Tolna Megyei Népújság, 1985. június (35. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-18 / 141. szám

1985. június 18. TOLNA \ _ rtÉPÜJSAG 3 A télről - nyáridőben Beköszöntött ? nyá,r­__________________es meg m indig a tél következ­ményeiről kell szólnunk. Az idő múlásával ugyanis ki­derült, hogy nem elég fél év a tél okozta károk, illetve azok nagyobb részének pót­lására. Már azért: sém, mert e károk nagyobbak annál, mint ahogy a kezdetben vél­tük. Idő kellett például an­nak számbavételére, hogy végűi is hány milliárdos ter­meléskiesést akoztak — az energiaszolgáltatás zavarai miatt — 260 ipari üzemnél elrendelt termeléskorlátozá­sok, kényszerleállások. En­nek ismeretében még inkább megértjük, átérezzük, miért fogalmazott így a XIII. pártkongresszus napjaiban Lázár György .......a tél o kozta többletkiadás, a fel­becsülhető károk együttes összege meghaladja a 20 milliárd forintot”. Húszmilliárd forint még a népgazdaság évi számvetésé­ben is tetemes összegnek szá­mít! Ha 5—10 évvel ezelőtt ér­tek bennünket hasonló mé­retű károk, akkor a legtöbb vállalat vezetője bement a minisztériumba, vagy más kormányzati fórumhoz, élén­ken ecsetelte szorult helyze­tüket és segítséget kért. Most viszont megértve a vál­tozó időket — erőteljes moz­galom bontakozott ki, amely­nek az a jellemzője, hogy sok üzem nem igényel köz­ponti segétséget, hanem a saját erők mozgósításával, a helyi tartalékok feltárásává] pótolják a termeléskiesése­ket. Nem kért a kormánytól segítséget például a Csepel Művek Fémmű, a Magyar Alumíniumipari Tröszt, a Ganz-MÁVAG, a győri Rá­ba Magyar-Vagon és Gép­gyár, a Csepel Autógyár, az Ikarus, az Észak ^magyaror­szági Vegyiművek, a Hun­gária Műanyag-feldolgozó Vállalat, a Tiszai Vegyi­kombinát meg mások. Mindezt Győri Ferenc, az Ipari Minisztérium gazda­ságszervezési osztályának vezetője mondotta el a mi­nap a sajtó képviselőinek. Hozzátéve, hogy a tárca, a kormányzat megértésében bízik viszont a Péti Nitro­génművek, a Dunai Vasmű, az Ózdi Kohászati Üzemek, a Lenin Kohászati Művek, a Csepel Művek Vasmű, meg több más, ismert vállalatunk. Az osztályvezető kifejtette, hogy nehéz volna elmarasz- taolnd a vállalatokat, hiszen a Péti Nitro génm ű vekné 1 például 706, a Dunai Vas­műnél pedig 403 millió fo­rint értékű .termeléskiesést okoztak az energiákorlátozá- sok. Ebből a pétiek 365, a dunaújvárosiak pedig 193 milliót akarnak törleszteni, amelyek nem kis összegek. Ezért a tárca is indokoltnak tartja, hogy ők, illetve azok, akik ugyancsak igen nehéz helyzetbe kerültek, pénzügyi kedvezményiben részesülje­nek, vagyis 350—380 millió forintot juttassanak a kor­mányzat intervenciós alapjá­ból, amit 87,4 millió forint bérpreferencia egészítene ki. Megismételjük: olyan vál­lalatokról volt szó az imént, •ahol — csak a saját erőre hagyatkozva — valóban be- hozhatalílanak a teljes ká­rok. A többi, sőt a legtöbb üzemnél viszont lényegesen jobb a helyzet, ott már a ve­zetőkön és a dolgozókon múlik, miképp zárják az idei évet. a változó idők szelle­mét bizonyítja, hogy senki sem gondol arra: tanácsokat osztogassanak az üzemeknek valamelyik minisztériumi, vagy akár szerkesztőségi iro­dából, az ilyenkor szükséges teendőkről. Nyilván, ezt is helyben [ehet és kell eldön­teni. De talán nem érdekte­len áttekinteni és összegez­ni, hogy mit is tesznek most a vállalatoknál. Az Ipari Minisztérium is ennek szel­lemében fogalmazta meg ajánlásait, amelyben ilyen mondátokat, félmondatokat olvashatunk: pótműszakok szervezése; a nyári karban­tartási munkák lerövidítése a vgmk-k segítségével is; bizonyos nagyjavítások elő­rehozása a kényszerű állás­időkben; a kapacitásbővítő beruházások befejezésének meggyorsítása; az elég gya­kori lezserségék felszámolá­sa a nyári szabadságolások­nál, csak rendkívül indokolt Ugyancsak esetekben adjanak ki pót- szabadságot ; kommunista műszakok szervezése; foko­zott takarékosság az im­portcikkekkel, az importhe­lyettesítő akciók erőteljesebb támogatása — és így tovább. Még az előbbieknél is fon­tosabb az okos gazdálkodás kibontakoztatása, az új re­formszakasz szelleméhen. Látnunk kell ugyanis — er­re is rámutatott az Ipari Minisztérium osztályvezető, je —, hogy az idei gondja­ink nagyobbik részét — az ipari termelés csak szerény mértékű növekedése, tetemes elmaradás a tőkés export­terv időarányos részének tel­jesítésében, — nem írhatjuk a kemény tél számlájára. Strukturális gondokról, vagy­is arról van szó, hogy a vártnál lassabban halad a termelési és termékszerke­zet korszerűsítése, túlságo­san magas ipari termékeink átlagos életkora, más sza­vakkal kevés a valóban kor­szerű termékünk, amely ver­senyképes a világpiacon. Már e szűkszavú diagnózis­ból is kiviláglik, hogy való­ban átfogóbb, koncepciózu- sabb terápiára van szükség, mint amit a téli károk hely­rehozatalának — mégoly si­keres — akciótervétől elvár­hatunk. Végezetül hadd emlékez­tessünk arra, hogy amikor nyilvánosságra hozták a népgazdaság idei tervét, a vállalatok körében igen ked­vező visszhangot keltett, hogy végre, ismét több pénzt szánunk beruházások­ra, mint ahogy a lakosság is megnyugvással fogadta, hogy — a szűkös évek után — ismét a reáljövedelem emelése szerepel az előirány­zatban. A kormányférfiak, a vezető gazdaságpolitikusok még akkor élmondották, hogy e terv realitásfedezete azon múlik, sikerül-e stabi­lizálni, szélesebb körben ki­bontakoztatni az 1984-ben elkezdődött kedvező folya­matokat. Nem árt emlékez­■' te tói, hiszen az év nagyobbik fele még hát­ra van. MAGYAR LÁSZLÓ Kutatófúrás Gyepükaján határában Szénkutatás Veszprém megyében Befejezéséhez közeledik Káptalanfa—Csabrendek tér­ségében egy új, az Ajka II. ne­vű szénmező behatárolásának földtani kutatása. Az Orszá­gos Földtani Kutató és Fúró Vállalat 12 négyzetkilométe­res területen, 550—600 méter mélységben mintegy 100 mil­lió tonnányi, jó minőségű szenet tartalmazó mezőt ha­tárolt be. A területen jelen­leg 12 fúrótorony dolgozik. Gépipari kooperáció A Technoimpex Külkeres­kedelmi Vállalat és a Köny- nyűipari Gépgyártó Vállalat vezetői gépipari kooperációs megállapodást írtak alá a China Light Industrial Com­panyval. Ez az első ipari ter­melési együttműködés ma­gyar és kínai partnerek kö­zött. A kooperáció alapján a magyar ipar háromféle cipő­ipari technológiához ad át műszaki dokumentációkat, és 80 komplett gépsorhoz fő részegységeket szállít. A Könnyűipari Gépgyártó Vál­lalatnál kiképzik azokat a kínai munkásokat, akik majd ezekkel a berendezésekkel dolgoznak. A cipőipari gépe­ket pekingi, vuhani és sang- haji cipőgyárakban szerelik majd össze magyar szakem­berek irányításával. Az új gépsorokon készülő bőrci­pőkből évről évre, mind na­gyobb tételekben a magyar partner visszavásárol. A Technoimpex üzletkötői elmondották; Kínában mint­egy háromezer cipőgyár üze­mel. A most létrejött koope­ráció első lépcsője egy át­fogó cipőipari gépesítési programnak. A kínai partner máris jelezte, hogy további géptípusok előállítását kíván­ja megszervezni közös gyár­tással, így várhatóan a kö­vetkező években a kooperá­ciós forgalom megsokszoro­zódik. A magyar cipőipari gépek kelendőek az európai és a közel-keleti országokban. A Távol-Keletre eddig a nagy távolság miatt nem sikerült számottevő tételben expor. tálni ilyen berendezéseket. Egv életen át egy munkahelyen Kicsit kellemetlenkedik a nyárelő, a nap szűkén méri a reggeli sugarakat, és rö­vid egyezségre lép a széllel is. A konyhában friss illato­kat oszt a szalonnás rántot­ta, kenyér ropog a kés alatt. Wusch ing Adám a reggeli örömeinek hódol, amikor rá- csöngetek. — Na látom, azért sike­rült megtalálnia a nyugdí- jastanoncot. Éppen a héthe­tes felmondási időmet töltöm. Reggel nem mentem vadász­ni, kicsit fáradt voltam — fogad, és közismert jókedé­lye most sem hagyja el. Be­szélünk erről-arról, néha fi­gyeljük a rádióban hallható Kosztolányi-elbeszélést is, aztán csak nekivágunk az emlékeknek, az eltöltött éveknek. — Szóval a kezdet ... só­hajt egy nagyot, és beköltö­zik egy kényelmes fotel mé­lyébe. Apám akkor ment el Kanadába, amikor három­éves voltam. Szegényesen él­tünk, apámtól nem jött a segítség, anyám mosásból tartott el 'bennünket. Mégis taníttatott. Bátaszékre jár­tam középiskolába, azután il6 évesen kerültem a nagy- mányoki bányához, és mind a 44 évet itt töltöttem. — Takarítógyerek voltam, ami a rangsorban a legala­csonyabb volt. Szívlapát, ta­licska, jó meleg munkahely, időnként 40—50 fok — szén­hordás a gurítóba. — Ilyen fiatalon bírta ezt a munkát? — Sokszor mentem haza sírva. Anyám kérdezte: mi­lyen a bánya? Sötét és meleg, válaszol­tam. Szorgalmas, megértő bányászok között dolgoztam a Rezső akna VIII. szintjén. Három kilométert gurult ve­lünk befelé a Mannschaft kocsi, amire ráült a nép, és vitte őket a vakaknáig. — Sokan voltak fiatalok? — Igen. Sok hasonló ko­rú járt velem együtt a bá­nyába, ami szerencse is volt, mert a jókedv átsegített a nehéz órákon is. Aztán egy év múltán felkerültem a la- katosműhelybe. A szabad időmben sportoltam. Mivel tehetségesnek tartottak, az edző elintézte, hogy ne há­rom harmadban dolgozzam, hanem egy műszakban. Két­éves tanoncidő után lettem géplákatossegéd. A tanonc- időmben még 12 órát dolgoz­tunk. Reggel négykor kellett befűteni a műhelyben — de ez munkán felüli kötelesség volt. Pipa kerül a kézbe, pipa- szurkáló az asztalra, egy pi­patömés, aztán: — Ha üldö­gélek, egy rágyújtással a fél délelőtt el van intézve, mondja Wusch ing Ádám, majd így folytatja. — Jó művezetőnk volt, mert mindenhová beosztott, meg kellett ismerni minden munkaterületet. Simoncsics István sokoldalú gépész szakember volt. Javítottuk a kötélpályát, a szállítószala­got, lejártunk a bányába el­lenőrizni a szivattyúkat, ak­Wusching Adám nakasokat készítettünk, még a mozdonyokat is