Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-30 / 177. szám

A tÍÉPÜJSÁG 1985. július 30. Moziban Rádió A film maratoni, az érdeklődés nem Enyhén szólva nem ara­tott osztatlan közönségsikert a Megalexandrosz című, két­részes görög film, hiszen a nyolcfős közönség nagy része a két előadás közötti rövid szünetet kihasználva pánik­szerűen távozott a szekszár­di Nagyvilág mozi vigaszta­lan vetítőterméből. Így a je­len sorok íróján kívül csak két mindenre elszánt, nyug­díjaskorú néző ülte végig — nem kis türelemről téve ta­núbizonyságot — a marato­ni hosszúságú alkotást. A film ettől még lehetett vol­na jó. A három és fél órás, mél­tóságteljesen hömpölygő drá­ma tartalmi ismertetésével kár lenne untatni az olva­sót. Nem kímélhetjük azon­ban — ha nem is a cselek­mény, de — az alapprobléma nagy vonalakban történő fel­vázolásától. A cím által sugallt kép­zettársítás kézenfekvő: Me­galexandrosz — Nagy Sán­dor, ám aki a világhódító hadvezér élettörténetét be­mutató filmre számítva vált jegyet, keservesen csalódik. A rendező a valóságos és mondabeli Nagy Sándor alak­ját transzponálja a jelenbe, helyesebben a közelmúltba, hiszen a történet századunk elején játszódik. Megalexand­rosz alakja új tartalmat nyerve támad fel a kapita­lista osztályellentétekkel ter­hes Görögországban. Korunk Nagy Sándora nem hódíthat meg birodalmakat, be kell érnie az egyetlen település feletti diktátori hatalommal. Bár az úgynevezett „jó ügy” érdekében védelmezi a fa­luközösséget a központi ha­talom zsarnoki uralmával szemben, végletes eszközöket alkalmaz, s így egykori tá­mogatói fokozatosan elfor­dulnak tőle. A probléma nem új keletű, számos filmművé­szeti alkotás sarkallatos té­mája az egyén és a hatalom viszonya. A koncepció jelen esetben gyenge lábakon áll, hiányzik a lélektani megala­pozottság: miért teszi a fő­hős azt, amit tesz. Következésképp hálátlan feladatot kell ellátnia a két­ségkívül karizmatikus meg­jelenésű címszereplőnek: né­hány mondatból álló mono­lógját leszámítva szinte vé­gig némaságra van kárhoz­tatva. Ezzel szemben gya­korta láthatjuk gondoktól barázdált homlokkal, mere­ven maga elé tekintve, nyil­ván a lényéből áradó belső feszültséget ábrázolandó. Igazságtalanok lennénk, ha nem emlékeznénk meg di- csérőleg a filmben központi szerepet kapó folklórkincs valósághű ábrázolásáról. A görög néptánc és népzene el­kötelezett szerelmesei élmé­nyekben gazdagodva tértek volna meg otthonaikba — de úgy látszik, még ők sem vál­lalták az előadás megtekin­tésével járó egyéb kockáza­tot. SZERI ÁRPÁD Nemzetközi zománcművészeti alkotótelep Az idén már tizenegyedik alkalommal hívják meg Kecskemétre a reprezentatív mű­vészeti ág legjobb művelőit a zománcművészeti alkotótelepre: magyar, szovjet, NDK- beli, svéd, dán, csehszlovák és lengyel alkotókat, akit hat héten át vendégei a művé­szetpártoló városnak. Itt-tartózkodásuk záróeseménye — mint mindig — az a kollek­tív kiállítás, amely augusztus 4-én nyílik, az előző évben készült művekből, az Erdei Ferenc Megyei Művelődési Központban. A kabinban mos! 60 fok van A nyári szabadságukat töltő honfitársaink is — mi­vel sem a hegyekben, sem pedig a vizek partján nem tudnak elszakadni megszo­kott napi infonmcáiádózisiuk- tól — olvashatták, hogy az ország különböző területein hol tartanak az aratással. Ha jól emlékszem, mi nemrégi­ben arról