Tolna Megyei Népújság, 1985. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1985-08-22 / 196. szám

1985. augusztus ZZ. TOLNA * NÉPÚJSÁG Moziban Egy westernfilm - naiv megoldásokkal V A két fenegyerek Tény, hogy ausztrál wes­ternfilmet még nemigen lát­tam, tehát a korábbi alkotá­sokkal egyáltalán nincs ösz- szehasonlítási alapom. Így a megyében most látható Pisz­kos munka című filmet vagy önmagával, vagy a jellegze­tesen amerikai műfaj bár­melyikével tudom összevet­ni, ha ugyan van értelme a hasonlltgatásnak. Persze, ab­ból a szempontból mégis igen a válasz, hogy az ame­rikai westernfilmetonek meg- vanak a maguk jellemzői. Így jórészt Amerika hősko­rában játszódnak, s általá­ban a régi és az új telepesek közötti harcot mutatják be — nagyrészt mellőzve a szo­ciális tartalmat. Viszont nem fukarkodnak mozgalmasság­ban, a színekben, a kitűnő zenei megoldásokban ... No és az artistáskodó cowboyok- ban, a vadnyugat tájaiban, a végtelen prériben. Hossza­san lehetne sorolni a jellem­zőket, de inkább térjünk rá az 197«(!)-.ban készült auszt­rál alkotásra. A film az 1870-es években játszódik. Az ausztráliai Vic­toria állam nemrég felfede­zett aranymezéin meglehe­tősen gyenge lábakon áll a közbiztonság. Zavaros fejű „forradalmárok” fosztogat­ják a vadnyugatra emlékez­tető településeket. Meglepő, amikor az egyik rablóosztag ellenállásba ütközik. Két — jogaira vigyázó, szabadságá­ra büszke, .meglehetősen ké­tes — fickó távozásra szó­lítja fel őket. S az győz, aki hamarabb nyúl fegyveréhez. És a történet bonyolódni Érdemes követni Saalay Istvánt erdei kirándulásain. Sok szerzőtársával ellentét­ben nem keresi a mestersé­ges izgalmakat, lélegzetelál­lító pillanatokat, de sok és érdekes mondanivalója van az erdő világáról, vadjairól, madarairól, fáiról, természe­ti jelenségeiről, s az erdőt vigyázó emberek magatartá­sáról is. A vadászat csak ré­sze ennek az érdekes termé­szeti környezetnek, s nagyon valóságosan illeszkedik bele az itt élő emberek sorsáról elmondott történetekbe. Egy kicsit kihalóban lévő kör­nyezetet vázol fel, a termé­szettel szoros közösségben élő emberek üde világát, s a történetek néha érdekesek, néha 'kicsit banálisak, mint maga az egész emberi élet. A legigazibb élvezetet a könyvben a természet megfi­gyelése adja, az évtizedes tapasztalatok, amelyeket va­lóban nem lehet könyvből tanulni, s amelyet egyaránt kezd: az ármánykodó politi­kusok terveket szőnek a „két fickó” felihasználására és ro­vására. Akit érdekel, hogy mi lesz a film vége, az könnyen megtudhatja ... Nem azt mondom, hogy csapnivalóan rossz filmet láthattunk, hi­szen az ilyen filmekért ra­jongó gyerkőcök igencsak vi- sítoztak — még a naiv meg­oldások láttán is. Igaz, a film 14 éven aluliaknak nem ajánlott! — Máig sem ér­tem, miért. Hiszen megrázó borzalmak nem voltak ben­ne, csak annyi, amennyi a westernfilmekben „megen­gedett” és megszokott. Szó­hasznosíthat gyakorló és al­kalmi vadász, lelkes termé­szetjáró, de még békés ott­honában az erdőről álmodó, a nagyvárosi zajban csen­det szomjazó ember is. Sza- lay szinte csak elcsepegteti írásaiban a természetben élő ember megfigyeléseit, arról, hogy járásáról hogyan lehet megismerni az egyes vadfaj­tákat, a szarvas kemény rop­panással járja az útját, az őz szöszmötölve aprókat lép, de ha veszélyt érezve riaszt, te­lekiabálja az erdőt, a disznó turkálva aprókat lép, ha vi­szont megugrik, lehetetlen utolérni, sokszor arra js van türelme az óvatos kannak, hogy a szél fordulását kivár­ja, s