Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-20 / 169. szám
1985. július 20. KÉPÚJSÁG 7 kilométeres kerülővel Kis- vejkére... Mucsiban/, a poros utcán sétálgatunk. Ráférne a bizoda- lom az itteni népre. A házakat tatarozni kellene, mert így csak az elhagyatottság érzése keríti hatalmába az embert. De, miért „fektessen” be az ember, amikor a falu léte is kétséges? Illés Péter fogatossal beszélgetünk. A férfi bizalmatlan. Joggal. Csak ennyit mond: — Ha a számításom megtalálom, akkor maradok. — Hol dolgozott eddig? — Az állattenyésztésben. — Mennyi volt a kereset? — Általában 6—7 ezer. — Fogatosként megkeres ennyit? — Nem tudom. Pár házzal arrébb Szabó István takarmányos, Loson- czi János traktoros és Las- kai Zsigmond takarmányos a falu halálos ítéletéről beszél. — Ez a falu ki fog halni — mondja Szabó István. — A gépeket átvitték Kis- vejkére — mondja egyikük — ez az egy traktor maradt csak, de ez is... — Mindenért oda kell menni... — A téesz tartotta össze a falut. Most mi lesz? A három férfi legyint, elkeseredett arccal néz rám, mintha én többet tudnék, mint ők. . Két hónap telt el a beszélgetés óta. A bizalmatlanság azóta csendesedett. A tehenészetet tényleg felszámolták, de a tejelő teheneket kiadták a háztájiba. Aki hetet vállalt, azt ugyanúgy számolják el „mintha” a téeszben dolgozna. Továbbra is támogatják a háztáji sertés akciót... állandó pénztárt működtetnek a községben, hogy ne kelljen apróságokért Kisvej- kére utazni... Kasler Antal, a Szabadság termelőszövetkezet elnöke: — Hatszázezer forintba kerül csak a szállítás, ezt nem “sokáig bírjuk. Az út megépítése létfontosságú. Máskülönben a mucsi határ nem terem annyi nyereséget, ami ellensúlyozná ezt az óriási szállítási költséget. — ■ Elnök elvtárs! Most maguktól függ, hogy egy község rajta marad-e a térképen, vagy sem. Személy szerint öntől is — mondom az elnöknek, aki ezen a gyenge adottságú területen nagy terhet vett magára és most még az egyesülés is a gondjait szaporította. — Semmi mást nem mondtunk az embereknek, csak azt — és ezt mondom ma is —: mindenkinek biztosítunk értelmes munkát. Az értelmes szót nyomatékkai mondja Kasler Antal. — Érezzék az emberek, hogy értelmes tevékenységük van, mi pedig azt értjük az értelmes munkán, hogy az értéket hoz létre, komoly értéket. Ezért alakítottunk erdészeti brigádot, ezért szeretnénk korszerűsíteni a melléküzemágat. Mert a huszadik század végén nem szabad embereket olyan szociális körülmények között dolgoztatni, mint ami ott van. Az elnök nem kertel, őszinte önmagához, őszinte „embereihez”. — Nekünk négy községre kelti figyelnünk. Egyformán, és igazságosan. A községüket féltik a Mucsihan élők. Igazuk van. De a községüket féltik a lengyeliek, a závodi- <ak és a kisvejkeiek is. Meg kell tanulnia mindenkinek, hogy inekünk egyformán kell figyelni mind a négy községre ... ezért választottak bennünket. Értem az elnökölt. Azt hi- szem, mások is, azok is, akik Mucsiban zsörtölődtek, és akik az első napokban hátat fordították. A jövő bizonytalan volt, az út csak a tervekben szerepelt. Ügymond: csak szóban. Azon viszont nem lehet végigmenni. Ma már kézzelfogható bizonyíték van. A Közúti Igazgatóság szakemberei „felvonultak”, az út kitűzése megtörtént. — Ahhoz, pedig idő kell, hogy az apró bizalmatlanságok megszűnjenek — mondja Kasler Antal. Ügy tartják az öregek: az idő majd mindent