tudósítottunk, hogy Tolna megye négyötödében már befejeződött. Bizonyára éppen ez az ak­tualitás ajánlotta riport­alanynak a minden héten je­lentkező A hét embere című gyorsfotósorozat elmúlt fő­szereplőjét, Pozsonyi Károly zsámbéki kombájnost. E so­rozat mostani emberének megválasztása meggyőződé­sem szerint kétszeresen is szerencsés volt. Részint azért, mert ezeknek a nyári hetek­nek a főszereplői valóban azok az emberek, akik hol­napi kenyerünket gyűjtik be. Részint pedig azért, hogy az őróluk szóló .portré teljesen .más értőket és jelentőséget kap, amikor azt a hűvös vi­zek partján hallgatja fél Magyarország. Nem tudom, hogy az utób­bira gondolt-e Kapusi Rózsa avagy nem. Ha az utóbbit tette, az sem különös bej, mert kiérződött anyagából. De nemcsak ez, hanem jó né­hány olyan dolog is, melyet csak egy kipróbált riporter képes közvetve továbbadni. Az utóbbi Időben meghall­gatott rádióadások némelyi­ke után nem kis bosszúság töltött el. Azért, mert egy­két riportocska készítője és a főszereplő között fényévnyi távolság volt. És nem az utóbbi .hibájából. Kapusi Rózsa ilyen tízper­ces, vagy hosszabb műsorai­ból ilyen távolságot nem éreztem még. Most szomba­ton sem. ö nem erőszakolja magát rá választottjára, nem emelkedik vagy ereszkedik le .hozzá, őszinte természe­tességgel kérdez, kutat, ér­vel, gratulál vagy jó munkát kíván. Nem csinál jószerével semmi mást, csak tisztessé­gesen kíváncsiskodik. Olyan dolgok iránt is, melyek ezer ember életében is azonosak. Elmúlt heti kombáj nősük­kel készített portréjából is kiéreztem, hogy milyen az a zsámbéki Pozsonyi Károly, aki a kombájnok tudora. Aki tizenhét éve vágja a ke- nyémelcvalót, aki akkor érzi jól magát a 60 fokos kabin­ban, amikor „köpni lehet a port”. És még valaminek örültem. A riporter niem akart nyári akciós hőst csinálni, a kom- báj.nos pedig nem is akart vállalkozni erre a szerepre, csak magát adta. (Nem is kell több az olyan portrékhoz, amelynek tucatjai megmu­tatják nekünk A hét embe­reit. szűcs Dicséretes gyorsasággal, három kortárs író — Oleg Vollkov, Georgij Szemjonav és Valentyin Raszputyin — formált tavaly egymásnak fölöttébb ellentmondó véle­ményt a hazánkban költőként ismert és kedvelt Jevge- nyij Jevtuseniko első prózai munkájáról. Volkov nemcsak elítélte Jevtusenko kísérletét, azt ils papírra vetette vad szigorral, hogy a mű egyáltalán nem érdemes újabb ki­adásokra. Szemjonov véleménye az volt, hogy Jevtusen­ko „kiborítja az olvasót”, de pozitívumként említi meg, hogy őt magával ragadta a regény, mely hol csörgedező patákra, hol zátonyos folyamra, máskor háború dúlta pusztaságra emlékeztette szeszélyes rohanásával. Raszpu­tyin viszont azt jegyezte föl, hogy Jevtusenko könyvét, a szó legnemesebb értelmében tekinti agitációs műnek, s tudomásul kell vennie a kortárs irodalom képviselőiek, hogy prózát sem csak a hagyományos módon lehet, kell, szabad írni. Adott tehát a vihar és a kérdés, hogy ugyan kinek van igaza. Föltehető, hogy a magyar olvasók egy részének ítélete megegyező lesz Vollkov ítéletével, és azt mondják, hogy Jevtusenko regényének „se füle, se farka”, a szerző harmincféle témába kap bele, több tucat szerep­lőt vázol föl anélkül, hogy teljesen megrajzolná őket. Hát ami tény, az tény; a kitűnő költőként nálunk is kedvelt Jevtusenko regényíróként nem könnyíti meg az olvasó dolgát, ki