Tolna Megyei Népújság, 1985. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-06 / 131. szám
1985. június 6. TOLNA tfÉPÜJSAG 3 Tíz kalapácsütés helyett tizenötöt „Aki mozdul, az a mi " Ebben az üzemcsarnokban hamarosan korszerű termelést vezetnek be Bérnyomás és orvoslás Halász István, a Tolnai Gemenc Ipari Szövetkezet párttitkára mondja: — Untúk már saját hangunkat. Naponta vettünk részt értekezleten, munkahelyi megbeszélésen, kisközösségben, vitán. Semmi mást nem akartunk elérni, csak annyit: mindenki az eddigi tíz kalapácsütés helyett tizenötöt tegyen. Természetesen azt mondták az emberek, hogy miért nekik kell ezt megtenni. Ugyanannyiért dupla teljesítményt? Mondtuk, mindennap mondtuk, hogy 1985-ben csak ott élnek meg, alhol lépni tudnak. És alhol meglesz a tizenötödik kal'apácstités is, ott nagyobb lesz a bér is. A Gemenc vezetőinek, kommunistáinak igazuk lett, mert az első negyedévben 7-8 százalékkal több bért is vihették haza a dolgozók. — Az első az volt, hogy a kommunistáknak kellett lépni. Jól dolgozni és még agitálni is — mondja Stróbl József, a szövetkezet elnöke. Amikor azt 'kérdezem, hogy mi a fő feladat, mit kell megoldani ahhoz, hogy sikert érjenek el, csupa ismert szavakat mondanak. Korrektségről beszélnek, határidőről és minőségről. Ezek a kifejezések évék óta a .köz- tudatban varrnak. Aztán vagy sikerül továbblépni a szavaknál, vagy nem. A Gemenc szövetkezetben sikerült. Az első féléves terv szerint a szövetkezetnek 33,7 millió forint árbevételt kell elérrti, és ebből 9 millió forint értékű árut exportálná, tőkés piacra. A jelenlegi teljesítés szerint — május 31-ig — 31,3 millió forint az árbevétel, és 9,6 millió forint az export. A hónap végére ez 40 milliós árbevételre módosul, és 13,1 millió forint lesz az export. Ha a számokat összevetjük, kiderül, hogy lényegesen túlteljesítik terveiket. Ez pedig annák köszönhető, hogy a szövetkezetben 1984 októberétől sikerült olyan közmegegyezésre jutniuk, amely a többletteljesítés záloga volt. — Azt kellett megállapítanunk, hogy a középvezetők 'mozdultak a legnehezebben. Velük kellett a legtöbbet foglalkozni. A gépen dolgozó emberek hamar megértették, hogy csak akkor tud lábon maradni a szövetkezet, ha kevesebb lesz a munkaidőkiesés, ha spórolunk az energiával ... — mondja a párttitkár. Az elnök inkább a számokkal van elfoglalva. Számára az jelenti a bizonyítékot. A számok szerint pedig képes volt arra a szövetkezet, hogy csökkentse a rezsimunkabéreket, még akikor is, hagy tudjuk: kemény tél volt az idén. Ennek ellenére az első három hónapban 6,3 százalékkal csökkentek a rezsibérék, a negyedik hónapban pedig már 11 százalékkal. Úgy, hogy közben az előző évi 9800 forint helyett 77 ezer forintot használtak fel fűtési költségre. — A legfontosabb határozatunk az volt: aki mozdul, az a mi emberünk. Vagyis ha valaki a többletmunka érdekében tesz és agtáál, azt minden körülmények között megvédjük — 'mondja a párttitkár. — 'De, amikor már látszott, hogy eredményes a munkánk, akkor egyre kevesebb embert kellett megvédeni. Üj módszert vezettünk be a faipari üzemben. Az eredmény jobb és több termelés, úgy, hogy az ott dolgozók munkabére is emelkedett. A Gemenc Ipari Szövetkezet termelésének közel negyven százaléka tőkés exportra kerül. A faipar pedig termelésének háromnegyed részét küldi kemény valutás piacniink, hogy nem mi diktáljuk az iramot, hanem partnereink igényeit kell kielégíteni — mondja az elnök. — Milyen év várható, az első hónapok sikere után? — Van rendelésállományunk 25,1 millió forintos exportra. Ezt feltétlenül teljesíteni szeretnénk. Jelenleg 22 millió forint körül van a kapacitásunk. Ha fogadóképességünk lenne, akkor mintegy ötven százalékkal növelhetnénk exportunkat. Ehhez azonban technikai berendezések kellenének, jól képzett munkaerő... — mondja az elnök. — Szeretnénk továbblépni, vannak is terveink, de ezek még kezdeti stádiumban. — Egy példát szabadna? — Tárgyalunk egyik partnerünkkel, hogy telepít ide gépeket. Ha megegyezünk, akkor növelni tudjulk az exportot. — Mi a titka a piacon maradásnak? — teszem fel másodszor a kérdést. _ — A korrektségét nevezem meg elsőnek. Európa kicsi, és még azok is figyelemmel kísérik munkánkat, akikkel nem vagyunk kapcsolatban. És ha egyszer elveszítjük a 'hitelünket, akkor több partner hagy itt bennünket, és újat szerezni szinte lehetetlen. A mááik: határidő és minőség. A faiparban pár éve még megengedett volt 3-4 hónapos késés. Ma már nem. Árban versenyképesnek kell lenni, ebből következik, hogy ismerni kell a piacot. Nagyon fontos a partner ismerete is. Előfordul, hogy olyan partner jelentkezik, akinek nincs se tőkéje, semmije, de próbál rendelést feladni és abból megszerezni a tőkét. Az ilyeneket messze el kell kerülni. — És házon belül? — A szervezettséget kell első helyre tenni, a következetesség a másik. A harmadik: a vezetőket tájékoztatni kell, és számon kérni azt Ss, hogy ők a tájékoztatást továbbadták-e, és a munkát elvégezték-e. — A jövő? — Feltétlenül a technikai szint emelése. H. J. — G. K. Amikor a dolgozó elhelyezkedik, állást változtat, vagy éppen ragaszkodik a meglévőhöz — némi egyszerűsítéssel — két körülményt mérlegel: mit követelnek tőle és mennyiért. Egyesek még a munkahelyen is a kényelmet keresik, míg mások tisztes pénzért cserében vállalják a nagyobb követelményeket, az esetleg nehezebb körülményeket. S egyre inkább van választási lehetőségük azoknak, akik a kényelem rovására a nagyobb jövedelmet részesítik előnyben. Kezdetben csak a központi szabályozás és ellenőrzés hatókörén kívül eső szabad piacon lehetett viszonylag magas jövedelmet kialkudni. Azután alakultak a gmik-k, a vgrnk-k, jött a kísérleti bér- szabályozás, és 1985-től a kérésé tszint-szabályozás, egyre tágítva a mozgásteret a bér- és teljesítményalkuhoz. A munkaerőpiac és visszája Johban lehet fizetni, többet követelni. A bővülő lehetőség egyben természetes feszültségforrás. A kívülre- kecjtök ugyanis becsapva érzik magukat, s a nagyobb jövedelmet reklamálják. Az elért teljesítményről mit sem tudnak, nem is kíváncsiak rá. Elég széles körben kétféle mércével és hatással működő bérezés létezik. Egyrészt többféle formában léteznek és mind nagyobb tért hódítanak a rugalmas és ösztönző bérezési és jövedelemszabályozási megoldások. Másrészt tovább él a keretek és szabályok által behatárolt nyomott és merev bérezés, amely nem számol a munkaerőpiac szűkös kínálatával, az ösztönzés követelményeivel, s ezért túlfoglalkoztatáshoz, kapun belüli munkanélküliséghez vezet. Miért léteznek az életrevaló új formák mellett a túlhaladott régiek? A hatásos ösztönzéshez szükséges eszközök, erőforrások előteremtésének sokáig a népgazdaság lehetősége, újabban a vállalatok teherbíró-képessége szab határt. Jellemző, hogy a hatásos ösztönzésre ráutalt több vállalat 1985 januárjától képtelen volt lemondani az új és rugalmas keresetszint-szabá- lyozás alkalmazásáról, mivel a minimális bérfejlesztéshez sincs kellő nyereség- fedezete. Megelőlegezett teljesítmény? Mint ismeretes, a puha költségforintból fizethetnek jelenleg kétszer akkora átlagbért a vállalati gazdasági munkaközösségekben, mint a főmunkaidőben. A teljesítmények pedig 30—50 százalékkal magasabbak. „Ennyiért megéri, kevesebbért nem” — vallják a többletmunka önkéntes vállalói, akikre egyébként nem jellemző a bérrnun kás Jment ali t ás. Jól előkészítik, öntevékenyen megszervezik saját munkájukat — a szakmai elkülönültség, a hierarchia korlátáit áttörve —, egymást segítve, helyettesítve dolgoznak. Nincs „vattaember”, állásidő, eszközpazarlás. Egyértelmű és. közvetlen az érdekeltség. Valahogy így képzelhetjük el a korszerű ösztönzést a főmunkaidőben. Az egyre inkább megkeményedő költség- keretből fizetik majd a béreket. Ezáltal persze feleslegessé válik minden olyan vgmk-tavékenység, amely a főmunkaidőben elvégezhető. A vállalati gazdasági munkaközösségek pedig majd csak sajátos jellegüknél fogva a főmunkaidőbe be nem illeszthető feladatok végzésére specializálódnak. „Fizessenek minket is úgy, mint a vgmk-tagokat, és akkor mi is többre leszünk képesek”. Látszólag mintha a kívülállóknak ebben igazuk lenne. A lehetőség adott. Elvileg a heti 40 óra alatt lehetne annyit teljesíteni, mint jelenleg a túlmunkával együtt 50—55 óra alatt. A le. hetőség azonban nem valóság. A főmunkaidő tekintélyéért Elgondolkodtató egyébként, hogy rendkívül erőteljes és széles körű a bérnyomás. Nincs olyan ágazat és nincs olyan szakma, amely ne érez- né és ne hangoztatná hátrányos anyagi helyzetét. Ez csak részben magyarázható azzal, hogy az utóbbi években csökkent a munkajövedelmek reáltértéke, ösztönző ereje. Különös paradoxon: az alacsony szintű főidős teljesítmény, a kapun belüli munkanélküliség nem mérsékli, ellenkezőleg, kifejezetten felhajtja a béreket. Felborítja a piaci egyensúlyt, mesterkélt munkaerőhiányt és irreális keresletet teremt. Vég. eredményben olyan helyzet alakult ki, hogy a bérnyomás nem szüntethető meg csupán béremeléssel. A meglévő dolgozók hatékony foglalkoztatása, a felesleges létszám leépítése, a munkaerőpiac egyensúlyának megteremtése a feladat. Csak így válhatnak a jelenleginél szigorúbbá az elhelyezkedés feltételei, és érvényesülhetnek az ösztönzést kiegészítő kényszermechanizmusok. A gazdálkodási tartalékok felszabadításához, mozgósításához különben is az ösztönzés csak egy eszköz, bár igen fontos eszköz. Múlhatatlanul szükséges a vezetés, a szerve, zés, az irányítás, a szabályozás javítása is. Végső soron olyan feltételek kialakítása a feladat, amelyek közt lehetővé válik, sőt kikényszerítődik az eredményes, jó munka. KOVÁCS JÓZSEF ra. — Azt kell tudomásul venTERVEZŐ IRODA A Somogy Megyei Állami Építőipari Vállalat siófoki tervező irodája (korábban SOMOGYTERV-iroda) vállalja : — ipari üzemek, — középületek, — telepszerű lakások, — felújítások, korszerűsítések TERVEZÉSÉT. A nagy tervezési gyakorlat mellett a referencia- munkák sora garantálja a minőséget. Érdeklődésével forduljon a S Á É V Műszaki Főmérnökségéhez, Kaposvár, Kanizsai u. 56. Telefon: (82) 12-525, 13-435. Telex: 13-241. Illetve: a SAÉV Tervező Irodához Siófok, Batthyány út 46. Telefon: (84) 11-505. TERVEZŐ IRODA (123) Gazdasági jegyzet Önmagunk gátjai Nagy vita közben állt föl valaki, és próbálta csendesíteni az embereket. „Nem arról van szó, hogy itt minden rossz. Egyszerűen csak sok bosszantó apróságot nem veszünk észre." A felszólalás után többen ingatták a fejüket, nem értették, miről van szó. A vitázó ismét felállt, és a következőket mondta: „Azt kellene már észrevenni, hogy legtöbbször önmagunk építünk gátakat önmagunknak. Tessék tudomásul venni: önmagunk gátjai vagyunk." Addig a vita anyagellátásról, meg a rossz piacokról szólt, ezután pedig egyre inkább apró bosszúságokat emlegettek az emberek. Azt, hogy néha órákig áll a szerelés, mert egyetlen csavar hiányzik. És kiderül, hogy az a csavar ott van a gyárban, csak valaki elfelejtette kivételezni a raktárból. Álltak az emberek, vártak, de csak órák múlva intézkedett valaki. Akkor derült ki, hogy van a raktáron is olyan alkatrész. Amikor megkapták a szükséges csavart, dolgozni kezdtek. Senki sem háborgott, senki sem akarta levonni a szükséges következtetést. Rossz az országban a csavar ellátás, mondogatták, és megnyugodtak. Kár lenne csak a csavarügyön leragadni. Nagyon sokszor tapasztaljuk: valakinek véleményt kellene mondani, és nem mond. Nem mond, mert megvárja, hogy a főnöke szerint neki milyen véleménye van. Panaszkodnak gazdasági vezetők, hogy „piszlicsáré” ügyekben is nekik kell dönteni. Pedig egyszerűen arról van szó, hogy csak a véleményét várják. Az ok egyszerű: nagyon sokszor tapasztalhatni, hogy az ember és a munka megítélése nem az eredmény után történik, hanem az után, hogy mit akart, mit mondott a főnök. Sokszor azt vesszük észre, hogy nem az elvégzett munka alapján értékelünk, hanem úgy, hogy kinek, mi a véleménye arról a munkáról. Gazdasági károkról nem is kell beszélni. Egy-egy döntéssel esetleg napokig várni, néha óriási termeléskiesést jelent. Az íróasztal fiókjában elfekvő műszaki rajzok, rendelések, munkalapok képesek „leültetni" a termelést. Azután jön a kapkodás, a „tűzoltó munka”, kérés a szocialista brigádhoz, hogy „hozzátok már be a lemaradást”. Apró, jelentéktelennek tűnő fegyelmezetlenségekről van szó. Kis hibákról, amikről nem beszélünk, mert mindig a nagyobb összefüggéseket, hibákat keressük. Lehetőleg másban, a szállító partnerben, a külkereskedelemben, a nemzetközi helyzetben, a világpiacban ... Azt hiszem, nem kell tovább mondanom. Mint ahogy a vi- tázók is elcsendesedtek, amikor a hozzászóló önmaguk gátjairól beszélt. Szenvedélyesen és határozottan. Az értekezlet után sem „szakadt le a csillár”, nem is változott látványosan semmi, de valami ott volt a levegőben ... talán az, hogy holnap azt a csavart előre kivételezik a raktárból, és a szereidében nem kell órákig várakozni. —i. —t.
