Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-24 / 172. szám
2 NÉPÚJSÁG 1985. július 24. Dél-Afrika Újabb sortttzek, letartóztatások Dél-* Afrikában mintegy ;ir>0 embert, köztük számos ellenzéki vezetni tarlóztat- lak le szombat óta. amikor a pretoriai kormány az ország területének jelentős részén rendkívüli állapotot vezetett be A dél-afrikai rendőrük bel főn este további három embert lőttek agyőn a kiújult összecsapásokban. Ezzel nyolcra emelkedett a rendkívüli állapot bevezetése óla a rendőri önkény fekete bőrű áldozatainak száma. A tiltakozó megmozdulások leverésére a roham rendőrséget és a katonai alakulatokat korlátlan hatalommal ruházták fel. A biz tonsági erők ennek megfelelően fegyvert használnak a tüntetések elfojtására. A Közäs Piac országainak külügyminiszterei nyilatkozatban szólították fel a fajüldöző dél-afrikai kormányt, hogy vonja vissza a rendkívüli állapotot bevezető döntését, amely értékelésük szerint szélsőséges módon kiélezte a helyzetet az országban. A közös piaci államok gazdasági szankciók bevezetését helyezték kilátásba Pretoria ellen. Moszkva várja a VIT-küldötteket Befejeződött a nyomozás a lyoni „hóhér” ügyében Orosz szokásoknak megfelelően sóval és kenyérrel fogadják, virágokkal köszöntik a vendéglátók a XII. moszkvai VIT-re érkező küldötteket és vendégeket. A világ ifjúságának néhány nap múlva kezdődő nemzetközi találkozójára 150 országból, valamint a Szovjetunió köztársaságaiból mintegy harmincezren érkeznek Moszkvába. Péntekre várják a szovjet fővárosba a- magyar delegációt. Az idei Világifjúsági Találkozót a fasizmus és a japán militarizmus felett aratott győzelem negyvenedik, a helsinki tanácskozás tizedik évfordulója, valamint az ifjúság éve jegyében tartják meg. Az erőteljesebb politikai jelleg tükröződik a rendezvényekben is: a korábbinál több naggyűlésen, vitafórumon és kerékasztal - beszélgetésen lesz szó az emberiséget érintő fontos kérdésekről, az ifjúság helyzetéről és szerepéről. Christian Riss lyoni vizsgálóbíró befejezte a nyomozási eljárást Klaus Barbie, a „lyoni hóhér" ügyében. és átadta a vádirat-tervezetet a vádtanácsnak, amely véglegesen dönt majd a vádirat szövegéről. A per tárgyalását előreláthatólag októberben vagy novemberben kezdik meg, és talán már az év végén megszületik az ítélet a Gestapo volt lyoni parancsnokának ügyében. Bár Barbie lelki ismeretéi számos francia ellenállási harcos megkínzatása és kivégzése is terheli (ő kinoz- latta halálra Jean Moulint. a francia ellenállási mozgalom egyik vezetőjét is), a vizsgálóbíró ezek a tettek miatt nem emel vádat Barbie ellen, mert ezek — mini háborús bűntettek — a francia jog szerint már elévültek. A most elkészült vádirat-tervezet három vádpontja Barbienak csak azokra a cselekményeire vonatkozik, amelyek — mint emberiesség elleni bűntettek — elévülhetetlenek, így a „lyoni hóhért” ennek a három vádpontnak az alapján zsidók letartóztatásáért és haláltáborokra való elhurcolásáért vonják felelősségre. A volt deportáltak és ellenállók szövetségének ügyésze tiltakozott az ellen, hogy e vádirat-tervezel túlságosan szűkre szabja a Barbie terhére rótt cselekedeteket, hiszen a volt Gestapo-pa- rancsnok ennél sokkal több olyant bűnt követett el, amelyek szintén az emberiesség elleni bűnténynek tekintendők. így a Barbie parancsára elkövetett kínzások és kivégzések a polgári lakosság terrorizálására irányultak, és így ugyancsak emberiesség elleni bűntettnek számítanak, Barbiet ezekért is felelősségre kellene vonni. PANORAMA BUDAPEST Bányász Rezső államtitkárnak, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatala elnökének meghívására kedden delegáció élén hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Szavfat As-Sarif, az Egyiptomi Arab Köztársaság tájékoztatási államminisztere. ZALAEGERSZEG Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja kedden Zala megyébe látogatott. Felkereste a Magyar Hűtőipar zalaegerszegi gyárát, ezt követően aktívaértekezleten előadást tartott időszerű ifjúságpolitikai kérdésekről. Aczél György látogatásának következő állomása a Zala Bútorgyár volt, és a látogatás' a pacsai Haladás Termelőszövetkezetben fejeződött be. VARSÓ Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, lengyel kormányfő szeptember- bem az ENSZ közgyűlésének idei ülésszakára New Yorkba utazik — jelentette be kedden Jerzy Urban, a lengyel kormány szóvivője szokásos heti sajtóértekezletén. PÁRIZS A francia ellenzék választási győzelme esetén nem hajlandó semmiféle kompromisszumot kötni Mitterrand elnökkel és igényt tart a francia politika valamenv- nyi területének irányítására — jelentette ki Jacques Chirac. az RPR. a legnagyobb jobboldali párt elnöke a montecarlói rádiónak adott nyilatkozatában. BEJRUT Keddre virradóra is folytatódtak a harcok Bejrutban az egymással szembenálló ■ keresztény és muzulmán erők között'. Egy izraeli hadihajó megközelítette a dél-libanoni Szidon kikötőjét és rakétákkal lőtte a várost. Kigyulladt egy libanoni teherszállító hajó, legénységének három tagja megsebesült. Mai kommentárunk Li Hszien-nient, a Kínai Népköztársaság elnökét Shultz külügyminiszter fogadja. (Telefotó) Tíz nappal műtétje után a lábadozó Reagan elnök a Fehér Házban fontos látogatót fogadott, La Hszien-nien kínai elnök kereste fel az Egyesült Államokat. A két elnök tárgyalásai Reagan betegsége miatt nyilván inkább protokolárisak, nem kerülhetik meg azonban a legfontosabb kérdéseket. Sok akadály gátolja 3 kínai-amerikai kereskedelmi kapcsolatok fejlődését, — állapította meg néhány nappal a kínai államfő washingtoni látogatása előtt Csang Ven-csin, aki 1983-tól 1985 elejéig Kína washingtoni nagykövete volt. Csang egy kínai folyóiratnak adott nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy az amerikai politika korlátok közé szorítja a kínai exportot, gátolja a technológia átadását és a hitelek folyósítását Kínának. Washington késlelteti a nukleáris együttműködési megállapodás aláírását, valamint a hajózásról és a légi közlekedésről szóló egyezmények megkötését is, — mondotta Csang. Sok az akadálya az Amerikába irányuló kínai exportnak is. A Reagan-kormányzat ugyan a szabadkereskedelem hívének vallja magát, de az igen erős textil-lobby például igyekszik korlátozni a Kína egyik fontos kiviteli cikkét jelentő textiláruk bevitelét. A gazdasági problémákon túlmenően alapvető politikai nézeteltérések is terhelik a kínai—amerikai viszonyt. A Tajvannal kapcsolatos viták mellett Kína igen kritikusan vélekedik a „csillagháborús'’ programról, és azt olyan próbálkozásnak minősíti, amellyel Washington a világűr ellenőrzését akarja megszerezni. Peking már korábban felhívta a nemzetközi közvéleményt, hogy gyakoroljon nyomást a „világűr miiitarizálásának" megakadályozása érdekében, Árnyat borít a kínai elnök amerikai tárgyalására, hogy Kína előzőleg lemondta egy amerikai flottaegység sanghaji látogatását, miután Washington nem volt hajlandó garantálni hajóinak atomfegyver-mentességét. Rossz néven vették Pékingben azt is, hogy az amerikai kongresszus bírálta a kínai családtervezési politikát. Mindezek a kérdések azonban nem gátolják a reálpolitikát folytató kínai vezetésnek azt a törekvéséi, hogy az elnöki látogatás — különösen gazdasági téren — elősegítse a korszerűsítési program megvalósítását GÁTI ISTVÁN Furcsa háború Angolában Luandában a fiatalemberek többsége katonai egyenruhát visel. A laktanyák gyakorlóterein gyorsított ütemben próbálják hozzászoktatni az újoncokat a fegyelemhez. Nincs sok idő az alapkiképzésre: az angolai hadseregnek egyre több katonára van szüksége ahhoz a harchoz, amelyet hosszú évek óta az UNITA kormányellenes szervezettel szemben kénytelen folytatni. A kérdésre, hogy miért nem képes a csaknem százezres létszámú néphadsereg, a FAPLA leszámolni az UNITA hozzávetőleg 40 ezer fegyveresével, Pedro Maria Tonha nemzetvédelmi miniszter kereste a választ. — Ennek az országnak a területe 1,2 millió négyzet- kilométer és az UNITA hatalmas katonai támogatást kap a dél-afrikaiaktól —magyarázta az. MTI kiküldött tudósítójának nyilatkozva. A dús szakállú. tömzsi tábornokot általában hajdani mozgalmi nevén említik: „Pedale". A függetlenségi háborúban gerillaparancsnok volt, most pedig egy reguláris hadsereget irányít a geritla- hadviselést folytató ellenséggel szemben. „Pedale” értésre adja, hogy a szervezettség a legfőbb gond a hadseregben. A gyalogság harckepessége még nincs olyan magas szinten, mint a légierőé, vagy a tüzérségé. Márpedig az UNITA elleni harcban az őserdőkben, a hegyes-dombos területeken a lövészekre nehezedik a háború fő terhe. Furcsa ez a háború, mert nincsenek nagy csaták és jobbára megállapíthatatlan, hogy egyes vidékek az adott időben tulajdonképpen a kormánycsapatok, vagy az UNITA ellenőrzése alatt vannak-e. Az UNITA azt állítja, hogy az ország területének több mint kétharmadát ellenőrzi. Luandában ezt cáfolják és hangsúlyozzák, hogy az ellenforradalmárok kiterjedt, de rendkívül gyéren lakott területeken mernek csak mozogni és egyetlen fontos várost sem birtokolnak. Angolai katonai források szerint az UNITA fegyveresei közül mintegy 15 ezren kis kommandókban tevékenykednek, úgy hajtanak végre merényleteket. E sorok írója éppen Luandában volt, amikor onnan hatvan kilométerre az UNITA egyik ilyen kommandója egy kiá faluban kegyetlenül lemészárolt több tucat helyi lakost. Egyes források szerint bosszúból, azért, mert nem találtak elég mennyiségben i elrabolható élelmiszert. Általános vélemény, hogy az UNITA csakis a megfélemlítés eszközével él azokon a területeken, ahol egyáltalán nem számít tömegtámogatásra. Tény, hogy az ország déli, délkeleti részén, egyes vidékeken a Jonas Savimbi vezette szervezet ravaszul ki tudja használni a maga javára a lakosoknak a rossz ellátási viszonyok miatti elégedetlenségét és törzsi kötődéseiket. A nemzetvédelmi miniszter mindazonáltal derűlátó. — A lakosok a hatóságoknak, illetve a hadseregnek fontos információkat, adatokat szolgáltatnak a fegyveres bandák mozgásairól, ténykedéseiről — mondta. Többször is aláhúzta, hogy a dél-afrikaiak támogatása nélkül az UNITA aligha lenne képes fennmaradni. A dél-afrikai veszély állandó, még akkor is, ha folyamatban van Pretoria csapatainak kivonulása Dél- Angolából. Az országban állomásozó legalább 30 ezer kubai katonából hozzávetőleg húszezer délen van lekötve, hogy puszta jelenlétével elriassza a dél-afrikai csapatokat az angolai rendszer erőszakos megbuktatásától. A fennmaradó tízezerre a főváros közvetlen védelménél és a nemzetgazdaság egyetlen pillérét jelentő olajkitermelés oltalmazásánál van szükség. Így az angolai hadseregnek magának kell megoldania az UNITA elleni harc nehéz feladatát. Az amerikai és a dél-afrikai kormányzat azt szeretné kikényszeríteni, hogy az Eduardo Jósé dós Santos elnök vezette angolai kormányzat bocsátkozzék tárgyalásokba az UNITA-val. A luandai benyomások és a hivatalos nyilatkozatok alapján egyértelmű, hogy az angolai vezetés erre nem hajlandó. Addig legalábbis biztosan nem, amig Jonas Savimbi áll e szervezet élén. Próbálják viszont leválasztani az UNITA-ból azokat, akikről feltételezik, hogy valamennyire érzékelni képesek a nemzeti egység ügyének fontosságát. A másik, az utóbbi évek folyamán elsatnyult kormányellenes szervezetből, az FNiLA-ból korábban 1500 fegyveres átállt a FAPLA- hoz. Katonai vezetőik most tisztként szolgálhatnak a korábbi ellenségnél! Luandában úgy vélik, hogy az UNITA egysége sem lesz tartós. KURUCZ JANOS llázromok Dél-Angolában, a pretoriai hadsereg agreszAz Angolai Népi Köztársaság hadseregének egyik tanksziójának maradványai egysége Luandában A rendkívüli állapot idején megerősített rendfenntartó egységek járják az uteákat (Tclefotó)