kell értékeinek fölfedezéséért lépnünk köznapi elvárásrendszerünkből és meglátni, hogy az Ahol a vad­gyümölcs terem a szerző — s nem mellékesen a tudatosan vállalt előd, Majakovszkij — poémáinak folytatása a pró­za eszközével: ugyanaz a kötetlenség és a pillanatok mi­nél teljesebb megjelenítése, amely a kozmosztól a legap­róbb részletekig terjed, képzettársítások, kitérők, újság­hírek, önkereső filozófia és magas fokú erkölcsi igényes­ség. Szóval a leake nekünk, Jevtusenko magyar olvasói­nak is föl van adva. Gyanítom, hogy mi is vitatkozni fo­gunk „kiborulva” és lelkesen, elismerőn vagy doronggal a kezünkben. S tulajdonképpen már ez igen jó dolog. Gondolják meg, hány regény, tanulmány, vagy akármi, amit kötetbe gyömöszöltek, hagy bennünket — sajnos — hidegen, aminél el sem tudok képzelni rosszabbat, hiszen nem mindenből fabrikálhatunk kötelező olvasmányt, ami nyomtatásban megjelenik. Jevtusenko sablonmentesen megírt regényének hősei sokat vitatkoznak az élet és a művészet kölcsönviszonyá- ról. Egyikük fogalmazza meg a „lélek kitakarításának” fontosságát. 'Az Ahol a vadgy ümölcs terem pontosan ilyen takarítás. Száll a por, levegőt venni is nehéz, de gondol­janak bele, takarítás után a helyére kerül megtisztulva minden. Jó lenne tudni, hogy prózában ez ugyan az első, de nem utolsó műve Jevtusenkónák, aki azt vallja, hogy aki önmagát elárulja, képes más dk elárulására is. — a — Tévénapló Termelési musical A musical modem műfaj, bőr pontosan nehéz meg­határozni mibenlétét, nem operett, hiányzik belőle an­nak talmi külsősége, nem is zenés vígjáték, mert ennél lényegesen több. Mindenképp az olcsóság felé mutat, története laza, a tánc, a zene élteti, már ha élteti. Ettől függetlenül az új műfajnak is van klasszikusa, Bern­stein West Side Story-ja, amihez azonban Bernsteinen kívül Shakespeare is kellett. Békés József musical-je tulajdonképpen a lehetetlen­re vállalkozik: termelési darabot írt, bár az előadás során kétszer is elhangzik a figyelmeztetés, hogy mind­ezt nem kell komolyan vennünk, de a néző, ha meg akar felelni feladatának, mégis csak arra kíváncsi, mi az, amit lát. Itt például ezt: villamos vezetéket építenek a fiatalok a Balaton mellett, s úgy döntenek, hogy egy héttel előbb elkészülnek, ez a hét pedig az övék, azt tesznek ezalatt, amit akarnak. Azt is tesznek, ki-ki haj­lama és szándéka szerint, míg a végén megjelenik a konfliktus, amihez azt is pontosan tudnunk kellene, hogy mit jelent a kettős és hármas kötés. Ebben a mérsékelten izgalmas közegben a történeten átfúj Ibsen szele, a Solness-párhuzamnak valami hősi tragikumot kellene jelentenie, de sajnos, nem jelent. A néző pedig, aki megpróbált megfelelni nézői feladatának, zavartan várja a híradó harmadik kiadását, abban reménykedve, hogy közben valami más is történt a világban. Békés József kísérlete több figyelmet érdemelne, mint amennyit ki tud váltani, ugyanis megpróbálta va. lódi közegbe helyezni ezeket a fiatalokat, igazi kérdé­sekre keresve választ, csak az a baj, hogy nem elég érdekes a darab, szereplőinek életét jobbára rezignál­ton figyeljük, akkor is, ha mértéken felül sokat isz­nak, s akkor is' amikor szép emberi érzéseket próbál­nak közvetíteni. És nem is elég látványos a rendezés, ha ugyan nem kellene inkább szegényest mondanunk. A látványosság, amit a tengeren túl hibátlan szakértelemmel