meggyógyít. Ez esetben az érzékelhető tisztesség és a várva várt út elkészülte után erre nem kell sokat várni. Mucsi megmenekül. Senki sem akarta ezt a falut elsorvasztani. így hozta a sors, az érzelmek nem segítenek, csak a szigorúan vett gazdasági ráció alapján szabad gondolkodni. Ezzel az egyesüléssel a hányatott sorsú község megint közelebb került a végérvényes fennmaradáshoz ... HAZAFI JÖZSEF Fotó: GOTTVALD KAROLY kilométer a távolság — közúton. Amúgy egymás „szomszédságában” vannak, de út híján a kerülőutat tudják használni. Nem volt más lehetőség, mint bízni azokban a vezetőkben, akik megígérték: szereznek pénzt — 21 millió forintot — hogy megépülhessen Mucsi és Závod között a 4800 méteres út. Az egyesülés ez év január elsején történt. Az első napok bizonytalanságban teltek. A bizalmatlanság mindkét oldalról természetes volt. A mucsiak azt mondták: ezután már senki sem fog törődni a faluval. A kisvejkeiek pedig azt latolgatták: a gyengén gazdálkodó „másikak”, — ahol még a bérek is magasabbak — lerontják őket, hisz alig maradt a kasszájukban 250 ezer forintnyi nyereség 1984-ben. Az út lett a létfontosságú tényező, a megmaradást jelképező közügy. Ha út lesz, minden lesz. Akkor... A bizalmatlanság hat hónap alatt alig-alig szelídült. Nehéz volt ez az időszak az ott lakóknak, a vezetőknek, mindenkinek. Szabad-e bízni a másikban? Janus arcú, vagy tényleg a keblére ölelt? Hinni pedig kell a vezetőkben is a beosztottakban is... Mucsit senki sem akarta elveszíteni. A hegyek közé bújt község mégis „halálos ágyán” volt. Már csak az idősebbek emlékeznek a hajdanvolt „mucsi köztársaságra”, amikor is fél ország népe megfordult itt. Aki sokat forgolódott, sokat is vitt... A háború utáni forgatagban került először végveszélybe a falu. Később a környezet, a fejlődés „sorozata”, s aki tudott, elment innét. Mucsi több, mint tíz kilométerre fekszik Hőgyésztől, megközelíteni csak egy madzagúton lehet. Onnét kijutni is csak egyféleképpen. Ugyanazon az úton. Mucsi termelőszövetkezete — a megye legkisebb közös gazdasága — szívósan tartotta magát. Nagy volt a tét: ha nem tudnak megállni saját lábukon, akkor egyesülni kell, beolvadni valahova... és akkor a község szerencsés esetben vegetál. Ha viszont nem jól választják ki a partnert, akkor letörlődik a térképről. A nyolcvanas évek elején már — a józanabbak — tudták: sürgősen parnert kell keresni, mert a téesz gépparkja „csutára” fogyott, a pénztár pedig üres. A mai világban ilyen kis szövetkezet képtelen egyedül fennmaradni, hiszen soha sem képződik annyi fejlesztési alap, hogy „nagy gépet” vásároljanak. A huszadik század utolsó harmadában pedig fizikai munkával nem lehet pótolni a hiányzó gépeket. A mucsiak társ után néztek. Hőgyész felé zárva az út — hiába vezet arra a madzagút —, nincs termelő- szövetkezet. Az állami gazdasághoz semmilyen körülmények között sem csatlakozhattak. Az erdőktől ölelt kicsi község merre fele mehetne? Tevel, vagy Kisvej- ke a „járható út”, de éppen arrafelé nincs járható út. Ha Tevellel egyesülnek, akkor a jól működő gazdaságot „gallyra vihetik”, hiszen a Mucsiban lévő föld igencsak alacsony aranykorona értékű. A kedvezőtlen adottságú földeken dolgozó szövetkezetek támogatást kapnak — ha beolvadnak a teveli szövetkezetbe, akkor az állami támogatás megszűnik, mert már együtt számolják az „aranykoronákat”. Szóval „Ez az út nem út”, mondták ki' a szakemberek, akkor pedig csak „Kisvejke felé szabad húzódni”. Kisvejke is a gyenge adottságú szövetkezetek közé tartozik és szintén támogatást kap, a mucsi téesz ötszáz hektárja tehát nem „húzza le” a kis- vejkei szövetkezetét. A döntés — kis vajúdás után — megszületett. Kimondták az egyesülést. A nehezén már túl voltak, de még nem a végső megoldást találták meg. Az ok egyszerű. Mucsi és Kisvejke között jelenleg 32 De, amikor elvitték a korszerűtlenül felszerelt „gépműhelyt” Kisvejkére, amikor a tehenészeti telepet megszüntették, igencsak paprikás hangulat uralkodott Mucsiban. „Mindenünket elvisznek, aztán itt maradunk mint a kisujjam”, mondogatták mérgesen, hangosan és fájdalmasan. Aki már bízni sem tudott, az munkahelyet keresett. Felmondott és elment dolgozni Hőgyészre... A többiek kénytelen-kelletlen jártak a 32 Losonczi János és „jármüve” Fiatal gazdasági vezetők A köpeny színének nincs jelentősége Mérnök tanár a műanyagüzemben A színhely a Faddi Lenin Mezőgazdasági Termelőszövetkezet egyik dolgozószobája. A főszereplő: a harminc- három éves, három gyerekes mérnök tanár, Szekeres István, a téesz ipari főágazatá- nak_ helyettes vezetője, egyúttal a műanyagüzem főnöke. A téma: talán mindaz: ami a fiatal gazdasági vezetőt érinti, foglalkoztatja. Köpenyszemlélet (A halk szavú fiatalember először szabadkozik. Most lép ki gondolataival és érzéseivel a világba ilyen nyilvánosan. Feszélyezett is talán, mert úgy érzi magát, mintha a legbensőbb dolgait tenné közszemlére. Aztán az első percet követően — már ő is érzi —, hogy nem is olyan természetellenes egy ilyen találkozás. Szekeres Istvánon kék munkaköpeny. Frissen vasalt, tiszta.) — Mindig kék színűt hord? — kérdezem. — Vagy barnát — feleli. — Máskor meg ilyent, amit éppen most rajtam lát. — Miért nem fehéret? — okvetetlenkedem, márcsak azért, mert volt alkalmam olyan emberekkel is beszélni, akik a vezetővé való kinevezés másnapján már azonnal fehér köpenyben és Parker-tollal feszítettek. — Nem tulajdonítok én ennek jelentőséget — hallom a választ. — Meg se fordult ilyen a fejemben. A munkaköpeny a munkához tartozik és védi is a ruhát. (Ismerkedjünk meg a mérnök tanárral. A fővárosban született, majd a káposztájáról híres Veesésen élt tízéves koráig, ezután Dunaújváros következett. A Budapesti Műszaki Egyetem vegyész- mérnöki karán kapott, két diplomát.) — Még eléggé furcsa, hogy egy téesz ipari üzemágában mérnök tanár irányítson. Miért lett az utóbbi is? — Az egyetemen volt fakultatív lehetőségem, hogy a második végzettséget is megszerezhessem. — Tanítani akart? — Nem. Ügy éreztem/, hogy az az egy szak, amelyet tanultam, csak az alapot adta meg. Én lényegesen több dologban akartam jártasságot szerezni. A három lány - harmónia (Csörög a telefon: Beszélgetőtársam az elsőre elnézést kér. Miután a tizenkettedik telefoncsörgés is megszakítja ismerkedésünket, már csak a bajusza alatt mosolyog.) — Kivételnek érzi magát a pályakezdésben ? — Nem. Még abban sem, hogy az egyetem utolsó két évében már nős voltam. Mindenképpen gyereket szerettünk volna, de a pályakezdést meghatározza a lakás. Pályázat útján kerültem Faddra. A szemrevételezés a vezetőkkel való beszélgetés, no és a szolgálati lakás meggyőzött. Hetvenhét óta dolgozom itt. — Mi volt az első beosztása? — A gumiüzem üzemvezető-helyettese lettem 3 300-ért. — Ez a pénz elég volt a megélhetésre? — A pénzünkhöz igazítottuk az igényünket. Az itteni honfoglalást úgy kezdtük, hogy édesanyámék segítségével volt már ifjúsági takarékbetétünk. Megvettük a legszükségesebb holmikat. Aztán folyamatosan kisebb- nagyobb dolgokat. Fizetésem azóta emelkedett és az itteni bérezési gyakorlat alapján kapok prémiumot és nyereség- részesedésit. — Három lányunk van, három gond. — Ebben nincs igaza — mond ellent Szekeres István. — Lillával, Évával és Adriennel nincs baj. Mi minden Szekeres István áron három gyereket akartunk. A teljességre vágytunk, olyan harmóniára, egyensúlyra, melyet csak így öten, mi érzünk. — Karikagyűrűjét többször is megforgatta. — Ez igaz. A házasságkötésem napja óta egy pillanatra még le nem vettem az ujjamról. Hatvanmillióért felel (Mint minden pályakezdő, Szekeres István is munkába- lépését követően ismerkedett az üzem munkafolyamataival, és a partnerekkel. Eközben bizonyos vezetői feladatokat is kapott Bozor Imrétől, volt főnökétől. Ezeknél a megbízásoknál egyébként érezte, hogy mind tudatos ukáz. Lássa meg Bozor Imre, hogy utóda miként tud majd bánni az emberekkel, megtalálja-e velük a hangot? A jelek szerint ezzel nincs baj.) — 7 300 forint a fizetése. Engem inkább az érdekel, hogy miért felel. Esetleges rossz döntésével mit ronthat el, milyen kárt okozhat? — A termelési érték közel hatvanmillió forint. Ha a tizenhat fröccsömtőgép darabonkénti árát is ide számítom, akkor az hatvanhét millió. — Sok fiatal vezető szorong), ideges, nem látja az út végét. Pocsékul alszik ... — Nem éreztem és ma sem érzek szorongást. Én amolyan készenléti állapotot éreztem és érzek most is. Ezt pedig felváltja az élet- képesség bizonyítása. — Vállalja-e egy tisztázatlan helyzet eredményét, következményét? — Állandóan az ipari ágazat helyzete foglalkoztat. Különösen a mostani szabályozórendszerben. Miként és hogyan lehet eredményt hozni, hogyan kell talpon maradni. Egyébként vállalom a viszonylag bizonytalan kimenetelű döntéseket is. — Lépjünk még egyet. Milyen a kapcsolata az idősebb vezetői garnitúrával? — Nálunk a föágazatveze- tőn kívül a többi vezető fiatal. Három üzemvezető hasonló korú, mint én, egy pedig a középkorosztályba tartozik. — Tudnak „együtt muzsikálni?” — A két idősebb bizonyos dolgokban alkalmazkodik a fiatalabbakhoz, mi pedig alkalmanként hozzájuk. Itt •tényleg az van, hogy egymással, egymás mellett munkálkodunk. Ez nálunk van* az iparban. A termelőszövetkezet felső vezetésével alig van kapcsolatom. Gyereknevelés (Üjabb telefonok. Aztán jönnek a munkatársak. Az egyik valamilyen rendelés egyeztetésével, a másik tanácsért. Addig én morfondírozok. Az ipari főágazat a faddi Lenin téesz összes jövedelmének több, miint 40 százalékát adja. Ugyanakkor a többi ágazathoz viszonyítva itt a legkevesebb a fejlesztés.) — Kevesli a felső vezetőktől jövő törődést? — Nemcsak én. Szeretném, ha jobban magukénak éreznék ezt az ágazatot. Lehet, hogy a téesz vezetői részéről félelem is van ettől a dologtól. Talán gondolják, ha teljesen belemennek, akkor bele is vesznek? Nekem az a meggyőződésem, hogy egy gyereket más távolról nevelni, mint vele együtt. — Ez a legnagyobb gondja? — Ez állapot — így Szekeres István. — Különben nem bántanak, dolgozom. Nagyon jól érzem magam itt a téeszben és Faddot is megszerette a család. Szűcs László János P^Gsak az az ut lenne mar meg ! ■ . .. ' rs/ ' V '' ■ ""
