Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-02 / 153. szám

4 inÉPÜJSÁG 1985. július 2, Moziban Az öregedő vasöklű Üjra műsorra tűzi a szekszárdi Nagyvilág művészmozi A kis darázs című filmet Szegény, öreg Piedone, hát már soha sem hagyják nyu­godni? Vagy 6 nem hagyja magát, hajszolja az arany­esőt, igyekszik a még meg­lévő legendájából újabb ara­nyakat kovácsolni? Bár ezek az aranyak egyre kopottab- bak, az egyre testesebb Búd Spencer pedig egyre lassab­ban mozog, egyre nehezebbre esik számára a futás és a vásznon is igazán már csak valami jó ennivalónak tud örülni. Igaz, ezek is ellőtt, több­szörösen eldurrantott patro­nok, mert aki látta néhány filmjét, az tudja, hogy álta­lában meg szokták zavarni az evésben, de ez a legutóbbi, Aranyeső Yuccában című filmjében az átlagnál is több­ször fordul elő. Hogy most épp a vadnyugaton, az indiá­nok között mutogatja hatal­mas ökleit, különösebben nem újdonság, mert láthat­tuk már Egyiptomban épp úgy mint Bangkokban és mindenütt ugyanazt csinálta. Az igazság bajnokaként la­posra vert néhány rossz em­bert. Csakhogy ez már kezd egy kissé unalmas lenni. Mert az Aranyeső Yuccá­ban című filmben is az egyet­len eredeti ötlet a nem csak Ma már nemigen tudják, hiszen nincs is többé, ki, mi a szállodai őslakó. Ilyen volt Szomory Dezső és Szép Er­nő a margitszigeti Kisszálló- ban, Babay József a Conti­nental Szállóban, ugyanitt a hosszú Latyi — ifj. Data bár Árpád, és a tragikus véget ért, gyönyörű színésznő, Dé- ry Sári, meg Radó Árpád komikus — ki tudná felso­rolni mindüket? Annak idején Vicki Baum írt Grand Hotel címmel szín­darabot egy nagyvárosi szál­lodáról, amelynek forgóajta­ja vendégek százainak sorsát „forgatta”. A Vígszínház egyik legnagyobb sikere volt. Csak a személyzetről nem esett soha szó. A folyosói számtábláról, amelyen ha képletesen megvalósuló aranyeső, a többiben, a nem túl eredeti történetben, a sokszor látott, hallott poé­nokban semmi új nincs. Egy híres ember, egykori kaland­filmsztár erőlködései, hogy kiugrik egy szobaszám, a szobalánynak mennie és ko­pogtatnia kell. <Nem mindig tudja, /kát talál a szobában, legtöbbször csak futóvendé­get. Azt sem tudhatja, mi­ért hívja, szüksége van-e valamire, vagy egyszerűen csak „unatkozik” ... Egy ilyen csengetésre in­dul el Benamy regényében egy szép, fiatal lány a vég­zete felé. De ezenkívül a szálloda valóságos társadal­mi keresztmetszet. Szinte mindegyik fejezetben más­más szobában vagyunk, ám lakóik élete sokszor izgal­masan összefügg. A hallban viszonyok, kap­csolatok szövődnek, az egyik homályos, sejtelmes sarok­ban irodalmi klub működik, még ez egyszer népszerű le­gyen. Az efféle próbálkozá­sok pedig a legtöbb esetben nem szoktak sikerülni és jó esetben siker helyett csak szánalmat ébresztenek. Tamási János kiházasítandó lányokat mu­tatnak be „jó partiként” fiatalembereknek a sürgő­forgó házasságközvetítők, az ötödik emeletről életunt, idős házaspár ugrik le az utcára... és az egyik sarok­szobában gyanús körülmé­nyek között halva találnak egy őslakó, gazdag, öreg hölgyet. A regény kulcsfigurája a rossz arcú, haszonleső liftes, aki harminc éve fuvarozza már a tükrös kalitkában le­tel a vendégeket... A neoimpresszionista mód­szerrel építkező regényben élénk, önmagukban is vibrá­ló mozaikokból alakul a mégis egységes, az egészet teljesen átfogó összkép. Rádió v Kialakult a versenyhelyzet Alig ért véget nemrégiben a rádióban a belkereskede­lemről, s azon belül, az ide­genforgalom különböző te­rületeiről szóló sorozat, az ilyen témák iránt érdeklő­dők máris egy újabbat hall­gathatnak. Bakonyi Péter Kicsiben is üzlet? című sorozatának most hallott első részéből kiérző­dik, hogy tematikájában -más, mint az imént említett megelőző adás, amely nép- gazdasági összefüggéseikben vizsgálta idegenforgalmunk alakulását, a színvonalas el­látásban még mindig fellel­hető fehér foltok okait és némely ellentmondásos hely­zetet Kiderült az adásból, hogy valóban ez a szolgáltatás, ki­csiben is üzlet. Nem mintha