csináltuk. — A következő szakaszra hogyan emlékszik vissza? — A Simoncsics mellett bérszámfejtő munkát is vé­geztem, hiszen volt középis­kolám. Kaptam érte két óra szabad időt az edzésekre. A sport volt az életem, a min­denem. Nemcsak futballoz­tam, de aitlétizáltam is mel­lette. Tizennyolc évesen ke­rültem be a nagy csapatba, az NSE-be. Először mint tar­talék, de már az is nagy do­log volt Nagymányokon ak­koriban. Az örökös zöld-fe- ihér színű mezt felhúzni... A bányászok munkaidő után építették a pályát és a tri­bünt, a réteket a bánya vette meg hozzá. — A sport előnyökhöz jut­tatta? — Az csak a szenvedély volt. A nehéz ifjúságomból ez nem maradhatott ki sem­miképp. A szénbányák álla- .mosításakor felajánlották, hogy munka után segítsem az adminisztrációt — hiszen ismertem az egész területet. Volt bennem ambíció, így kikértek a műhelyből. Ér­tékleltárt készítettem, mel­lette tanfolyamok Tatabá­nyán, Salgótarjánban. Ak­koriban 25—30 vagon volt a brikettgyár napi termelése, és az államosított bányában már mint a leltározási osz­tály munkatársa dolgoztam. A bányából ismét vállalat lett, és mi a gépészeti osz­tályhoz tartoztunk. Észrevet­te a főmérnök a rajzkészsé­gemet, és a segítségével megtanultam azt is, így let­tem műszaki rajzoló. Egy dosszié kerül elő, benne sok irattal, bizonyítvánnyal és igazolvánnyal. Válogatunk közte, aztán előkerül az újabb bizonyítvány. — Energetikusra volt szüksége a vállalatnak, én elvégeztem a tanfolyamot, így 1953-ban kineveztek, egészen a mányoki bánya leállásáig ez volt a munka­köröm. Közben, míg el nem felejtem — megszereztem 1954-ben az elektrolákatosi bizonyítványt is. Állnak az emlékek a „levegőben”, amíg a forró kávét isszuk. Egy sárguló iratra figyelek fel. ... eddigi munkássága el­ismeréseként a vállalat ja­vaslatára 1963. január l-ével havi jövedelmét 2600 forint­ban állapítom meg ... — Közben 1957-ben gé­pészeti vezetőre volt szük­ség — kapja el az idő fona­lát Wusching Ádám — er­re a munkára is engem kér­tek fel. Brikett Termelő Vál­lalat volt a nevünk, és itt 23 éven keresztül teljesítet­tem a rám bízott feladatot, egészen 1980-ig. Az utolsó öt évben pedig munkavédelmi vezető voltam, és szakosított hőtedhnikai vezetőként dol­goztam. Hű de hamar végig­futottunk egy élet munká­ján — mondja, majd elhall­gat, mert az emlékezés von redőt pár percre homlokára. —■ Látom, még akad mon­danivalója. — A hetvenes években vé­gigcsináltuk a brikettgyár rekonstrukcióját, fejlesztési munkáit. Volt itt öröm az évek alatt, de volt sok nehéz nap és éjszaka, kemény, fa­gyos tél, meg minden ... Két darab kétsoros prést iktat­tunk ki, négy hatsorosat le­gyártottunk, beépítettünk, Hidasról áttelepítettük a 840 milliméteres prést és mun­kára is fogtuk. Mind a 44 évet lelkesedéssel csináltam, és nem tudtam elfáradni, bennem égett a tudásszomj, a bizonyítási vágy. Megint csak közbe kell szúrnom azt, hogy 1956. és 1960. között technikumot is végeztem. Mindig az volt az elvem, hogy a szép szó ajtót nyit. Nekem nyílnak is az ajtók, de azért tenni kellett vala­mit. — Mi lesz most, ha letel­nek a nyugdíjastanoncna- pok? — Azt aztán nem tudom ... Harminc évi tanácstagság, ez már jelezhet valamit, ha hív­nak a brikettbe, szívesen megyék és segítek, aztán