Tolna Megyei Népújság, 1985. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1985-07-13 / 163. szám

TOLNA 12 "NÉPÚJSÁG 1985. július 13. MAGAZIN ! MAGAZIN II MAGAZIN- MAGAZIN M MAGAZIN MAGAZIN Pl5' MAGAZIN liiill vX;>X;X; P MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN MAGAZIN Gyermekpornó­áradat Hollandiában, az egyetlen nyugat-európai országban, ahol a gyermekpornót enge­délyezik, rövidesen törvényt hoznak, amely megtiltja az ilyen anyagok előállítását és forgalomba hozatalát. Ä porno anyagok között 10 éven aluli gyerekek szexuális aktusait ábrázoló videoszala­gok és illusztrált könyvek vannak. A képek sok esetben szadista jellegűek. A gyere­keket mindkét nembeli part. nerekkel, felnőttekkel, sőt ál­latokkal mutatják. „Amsz­terdam Szodoma és Gomorra 1984. évi változata” — álla­pította meg William von Raab, az Egyesült Államok vámhatóságának egyik kép­viselője egy amerikai szená­tusi bizottság előtt. Az új törvény szerint az ilyen anyagok szétküldés után való terjesztése Is büntetendő. Aki az előíráso­kat megszegi, három hónapi börtönbüntetéssel és 150 000 forintnak megfelelő pénz- büntetéssel büntethető. A törvény megszegőjének azon­kívül minden olyan tulajdo­nát elkobozzák, amely a bűntettel összefügg, összeha­sonlításul: az Egyesült Álla­mok törvényei a gyermek­pornográfiát súlyos bűntett­nek minősítik, amelyet 10 évig terjedő börtönbüntetés­sel büntethetnek. A gyermekpornográfia hol­landiai törvényes szabályo­zásához sem Hollandiában, sem az Egyesült Államokban nem fűznek nagy reménye­ket: először is nem bíznak abban, hogy a korlátozott költségvetési eszközökkel, amelyek rendelkezésre áll­nak, a törvényt egyáltalá­ban végre lehet hajtani. Má­sodszor, Hollandiában az országból kiküldött postai küldeményeket nem szabad felbontani a tömegesen to­vábbított küldeményeket sem. És végül a korhatár, amely alatt tilos az ilyen jel­legű felvételekhez „modellt ülni”, a nyugat-európai or­szágok többségében 15 év. Az Egyesült Államokban 18 év a korhatár. Zene és számítógép A modern technika megte­remtette az elektroakusztikát, amely nemcsak a hangokat átalakítja elektromos rezgé­sekké, és így azokat rögzíteni képes, hanem fondítva is: a hangfrekvenciás elektromos rezgéseiket visszaalakítja han­gokká. S mivel a hang való­jában olyan periodikus rez­gőmozgás, amely bármilyen rezgésszámon érzékelhető, tu­lajdonképpen megszűnt a megszokott skálarendszer egyeduralma, amely az oktá- vot tizenkét egyenlő félhang­ra osztotta. Vagyis kiderült, hogy léteznek hangok a több száz éve megszokott félhan­gok között is. (Mindez per­sze csak az európai tempera­túrára vonatkozik, hiszen az arab-perzsa oktáv tizenhét, az indiai pedig huszonkét hangból áll.) S mindehhez még hozzájárult, hogy a mo­dern elektroakusztika szövet­kezett a komputerrel. A számítógép kétféle mó­don szegődött a zenetudo­mány szolgálatába. Egyfelől — kombinációs készségének szinte végtelen lehetőségeivel — segíti a komponisták mun­káját a megszokott skála- rendszerben való zeneszerzés, a hangszerelés terén, más­felől részt vesz az új ala­pokra helyezett elektroakusz­tikai zene létrehozásában és megszólaltatásában. Az elek­tronikus zeneművek hangjait már nem az öt vonal rend­szerében elhelyezett kottafe­jekkel jelzik, hanem ponto­kat, vonalakat, geometriai alakzatokat alkalmaznak a hangok mélységének, magas­Egy olyan, a komponista szolgálatában álló számító­gép, amely a dallam-variáció k sokféleségét produkálja, s adott zenei anyag hangszerelését igen rövid idő alatt oldja meg. ságának, időtartamának, ere. jének, színének érzékelteté­sére. Az elektroakusztikai zenét már komputer kottázza. Az elektroakusztika mintegy 20 000 különböző hangmagas­ságot produkál, a hallgatóság 20 hertzes mélységtől a 20 000 hertzes frekvencia magassá­gig­Hová lett a Mars vize ? Tudósok ember nélküli ex­pedíciót készítenek elő a Marsra, mert meg akarják •tudni, hová lett a Mars vize, miután hatalmas kanyono­kat és folyómedreket hozott létre. Ez kulcskérdés a .föld éghajlatát tanulmányozóknak és azoknak a földlakóknak, akik egykor esetleg a vörös bolygón fognak letelepedni. A NASA azt tervezi, hogy 1990-ben az egyik űrrepülő­géppel felbocsáttat Mars kö­rüli pályára egy ember nél­küli űrjárművet, hogy az egy évig keringjen körülötte és tanulmányozza a geológiáját és a légkörét. Az Amerikai Geofizikai Egyesület ülésén a tudósok elmondták, remé­lik, hogy így meg tudják ál­lapítani, mennyi víz van pá­ra alakjában a Mars at­moszférájában; mennyi van belőle fogva a hatalmas sar­ki jégsapkákban, amelyek fő­ként fagyott széndioxidot tartalmaznak; és mennyi rej­lik permafrosztként az ala­csonyabb szélességeken a felső talajrétegekben, vala­mint kőzetben. Üvegszálas fényreklám Japán mérnökök hadat üzentek a hagyományos ne­onreklámoknak. Az ezernyi rövid üvegszálból álló új berendezés ugyan körülbelül 20 százalékkal többe kerül, de 40—80 százalékkal keve­sebb energiát fogyaszt és jó­val kevesebb karbantartásra van szüksége. A magas há­zak tetején, stadionokban el­helyezett fényreklámokat iz­zólámpákból vagy neoncsö­vekből alakítják ki. Az izzó­lámpákból csak a fekete-fe­hér reklámot, a fénycsövek­ből pedig csak viszonylag kis méretű alakzatokat lehet kialakítani. Mindkét rend­szer jelentős részben nem fénnyé, hanem hővé alakítja át a felvett energiát. Sok gondot okoz, hogy az izzó­lámpák vagy az egyes fény­csövek gyakran kiégnek vagy víz szivárog a villamos-ösz- szeköttetésekbe. Az üvegszálas rendszer tö­kéletesen időjárásálló, és csak kevés fényforrásra van szüksége. Az első üvegszálas fényreklám már öt éve mű­ködik egy 11 emeletes tokiói épület tetején. Hatékony permetezés A növényvédő szerek ki­szórásának új, hatékony módszerét dolgozta ki egy angol kutató. Az ún. elektro­dinamikái eljárással a nö­vényvédő szer oldat igen cse­kély (mintegy 100 mikromé­ter átmérőjű) cseppekké por­lasztva juttatható a növé­nyekre egy megfelelő áram­forrásról működtethető kézi porlasztóból. A készülék mű­ködési elve rokon Millikan híres kísérletével és némely festékszóró eljárásával. Lé­nyege a folyadék nagyfe­szültségű térben elektromo­san töltött cseppekké alakul, amelyek a „földfeszültségen” lévő növények felé mozdul­nak el. így — s ez az eljárás