új igazságot fogalmazott vol­na meg az egyik idegenfor­galmi szakember, aki a mos­tanság jogosain mindenhol szajkózott „a kis pénz is pénz” szemlélettel beszélt munkájukról. A közismert, az újságokban már olvasott adatok mellett ez az adás az első öt-nyolc perc után ért el alaptémájához. Nevezetesen, az idegenforgalomban a vál­lalkozási kedv folytán kiala­kulhatott a versenyhelyzet. Egy 1980-as rendelet a gaz­dasági érdekeket szem előtt tartva, megtörte az idegen- forgalom négy-öt cégének to­vábbi unalmát. Azóta szövet­kezetek, vállalatok, valamint társulási-vállalkozási alapon magánosok is foglalkoznak utaztatással, programszerve- zéssel. Bakonyi Péter nem volt rest ama rákérdezni, hogy zavarják-e egymást az egy­más mellett, egymás terüle. teire „átdolgozó” idegenfor­galmi hivatalok, az egyes tsz- ek közös vállalatai, valamint a három-nyolc tagú géemkák. A riportból az derült ki, hogy egyelőre nem. Az egy­előre azt jelenti, hogy dol­goznak, hozzák a pénzt pro­filjuknak és lehetőségeiknek megfelelően, azonban tevé­kenységi körük és érdekük sok helyen ütközik. A sorozat következő adásában folyta­tódik a felmerülő miértek megmutatása. szűcs Könyv Benamy Sándor: Egy száiiodai szobalány regánye Ősi bolgár csillagvizsgálók A Kardzsali Asztronómiai Intézet, a Szófiai Régészeti Múzeum és a szófiai egyetem szakértői nemrégiben olyan leletekre bukkantak, amelyek az ősi trák civilizáció magas színvonalára utalnak. Mom- csilgrad és Dzsebel környé­kén a megállt kultúra több emlékét tárták fel: kőtöm­bökbe vájt mélyedéseket, síremlékeket, kultikus tár­gyakat. Ezek többsége egyál­talán nem primitív, hanem a mai fogalmak szerint is fej­lett kultúráról, magas szintű Ismeretekről tanúskodik. Ta­tul település mellett például egy kőtömbbe úgy vájtak vá­gatokat, hogy a résekbe csak a tavaszi és az őszi napéj­egyenlőség idején hatolhas­sanak be a napsugarak. A „Nap-naptártól", alig pár ki­lométerre kultikus szertartá­sok színhelyét fedezték fel; itt csillagászati jeleket, ellip­tikus íveket, h négy égtáj pontos jelét vésték kőbe. Uijszko falu mellett kőbe vésett emberi képmásokat fe­deztek fel. Rogozcse falunál találták a legfrissebb mega- Htikus leletet: kőbe vésett napot, hóidat és csillagokat. Kiállítás Bocz Gyula szobrai Bonyhádon iBár úgy tűnik, hogy 1985. szeszélyes nyarának kulturá­lis kínálata nem vált ki be­lőlünk nagy izgalmakat, na­gyon megérdemelten hívjuk föl a kortárs képzőművészet barátainak a figyelmét arra a kiállításra, amit tegnap Czakó Gábor író nyitott meg a művelődési házban Bony­hádon. A Baranya megyében élő és ilyenként a villányi műhelyhez tartozó Bocz Gyula szobrászművész mun­káiból rendezett kamarakiál­lítás anyaga olyan érett és markáns alkotót mutat, aki kivívta már a maga igen előkelő helyét a kortárs szobrászat meglehetősen szé­les és sokszínű mezőnyében. Ketten (1971, citromfa, Család (1989, villányi márvány, 13x24 em) 35x16x16 cm) Tévénapló Reneszánsz vidámságok Ludovico Dolce szerény szerepet játszik az olasz reneszánsz irodalmában, s elsősorban egy dialógusát emlegetik, amit a festészetről irt. Mást is irt; verseket, nyelvészeti dolgozatokat, életrajzokat, s néhány szín­müvet is, köztük öt vígjátékot. Ariosto, Machiavelli, akinek Mandragorája állandó siker, vagy Ruzante szín­vonalát nem éri el, de II ragazzo című darabját, ami a kisvárdai magyarításban nem egész szerencsésen A kölyök címet kapta, a figyelemre érdemesek között tartják számon. Az olasz novellákból jól ismert szituációkra épül, álöltözetekkel, szerelemre vágyó idősebb urakkal és agyafúrt szolgákkal, akik végül mindent jóra fordíta­nak, s a szerelmesek is boldogan egymásra találhatnak. Az eredeti ismeretének hiányában a kisvárdai előadás­ra kell hagyatkoznunk, amit Böhm György állított színpadra. Halasi Imre rendezett mérsékelt lelemény­nyel, Barbinek Péter hasonlóan mérsékelt ötletekre épülő versbetéteivel, egy Babits-verssorral is erősítve a hatást. Lajos Mari fordítása jól pereg, könnyen mond­ható, a reneszánsz vidámságok sem hiányoznak, de valahogy az egész sápadt, hiányzik belőle az a rene­szánsz jókedv, ami a kor irodalmát, beleértve a kitűnő novellistákat is, mint Bandello, jellemzi. A színészek is legtöbbször csak jönnek-mennek, meg­erősítve a nézőt abban a biztos tudatban, hogy Cesare mester pórul fog járni, de ezt sem kell igazán komo­lyan venni. A darab egy igazi szerepre épül, amit Mikó István játszik kitűnően, kár, hogy nem érte be ennyivel. Ugyanis a darab zenéjét is ő szerezte. — ha csak nem névazonosság tréfájáról van szó, amit viszont jó lett volna jelezni — ez a zene pedig felesleges is, gyenge is, kár érte, és kár értünk. Kocsis István drámája Kitűnő drámaíró Kocsis István, aki már eddig több mint húsz színpadi művet irt, s „Nem zárjuk kulcsra az ajtót" című darabjában is eleven kérdésre keresi a vá­laszt: őszinték vagyunk-e egymáshoz és a világhoz, vagy szívesebben rejtőzünk el mikrokozmoszunkban, a kegyes hazugságoktól sem riadva vissza. Az alaphelyzet, ami ugyan távolról sem új, kiválóan alkalmas az ön­vizsgálatra, mert az egyetlen helyszínen összezárt em­berek az újságíró provokáló jelenlétében kénytelenek szembenézni önmagukkal. De valahol itt meg is akad a dráma, a konfliktus megmarad a kérdésfeltevésnél, amiben feltehetően nagy része van a rendező Szőnyi G. Sándornak is, aki olyan luxuskörnyezetbe helyezte szereplőit, ami alkalmatlan szegényemberek önvizsgá­latára. Nyugati filmek szupergazdag szereplői töpren­genek ilyen irigylésre méltó lakásban azon, hogy ki vihette el a gyémántokat, miután lelkiismeretükkel igazán nincs semmi dolguk. Ebben a hiteltelen környe­zetben a szavak elvesztik tartalmukat, mert eleve ké­telkednünk kell abban, hogy a város és falu közötti lebegésben, a háttérben kirajzolódó toronyházak ár­nyékában valóban elhiszik-e a szereplők, amit mon­danak. A dráma is megmarad a kérdésfeltevésnél, akkor is, ha jól értjük a szerzői szándékot, ami azt sugallja, hogy szembe kell néznünk olyan tényekkel, amelyekre nem tudunk felelni, bár ez is kérdéses, mert a család éppen­séggel megvásárolhatná a szülőházat a nem-tudom- milyen-nevű faluban, a jelek szerint pénzük is lenne hozzá, s még csak meg sem kérdeznénk, miből. De idáig nem is jutunk el, viszont nagyon szép, gondosan for­mált mondatok hangzanak el közben, amelyek állan­dóan arra figyelmeztetnek, hogy kitűnő író munkájáról van szó. Cs. L. Módi ’85 A televízió zenés divatkalauzát nemcsak azok kísérik rendszeresen figyelemmel, akik a divat előtt, vagy legalábbis annak közvetlen közelében járnak, hanem mi is. „Mi”, vagyis az a szélesebb réteg, akinek lehe­tőségei nem engedik meg az állandó naprakész jelen­létet a divatban, több szezonon keresztül hordjuk egyes darabjainkat, kisebb fortélyokkal, ügyeskedésekkel próbáljuk maibbnak tüntetni a régit is. Ebien Szeret­nénk segítséget kapni Novak Henriette műsorából — őszintén szólva kevés eredménnyel. A legutóbbi alka­lommal ellátogattunk a monori kékfestő-üzembe, a romantikus összeállítások után Pierre Cardin legújabb ruhakölteményeit csodálhattuk meg a MALÉV légi­kisasszonyain, s előre bekukkanthattunk a júliusban nyitó Kispest Centrum Aruház kínálatába. Mindez használható, praktikus öltözködési tanácsot nem nyúj­tott. Nyújthatott volna ellenben a hazai ruhagyárak kínálatából válogató összeállítás, de a csinos hölgyek átvillanásai a fekete-fehér televízión nem hagytak az emberben maradandó nyomot. Szerettünk volna töb­bet — egyáltalán valamit — megtudni az alapanya­gokról. színekről, mondjuk egy narrátor közbeiktatá­sával. A valóban szemet gyönyörködtető mediterrán tájak hosszú képsorai helyett pedig néhány megvásá­rolható anyagból, egyszerű szabásmintával elkészíthető ruhadarabot vártunk volna, akár az elkészítés fortélyá­val, fogásaival, a megvarrás módjával együtt. Nem eléggé „forgatható" tehát a divatkalauz, hiá­nyoznak belőle a gyakorlatias tanácsok, mindennapi ruhatárunk összeállításához, esetleg felfrissítéséhez, az évszaknak megfelelően. — tzs —

Next

/
Oldalképek
Tartalom