Tolna Megyei Népújság, 1985. június (35. évfolyam, 127-151. szám)

1985-06-15 / 139. szám

1985. június 15.

Képújság 11

A húszas évek szovjet lilnplakátjai

A húszas évek szovjet művészete a század művészetének egyik kiemelkedő korszaka, amelyben a fiatal Szovjet állam forradalmi szelleme új, progresszív művészi formanyelven nyert kifejezést. Ez a tartalmi és formai megújulás nemcsak a képzőművészetben, hanem más művészetekben, a fűmben, színházban, irodalomban is megnyilvánult.

A szovjet film — mint a legfiatalabb művészeti ág — kimagasló eredményei Eizen- stein, Pudovkin, Dovzsenko neve által váltak világszerte

ismertté. Ez a kiemelkedő filmtermés vele egyenrangú és -értékű filmipiakátművé- szetet hívott életre, amelyből most egy nagy kollekciót — 120 művet — mutat be a Műcsarnok kiállítása.

A Sztengberg-fivérek, Rod- csenko, Pruszakov és mások méltán világhírű filmplakátjainak bemutatásával párhuzamosan korabeli filmeket is vetítenek. Szék a ritkán látható plakátok és muzeális filmek a mai néző számára is meggyőzően bizonyítják e korszak művészetének egyedülálló nagyságát.

A. M. Lavinszkij: A Patyomkin páncélos

Ny. P. Pruszakov: öt perc

[fi ^ d Zni gá

fVH

Sz. A. Szemjonov—Menesz: Mary Pickford csókja

(Hauer Lajos reprodukciói)

Bemutatjuk a Népszerű Tudományos és Oktatófilm Stúdiót

A Népszerű Tudományos és Oktatófilm Stúdió már hosszú évtizedek óta szolgálja a hazai rövidfilmgyártást. Jó néhány filmet láthattak a nézők a mozikban, köztük remekeket is, olyanokat, amelyeket nem felejtenek el.

Szedlay Pétert, a stúdió vezetőjét arra kérrtük, hogy adjon részletes, átfogó képet a tudományos kisfilmek otthonáról, stúdiójuk' munkájáról.

— A tudományos kisfilm- gyártásnak természetesen már a felszabadulás előtt is voltak komoly előzményei — mondta Szedlay Péter. — Akkoriban mindezt kultúr- tfilmnek nevezték. A Magyar Filmirodának, elődünknek már nemzetközi rangja volt. Magyarországon ugyanis már il912-ben gyártottak oktatófilmeket, megelőzve jó néhány európai országot.

— Hogyan alakult a tudományos rövidfilm gyártás a felszabadulást követő években?

— Deák György nevéhez kapcsolódik egy igen jelentős korszak, egy egész filmes nemzedék felnevelése. Itt, a mai filmgyár területén, a Könyves Kálmán körúton jött létre a Budapest Filmstúdió, amely olyan személyiségeket indított útnak, mint Kollányi Ágoston, Homoki Nagy István. Mindketten természetfilmjeikkel törtek be a nemzetközi élmezőnybe. De hadd soroljak fel még néhány nevet, olyanokét, akik munkájukkal hozzájárultak a tudományos rövidtfilmgyártás nemzetközi hírnevének megalapozásához : György István, Czi- gány Tamás, Préda Tibor, iHárs Mihály, Bodorossy Félix, Lakatos Vince, Vas Judit és mások ... Tapasztalatokban gazdag, tehetséges filmes nemzedék nőtte ki magát.

— A televízió megjelenése bizonyára változást jelentett a rövidfilmgyártásban

is.

— A televíziózás hazai fejlődése sajátos eredményeket hozott. Eltérően más országok gyakorlatától, nálunk önálló gyártás alakult ki a televíziónál és a filmnél. Azért persze voltak példák a közös együttműködésre is, mint a Mindenki iskolája című nagy filmsorozat... Vagy a most készülő Magyar barlangok című sorozat ... Mi kezdetben úgy gondoltuk, hogy feladjuk az eddigi, elsődleges fontosságú ismerettrjesztő tevékenységünket, hiszen azt úgyis átveszi tőlünk a televízió.

— Áteveztek más vizekre is?

— Igen. Megőrizve érdeklődésünket a természettudományok iránt, kicsit a társadalomtudományok felé fordultunk. Méghozzá elemző szándékkal. Így érthető, hogy a népszerű tudományos „címke” már nem elégített ki bennünket, nem is tartottuk szerencsés megfogalmazásnak, és ma is arra törekszünk, hogy megváltoztassuk a nevünket.

— Stúdiójuk ma is változik.

— A legújabb változást a video hozta meg. Ez a számunkra új technika a rövid- filmek reneszánszát jelenti. A jövőben bizonyára köny- nyebb lesz hozzájutni kis- filmjeinkhez, hiszen a kazetták egyszerűbben odakerülhetnek a közművelődés helyszíneire. Az iskolák megkapják a maguk videomagnóját, megelőzve ezzel sok más országot, de megszaporítva ezzel a mi eljövendő teendőinket is, hiszen ki kell szélesítenünk gyártásunkat. Persze még nemigen gyártunk, de már elkészült egy több száz filmcímet tartalmazó lista az elmúlt tizenöt esztendő terméséből. A többit még válogatnunk kell. A gyárban már létezik egy kielégítőnek mondható, technikai bázis, amelynek segítségével kazettára írhatók át a filmek.

— Milyen nagyságrendű ma a stúdiójuk?

— Hatvanöt ember dolgozik nálunk, rendezők, operatőrök, gyártás- és felvételvezetők, vágók stb ...

— Miben különbözik a népszerű tudományos stúdió a többi stúdióktól?

— Mindenekelőtt abban, hogy mindent magunknak kell előteremtenünk, minden feladat, munka a stúdióvezetésben koncentrálódik. Gondolok gazdasági teendőkre, gyártásra stb.

— A stúdióvezetőnek tehát sok mindenhez kell értenie.

— Hetedik esztendeje vagyok már a stúdió vezetője, de ezt megelőzően végigjártam az összes lépcsőfokot, amit itt, a filmgyárban bejárhat az ember, s közben harminc filmet is forgattam.

— Hogyan, miként határozzák meg teendőiket? Milyen az alkotói szabadságuk a filmeseknek?

— Létezik nálunk is művészeti tanács, amely kidolgozza a fő művészeti irányvonalat is, dönt a legfontosabb kérdésekben. Mellette tevékenykedik még egy külső, szakemberekből álló tudományos művészeti tanács is, hogy segítséget nyújthasson munkánkhoz. Ami pedig az alkotói szabadságot illeti, a tématervek túlnyomó részét az alkotók ötleteiből alakítja ki a művészeti tanács. Az utóbbi évek gazdasági nehézségei minket is rákényszerítettek, hogy néhány intézménnyel szerződést kössünk, s így anyagi támogatást kapunk tőlük. iEzék azonban mind olyan központi intézmények, amelyek céljai megegyeznek a mienkével, környezetvédeMŰVÉSZET

lem, egészségvédelem, természetvédelem vagy éppen a művészetek területein.

— Sok filmet forgattak?

— Évente hetven film a termés. Ebből 28 népszerű tudományos kisfilm, a többi pedig a manapság háttérbe szorult oktatófilm. Ez utóbbi mindig is fontos része volt a munkánknak, de az elmúlt években elvették tőlünk — nem is igen csinálja azóta senki, s csupán a szakmunkásképzés és a mezőgazda- sági képzés oktatófilmjeit gyártjuk.

— Rendszeresen ott vannak a különböző fesztiválokon.

— Filmjeink valóban képviselnek bennünket a legrangosabb, országos vagy nemzetközi fesztiválökon. Büszkék vagyunk rá, hogy legutóbb is a mi filmünk egyike (Szabó Árpád: Harang születik) érdemelte ki a kritikusok díját. Az idén hazahoztam már Zaragozá- ból is egy nemzetközi fesztivál díjat. Dénes Gábor kis- filmje Ezüst torony-díjat kapott.

— Miiként gondoskodnak a stúdió munkatársainak utánpótlásáról?

— Nemcsak filmművészeti főiskolák végzettek kerülnek hozzánk. Pályázat alapján más egyetemekről is jelentkeznek a fiatalok. A szakmát már itt tanulják meg nálunk. A nagy filmes nemzedék, amelyet Európa-szer- te becsülnek, értékelnek, lassan megfogyatkozóban van. Gondolnunk kell a felfrissítésre, az utánpótlásra.

Szémann Béla---------------!------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------A művészet semmi mással nem helyettesíthető

Bizonyosra vehető, hogy művészeink is érdeklődéssel várták az MSZMP XIII. kongresszusát. Tudták: az elkövetkező években az ő alkotó tevékenységük körülményeire is jelentős hatással lesznek a tanácskozáson elhangzottak, s mindaz, amit ott határozatba foglaltak.

A várakozás persze, önmagában még nem minősít.

Művészkörökben is lehetett találkozni olyan vélekedésekkel, amelyeknek szélsőségeit Aczél György szemléletesen összegezte kongresszusi fölszólalásában: „némelyek parttalan liberalizmust, mások túlságosan merev magatartást vetnek a szemünkre, s ennek megfelelően vagdal- kozó „rendcsinálást” vagy korlátlan engedékenységet sugalmaznak.” A dolgok felületes ismeretében — s az imént jelzett szélsőséges nézetek nyomán — két veszélytől tartottak egyesek: a pártkongresszus „agyonhallgatja” a kulúra, a művészet kérdéseit, lévén ezek olykor szerfölött kényesek, vagy ellenkezőleg: az adott terület ügyei túlzottan a figyelem középpontjába helyeződnek, s másutt képződő gondok-problémák — például: gazdasági természetűek — felelőseit is itt kutatják a kongresszusi viták résztvevői.

Csakhogy az efféle hiedelmeknek — szerencsére — semmi alapjuk nem volt. A XIII. pártkongresszus a szükséges és megfelelő mértékben tárgyalta a kultúra, a művészet helyzetét, a javítandó mozzanatokat, leszögezve ismét: a művészet semmi mással nem pótolható szerepet játszik a szocialista társadalom építésében. Emlékezzünk: éppen a kongresszusra való készülődés jegyében kapott nyilvánosságot tavaly ősszel az a pártdokumentum — az MSZMP Központi Bizottsága mellett működő Művelődés- politikai Munkaközösség állásfoglalása —, amely meggyőző érzékletességgel vizsgálta jelenünk művészeti, művészetpolitikai folyamatait, s vont le belőlük hasznos — kritikus és önkritikus — következtetéseket. Másrészt, régóta „nem divat” a párt gyakorlatában bármiféle csúsztatás: az MSZMP azt vallja, hogy a bajokat, gondokat abban a közegben kell vizsgálni, ahol létrejönnek, s megoldásukat is ugyanott kell szorgalmazni.

A Magyar Szocialista Munkáspárt XIII. kongresszusa ebben a szellemben foglalkozott a kultúra, a művészet helyzetével, feladataival. Tagadhatatlan, hogy a kemény bírálat sem hiányzott a tanácskozás felszólalásaiból, dokumentumaiból. „Nem kielégítő az értékek szerinti tudatos válogatás, előfordulnak elvi-politikai engedmények, szerkesztői tévedések — olvashatjuk a Központi Bizottságnak a kongresszus elé terjesztett beszámolójában. Egyes művészkörök torz módon értelmezik a művészértelmiség társadalompolitikai illetékességét. Olykor indokolatlanul kapnak széles nyilvánosságot kiforratlan kísérletezések, érdektelen, illetve a közízlést sértő művek.”

Ki-ki sorolhatná a példákat e súlyos megállapítások igazát bizonyítva. Ám a kongresszus vitái, okmányai az eredményeket bizonyítják, s figyelmeztetnek arra is, hogy a művészi teljesítmény megítélésének elvi-szakmai alapjai nemegyszer bizonytalanok, hiányzik a kellő rugalmas, ság, nyitottság az új, akár szokatlan minőségek el- és befogadásához. És nem felel meg a növekvő igényeknek a művészeti élet intézményrendszere sem — anyagi és szellemi-személyi erőforrások tekintetében egyaránt. A művész — Janzer Frigyes szobrász — s a művelődéspolitikus — Köpeczi Béla miniszter — egybevágó tanulságokra jutott e kérdésben.

Mégsem mondhatunk le arról, hogy a szocialista tömeg- kultúra eszményét valósítsuk meg művészet és társadalom kapcsolatrendszerében. Egyik-másik színházunk — fővárosban és vidéken egyaránt — igazolni képes immár, hogy értékes művek színvonalas előadásával is lehet tartósan népes közönséget vonzani, sőt: csakis így lehet, de legalábbis illendő — a giccs, a pénzt emésztő, mégis olcsó hatású bóvli helyett. Enyhülőben van „közönségfilm” és „művészfilm” feszültsége is, egyre több új magyar film szolgál a rangosat a tömegszerűvel egyesítő „mozi” élményével. Mert valójában nem létezik külön „magas” művészet és elkülönült „tömegművészet”, egyetlen művészet van csupán, a művészet. Olykor ez korántsem nyilvánvaló s nemegyszer tapasztaljuk — a legszélesebb közönségrétegek tartalmas szórakoztatására hivatott képernyő előtt ülve is — a művészet lefokozását, még csak nem is iparrá züllesztését (művészet és ipar: rokon, kölcsönösen rangot adó fogalmak!), s mindezt valami hallatlan nagyképűséggel, szakmai gőggel, olykor még némi sértettséggel is tálalják elénk. Szűk ugyanis még a választék, a kínálat, s roppant hatásúnak szánt látványosságok kudarcot valló szervezői tetszeleghetnek a tömegigényt fölismerők, ám művészi babérra nem érdemesítettek pózában. (Anyagilag mégsem járnak rosszul, sőt nemegyszer lényegesen jobban, mint a valódi értékek megteremtői.)

A távlatok mégis kedvezőek. Világos ma már minden értelmes ember számára, hogy önmagában a gazdaság, a termelés nem hozhat létre fejlettebb szocialista társadalmat: ehhez szüksége van a kulturáltság, a művészet által finomított ízlés, önismeret és öntudat segítségére — s a kultúra sem létezhet szilárd anyagi alapok nélkül. Az MSZMP XIII. kongresszusának határozata a művészetpolitika fő céljának — a párt jól bevált, s eztán is változatlanul érvényes szövetségi politikájának megfelelően — azt tekinti, „hogy kedvező feltételeket teremtsen a művészetek alapvető társadalmi feladatainak teljesítéséhez”. Nem a közvetlen irányítás, a beleszólés, beavatkozás módszeréé az elsőség a jövőben sem. Csakis így érhető el, hogy a társadalom az irodalom, a film, a zene-, képző- és iparművészet s más művészi ágak révén önnön valóságismeretét gazdagítsa, az emberek életszemléletét, ízlésvilágát jótékonyan alakítsa. Egyre gyakoribb, hogy szakmai-kritikai körökben jól fogadott művek, alkotók a közönséget is meghódítják.

KÖHATl ZSOLT