nagy előnye — az elektro­mosan (töltött folyadékcsep- pek a növények egész felü­letéhez egyformán erősen ,tvonzódnak”. Az elektromo­san töltött folyadékcseppek görbe vonalú pályán mozog­nak, ezért a permet a leve­lek fonákjára is eljut. A por­lasztó fúvókáján 0,1 millili­ter anyag juttatható ki má­sodpercenként, ez hektáron­ként fél liter oldatnak felel meg, ami meglepően kicsi mennyiség. Vírusok nyomában A növényi, az állati és ter­mészetesen az emberi szer­vezet sejtjeit évmilliók óta támadják a vírusok. De még ma sincs általános vírusel­lenes gyógyszerünk. A vírus nagyságáról akkor alkotha­tunk fogalmat, ha meggon­doljuk, hogy egy milliméter- nyi hosszúságban negyven­ezer fér el belőlük sorjában. Napjainkban már több száz vírust tudnak megkülönböz­tetni alakjuk), szerkezetük és élettani tulajdonságaik alapján a kutatók. A vírusok belső magból és külső kö­penyből épülnek fel. Ellen­tétben a baktériumokkal és más, láthatatlan mikroorga­nizmusokkal, táptalajon nem szaporodnak. Régen azt tartották, hogy egy-egy kiállott vírusfertőzés után nem marad vírus a szer­vezetben. Később azonban kiderült, hogy sajnos nem így van, mert a vírus — eset­leg töredéke — évekig vagy akár évtizedekig szunnyad­hat szervezetünk sejtjeiben anélkül, hogy betegséget okozna, illetőleg tudomást szereznénk róla. Ilyen példá­ul az ajaksömört — szak­nyelven herpeszt — okozó herpeszvírus is. Elég egy gyomorrontás, az első nyári napozás, vagy nőknél a havi­vérzés ahhoz, hogy az ajkak körül jelentkezzenek ezek a hólyagocskák, amelyekben a vírus kimutatható. Aforizmák Ma már vannak tolmácsok. Bábel tornyának felépítése napja­inkban tisztán finanszírozási probléma lenne. Kilépett a templomból és összekét e ed te saját világképét. * A túltenyésztett virágok automatikusan elhervadnak, ha két- há­rom óráig nem törődnek velük. t Egyesek békét akarnak, mások nem akarnak háborút. Az ilyesmi természetesen feszültségeket teremt. Nem volt kétséges. képmutató. Álnokságának valódisága sohasem volt >1 hét karikatúrája Már nem esik! Hidrogén- akkumu átorok Az újfajta akkumulátorok­ban a hidrogéntároló elektró­dok tárolókapacitása körül­belül 1000 kisütés és feltöl­tés után is csak alig csökkent. Ebben különböznek a szok­ványos nikkél-kadmium-ak- kumulátoroktól, amelyek bi­zonyos számú feltöltés és ki­sütés után használhatatla­nokká válnak. Ezt a Philips cég (Eindhoven, Hollandia) kutató részlege közölte. Az új akkumulátorokat J. J. G. Willems fejlesztette ki az eindhoveni műszaki egyetemre benyújtott disz- szertációja keretében. Wil­lems egyike azoknak a kuta­tóknak, akik a Philips labo­ratóriumában évek óta fog­lalkoznak a fém-hidrogén ve- gyületek tulajdonságaival. Miután az első kísérletek nem hoztak sikert az olyan akku­mulátorokkal, amelyekben negatív elektródként lantán- hidrogén vegyületet használt, a lantánt és a nikkelt ko­balttal, szilíciummal és alu­míniummal helyettesítette. Ilyen hidrogénelektródokkal az akkumulátorokat nem egé­szen egy óra alatt lehetett feltölteni, illetve kisütni, ke­reken tízszer gyorsabban, mint a szokásos akkumuláto­rokat. Nyári színházi programok VÍZSZINTES: 1. Gyulán júliusban mutatják be Gosz- tonyi János ezen tragikomé­diáját. 