így biztonságosabban járhasson. A természetisme­ret olyan nyitott könyv, amelyből csak a tapasztalat tanít meg olvasni: ha a szarvas vastag héjat nevel, ha a költöző madarak hama­rabb útra kelnek — kemény tél elébe nézünk. A mada­val a kalandfilmek kedvelői­nek, akik kizárólag a kaland miatt térnek be a moziba, jó szórakozást is jelenthetett a Piszkos munka. Ez elvárás kérdése is. A sztereotip megoldások és kellékek ellenére is egy nagy erényét fedeztem fel a Rus­sel Hagg rendezte filmnek. Mégpedig sok-sok szellemes párbeszédet, kacagtató — úgymond — beszólást. S ez /azért is örömömre szolgált, mert ilyen eredeti és köny- nyed szellemességgel már ré­gen találkoztam. rak a tavaszt Is jelzik, az örvös galamb az első ven­dég, de az igazi tavaszhírnök a szalonka, megjelenése pon­tosabban eligazít a naptár­nál. De más jelekre is érde­mes figyelni: még a kakukk kiáltása is árulkodó, az ibo­lya nyílása után várható el­ső megszólalása, s elhallgat, ahogy csépelik az árpát, te­hát kezd múlni a nyár. Ez a gazdag természeti vi­lág nemes egyszerűséggel kel életre a könyvben. Zavaró azonban — mint pl. A vi­har című írásban — az álla­tok, növények emberi nyel­ven való megszólaltatása. Fe­kete Istvánnál ez sokkal lí­raibban, természetesebben történik. A könyv azonban egészében kellemes olvas­mány, felüdülést ígér, s a városi embernek pár kortyot a hőn óhajtott természetből, viruló zöldet, békés emberi sorsokat s nagy-nagy lélek- vidámító csendet. Rádió „Reklám” a reklámnak Ülök a rádió mellett és jó­formán észre sem veszem, hogy reklámot hallgatok. Ér­tem, hogy a zenés részletek közé ékelve ilyen meg olyan árucikkeket kínálnak nekem, aztán más műsorban felhív­ja a figyelmemet arra, hogy eltűnt az ilyen meg olyan névre hallgató kutya, macs­ka, de forint jár a becsüle­tes megtalálónak. Ha Buda­pesten élnék, akkor se ro­hannék fejvesztetten az ér­dekelthez. Nem azért, mert nem szeretem a kutyákat, csupán csak azért, mert ne­kem a rádió ilyen jellegű .adása is csak hír. Többen vagyunk így ezzel, de gyanítom, hogy egyre ke­vesebben vagyunk olyanok, akik tudni vélik, hogy meny­nyivel okosabb, ötletesebb a láthatatlan rádiós reklám- kampány, mint az, amely előtt nap, mint nap ott gub­basztanak gyermekeink. Ülök a rádió mellett és hallom, hogy Budapesten há­romezer forint jutalmat ajánl föl a tulajdonos. Megértem a tulajdonos bánatát, ennek ellenére egyre csak azon jár az eszem, hogy miért job­bak a rádióreklámok, mint képes testvéreik. Valószínű azért, mert még mindig célravezetőbb vala­mit szavakkal közölni, mint olyan blődli képsorokkal, melyeknek a meghirdetett árucikkhez az ég világon sem­mi köze sincs. Éppenséggel azért, mert az árucikk aján­lata csak egy vevőberende­zésre, a fülünkre épít. És azért is, mert a rádió már eljutott arra a fokra, hogy nemcsak egy-két ember 'hangján szólalnak meg a hí­rek, mesék, riportok, mint a televízió egyenreklámjai- ban. Tehát ülök a rádió mellett és tudomásul veszem, hogy holnaptól, hol és mi olcsóbb, miért töltsék egy órát ked­venceimmel, miért érdemes az embernek energiatakaré­kos mosógépet vagy NDK- ;ból származó és most árcsök­kentett lemezjátszót vásárol­ni. Szeretem a rádióreklámo­kat. Diszkrétek, csendesek, és ami ennél is fontosabb, nem terrorizálnak. Nem bom­bázzák agysejtjeimet hülye­ségekkel, nem szajkózzák a fülembe, hogy hová utazzam. Rám bízzák, hogy megfoga­dom-e tanácsukat. A rádió hangon szóló kí­nálatában egyébként van némi játékosság is. Keresse, keresd és vedd meg, ha ér­dekel ... szűcs Pódium V. Horváth Mária Könyv Szalay István: Kanyargó vadászutak Csipkerózsika Egerben Az egri Harlekin báb- együttes ma a Csipkeré- zsikát viszi színre. Az út' törőházban lévő bábkészi tő műhelyben eaer mi órával készültek és díszletek Lovasy ló bábkészítő művész nyitásával. Az út- bkészí- lunka- a bábok isy Lász- ivész irá­Psota Irén Domboriban A dombori nyár záróak­kordjaként rangos művész­vendéget köszönthetett a kö­zel háromszáz fős nézőkö­zönség az üdülő parkszínpa­dán. A faddi művelődési ház rendezésében Psota Irén kétszeres Kossuth-dijas Ki­váló Művész lépett az érdek­lődők zajos tetszésnyilvání­tása közepette a pódiumra. A művésznő legújabb nagy­lemezének bemül irtásával kezdte repertoárját. Öröm­mel hallgattuk a régi ked­ves slágereket és az egyéni hangon megszólaltatott san­zonokat. Ismételten nagy si­kernek bizonyult a rádióban már jól ismert Jenő és Luj­za sorozatból néhány rövid részlet megszólaltatása. A produkció végén újra fel­csendültek a nagylemez dal­lamai, melyek közül nem egyet vastapssal honorált a szemmel láthatóan jól szóra­kozó közönség, mely nem mindennapi élménnyel gaz­dagodott. Tévénapló Ügyintézünk? Ügyintéznek bennünket? Drámai képsorok. Kárvallott állampolgárok beszél­nek Pánics György mikrofonja előtt a hivatal packá- zásairól, kiszolgáltatottságukról, amiből váratlan sze­rencse vagy éppen a Központi Bizottság közbelépése emelte ki őket. De vajon valóban ilyen csüggesztő-e a kép? Űj szereplők állnak Pánics György mikrofonja előtt, minisztertanácsi vezető ember, szociológus, egyetemi tanár. A szociológus azt mondja, a helyzet tulajdonképpen rosszabb, mint amit a vizsgálatok mutatnak, nagyon sokan, főleg az értelmiség köréből, nem is mernek előállni panaszukkal, vagy egyszerűen fölöslegesnek tartják, mert nem hisznek abban, hogy a jogos panaszt orvosolni fogják. De azt is figyelembe kell venni, hogy az állampolgá­rok többségének..egyszerűen nincs dolga a közigazga­tással, észre .sem veszi működését, s ez így van jól, mert azt mutatja, hogy minden biztos kerékvágásban megy a maga útján. A panasz a rendkívüli, erre min­denki felfigyel, az elintézetlen panasz pedig min­dig sokkal nagyobb nyilvánosságot kap, mint a jól vég. zett, hibátlan munka. Az emberek pedig mit tehetnek bajukban? Írnak az újságnak, a rádiónak, a televíziónak, tőlük várják a segítséget, s mint a pécsi stúdió filmje bemutatta, nem is hiába. Az igazság végül diadalmaskodik, mond­hatjuk némileg patetikusan, s ez akkor is igy van, ha esetenként az indokoltnál hosszabb út vezet idáig. Gyakori a panasz, hogy túl sok a jogszabály, eseten­ként a szakember is nehezen igazodik el közöttük. Ezt egyébként a műsorban megszólalt Száméi profesz- szor is megerősítette. Egy másik műsorban viszont ugyanő sajátos jelenségre hívta fel a figyelmet. A sok­ezer szabály és még több jogforrás ellenére vannak esetek, amikor a gyakorlat tovább ment annál, mint amit az alkotmány biztosít, amiből — Száméi profesz- szor szerint — az következik, hogy alkotmányunk egyes pontjait ma még ki kell egészíteni. S ezen nem is kell csodálkozni. A jogszabályokat eredetükben hozták, de nem terjedhetnek ki mindenre, s közéle­tünk demokratizmusát dicséri, ha gyakorlat teremti meg a jogalkotás feltételeit. Ez az érdekes, körültekintő műsor erre is felhívta a figyelmet. A tiszta közélet egyik feltétele, hogy min. denki éljen jogaival. Lehetőleg úgy, hogy csökkenjen a panaszos levelek száma. Van még mit tanulni. Azt is, hogy mind a két oldalon emberek állnak, akik bé­kében, nyugalomban akarnak élni. A vén bakancsos A kortársak nem fogytak ki Szigeti József dicséreté­ből, egyik méltatója azt irta róla, hogy „a lángész ösz- tönösségének spontán melegségével hatott nála min­den". A magyar színjátszás hőskorának tanúja, Egy színész naplója című könyve fontos adalék a korhoz, de egyébként is jeleskedett az irodalomban, aminek el­ismeréséül a Kisfaludy Társaság, sőt az Akadémia is tagjai közé választotta. Egy sor színművet irt, bennük saját maga számára hatásos szerepet, s a Rang és mód, a Csizmadia, mint kísértet, a Falusiak sokáig színpadon maradt, éppúgy, mint a Vén bakancsos és fia a huszár, amelyben Frici szerepét írta magának. Szigeti József darabjai műfajilag a népszínművek sorába tartoznak, sok vidám leleménnyel, s nagy szin- padismerettel, a korabeli sikerük egyik magyarázata is ez volt. A Vén bakancsos talán legjobb munkája, s felújítása ha nem is színháztörténeti esemény, min­denképp hasznos vállalkozás, bár tulajdonképpen az veszik el benne, amit Gyulai dicsért. Közben elma­rasztalva Szécsi Máriáról szóló melodrámáját: „Jól is­meri az alsóbb néposztályok életét — irta —, élénk érzéke van a genreképszerű jellemzeteshez, kedveli a komikus vonások túlzását." Minden jól illik A vén bakancsosra, Horváth Z. Gergely átdolgozásából és rendezéséből azonban mintha épp ez hiányzott volna. Már a színpadkép lidércesen mozgó házsorai is zavar­ba hoznak, de ettől függetlenül is az egész túlstilizált népdalestté sikeredett, s ez a színészek játékán is érződik. Gobbi Hilda viszont elemében van, pontosan tudja, hogy az egész játék, s azt is tudja, amit Gyulai így fogalmazott meg, „a bohózat nem csekély dolog". Gobbi Hilda a bohózati elemeket ismerte fel Szigeti József népi életképében, s neki köszönhető, hogy a vén bakancsos fiának áhitatosan naiv szerelme nem maradt meg a népdalest keretei között. Cs. L. Emberformáló ember Nézi, hallgatja az ember... és csodálkozik. Ma is lázad, forrong és ez a robbanásra készség csak akkor válik számunkra érthetővé, ha megismerjük a szó igaz értelmében az embernek az életét. A „Mes­tersége: színész” című sorozat legutóbbi vendége Ko­vács Mária volt. A ma is fiatalos lendületű színésznő vallott Szatmári István pályatárs-riporternek, s va­lamennyiünknek, akik a késő esti órákban a televízió elé ültünk. Kovács Mária színészi pályája egyetlen, harmincöt évig tartó kálváriajárás, erőltetett menet volt. Ez sokakat megtört volna. Hogy Kovács Mária mégis így emlékezett, „Ez volt a legnagyobb iskola, amit végigjárhattam, mint színész az életben...”, az őszinte hitének, bizonyítási vágyának, életerejének bi- Wonyítéka. „Törtek felülről, de én mindig kibújtam a földből, mint a kis ibolya" — vallotta, ezzel életfelfo­gását is megfogalmazva. A pálya állomásai Budapest. Szeged, Békéscsaba, Eger, Miskolc, Győr... kis, majd nagy szerepek, fényes sikerek... Jászai-dijas és Érde­mes művész lett Kovács Mária, aztán 1981-ben egy­szerre elfogyott a végtennek hitt belső energia, agy­trombózis, bénulás kényszerítette pihenőre a szí­nésznőt. Immár majdnem véglegesre, nyugdíjba vo­nult, fölépülve csak kisebb szerepeket vállal, bár lé­lekkel még bírná. Ö, aki talán legszebben fogalmazta meg a színész elhivatottságát: „Emberformáló ember­nek kell lennie...”. Ennek szellemében lépett színpad­ra mindannyiszor, vívta meg kis és nagy csatáit a mindennapokban. — tzs — SZERI ÁRPÁD

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom