, nem hagyhattuk ki az esti fürdőzést. Hétfőn 30 fcm-t tettünk meg, és Mindszen­ten kötöttünk ki. Egész délután pancsoltunk, labdáz­tunk, homokvárat építettünk. A következő napot is itt töl­töttük. A fiúk néhány lányt beledobtak a vízbe, a napkö­zistábor tagjainak nagy örö­mére. Este kollektiven el­mentünk moziba, és megnéz­tük a Hat gézengúz című filmet. Mesterszafcácsunk ez­alatt segédeivel elkészítette a vacsorát, amit visszatér, tünkkor jóízűen elfogyasz­tottunk. A búesúest alkalmá­ból éjszakába nyúló nótázást rendeztünk a tábortűz mel­lett. És mindannyiunk bánatá­ra elérkezett a túra utolsó napja, szerda. Leeveztünk a „végállomásra”, Szegedre. Már minden kenut partra- emeltünk, amikor vezetőnk elindult megtudni, hol a tá­bor. Néhány lépés után süllyedni kezdett lába alatt a talaj. Ezen mindenki nagyo­kat nevetett. Végül kimene­kült az ingoványból, és meg­kereste a tábort. Aztán mi is 'követtük. Odaérkezvén jól lezuhanyoztunk, és felfrissül, ve vártuk a kocsikat, ame­lyek hazaszállítottak ben­nünket. Új barátokkal gazdagodva és sók élménnyel telve értünk haza. A szülők csak ámul. talk, hogy mennyire lebarnul­tunk, és hogy mennyire meg­erősödtünk ettől a 160 kilo­méternyi evezéstől. Ügy érezzük, nagyon hamar eltelt ez az egy hét és reméljük, jövőre is részt vehetünk a Tisza-tűrán. MÁTÉ RÉKA Igazi új hullám! Jöhet a következő emelet Világot megváltó szándékkal több hazai rockformá­ció is „kinevezte magát” újhullámosnak. Aztán rá kel­lett hogy jöjjünk, csupán a forma (előadásmód, színpa­di megjelenítés) meghökkentően új, de a tartalom az már kevésbé értékelhető. Ha csak nem úgy gondolko­dunk, hogy a tartalom éppen a tartalmat lanságban nyil­vánul meg. Aztán több csapat is az erkölcsi normáinkat sértő módon próbált kitűnni, és ezen együttesek napjai meg voltak számolva. Az Első Emelet azonban „plac- con" maradt. Olyannyira, hogy a budapesti klubok szűknek bizonyultak. A haladó rockhagyományok ápo­lása mellett megérezte a tiniközönség a hangszerelés­ben az újat, a rájuk jellemző eredetiséget. Es tulajdon­képpen itt jutunk el az új hullámhoz! Az elektronikus hangszereket (szintetizátorok, vibraphon) használják fel hangzásviláguk kialakítására. Tudják, hogy szinte kimeríthetetlen az ezekben rejlő lehetőség. A hagyo­mányosan a dobra és a basszusgitárra, valamint a szólisztikus hangszerekre épülő rock helyett a zenekar- vezető billentyűs Berkes Gabi (Pici Szöszi) az elektro. nika csodáival kikeveri a szokatlan, nagyívü dallamo­kat, ami az alaphangzás. Erre épül fel a változatos ritmusszekciójú gitárjáték és a dob. A nagy- és kisle­mez anyagát a szekszárdi színpadon is jó minőség­ben hozták. Tulajdonképpen nem a virtuóz hangszer- játék a domináns, hanem az a csapatmunka, ami ezt az önkifejező, korhű hangzást megteremti. Igen, a ti­nik is ráéreznek, hogy ebben az újban van valami va­rázs. Mert ugyan tudtak tombolni egy Hobo-koncerten a blues keserű szenvedélyességéért, a Magyarországon sosem látott életformát szimbolizáló Dolly Rollért. De ez nem az övék, nem róluk szól, nem érezhették iga­zán sajátjuknak. Az Első Emelet tagjai még éppen fel­nőttek, könnyen teremtenek kontaktust rajongóikkal, de zenéjükkel és azt nagyszerűen kiegészítő, nem sab­lonokból épülő szövegekkel a „rocknagypapák’’ fi­gyelmét is magukra irányították. B. GY. Borsodi lányok Tolnában A Dalmandi Mezőgazdasá­gi Kombinát alsópéli kerüle­te 1977. óta foglalkoztat kö­zépiskolásokat, — nyári épí­tőtábor keretében — mező- gazdasági munkák végzésé­re. Jelenleg 213 diáklány szorgoskodik az esedékes gyümölcsszedésnél, címere- zésnél, vagy éppen a kapálás­nál. A lányok Borsodból érkez­tek. * Feltűnően csendes a falu­széli sátortábor. A messziről jött „vendégmunkások” még javában szüretelik a gazda­ság gyümölcsösében a kajszi- barackot. Lipa István táborvezető, miskolci pedagógus már má­sodízben van Alsópélen. — A diákok Sátoraljaúj­helyről, Kazincbarcikáról, Sárospatakról és Miskolcról érkeztek. Naponta hat órát dolgoznak. Rövid sétát teszünk a ka­tonásan sorakozó sátrak kö­zött, majd indulunk a diák­munkások felkutatására. A munkaterületen végelátha­tatlan gyümölcsfarengeteg fogad minket. Az egyik sor­ral, úgy látszik, „végeztek” a lányok, mert vidám neve­téssel érkeznek felénk. A rö­vid pihenőt felhasználva ele­gyedünk szóba néhány bát­rabb riportalannyal. Szendrei Erika a kazinc­barcikai egészségügyi és óvó­nőképző szakközépiskolából érkezett. — Először kapáltunk, ezu­tán, átkerültünk a barackos­ba, a jövő héten valószínűleg címerezni megyünk. Eleinte nem volt könnyű, de mos­tanra már belejöttünk a munkába. — Tőlünk füga hogy mennyi pénzt keresünk, — folytatja a miskolci egészség- ügyi szakközépiskolás Kiss Anasztázia. — Egy kilo- gramm barack leszedéséért 50 fillért kapunk. A norma egyénenként 150 kilogramm naponta. Folyamatos munká­val ezt különösebb megeről­tetés nélkül lehet teljesíteni. A nap azonban nemcsak munkából áll, szórakozásra is jut idő. — A programok többségét közösen szerveztük. Nagy si­kere volt a bemutatkozó estnek, a táncversenynek, a „Fele sem igaz” vetélkedő­nek — sorolja Árvái Erika, a miskolci szakközépiskola ta­nulója. — Ezenkívül itt volt Kovács Titusz színművész és ide várjuk Muzsay András pol-beat énekest, szóval nem unatkozunk a táborban. Kényes téma következik. Ügy tűnik — és ezt nem is vehetjük zokon tőlük — a borsodi lányok nagyon vi­gyáznak a vonalaikra, lega­lábbis erre utal az ellátással, étkeztetéssel kapcsolatos kér­dést követő zajongás. Egybe­hangzóan állítják, hogy so­hasem ettek annyi tésztát, mint itt Tolna megyében. Bács Gábor, az alsópéli gazdaság üzemvezetője elis­merően nyilatkozik a lányok munkájáról. — Mindenképpen szeret­nénk a tábort jövőre is üze­meltetni, és tartani a kapcso­latot továbbra is a borsodi­akkal. Ügy érzem, kölcsönö­sen elégedettek vagyunk egy­mással. Fotó: Ritter Péter Egy Us tere-fere a fák alatt Kikötésre alkalmas földnyelv a Tiszán segítette a gya­korlatlan evezősök partraérését

Next

/
Oldalképek
Tartalom