itt van a vadászat is ... Jönnek azok a gyönyörű hajnalok. A barátság nálam nélkülözhe­tetlen, csak rám nyitnak ... Akadozunk a végén egy ki­csit, nehezebb a szó is. — Nehéz elbúcsúzni? — Nehéz. Kicsi csend fe­szül a levegőben, aztán tűz­zel és hévvel folytatja: — A sporttal nem is tudok szakí­tani. Évtizedekig voltam sport­vezető, sokáig sportköri el­nök is. Pedig a gazdasági fe­dezet de sokszor hiányzott! ■Megnézzük a kertet, beszé­lünk a szőlőről, a vadászat­ról, a fociról, és nem hagy­hatjuk ki azt sem, hogy Wusching Ádám nehezen kap obsitot, mert már har­madszor is elbúcsúztatták. — Szerencsére sok a ba­rátom, valaki mindig csak •kimaradt, azt pedig nem •akarom. Hát háromszor bú­csúztunk, így háromszor ne­hezebb volt legalább. A rá­dióban már régen befejező­dött a rádiójáték — mi is hamar „átszaladtunk” egy élet munkáján és örömein. A nyugdíjaséveket Wusching Ádám mostantól már önma­gának és barátainak írja. SZABÓ SÁNDOR a középiskolások száma Növekszik A középiskolások száma öt év alatt 29 ezerrel növeke­dett. Miként a Tudomány- szervezési és Informatikai In­tézet közelmúltban közzétett statisztikai összefoglalójából kiderül, a most záruló tanév­ben az ország 553 középfokú iskolájában több mint 232 ezer diák tanult. A lányok aránya valamivel tovább nőtt: jelenleg 57,7 százalék. Az első osztályosok közül 28 552-en gimnáziumba, 36 ezer 130-an szakközépisolába iratkoztak be. számuk 931- gyel több, mint az előző tan­évben. Az általános iskola 8. osztályát tavaly eredménye­sen elvégzett fiatalok közül mindössze 6,7 százalék nem tanult tovább. A négy évvel korábban, 1980/81-ben beirat­kozott első osztályosoknak a gimnáziumokban több mint 86 százaléka, a szakközépis­kolákban mintegy 81 száza­léka fejezte be eredményesen tanulmányait az elmúlt év­ben: a gimnazistáknak 13,3 százaléka, a szakközépiskolai tanulóknak pedig 18,5 száza­léka morzsolódott le a négy év alatt. Fokozatosan növek­szik az utóbbi öt évben a tanulmányaikat befejező, eredményes vizsgát tevő ta­nulók száma. Az 1984/85-ös tanévben Bu­dapesten és Debrecenben egy- egy új gimnázium kezdte meg működését, hét helyen szerveztek szakközépisolai osztályokat szakmunkásképző iskolákkal közös igazgatás­ban, és egy gimnázium szűnt meg. A tanterem-gyarapodás azonban így sem követte ará­nyosan a tanulólétszám nö­vekedését. Bár az utóbbi tanévben középiskola-építés­sel 13, épületbővítéssel 36 új osztályterem létesült, és az átcsoportosításokkal további 158 helyiséget vettek igénybe, egy osztályteremre átlagosan 1,3 százalékkal több tanuló jut. mint korábban. Jók az adatok viszont a kö­zépiskolai diákotthoni elhe­lyezéseknél: annak ellenére, hogy a diákotthonok száma valamelyest csökkent, az ott­honokban ma 51 079 helyre alig 47 000 diák jut. A közép- iskolásoknak mintegy 20 szá­zaléka él diákotthonban, is­kolai, illetve diákotthoni ét­keztetésben pedig csaknem 75 százalékuk részesül. Tár­sadalmi tanulmányi ösztön­díjat 5888-an, állami tanul­mányi ösztöndíjat 17 371-en kaptak ebben a tanévben. A pedagógusok száma 577- tel több mint az előző évben volt, jelenleg 17 466-an taní­tanak középiskolákban: ezen belül tovább nőtt a 30 évnél fiatalabb tanárok és nők ará­nya.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom