Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-09 / 159. szám

1985. július 9.

( TCX.NA \

KÉPÚJSÁG 3

Ha verseny - legyen verseny

Az árutermelés, a verseny szelektáló, differenciáló hatása szocialista, avagy kapitalista jelenség? Napjainkban bizonyára érthetetlen az ilyen kérdés. Vannak olyan nyilvánvaló dolgok, evidenciák, amelyekre azt mondják, ez van, és tartózkodnak a minősítéstől, az „árpolitizálástól”. A versenyhatások konkrétan az érintettek körében lehetnek kellemesek és kellemetlenek, de általában a társadalom, az ország szemszögéből nézve nem jók és nem rosszak, egyszerűen realitások, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Volt időszak, amikor a természetes szelektáló hatásokat mint szocialistaellenes jelenségeket bírálták, s a lemaradók támogatására, a különbségek tudatos kiegyenlítésére törekedtek. A verseny lényegét az elvtársi segítségnyújtásban, az elmaradók felzárkóztatásában határozták meg.

Nem minta a középszerűség

Az általános színvonalemelkedésnek elvileg a sorok szorosra zárása is egyik lehetséges módja. E felfogástól sem idegen a kiugrás, az elit felmutatása, sőt, része az éllovas, a minta kiválasztása és reklámozása, a korlátlan lehetőségek hangoztatása. Az élmunkás- és élüzem-mozgalom eszméi részben máig hatnak, nem váltották fel teljesen újak, a kiélezett hazai és nemzetközi versenykövetelményekhez igazodóak.

Pedig milyen egyszerűnek és természetesnek tűnik, hogy a verseny legyen verseny, minden külső és művi beavatkozásoktól mentes. Az elmaradók rovására gyarapodjon, fejlődjön az élenjáró. A gyakorlatban mégis a természetes kiválasztódás útját állja vagy a gazdasági szabályozás, vagy az egyedi beavatkozás, az eszközök, a jövedelmek átcsoportosítása az élenjáróktól az elmaradókhoz. De a szemléletbeli akadályok sem lebecsülhe- tőek. A negatív hatás közismert: nem terebélyesedhet a korszerű, a jövedelmező, és nem szorul vissza a korszerűtlen, az elavult, a gazdaságtalan. Az egész ösztönzési rendszert kérdőjelezi meg ez a retro- grád gyakorlat. Nem érdemes igazán jól dolgozni, ha a munka, a teljesítmény hasznát mások élvezik. Végül is felborulnak az értékrendek. A középszerűség mintává válik, s nem a munka, az alkotás, hanem az ügyeskedés, a helyezkedés lesz a rangsoroló, a sbrsformáló tényező.

Nem nehéz belátni, hogy a kollektíva (a vállalat, a szövetkezet, az üzem) és az egyén (a dolgozó) sorsát szoros szálak fűzik egybe. Ha a vállalatok közt egyenlős- di érvényesül, akkor többnyire a személyi jövedelmek is függetlenednek az egyéni teljesítményektől. Ha ugyanis az egész kollektívát nem serkentik kiemelkedő munkára, akkor az egyes dolgozó — az ösztönzési alapok átlagolása okán — szintén „beáll a sorba”. És fordított esetben, amikor a személyi jövedelmek erősen kiegyenlítettek, akkor aligha várható el mind az egyéni, mind a kollektív kiugró teljesítmény.

Az egyéni és a kollektív ösztönzés ösz- szefonódó bűvös körét, úgy tűnik, egy ponton az idén sikerült áttörni. Január elsejével alapvetően megváltozott a keresetszabályozás tartalma és módszere. Háttérbe szorult az átlagbérszabályozás, és előtérbe került a nyereségtől, a jövedelmezőségtől függő bérgazdálkodás. Vagyis megszűnt az átlag és a bázis meghatározó szerepe, s a kifizethető bérek fedezetét egyre inkább a kollektív vállalati teljesítmény (a nyereség) biztosítja.

Zárjuk be a kiskapukat

A gazdasági vezetők körében — értekezleteken, személyes beszélgetésekben — szinte egyik napról a másikra megszűnt a bérszabályozás ócsárolása. Persze, dicsérni sem tudja senki. Hiszen az új bérezési feltételek csak az átlagos, vagy annál magasabb nyereséget elérő kollektíváknak kedveznek, akik számára pedig végképp elfogadhatatlanok, azok választhatnak maguknak más bérezési formát.

Ahol élnek és jól élnek az új bérezési lehetőségekkel, ott határozottan élénkült a teljesítmények ösztönzése, és elkezdődött a keresti aránytalanságok felszámolása. Máris növekedtek a kereseti különbségek az azonos szakmán és az azonos beosztáson belül, valamint a különböző szakmák és az eltérő beosztások között — a tényleges teljesítményektől, a vállalt felelősségtől függően. Kiemelt, az átlagosnál jóval magasabb keresetet fizetnek például a termelésirányítóknak, a műszaki-gazdasági értelmiségnek, és a fejlesztésben, a gazdasági eredmények elérésében kulcsszerepet játszó más dolgozóknak. A teljesítmények következetesebb érvényesülését jelzi továbbá, hogy a felesleges, úgynevezett „vatta” létszám mindinkább kiszorul az üzemekből, az irodákból. 3

Am a szükségesnél és a lehetségesnél mérsékeltebbek a jól és a rosszul gazdálkodó vállalatok közötti jövedelmi különbségek. Tehát a kollektívának még mindig nem éri meg kiugróan, jól dolgozni, illetve változatlanul nem elég határozott a visszatartó erő az átlagosnál gyengébb munkától, a veszteséges tevékenységtől. Azt a lovat ütik, amelyik húz. A nehéz gazdasági helyzetben onnan vonnak el jövedelmet. ahonnan lehet, ahol több képződik.

A rosszul dolgozó vállalatokkal, szövetkezetekkel viszont változatlanul kesztyűs kézzel bánnak. Ahol szükséges, többnyire találnak kiskaput a normatív szabályozás és az általános rendelkezések útvesztőiben. Különösen az árrendszer „rugalmas”, többnyire elismeri és a kiszolgáltatott hazai vásárlóval megfizetteti a külpiaci veszteségeket, a korszerűtlen és hanyag munka többletköltségeit. Jellemző például, hogy a beruházási kereslet folyamatos csökkentése nyomán az építőipari kínálat nem növekedett, a minőség nem javult, a kivitelezési idők alig-alig csökkentek, az árak viszont határozottan emelkedtek.

A differenciálás következetes érvényesítését nehezíti, hogy nem alakult ki a leépült, tönkrement gazdasági egységek felszámolásának gyakorlata. Az elvek tisztázódtak, a jogszabályok is nagyjából kialakultak. Alkalmazásukat azonban a szakmai, politikai idegenkedés egyelőre fékezi. A közvélemény bizonyos része a korábban kialakult szocialista eszményképpel összeegyeztethetetlennek tartja egy-egy vállalat felszámolását, épületei, eszközei kiárusítását. Holott a szocializmus eszméit, gazdasági rendjét nem az életképtelen szervezetek felszámolása, hanem azok fennmaradása, indokolatlan támogatása kompromittálja.

Értékükön becsüljék

A teljesítmények és a jövedelmek határozott differenciálását változatlanul a rossz beidegződések, szemléletbeli torzulások akadályozzák leginkább. A szűkkeblű- ség, a középszerűség, a kicsinyes irigység — egyes szakmai körök állítása szerint beépült a nemzet lelkivilágába. Erőteljesebben hat. mint az anyagi ösztönzés. Ezzel a nézettel lehet is, kell is vitatkozni. De azt már nehéz kétségbe vonni, hogy a hazai közvélemény és közélet hangadó elemei közt szép számban megtaláljuk e karakter jellegzetes képviselőit. Az egyik szociológus szerint nálunk a „betartás" demokráciája érvényesül. Egyes csoportok megtudnak ugyanis akadályozni bizonyos döntéseket. „Nem az dől el demokratikusan, mi legyen, hanem az, hogy mi ne valósuljon meg.”

Időnként halljuk, némelykor tapasztalhatjuk, hogy a munkahelyi közvélemény ellenzi és elutasítja a teljesítményelv alkalmazását, a határozott jövedelemkülönbségek érvényesítését. Való igaz: a szocialista brigádok — szavazás esetén — gyakran osztanak fel maguk között jutalmakat és béremeléseket egyenlő arányban. A példa — mégha netán tömeges is — nem bizonyító erejű. Az ösztönzés, a teljesítménybérezés gyakorlata nem lehet szavazás tárgya. Az emberek kisebb-na- gyobb csoportjának igazságérzete nem csalhatalan, sőt, esetenként kifejezetten igazságtalan, ha személyes érdekek, vagy vélt elvárások motiválják azt. Nem véletlenül tartja a népi bölcsesség: senki nem lehet próféta a saját hazájában.