és költ­séget nem kímélve csinálnak, a műfaj egyik alapköve­telménye. A nyugati kommersz-zeneszerzők is tudják a dolgukat, szakmailag mindenképp, Heilig Gábor vi­szont beéri néhány nagyon egyszerű sémával, amiből Kocsák Tibor hangszerelésében sem lesz igazán musi­cal-hangulat, azt pedig csak fejcsóválással lehet tudo­másul venni, hogy ezekhez a zenei közhelyekhez még kellett valaki, aki hangszereli. Érdekes kísérletnek lehettünk tanúi, ez a legtöbb, amit a Császárok című musical-ről el lehet mondani. A siker azonban elmaradt. Magyar rapszódia A maga egyszerűségében hasznos műsor, jó vezető Liszt életútján, felesleges volt elhallgatnia nevét az összeállítónak. Érthetően a nagyobb hangsúlyt Liszt 1839-40-es pesti tartózkodása kapta, ilyen ünneplésben többé nem volt része itthon sem, másutt sem. A kora­beli lapokból és Lisztnek Mme d’Agoult-nak irt leve­leiből mindent megtudunk, hangversenyeinek zajos si­kerét, hogyan kötötték oldalára az értékes díszkardot, milyen lépéseket tettek azért, hogy a király nemességet ajándékozzon neki, milyen lelkesedéssel választották Pest díszpolgárává. A műsorban minderről elhangzott valami, viszont felesleges volt oly részletesen szólni a cigányzenéről írott kis könyvéről, ami egyébként teljes egészében nem is az ő munkája. Némethy Attila kitünően zongorázott, kiváltképp a Funérailles hatásos előadása tetszett, s jól szóltak a rapszódiák a Néphadsereg Művészegyüttese népi zene­karának tolmácsolásában. Jó együttes, a vezető prímás, Szalai Antal érzékeny muzsikus, Willi Boskovskyra emlékeztető gesztusaival együtt, a két cimbalmos igazi virtuóz, az viszont más kérdés, hogy ebben a fölállás­ban hangzanak-e legjobban a rapszódiák, amelyekről ma már nem vagyunk olyan rossz véleménnyel, mint ötven évvel ezelőtt. Egy kicsit sok a díszítés, néha a tempókat sem érezzük hűnek az eredetihez, de min­denképp érdekes kísérlet, bár ehhez is ilyen biztosan hangzó zenekarra van szükség, mint ez. Közeleg a Liszt-évforduló, a Néphadsereg Művészegyüttesének népi zenekarát nyilván fogjuk még hallani. Szívesen hallgatjuk mindig. Cs. L. Számok - színek - szavak % A moszkvai VIT-események közvetítéseikor, ami ma­gával ragadott, az a számok és színek világa volt. Először a XII. juttatta eszembe az idő múlását is. Azután sorban a fesztiválra érkezett vendégek közül külön a küldő országok, majd a küldöttek száma. Az ifjúsági találkozó sok-sok helyszínének több száz prog. ramja. Az óriási stadionban megjelent sokezres tömeg, a pillanatok alatt változó élőképek tucatjaiban gyö­nyörködhetett. A televízió segítségével ugyanezt tehetik az emberek milliói az otthonukban, készülékük előtt ülve, hazájuk delegációjának ismerős arcait kutatva. Az itthoni és sokkal szerényebb ilyen-olyan találkozók költségeit ismerve, a pénzben kifejezhető érték nagy­sága is eszembe jutott. Egy képről pedig a II. világ­háború áldozatainak a száma. Ez elkeveredett a színek­kel. Színes utcák, transzparensek, virágok, színes ar­cok .. A földrészek színeibe olvadó, harsogó szavak látszólag sem okoztak bábeli zűrzavart, mert föléjük emelekedett, és emelkedjen évszázadokon át — egyetlen szó, egyetlen színe: a béke kékje. decsi— Példa a végletes eszközökre: hadjárat a lakosság ellen j Könyv Jevtusenko: Ahol a vadgyümölcs terem

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom