Tolna Megyei Népújság, 1985. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-18 / 194. szám
e Képújság 1985. augusztus 18. — Éppen telefonált, amikor bekopogtam. Sterilizálóról, meg tükörről volt szó többek között. Nem is tudtam, hogy a műszeralkatrészeket is sterilizálni kell. — Nem műhelybe került ez a készülék, hanem az orvosi rendelőbe. A fogorvosnővel beszéltem, aki ma délután tartja az első rendelést és még délelőtt kijön, hogy megnézze, minden rendben van-e. Pár napja itt járt körülnézni, most mondta, hogy a hűtőszekrényen nincs jó helye a sterilizálónak, meg hogy tegyünk be egy tükröt is a rendelőbe. — Es ezt önnel kellett megbeszélnie? — Igen, ugyanis mint a tolnai Gép- és Műszeripari Szövetkezet elnökhelyetteséhez, hozzám tartozik a tagság szociális és egészségügyi ellátása is. — És még mi? — A személyzeti és oktatási tevékenység, a szövetkezetpolitika, benne a köz- művelődés, ifjúsági és nőpolitika, a tűzvédelem és a meó felügyelete. Ez utóbbi főként azért, hogy ily módon is állandó kapcsolatban legyek a termeléssel. I — Korábban a termelésben dolgozott? — Igen. Tizenhat éve, amikor a pécsi gépipari technikum műszerész tagozatán végeztem, itt vettek fel a fejlesztési osztályra. Szerkesztő technológus lettem. Pár év múlva létrejött a programcsoport, majd ez osztállyá alakult, itt programozó, majd megbízott osztályvezető-helyettes lettem. A szövetkezet elkezdett gyártani fojtótekercset egy nyugatnémet cégnek, programozóként a bedolgozóhálózat szervezését végeztem, majd a műhely vezetését bízták rám. Innen kerültem tavaly ősszel az elnökhelyettesi székbe. I — Tehát nemcsak magasabb beosztásba került, hanem átnyergelt más területre. A termelés közvetlen Irányításáról a szövetkezetpoli- tlkára. — A műszaki vonal nálunk erős, hasonlóképpen a közgazdasági is. Ezért kaptam én azt a területet, amit kaptam. De itt sem vagyok ■újonc. Politikai-mozgalmi tevékenységem már diákkoromban kezdődött, olyan volt családi indíttatásom is, hogy ez volt a természetes. A technikumban KISZ-ve- zetőségi tag voltam, megválasztottak a kollégiumi diáktanács tagjának. Itt a szövetkezetben szervező titkára voltam a KISZ-nek, majd tagja a KISZ járási bizottságának és végrehajtó bizottságának. Később tagja lettem a járási pártbizottságnak. A szövetkezet nőbizottságának elnöki tisztét li977-től — amikor visszajöttem gyesről — elnökhelyettessé választásomig töltöttem be. Közben tagja lettem a szövetkezet vezetőségének is. Elvégeztem a KISZ öthónapos központi iskoláját, majd a Marxizmus—Leni nizmus Esti Egyetemet, utána a szakosítót, amelynek harmadik évében vezetési ismereteket tanultam. I — Hogyan került a szövetkezetbe? — Még diákkoromban egyszer itt töltöttem a nyári háromhetes gyakorlati időt. Amikor végeztem, érdeklődtem a környéken, hol találhatnék végzettségemnek megfelelő munkát, az itteni tűnt a legkedvezőbbnek. Jelentkeztem, fölvettek először próbaidős tagnak, majd véglegesen. — Itt nincsenek alkalmazottak? — Egyetlenegy sem. Aki a szövetkezetben dolgozik, az mindenki tag. — Tehít ez az első munkahelye. — Igen. És nem bántam meg, hogy így alakult a sorsom, nem is pályázom el innen. — Bár ennek a veszélye fennáll, Ismerve a szövetkezetét, nemcsak Jó gazdálkodásáról, magas műszaki kultúrájáról híres, hanem neve van a tekintetben Is, hogy akár kapásból tucatnyi nevet tudnék fölsorolni, ki hova került Innét különböző funkciókba. Elődje, Szilák elvtárs Is nagyközségi tanácselnök lett... — Remélem, engem ilyesfajta „veszély” nem fenyeget. össze vagyok én nőve a szövetkezettel, jól érzem magam itt. Ez vonatkozik az elmúlt tizenhat esztendőre is. Ismerek mindenkit, — én az embereknek Györgyi vagyok, mindenkivel tegező- döm, és úgy érzem, tekintélyem van ... I — Mindenkivel pertuban, van? — No, talán ez mégis túlzás, talán van egy-két olyan idősebb ember a műhelyekben, akivel nem ... — Említette, milyen területek tartoznak a felügyelete, irányítása alá. £s ha nincs itthon az elnök? — Akkor természetesen „teljhatalmú” helyettese vagyok, döntenem és intézkednem kell minden olyan kérdésben, ami az elnökre tartozik. Éppen ezért naprakész tájékozottságom van a termelésről, gazdálkodásról. Hetenként van nálunk vezetői értekezlet, ott tájékozódom elsősorban. Különben is kell ismernem a szövetkezet helyzetét, hiszen a szövetke- zetpolitikának, nő- és ifjúságpolitikának, művelődésnek, ellátásnak anyagi von- zata van. Hadd tegyem hozzá, amikor még nem voltam elnökhelyettes, akkor is minden évben megtermelte a szövetkezet azokat az anyagi eszközöket, amelyeket jóléti, kulturális, sportvagy egyéb hasonló célokra lehetett fordítani. I — Szóit arról is, hogy úgy érzi, tekintélye van a vezetők, dolgozók előtt... — Talán az mutatja legjobban ezt, hogy gyakran keresnek fel a tagok. Ki ezzel, ki azzal. Még nőbizottsági elnök koromban gyakorta előfordult, hogy munkahelyi vezető előzetesen tájékoztatott egy-egy nődolgozóval kapcsolatos intézkedéséről, például áthelyezésről. Megmondta, mi volt ennek az oka. hogyha esetleg hozzám fordulnak az érdekeltek, in. formálva legyek. Hogy nem elég egyoldalúan tájékozódni, azt már korábban megtanultam. | — Mikor? — Nem tudnám pontosan megmondani, hiszen most már lassan két évtizedes mozgalmi tapasztalatom van. De olykor az ember megfeledkezik erről. Mint például akkor, amikor rohantam az elnökhöz, hogy a préses asz- szonyok jöttek hozzám, panasszal, mondván, ők sohasem kapnak százalékot, kevesebbet keresnek, mint a lakatosműhelyben dolgozók. Az elnök elővette a kis kimutatását, és bebizonyította, hogy míg a lakatosműhelyben 100—110 százalékuk van az asszonyoknak, a présüzemben 116—120. A jövedelmük közel azonos. | — Es amikor Igazuk volt? — Olyan eset is volt,, nem is egy. Például a munkakezdésnél. Van nálunk tavaszi, meg őszi átállás. Panaszkodtak a nemtermalők, hogy ők nem dolgozhatnak hattól kettőig. A vezetés véleménye az volt, hogy ez így van jól. Addig kilincseltem, bizonykodtam, míg sikerült az „áttörés”. Ma teljesen a munkahelyi vezető hatáskörébe van utalva, hogy engedélyezze, akár dolgozónként is, hogy a dolgozó akár egy hónapig legyen bent hattól kettőig, akár fél nyolctól fél négyig. Aztán, nem egy olyan ügyben sikerült a nőbizottságnak eredményt elérni, ami végül is a férfi dolgozóikra is kihatott. Például, a tagfelvételnél legyen eldöntve, hogy az illető milyen bért kap. Ez „papíron” így volt korábban is, csak a gyakorlatban nem. És abban is eredményt értünk el, hogy aki több éve itt dolgozik és jól dolgozik, kapja meg azt a bért, mint amit a régebbi dolgozó kap. Tehát, a próbaidő letelte után nemcsak a tagfelvételről kell dönteni, hanem minősíteni is az illető munkáját, ami a bérben jusson kifejezésre. A munkahelyi vezető, illetve a termelési tanácskozás erre is tegyen javallatot.... — Sok tapasztalata gyűlt össze másfél évtized alatt a szövetkezetben. Melyik a legfontosabb? I — Az, hogy szót kell és szót is lehet érteni az emberekkel. Például konfliktus- helyzetbe kerülhet egy munkahelyi vezető, ha csak azt mondja, túlórázni kell. Ezt lehet így is közölni. De úgy is, hogy nézzék asszonyok, (hadd jegyezzem meg, hogy a szövetkezet 420 tagjának fele nő), erre és erre a termékre ezért és ezért van sürgősen szükség. Vagy mert a készleteink nagyok, le kell csökkenteni, vagy a megrendelő partner kéri. Nagyon lényegesnek tartom, hogy minden legyen megbeszélve a dolgozókkal és akikor teljesen más a hozzáállásuk. Tapasztaltam művezető koromban. Képesek voltak bejönni hajnali négyre, akik különben fél nyolctól fél négyig dolgoznak, és végezni a munkát négyig, hogy ne csak a munkahelyen, otthon is helyt tudjanak állni. Mert a gyerekért menni kell, a vacsorát el kell készíteni. A meggyőző szóval — és a jól végzett munka utáni dicsérettel, köszönettel nagyon sokat el lehet érni. És persze azzal is, hogy a szövetkezet szempontjából apróságnak tekinthető, de a szövetkezeti tag részére fontos dolgokat — amilyenekről már szóltam — elintézzük. I — Ezt az elnökhelyettes vagy a párttltkár mondja? — Párttitkárként és elnökhelyettesiként is. — Hogyan lett párttag? — Mint sokan mások. Megkerestek, elbeszélgettek velem és úgy éreztem, ha a KISZ-szel járó feladatokat el tudom látni, meggyőződéssel és tudatossággal a párttagsággal kapcsolatos kötelezettségeket is képes vagyok vállalni, teljesíteni. Korábban pártmegbízatásam — ha eltekintek a járási pártbizottsági tagsággal járó feladatúktól — az volt, hogy a nőbizottság elnöki tisztét töltöttem be és ott tevékenykedtem a több mint kétszáz nődolgozó érdekében, a Központi Bizottság nőpolitikái határozatának végrehajtásáért. Patronáltuk és ma is patronáljuk a 6-os számú óvodát — hogy el ne felejtsem, amíg a kislányom oda járt, elnöke voltam az óvoda szülői munkaközösségének. — Sikerült elérni, hogy ez ne legyen kampányszerű. — Tervei? — Azt hiszem, az eddig elmondottakból következnek. De hadd egészítem ki egy valamivel. A politikai gazdaságtan szakosító harmadik évében a vezetési ismereteket tanultam. Ekkor döbbentem rá, hogy a vezetés mennyire tudomány. Ennek az egyévi tanulásnak igen sok hasznát veszem, mint vezető. Éppen ezért látom szükségesnek, hogy tan- folyamot szervezzünk a középvezetők részére, ahol megismerkedhetnek ezzel a tudománnyal. Szeretnék elérni bizonyos szemléletbeni változást is. A tavalyi ifjúsági parlamenten kifogásolta az egyik felszólaló — tagja a vezetőségnek és párttag is — hogy a szövetkezet nem foglalkozik megfelelően a fiatalokkal, önkritikusan válaszoltam hogy ez igaz. Másnap bejött hozzám és elmondta gondjait. Vannak fiatal szakmunkások, akik nem teljesítik a normát, szakmailag nem képzettek, nem tudnak egy kést jól megköszörülni. Megkérdeztem tőle: Most mondd meg őszintén, te odamentéi ahhoz a fiatal szakmunkáshoz, elbeszélgettél vele? — Megmutattad neki, hogyan kell azt a kést megköszörülni? — Azt nekem nem fizetik meg — válasiolta. Gondolom, nem általános ez a felfogás a szövetkezetben, de eléggé elterjedt lehet. Hát többek közt itt kell változtatni. Vannak, akik úgy képzelik, hogy „a szövetkezet” tegyen valamit. De a szövetkezet emberekből áll, ők a szövetkezet. Rajtuk múlik, hogy egy pályakezdő fiatal, egy- egy nődolgozó hogyan érzi magát, hogyan dolgozik. Ami egyéni terveimet illeti : felsőfokú végzettséget akarok szerezni. Hosszú me- ditálás után úgy döntöttem — miután találtam egy szakot, ami munkakörömhöz nagyon közel áll és amit itt tudok hasznosítani, a népművelés szakot, amihez a magyar is tartozik Pécsett. Oda jelentkezem, miután a most következő egy esztendőben fölkészülök a felvételire. JANTNER JANOS Helsinki üzenete Alkotmányunk ünnepe egyben az új kenyér ünnepe, s nincs már messze a szüret sem. A jókívánságok a bort, búzát, békességet fűzik egy láncra, s nem csengenek üresen ezek a szavak. Ha valamit megtanultunk az elmúlt években, akkor ez az: mi magunk vagyunk saját sorsunk, felemelkedésünk kovácsai, ám az, hogy mennyire, mennyi idő alatt, mekkora erőfeszítéssel érünk célt, elválaszthatatlanul összefügg azzal, ami a világban történik és történt Ünnepelünk és egy évforduló megemlékezései vannak mögöttünk. A közelmúltban ünnepeltük a helsinki záróokmány aláírásának tizedik évfordulóját. Volt mire emlékezni : a Finlandia-palota félköríves asztala mellett 1975. augusztus 1-én 33 európai ország, valamint az Egyesült Államok és Kanada képviselői írták alá azt a dokumentumot, amelyhez hasonlót nem ismer a diplomácia történelme. Akiket az a szerencse ért, hogy az aláírásnál jelen lehettek — mint e sorok íróját —, s azok a százmilliók, akik ezt a tévé jóvoltából látták, érezték, hogy nagy pillanat szemtanúi s hogy ott nemcsak aláírtak, hanem történelmet írtak... Persze semmi sem olyan nehéz, mint a történelmet előre látni — ma sincs ehhez kristálygömbünk — és úgy tűnik, nemcsak a könyveknek,, hanem az egyezményeknek is megvan a maguk sorsuk. Az aláíráson, a finn fővárosban, azt remélte a legtöbb megfigyelő, hogy innen tovább visz az út az átfogó kelet-nyugati együttműködés felé. A dolgok ennél bonyolultabban alakultak: a történelem vargabetűt tett. A hetvenes évek végétől amerikai részről komoly teher- próbának tették ki Washington és Moszkva kapcsolatait. Am a kelet—nyugati kapcsolatok egészében korántsem „hűltek le” oly mértékben, mint a szovjet—amerikai viszony és ebben — éppen ebben — mutatkozott meg elsősorban a helsinki folyamat hosszú távú hatása. Jellemző volt az, hogy miközben a nemzetközi helyzet kiélezettebbé vált, miközben katonai síkon az Egyesült Államok szövetségesei többségét fel tudta sorakoztatni tervei mögé, — Európa nyugati felében is tért hóditott felelős politikusok között az a felismerés, hogy a béke megőrzése csak a kapcsolatok fenntartása révén lehetséges. Így állt elő ez a szokatlan, ellentmondásos jelenség: miközben a szélsőséges körök tevékenysége miatt fokozódott a feszültség, folytatódtak, sőt sokasodtak a kelet—nyugati találkozók. Budapest mérlege a Helsinki óta eltelt tíz esztendőről világos és egyértelmű. Hazánk az európai folyamatoknak nem nézője, hanem aktív résztvevője. Magyarország — a többi szocialista országgal szorosan együttműködve — jelentős erőfeszítéseket tett és tesz az enyhülési folyamat vívmányainak fenntartásáért, politikánk mindig kiszámítható volt és nem kelthetett senkiben sem kétséget, milyen javaslatok valóraváltásán dolgozunk. Abból indultunk ki, hogyha a párbeszéd és a kontaktusok fontosak voltak a napfényes napokon, akkor még fontosabbak egy olyan időszakban, amikor a politikai meteorológia változékonyabb időt regisztrál és jelez előre, gyakoribb zivatarokkal. Magyar részről olyan párbeszédre törekedtünk, amely megegyezéshez vezet az egyenjogúság, a kölcsönös előnyök alapjáig a kölcsönös érdekek figyelembevételével. Budapest képviselői különösen aktívan működtek közre olyan kezdeményezések kidolgozásában és támogatásában, amelyek Európában s annak határain túl a katonai szembenállást csökkentenék. Ma már ugyanis — épp az elmúlt időszak tanulságai alapján Is — világos, hogy az enyhülés folyamata csak akkor válhat tartóssá, végérvényessé és visszafordíthatatlanná, ha a katonai területre is kiterjed. És a szembenállás csökkentésének úgy kell történnie, hogy a nemzetközi erőegyensúly érintetlen maradjon. Ez a nemzetközi erőegyensúly korunk alapvető realitása, és elválaszthatatlan Európa leghosz- szabb békés időszakától. Az eltökéltség ennek az erő- egyensúlynak megőrzésére, ez nemcsak a v.lenni vagy nem lenni?” sorskérdése a szocialista országok számára, hanem egyszersmind alapja annak is, hogy biztosítani lehessen az egész emberiség „túlélését”. Ám, nem mindegy, hogy ez az erőegyensúly milyen szinten, milyen áldozatok árán valósul meg. Hogy a fegyverzetek lehető legalacsonyabb szintjén jön-e létre«, a fegyverkezés új hulláma nélkül, vagy pedig egy olyan szinten, amely valósággal elszívja a népek alkotó energiáját. S azt például, hogy az űrfegyverkezés az utóbbi perspektívát tenné reálissá, aligha lehet tagadni. Számokkal persze nem lehet mindent érzékeltetni, de egyet-mást azért tanúsítanak a számok is. A magyar kormány 197$ második felében, majd 1979-ben kezdeményezést tett, amelynek keretében tizenhét nyugat-európai állam, valamint az »Egyesüt Államok és Kanada kormányainak diplomáciai úton javaslatokat nyújtott át. Ezek az indítványok a záróokmányban foglaltaknak a kétoldalú kapcsolatokba való '„átültetésére" vovnatkoztak. És ha nem is valamennyi indítvány, de ezek közül a legtöbb 1985-re megvalósult, része lett a kétoldalú kapcsolatrendszernek ... Talán nem alaptalan a fel- tételezés; népünk nemzetközi presztízse, megbecsülése jut kifejezésre abban is, hogy most ősszel épp Budapesten rendezik meg az Európai Kulturális Fórumot. Házigazdaként is azok erőfeszítéseit pártfogoljuk, akik semmivel és senki által nem pó. 'tolható szerepet töltenek be az európai megértés elmélyítésében. Gyakran mondják: a fegyverek közt hallgatnak a múzsák. Az Európai Kulturális Fórum az ellenkező célt szolgálja: hogy a múzsák hangja szárnyaljon, és. hogy a fegyverek hallgassanak to. válbbra is azon a kontinensen, ahol már annyi fegyverropogást, annyi halálhör- gést hallottak, s ahol az elmúlt negyven év volt a leghosszabb, háború nélküli időszak. Egy évfordulóra visszatekintve, Helsinki optimizmusra okot adó szimbólum is, a második világháború nyomán kialakult európai határok elfogadásának, a józan, az ér. dakeket kölcsönösen figyelembe vevő kompromisszum lehetőségének a jelképe. Helsinki végső helye a történelemiben attól füg, mennyire tudjuk kihasználni a békés egymás mellett élés jelenkorra kialakult kereteiben rejlő lehetőségeket, mennyire sikerül az együttműködés, a józan politika elemeit elfogadtatni Nyugaton is, sikerül-e korlátok között tartani a kétségtelenül meglévő veszélyeket. Ehhez napjainkban is csak egy út vezet: kontinensünk és a világ realitásainak elfogadása, a háborús veszély elhárítását szolgáló kelet—nyugati pár. beszéd fenntartása, minden vitás kérdés érdemi tárgyalások útján történő rendezése, az európai biztonsági és együttműködési folyamat továbbvitele. Ez Helsinki üze. nete. A történelem magamagát nem ismétli, ám a példa tanulságos. Nem köny- nyű, de meg lehet találni a közös nyelvet még harmincöt állaim közt is, hidat lehet verni olvan álláspontok közt is, amelyek áth idal hatatlanul távolinak tűnnek: a bizalom elengedhetetlen minimuma kell hozzá és a politikai szándék. VAJDA PÉTER