15. Szélesre nyitja. 16. Földrész. 17. Becézett női név. 18. Sör — népiesen. 20. Lehetőség. 21. ... Paz, dél­amerikai főváros. 23. Ruhát­lan alakot ábrázoló képző- művészeti alkotás. 25. Lovas nomád nép volt a 4—5. szá­zadban. 26. Americum vegy- jele. 27. Érzékszerv. 29. Ki­szolgált katona. 32. Angol világos sör. 33. Ruhadísz. 35. Ónnal bevon. 36. Hév, lendü­let. 38. Székesegyház. 40. Ki­csinyítő képző. 41. Dunántúli város. 44. A. F. 46. ... and Roll. 48. Vadló. 49. Ellenben. 50. Anyó, 52. Előadó, rövi­den. 53. Egyszerre születtek. 55. Tud. 56. Két molekulából lett nagyobb molekula. 59. Irányjelző szó. 60. Sérülés. 61. Válaszol a kérdésre. 63. Röntgennel egyenlő sugárdó­zis. 64. Névelő. 65. Hang­erősség mérésének egyik egy­sége. 66..Vízi növény. 68. Ki­csinyítő képző. 69. Gázlóma­dár. 70. Libát "fiízlal. 72. Bá­natos. 74. Javító. 77. Ring. 80. Itt mutatják be Nagy Ignác: Tisztújítás című zenés víg­játékát. 81. Fém. FÜGGŐLEGES: 1. A vá­rosmajori színpadon kerül bemutatásra Aphra Behn ezen műve. 2. Sei- ... 3. Baszk terrorszervezet. 4. Szí­nésznő (Bernadett). 5. Spor­tolók öltözete. 6. Rosszallás szava. 7. A hét vezér egyike. 8. Végtag. 9. Ifjúsági lapunk betűjele. 10. Romulus iker­testvére. 11. Férfinév. 12. Dúr-jellegű ógörög hangsor. 13. Y. K. 14. A Margitszige­ten ez a Bizet-opera kerül bemutatásra. 19. Női név. 22. . .. poetica. 24. Tuberkulózis (röviden). 25. Ide szállította. 26. Még lejjebb. 28. Vörös — angolul. 30. Kellem, báj. 31. Személyes névmás. 32. carte. 34. Becézett női név. 36. Erkölcs. 37. Kacsóh Pong­rác—Viktor Máté ezen szer­zeményét augusztusban mu­tatják be Szegeden. 39. Cók- . . . 42. Vonatkozó névmás. 43. A Körszínház előadásá­ban láthatjuk ezt a Boccac- cio-darabot. 45. Lassít az autó vezetője. 47. Átruház, latin eredetű szóval. 48. Kí­nai súlymérték. 49. Film­sztár (Bó). 51. Olimpiai csúcsszerv. 52. Egyszerű gép. 54. Egyforma betűk. 57. Ed­mond Dantes várbörtöne. 58. Vese, latinul. 61. Kocsiszín. 62. Község Somogy megyé­ben. 65. Szürkésbarna szín. 67. Dirr-... 69. Gyomnö­vény. 70. Tengeri hal. 71. A máltai, a svéd és a spanyol gépkocsik jele. 73. Német személyes névmás. 75. Kiej­tett betű. 76. Magad. 78. Zó­na egynemű betűi. 79. Álló­víz. Megfejtésként beküldendők a vízszintes 1., 80., a függő­leges 1., 14., 37. és 43. számú sorok a Tolna Megyei Nép­újság Szerkesztőségének cí­mére: 7101 Szekszárd, Szé­chenyi u. 36. Pf. 71. Bekül­dési határidő: juiius 19. A borítékra, levelezőlapra kér­jük írják rá: Rejtvény. A 26. heti — Kosztolányi — rejtvényünk helyes meg­fejtése a következő: Esti Kornél, Néró, a véres költő, Panoptikum, Szeretet, Kínai kancsó, Ószi koncert, Édes Anna. A helyes megfejtést bekül­dők közül könyvet nyertek: Bertalan Mónika, 7130 Tol­na, Tompa u. 27., Heimann Erika, 7100 Szekszárd, Hon­véd ú. 61., Csillag Attiláné, 7062 Keszőhidegkút, Petőfi u. 26., Horváth Zsolt, 7100 Szek­szárd, Tartsay ltp. 14. IV/L, Tulok Mariann, 7084 Pince- hely, Vörösmarty tér 4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom