Tolna Megyei Népújság, 1985. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-21 / 144. szám
1985. június 21. ( TOLNA NÉPÚJSÁG 3 Ami a tudósításokból kimaradt Zománcárugyári hétköznapok (III.) Megújult és újuló népképviselet — Most aztán van az újságíróknak szaladgálnivalójuk, ugye? — kérdezte részvevőformán a mórágy iák községi pártszervezetének titkára, Lovák András, aki lapunk régi tudósítója is. Mit felelhettem volna? Csak azt, hogy van bizony, hiszen akkor még a jelölőgyűlések utolsó negyedénél tartottunk, de mi sem természetesebb, mint az, hogy krónikást minőségükben nemcsak itt, a szűkebb hazában, országszerte mozgásban tartotta a közéletnek eddig alig tapasztalt általános pezsgése az újságírókat is. Hogy ne mondjam, jól esett tulajdonképpen a majd minden napra kijutó „sza- ladgá'lnivaló”, mert valahá- nyunk jegyzetfüzetében, akik csak belpolitikai életünk e nagy, és öt évre szólóan meghatározó eseményéről tudósítottunk, ott maradt több tucatnyi olyan epizód, figyelemre méltó megnyilvánulás, amit elhallgatni nemcsak nehéz, káros is lenne. Ha már Mórágy jutott eszembe először, hadd mondjam azt a szívmelengető élményt, amiben ott lehetett része mindazoknak, akik a pártszervezet székházában tartott jelölőgyűlésen voltak jelen, s ahol a vártnál több megjelent miatt dehogy bosz- szantó, inkább kedvre derítő volt a pótszékek béhurcolása a várakozástól vibráló légkörű terembe. Beszélni nehéz? Sokszor bizonyítottan az. Az 1985. évi országgyűlési képviselő- és tanácstagi választások mégis ennek ellenkezőjét bizonyították — tömegével. Hogy a jelölések, a megválasztott és most sorra alakuló tanácsokkal szemben jogosan támasztható igények közvetítőinek — a felszólalóknak — sokaságában alig akadt cicerói módon ékesszóló? Tény. Ám az mégis csak óriási dolog, hogy a megszólalók jól és bátran használták leghétköznapibb szókincsüket, és alig akadt közöttük olyan, amelyik csak a saját bánatát-örömét akarta világgá dobolni. Ezen a mórágy! tanácsülésen az egyik jelölt a mőcsényi közös tanács elnöke volt, a másik a bátaszéki állomáson szolgálatot teljesítő, de Mórágyon lakó vasúti főtiszt, aki itt hallott először arról, hogy néhány ember nem éppen egyenlő esélyek biztosítása érdekében azzal próbálta az elnök igencsak kemény munkával megszerzett közmegbecsülését megtépázni, hogy mivel „Mórágyon lakik, részrehajló a mórá- gyiak javára”. Elsőként egy huszonvalahány éves fiatalember kért szót. Nem írnám le a nevét, mert a közösségért végzett munka szerinte jogos méltatását csak háromszori nekifutásra tudta elmondani a beszédhibája miatt. Más szituációban meglehet, mosolygott volna a hallgatóság. Itt, először, másodszor, de harmadjára is arcán feszült figyelemmel biztatta a hallgatóság a lámpaláztól még erősebben dadogó férfit, majd egyetértőn és hálásan megtapsolták. Ügy vélem, ha képletesen is, majd ezután is megtapsolják mindazokat, akik a szóval küszködve emelkednek szólásra közügyekben. Mert beszélni olykor tényleg nehéz, különösen kritikára kész közönség előtt, de a kisebb és nagyobb közösségekben egyaránt beszélni kell, s minél többen teszik ezt, annál vér- bőbb lesz a közélet, annál izmosabb, célbatalálóbb a népképviselet, szélesebb spektrumú az önkormányzat. Nem hittem volna Maradnom kell még Mórágynál, mert egy ugyan a sokból, de általános jellemzőket mutat. A bonyhádi városi pártbizottság első titkára ugyanis itt hívta meg a jelölőgyűlések résztvevőit az országgyűlési képviselői választókörzet Lengyelben tartandó nagygyűlésére azzal, hogy jöjjenek el majd oda minél többen, és ha lehet, kicsit hamarabb, valamivel a kezdés időpontjánál, mert feltétlenül meg kellene nézniük a régen iskolává avanzsált kastély védett parkját, ami igazán gyönyörű. Ügy jött ki a lépés, hogy igen sok mórágyit láthattam viszont Lengyelben, és nemcsak őket, mert a választó- kerületből fél tucatnál több különjáratú autóbusszal és megszámlálhatatlanul sok személygépkocsival félezren érkeztek, s csináltak valódi nagygyűlést. Mit mondjak? Jólesett látni az ünneplőt öltött nők és férfiak sokaságát. Ahogy a közelmúlt napokban már a tanácsok törvény szabta forgatókönyv szerint folyó alakuló ülésein is jó volt hallani az uralkodó szívhangokat, élvezni az emberközelséget, az összetartozás melegét. Ez is, az is azt ígéri, hogyha a hétköznapi munka során alábbhagyna netán a most még rendkívül eleven pezsgés, az egységet tükröző és felfokozott közérdeklődés boldogulásunk záloga marad. A választók voksaikat — ezzel tettrekész- ségüket is erre adták. Meg arra, amit Dombóváron láttam megfogalmazva az alakuló tanácsülés elnökségének a feje fölött, ahol jobb oldalon a város zászlaja, középen a Magyar Népköztársaság bronzba öntött címere, a másik oldalon pedig színpompás gerberacsokor felett felirat helyezkedett el: „Odaadással a KÖZ önzetlen szolgálatáért!” Mi ez, ha nem kötelezvény arra vonatkozóan, hogy a mandátumok birtokosai jól kívánnak sáfárkodni a számukra megtisztelő és őket az eddigieknél úgy lehet, erősebben sarkantyúzó felelősséggel ?! És közönség is volt Dombóvár város alakuló tanácsülésén csaknem valahány megválasztott pótta- nácstag is részt vett a munkához való felállás eseménysorában. Kötelességből? Abból is, hiszen az érdemelt bizalom diktálja, hogy a jelölésben megnyilvánult megméretés számukra sem ért véget június 8-ával. A megválasztott tanácstagok itt is, ahogy ország- és megyeszer- te is, elsőként a póttanácstagokra számítanak a választási kerületekben végzendq, KÖZJÓT szolgáló munkában. Minap Nagymányokon ezf, úgy fogalmazták meg az alakuló ülés szüneteiben a testület új és régi tagjai, hogy annak csupán haszna lehet, ha a póttanácstagok a tanácstestület tagjainak a sarkában járnak, mert így nem ülhet majd le egyetlen olyan ügy sem, ami a fejlődést, előrejutást ígéri. És ismét Dombóvár, ahol a tanácskozóterem utolsó két széksorát az a hét kislány foglalta el gyorsíró füzettel és ceruzákkal felszerelve, akik még a jövő héten is a városi tanácson gyakorlatoznak. A hét hajadon a Bonyhádi Közgazdasági Szakközépiskola tanulója, de mert dombóváriak vagy a környéken lakók, itt teszik próbára eddig szerzett tudásukat. Most ' arra kaptak megbízást, hogy a hivatalos jegyzőkönyvvezetőn kívül készítsék el ők is az alakuló tanácsülés jegyzőkönyvét. Kemény a lecke. — Én nem ilyennek képzeltem el egy tanácsülést — jegyezte meg pirulva a már sokadik szünetben a mellettem ülő kislány, s nyomban odahajoltak a többiek is kis kupaktanácsunkhoz, hogy ők se. Azt gondolták, hogy - itt majd „csupa érdekes, nagy dolog történik, óriási vitákkal”, s rengeteg olyan dolgot tudnak meg, aminek hasznát vehetik. Azt hiszem, nem nagyon hitték el nekem, hogy a tanácsülések nem ilyenek, és az alakuló ülés „menetrendje” törvény szabályozta „menetrend”, az ülésezők feladata pedig legalább olyan súlyos, mint a választóké volt a jelölések időszakában, majd pedig a választás napján. Akkor is, most is a köz érdekében végzendő munkára a legmegfelelőbbeket kellett és kell megtalálni. Kívánom ezeknek a kislányoknak így utólag, hogy legyen módjuk „igazi” tanácsülésre eljutniuk, annál is inkább, mivel ez joga nemcsak a felnőtt, hanem a felnövekvő állampolgároknak is, mindazoknak, akiktől függ, hogy az államélet demokratizmusa a fejlődésben merre tat. Nem szomorodtam tehát el, hogy a gyakornokok első tanács- ülési jegyzőkönyve, a jegy- zőkönyvezők szerint szürke lett. Előbb-utóbb felfedezik majd, hogy ahol közösségek sorsáról van szó, ott mindig csalóka a felszín szürkéje. Az alatt ott van az élet sokszínűsége, emberi életek, gondok, örömök sokasága. Most, hogy átlapoztam jegyzetblokkomat, úgy látom, rengeteg az, ami ide se „fért” el. Az vigasztal, hogy a szabály. miszerint az anyag nem vész el, a tapasztalatokra is vonatkozik... LÁSZLÓ IBOLYA H piac igényéi a «vállalat törekvései „Az utóbbi időben jó irányú változások voltak” Zoimáncedényből még nem telített a piac. Ebből következik, hogy a bonyhádiaknak már van lehetőségük a termelés növelésével eredményeiket fokozni. Sokféleképpen lehet megfelelni a piac igényének. Utána kullogni, vagy kielégíteni az igényeket és közben befolyásolni a piacot. A kereskedelmi osztályvezető, Pálmai Rudolf azt mondja, hogy náluk ez többféleképpen történik, de ha két szóval kellene válaszolni, akikor: is-is alapon lehetne meghatározni a mai helyzetet. A zománcárugyárban törekednék arra, hogy kielégítsék azokat az igényeket, amelyéket a vastagabb pénz- tárcájú vevők kívánnak. Ilyen termékük — most tervezik — a rozsdamentes acélból készülő edénycsalád. A TITÁN pécsi központja kapott a Belkereskedelmi Minisztériumtól 50 ezer dolláros keretet edény vásárlásra. Ennek a keretnek egy részét alapanyagvásárlásra költi a TITÁN, amit átad a bonyhádi gyárnak és így edény készülhet azonos mennyiségű valutából. Gondolnak az alacsonyabb árfekvésű árut kereső vásárlóra is. Kifejlesztették az Adél nevű edénycsaládot, melynek ára 15—20 százalékkal kevesebb, mint a hagyományos edényeké. Az Adélból az első negyedévben 114 ezer darabot gyártottak és adtak el. A fejlesztési törekvéseket leginkább a műszalki szakemberek helyzetéből lehet megismerni. Szovecska Ferenc, a szerkesztés osztály- vezetője és ChleboVics Miklós a technológiai osztály megbízott vezetője beszélgetőtársunk. Először azt kell megtudni, hogy ma, amikor a műszaki értelmiség megbecsüléséről annyi szó esilk, Bonyhádon milyen kapcsolat alakult ki a műszakiak és a vállalat között. — Az utóbbi időben jó irányban történtek változások — mondják. Ügy vélem, ebben a mondatban az is benne van, hogy még lehetne tenni. Ezt így nem mondják, mert ha azt nézzük, hogy kiemelt béremelést kaptak, hogy náluk is érvényes az ösztönző bérrendszer, akkor elégedettek lehetünk. De ha azt nézzük, hogy milyen szinten voltak anyagilag megbecsülve régebben a műszakiak, akkor nem lehetünk elégedettek. — Azt érezzük, hogy szükség van ránk. Benne vagyunk az élet sűrűjében — mondja a szerkesztési osztály vezetője. A zománcárugyárban egyazon irányítás alatt van a gyártmány- és a gyártásiéj_ lesztés, a műszaki fejlesztés, a szerszám-, a gyártóeszköztervezés. — Nilyen irányiban halad a zománcárugyár? — Az előző években a fő fejlesztési irány a teflonedé- nyek körül jelentkezett. MáMár az edények műanyag alkatrészeit is Bonyhádon készítik ra már a silvenstone technológia a feladat. Éz hasonlít a teflonhoz, csak kemény rétegű bevonatot és kapásál- lóbb felületet eredményez. Ebből fejlesztettük ki a Sylvia edénycsalládot. Sokat foglalkoztunk az energiatakarékos edények kialakításával. Jó eredményeket értünk el, mintegy 15 százalékos megtakarítás jelentkezik ezeknél. A feladatok zöme a jobb és korszerűbb termelés irányába hat Bonyhádon. Rövid számvetést végeztünk és megtudtuk, hogy mintegy 300 fajtájú, típusú és színű edényt gyártanak Bonyhá- don. Erre mondja a kereskedelmi osztályvezető, hogy még kellene bővíteni a termékskálát. A beszélgetést a technikai fejlődéssel folytatjuk. Nekem, mint kívülállónak az a véleményem, hogy a bonyhádi eredményeket az alapozta meg, hogy jó szemmel kiválasztották