Az igazán jó munkahelyi légkör kialakulásához a bátor kiállás, a viták nyílt vállalása, a közös cselekvés vezet. Nem lehet, nem is kell mindenkinek egyformán a kedvében járni. Fontos, hogy értékükön kezeljék, becsüljék az embereket, s azok érezzék magukat legjobban, akik a leghasznosabbak, a legfontosabbak. K. J.

Új műszaki fejlesztési társulás

alakult

Roboplan néven fejlesztési betéti társulást hozott létre a Rekard Győri Mezőgazdasági Gépgyártó Vállalat, az Építőipari Innovációs Alap és az Agrárinnovációs Társulás. Az alapítók az új vállalat működéséhez tízmillió forintos alaptőkét biztosítottak, ebből a Rekard részesedése 50 százalék, a két kisbanké pedig 25—25 százalék.

Az új műszaki fejlesztő vállalat elektronikusan vezérelt robotok, manipulátorok tervezésével, fejlesztésével, a berendezések sorozatgyártásának előkészítésével foglalkozik, sőt vállalkozik a prototípus elkészítésére is. A társulás központi irodáját — ahol a tervezéssel és a műszaki fejlesztéssel foglalkoznak — Budaörsön, termelőüzemét pedig a Győr

—Sopron megyei Abdán, a Rekard egyik telephelyén rendezik be. Az előzetes felmérések szerint jelenleg elsősorban az élelmiszergazdaságban és az építőiparban nagy az igény a különböző fejlettségi szintű robotok és manipulátorok iránt. A társulás alapítói tervezik, hogy sikeres termékeikkel később a külpiacra is kilépnek.

Érvek, ellenérvek

Ha nem eszi (veszi), kap mást

Ezekben a veknikben már lehet gyönyörködni

Tudjuk, hogy a sütőipari vállalatok, azokon belül az egyes üzemegységek feladata a lakosság megfelelő minőségű kenyérrel és péksüteménnyel való ellátása. Tudják ezt az üzemekben is, de mégis — egy, vagy több ok miatt — gyakran baj van (volt) a mindennapi minőségével és a szállítással is.

„Tények és tanúk"

Vegyük példának a tamási 310-es üzem ellátási körzetét, ahol gyakran érte szó a ház elejét. A fogyasztó, Barka Józsefné szakályi lakos így fogalmazott: „— A tamási kenyér sületlen, keletien volt, összeragadt. Most a regölyi kenyér jó.” Az ugyancsak szakályi Takács Gyula, a nemrég megnyílt Csillag kis- áruház vezetője miután hangsúlyozza, hogy „magán- véleményt” mond, így minősít: „— A tsz kenyere jobb minőségű és ízletesebb, s rugalmasabban is szállít.” Bo- czor Istvánná, a tamási 29. számú élelmiszerbolt vezetője szerint: „— A kilós alföldi kenyér eddig nagyon rossz volt, de amióta kézzel dagasztják, azóta — a vásárlók szerint is — jobb.” A hivatalos állásfoglalás így szólt: „A sütőipari termékek mennyisége kielégítő, de a minőséggel baj van.”

Mielőtt továbblépnénk, említsük meg, ha nem is általánosításként, hogy nemcsak a tamási, hanem a gyáregységhez tartozó dombóvári, illetve gyönki üzem körzetében is jogos bírálat érte a vekniket. A teljesebb képhez azonban álljon itt egy idézet Szita Károlynak, a tamási gyáregység két hónapja megbízott üzemvezetőjének a városi tanács vb. júniusi ülésére készített beszámolójából: „Külső ellenőrző szervünk, a Baranya Megyei Élelmiszervizsgáló Laboratórium a múlt évben tizennégy esetben kifogásolta termékeinket. A kifogások oka mindig ugyanaz: kis térfogatú és tömeghiányos termék. Ezek mind olyanok voltak, amiket odaadó, lelkiismeretesebb munkával el lehetett volna kerülni.” A vizsgálat eredményeként a tamási 310- es üzem bizonyítványába

hatszor, a dombóvári 340-es üzemébe kétszer, a gyönki 320-as és a kölesdi 321-es üzemébe egyszer-egyszer, míg a dombóvári 342-es üzem értesítőjébe négyszer írt be a MÉVI gyengébb osztályzatot.

Kétféle

szemüvegen át

Az előzőekben említett beszámolóból két dolog szembe- ötlött. Az egyik az, hogy a tamási gyáregységhez tartozó üzemekben 1984-ben az elmúlt évekhez viszonyítva 8,2 százalékkal csökkent a termelés. (Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a kenyérfogyasztás is ennyivel visszaesett volna.) A másik — legalábbis számunkra feltűnő jelenség — az okok sorrendje, ugyanis kétféle szemüvegen át nézzük, látjuk ezeket. Szita Károly szerint ugyanis első helyen áll az ellátási területükön üzembe helyezett két — ozorai és regölyi — tsz-sütő- üzem, valamint a kilenc magánkisiparos, akik „beszállításaikkal elvették a piac egy részét”. Ozora ellátja „magát” és Fürgédét, valamint választékbővítésként Simontornyára és Pincehelyre is szállít kenyeret. A regölyi tsz sütőüzeme Regöly- ben, Szakályban, Keszőhi- degkúton, Belecskán megvetette a lábát, de „betört” — választékbővítő kenyerével Tamásiba, Hőgyészre, Pincehelyre és Gyönkre is.

Javaslom, tegyük fel a másik, a fogyasztó, a vásárló szemüvegét, és nézzünk azzal! A sorrend, mint ahogy azt Móri István, a regölyi Kaposvölgye Egyesült Mgtsz elnökhelyettese megfogalmazta, más: — Hosszú időn keresztül a tamási sütőüzemtől kapta Szakáiy és Regöly is a kenyeret, ami bizony sokszor rossz minőségű volt. Ezért a termelő- szövetkezet vezetősége úgy döntött, hogy saját üzemet létesít, olyat, ami a decsi és az ozorai tsz-üzemekhez hasonló minőségű, ehető, jó kenyeret biztosít.

Az elmúlt év eleji elhatározásból az év végére tett, mostanra pedig már, mint

ahogy azt a megszerzett piacok igazolják, eredmény is lett.

A kérdés ezek után önmagától adódik: Vajon foglalkozna-e élelmiszeripari tevékenységgel a regölyi, az ozorai, a szakcsi, a decsi termelőszövetkezet és „megélnének-e” a piacon a maszek pékek akkor, ha a sütőüzemek megfelelő, egyenletes minőségű kenyeret produkálnának? A kérdésre egyértelmű a válasz: nem. Mentségül csupán az szolgálhat, hogy rekonstrukcióra szorulnak az üzemegységek, kevés a szakember —, de abból is csábítanak el más munkahelyek —, és szegényes a gép- járműpark. A rosszul, lelkiismeretlenül végzett munkára azonban senki és semmi nem adhat se magyarázatot, se mentséget.

Kézben a gyeplő

Szita Károly, mint említettük, rövid ideje látja el Tamásiban az irigylésre egyáltalán nem méltó feladatát.

— Nagyon elszaladtak a lovak — állapítja meg, s aztán elmondja azt is, hogy mindenekelőtt a munkafegyelem megszilárdítása, a hiányok megszüntetése volt a cél. Egyéni, kiscsoportos és a vezetői megbeszélésen feltárták a hiányosságokat, aztán különböző átcsoportosításokkal megerősítették a műszakokat. Szigorították az ellenőrzéseket — néha még a szállítók után is elmennek —, növelték a helyszíni segítségadás gyakoriságát. Éjszakai műszaknál, ha nincs művezető, valamelyik vezetőnek bent kell lenni az üzemben az „indulásnál”. Előtérbe került az egyéni felelősség is. Javult a szállítási fegyelem és a szállítás lehetősége is azzal, hogy kétszáz darab új, tisztán tartható nagy rekeszt adtak ki — névre szólóan — a gépkocsivezetőknek. A gyáregységvezető látogatja az üzleteket, s a vezetőktől szerzett tapasztalatokat igyekszik hasznosítani. Nagy eredmény, hogy a házi jellegű kenyér jó, az alföldit pedig „oda lehet tenni a regölyi mellé”. A fejlődésről, a jó irányú változásokról tanúskodik Brányi István, nagykónyi magánkereskedő is: — Jó az ellátás, időben itt van a kenyér, s ha elfogy és bemegyek érte Tamásiba, akkor a szalagról kapom a meleg vekniket. A házi jellegű kenyér kiváló, ezért nem is hozok máshonnan... A péksütemény viszont egyszer-másszor „összehúzza” magát...

A munkafegyelem megszi- lárítása, valamint a piac elvesztése szülte kényszerítő hatás első eredménye már jelentkezett, és a további változások is várhatók, mivel Szita Károlyék keresik, akarják a pozitív változásokat.

ÉKES LÁSZLÓ Fotó: CZAKÓ SÁNDOR