és megvásárolták azt az osztrák üzemet, amelyet 1981-ben ide telepítettek Bonyhádra. Olyan gépeket, berendezéseket kaptak így olcsón — melyeket beszerezni nehéz lett volna. Az első és legfontosabb: mára már bebizonyosodott, hogy a felépített nagy teljesítményű alagútkemence tette lehetővé a zománeozóban is az átszervezést. — A jövő? — kérdezem a műszakiaktól. — A gyártásfejlesztésben léphetünk előre — mondja Chilebovies Miklós. — A következő években a lemezanyag korszerűbb lesz és a zománc minősége fog változni. Egyébként korszakalkotó változásokra nem számíthatunk, így a legfőbb feladat a gyártás fejlesztése. Két dologról nem szívesen beszélnek Bonyhádon. Az exportról és a nyereségről. Manapság egyre nehezebb exportálni. A tőkés piacon nyomott árak és olyan igények vannak, amelyeket nehéz kielégíteni. — Az első hónapokban nem sikerült annyit exportálni, amennyit szerettünk volna — mondja a kereskedelmi szakember. — De ez nem jelenti Anyagmegtakarítást eredményezett az automata tárcsavágó beállítása azt, hogy elmaradtunk terveinktől. — A nyereségről azért nem beszélnek szívesen, mert az első hónapok eredményei még nem az egész évet mutatják. Jön a nyár, amikor megkezdődnék a szabadságolások, májusban már kicsit romlott a minőség is, az alapanyag-ellátás sém zökkenőmentes napjainkban. Az igazgatóval, dr. Vasas Istvánnal összegezzük a tapasztaltakat: — Az új érdekeltségi rendszer bevezetése nagyon jó eredményeket mutat — mondja —, sikerült bevezetni a zömáncozöban a 2+1-es munkarendet. A vevői észrevételek szerint érdemes volt kifejleszteni az Adél edénycsaládot. Ez a három a legfontosabb. Ezenkívül természetesen érdekes lenne még a termelés és a GMK-k kapcsolatával foglalkozni, a gázra való áttérés is megérdemelne pár szót. Az ősszel megalakul a vállalati tanács. Jó lenne tudni, mi erről az emberek véleménye. Feltétlen ki kell hangsúlyozni, hogy a Dunai Vasmű mostanában jó anyagokat ad, még akkor is ezt kéll mondanom, ha vannak még hiányosságok. Ügy gondolom: egyszerűen — az öt hónap alapján — leírhatja: jól megy a gyár. Ennél többet kár is lenne mondani. (Vége) HAZAFI JÓZSEF Fotó: GOTTVALD KÁROLY Gép-, alkatrész-ellátás az aratáshoz Az aratási munkák műszaki feltételeinek megteremtésére a korábbi éveknél is körültekintőbben készül a legnagyobb gép-, alkatrészforgalmazó, az AGROTEK. Gazdag készletről gondoskodik, ez évre összesen hét- milliárd forint értékben, ami 150 milióval több mint tavaly volt. Szükség is van a raktárak feltöltésére, az előrejelzés szerint ugyanis az időjárás miatt nehéz aratás elé néznek az üzemek. A sok eső ugyan eddig jót tett a növények fejlődésének, félő azonban, hogy a gépek munkáját nehezíti. Az AGROTEK a szükséges alkatrészek döntő többségét biztosítja, jelenleg 50—60 ezer féle szerkezeti elem áll a raktárakban. Néhány száz alkatrészből azonban kisebb a készlet a várható igénynél — a megrendelések egy részét ugyanis a külföldi partnerek csak késve szállítják. így például kevesebb kombájnhoz való légszűrő, generátor, csapágy, ékszíj, gumiabroncs szerepel a kínálatban. Más, importból származó alkatrész gyártására hazai partnerrel állapodott meg a vállalat. Részegységek exportra A Kismotor- és Gépgyár — a Nikex Külkereskedelmi Vállalat közreműködésével — 12 millió rubeles szerzői dést kötött NDK-beli vagon- gyárakkal magyar részegységek és szerelvények jövő évi szállítására. A partnerek között a kooperációs kapcsolat már 20 éves. Eleinte kétféle ablakkeretet szállított a gyár az NDK-ban készülő vasúti kocsikhoz, ma már több mint 30 féle ilyen szerelvényt exportál nagy tételekben. Ezenkívül más részegységeket is készítenek megrendelőiknek. Zománcárugyári hangulat
