Tolna Megyei Népújság, 1985. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-07 / 105. szám

6 NÉPÚJSÁG 1985. május 7. Ötven kilométer Egy híján százan A Baranyától—Tolnáig tú­rán száz merész túrázó in­dult el Óbányáról Szekszárd- ra, hogy teljesítse 12 óra alatt az 50 km-es gyalogos távot. A KISZ Tolna Megyei Bizottsága és a megyei termé­szetbarát-szövetség szervezé­sében másodszor került meg­rendezésre ez a komoly fi­zikai állóképességet próbára tevő túra. A résztvevők sze­merkélő esőben indultak az Óbánya—Mecseknádasd—Bá- taapáti—Mőcsény—Szálka— Sötétvölgy—Székszárd útvo­nalnak, mely a dél-dunán­túli kék túra egyharmadát foglalja magában. A száz in­dulóból 99-en sikeresen tel­jesítették a távot. A legjobb időeredményt Nemes Miklós és Bucsányi Róbert érte el, akik egyben pályacsúcsot ál­lítottak fel 6 óra 6 perces teljesítményükkel. A szervezőik a teljesítmény igazolására emléklapot adtak át az 50 km-t 12 órán belül teljesítőknek. A Budapestről, Bajáról, Zalaegerszegről, Pécsről, Szekszárdról, Dom­bóvárról, Bonyhádról, Paks­ról és Lengyelről érkező ter­mészetjárók a célállomásban már a következő teljesítmény­próbákról érdeklődtek. A bu­dapesti Kinizsi „Encián” ter­mészetjárói a célállomáson invitálták az érdeklődőket május 19-re a „Kinizsi 100” nonstop túrára. Kézilabda NB II Továbbra is hillámvölgyben Czibor (középen fehérben) ügyesen és eredményesen ját­szott a Székszárd csapatában. Hét góllal terhelte meg a pécsiek hálóját. Labdarúgás Mérkőzések futószalagon Szekszárdi Spartacus—Pé­csi Hunor 21-17 (13-12). Székszárd, 100 néző. V.: Pet- rás, Schlosser. Székszárd: Plutzer — Katzenberger (3), Tekauer (7), Czibor (7), Lo­vász (3), Kelemen (1), An­gyal. Csere: Fichterné, Bese­nyő, Üjvári, Berényi, Porko­láb. Edző: Szabó Attila. Biz­tonságos védekezés mellett fej-fej melletti küzdelem után a Spartacus a 7. perc­ben 3 gólos előnyt szerzett. A folytatásban a vendégek erő­sítettek és a 12. percben már ők vezettek 7-16-ra. Nagy tak­tikai küzdelem folyt, fel­váltva estek a gólok. A 25. percben kétgólos szekszárdi vezetés után tovább növel­hették volna előnyüket a hazaiak, de két büntetőt is elhibáztak. Két kihagyott Spartacus- helyzettel indult a második félidő, de az 5. percben így is 3 gólra nőtt az előny. Fichterné remek kapustelje­sítményt nyújtva adott len­dületet a csapatnak. Ismét erősített a pécsi gárda és a 18. percben kiegyenlített. Rövid időre, mert a 25. perc­ben újfent 3 góllal vezettek a hazaiak. Nagy taktikai küzdelem­ben a jobban összpontosító Spartacus értékes győzelmet aratott a korábban pont­veszteség nélkül álló pécsi együttes ellen. Kitűnt: Fi eli­temé, Czibor, Tekauer, Lo­vász. Csurgó—Tolnai VL 34-17 (18-6). Csurgó, 300 néző. V.: Babos, Kovács. Tolna: Schellné — Konyecsnyi (2), Klopcsikné, Fausztné (1), Vigh (3), Oblisz (9), Mózsik (1). Csere: Szegedi, Fekete, Molnár, Tózer (1), Stocker. Edző: Szűcs László. Zsúfolá­sig megteltek a lelátók a csurgói sportcsarnokban, s ez a hazai csapatot fokozott erőbedobásra késztette. A 9. percben 3-2, a 18. percben már 8-2 volt az állás. Foko­zatosan húzott el a rendkí­vül keményen és határozot­tan játszó pályaválasztó. A tolnaiak nem találták az el­lenszerét a gyors hazai roha­moknak. A második félidőben fel­váltva estek a gólok, így a csurgói csapat tartani tudta az első félidőben megszer­zett tetemes előnyét. A tol­nai gárda ezen a találkozón rendkívül gyengén védeke­zett, amit mindennél jobban mutat az egy félidőben ka­pott 18 gól is. Honvéd Katona SE—Hö- gyészi HSC 36-19 (15-9). Za­laegerszeg, 100 néző. V.: Ihász, Sass. Hőgyész: Spol- jár — Galambos, Kerekes (8), Nándor I. (7), Nándor II. (2), Rittlinger, János. Csere: Bach, Jókai (2), Cári. Edző: Fonyódi Béla. Az első fél­idő 20. percéig jól tartotta magát a hőgyészi csapat. Ekkor 11-7 volt az állás. Nándorék átlövései a játék­nak ebben a szakaszában rendre utat találtak a ha­zaiak kapujába. A folytatás­ban elkapkodott támadások jellemezték a HSC csapatjá­tékát, így hatgólos hátrány­nyal térhettek pihenőre. A második félidő elején még egyszer fellángoltak a hőgyésziek, 5 gólra ledolgoz­ták hátrányukat. Ezután vi­szont elfáradtak a kulcsem­berek és az amúgy is tarta­lékos csapat nem tudta el­kerülni a súlyos vereséget. Jók: Nándor I., Spoijár, Ke­rekes. Alföldi Olajbányász—Du- naföldvári Spartacus 38-28 (20-13). Szolnok, 100 néző. V.: Fehér, Kiss. Dunaföld- vár: Mestyán — Dukai (11), Mészáros (2), Kolics (2), Rá­kász (4), Jezsék (4), Szauter (4). Csere: Gyovai, Bocs (1), Hegedűs. Edző: Kolics Já­nos. A szolnoki együttes mindvégig kezében tartotta a mérkőzés irányítását. A Spartacus csak a második és a negyedik percben tudott egyenlíteni. Ettől kezdve több gólos előnyt szereztek a hazaiak. Ügy, hogy közben a földváriak két büntetőt is kihagytak. A hazaiak hét­gólos előnnyel zárták az első félidőt. A második játékrészben az 53. percben még feljött a Spartacus 31-26-ca, de a folytatásban a Szolnok isimét fokozatosan növelte előnyét, s elhúzott. A látottak alap­ján a Tisza-partiak győzel­me teljesen megérdemelt. Ez volt a dunaföldváriak ötödik veresége, ami most már figyelmeztető kell, hogy legyen. MEGYEI BAJNOKSÁG Vasárnap este elnémultak a majosi telefonvonalak, ezért aztán lapunk tudósító­ja, Lőrincz Antal sem tudott beszámolni a Bonyhádi Pan­nónia—Tevel megyebajnoki labdarúgó-mérkőzésről. Hét­főn délelőtt azonban sikerült megszereznünk a jelentést. Bonyhádi Pannónia—Tevel 2-1 (1-0). Majos, 100- néző. V.: Szegi. B. Pannónia: Mik­lós — Borsos, Szőts, Schaath, Kiss — Vendég, Csoboth, Heidecker — Kótics (Kajtár), Bányai, János. Edző: Guth András. Tevel: Szőts Á. — Szólómájer, Szentes, Nagy, Nier — Barabás, Salamon, Illés — Turbuk, Ambrus, Szőts Z. (Bodai). Edző: Flá- ding János. Küzdelmes mér­kőzésen a jobb helyzetki­használás döntött a hazaiak javára. G.: János 2, illetve Bodai. Jók: Schaath, Vendég, Csoboth, Heidecker, illetve Szőts Á., Szentes. Ifjúsági mérkőzés: B. Pan­nónia—Tevel 0-0. A BAJNOKSÁG ALLASA Felnőttek 1. DVMSE 23 16 3 4 62-25 35 2. D. Vasas 23 14 3 6 52-28 31 3. N.-mányok 24 13 5 6 55-34 31 4. Tamási 23 12 6 5 52-34 30 S. B.. Pann. 23 12 4 7 46-46 28 6. Tevel 23 9 7 7 32-20 25 7. D.-földvár 23 9 7 7 43-35 25 S. Aparhant 23 10 4 9 29-29 24 9. ASE 23 6 9 8 27-34 21 10. Tengelic* 23 8 6 9 42-45 20 11. Kocsola 23 8 4 11 35-55 20 12. Bátaszék 23 7 4 12 41-50 18 13. Hőgyész 24 6 6 12 40-55 18 14. Németkér 23 6 4 13 37-57 16 IS. N.-dorog 23 5 5 13 20-50 15 16. Ozora 23 4 3 16 20-36 11 Ifjúságiak 1. Tamási 23 20 2 1 106- 9 42 2. N.-mány. 24 17 2 5 99-44 36 3. Tevel 23 16 4 3 61-18 36 4. Aparhant 23 13 6 4 65-38 32 5. Bátaszék 23 12 6 5 66-50 30 6. DVMSE 23 11 5 7 60-27 27 7. B. Pann. 23 11 5 7 55-47 27 8. D.-földvár 23 10 6 7 42-44 26 9. D. Vasas 23 8 7 8 52-43 23 10. Hőgyész 24 7 6 11 36-56 20 11. N.-dorog 23 7 2 14 47-82 16 12. Ozora 23 6 3 14 37-62 15 13. Németkér 22 5 3 14 41-80 13 14. Tengelic* 22 7 2 13 46-61 12 15. Kocsola 23 2 1 20 24-117 5 16. ASE 23 — 4 19 19-78 4 Megjegyzés: * = büntetőpont-le­vonás. NB-S SERDÜLÖ- és ifibajnokság Serdülők Szekszárdi Dózsa—Bauxit­bányász SE 7-0 (4-0). Sz. Dó­zsa: Bartal — Pető, Kvan- duk G., Máté, Szabó — Mar­sai, Sörös (Hámori), Kasza (Pesti) — Kálmán, Ignácz, Fajszi (Balogh). Edző: Gál- ffy Dezső. A nagyon jó tel­jesítményt nyújtó dózsás serdülők ilyen különbséggel is rászolgáltak győzelmükre. G.: Kálmán 3, Ignácz 2, Mar­sai, Kvanduk G. (U-esből). A csapat valamennyi játé­kosa dicséretet érdemel. Ifjúságiak Szekszárdi Dózsa—Bauxit­bányász SE 1-1 (0-1). Sz. Dó­zsa: Holler — Topánka, Ősz, Ferger (Nagy), Póli — Sebes­tyén, Kvanduk J. (Ulbert), Bottyán — Vida, Karácso­nyi, Pilisi (Oszter). Edző: Teszler Vendel. A mutatott játék alapján hazai pályán is nehezen Sikerült pontot szerezni a sereghajtóval szemben. G.: Sebestyén. Jók: Bottyán, Póli, Ulbert. KÖRZETI BAJNOKSÁG Eredmények: Pusztahen­cse—Pálfa 1-4, ifi: 2-2, Györköny—Alsótengelic 4-3, Simontornya—(Madocsa 8-0, Dunaszentgyörgy—Bölcske 6-2, Pincehely—Paks II. 2-1, Tolnanémedi—Gerjen 1-3, ifi: 2-3, Izmény—Alsónána 3-1, ifi: 2-4, Kéty—Kakasd 1-3, ifi: 1-13, Banyhádvarasd —Báta 1-1, őcsény—TÁÉV I- 2, ifi: 0-6, Harc—Tolna 1-4, Cikó—Zordba 0-2, ifi: 0-6, Bogyiszló—Sióagárd 5-0, Dal- mand—Kdsvejke 4-2, ifi: 1-0, Döbrököz—Szakály 5-0, ifi: II- 0, Závod—Kurd 6-0, Ka- posszekcső—Iregszemcse 1-2, ifi: 1-2, Szakscs—Attala 0-1, ifi: 0-0, Nak—Regöly 7-2. Készülnek a soling EB-re Csaknem 20 hajóval vesz részt a május 17. és 27. között megrendezendő soling Európa-bajnokságon a Magyar Vitorlás Szövetség. Edzés közben Balatonfüreden. Tenisz Szekszárdon rendezték meg a megyei egyéni korcsoportos fiúbajnokságot. Eredmények: Ifjúságiak: 1. Farkas Sándor, 2. Hahn János (mindkettő Paks), 3. Papp András, Dom. bái Gyula (mindkettő Szek­szárdi. Serdülők: 1. Ma­róthy Csaba (Szekszárdi, 2. Berényi Ákos (Falks), 3. Papp András, Domtoai Gyula (mindkettő Szekszárdi. Újonc: 1. Berényi Ákos (Páks), 2. Wéber Gábor, 3. Marton Balázs, Nemes Árpád (mindhárom Székszárd). Gyermek: 1. Posta Endre, 2. Lukácsi Máté, 3. Kiss Attila, Rippert László (valamennyi Székszárd). Kosárlabda NB II Mi lesz veled ASE? Dombóvári VMSE—Ú. PEAC 84-71 (39-31). Dombó­vár, 100 néző. V.: Elmauer, Major L. DVMSE: Czimba- lek (6), Ács (19), Tamási (4), GáloSi (9), Kollár (4). Csere: Lovász (lil), Jászberényi (17), Onhlausz (4), Haraszti (10). Edző: Horváth Károly. Ne­hezen lendült játékba a lista- vezétő DVMSE. A 3. percben így aztán még a vendégek vezették 8-7-ire. Ezt kövétően elsősorban Gá'losi és Ács ve­zérletével a 12. percben 13 pontos előnyre tett szert a hazái csapat. Félidőiig válto­zatos, kiegyenlített küzdelem folyt. A második játékrészben a lendületesebben, de sok hi­bával játszó DVMSE bizto­san szerezte meg a győzel­met a jó képességű pécsi gárda ellen. Jók: Ács, On- hausz, Jászberényi, Haraszti. Bonyhádi MSC—Ű. PEAC 63-51 (30-25). Bonyhád, 150 néző. V.: Komlósi, Scbiszler. BMSC: Harsányi (27), Orosz­ki (13), Mercz (2), Vanya (6), Lengyel (3). Csere: Nagy (4), Vajda (2), Fálikovics (6), Flá- ding (—), Kozma (—). Edző: dr. Ábrahám János. A bony­hádi együttes az első félidő végén szerezte meg a veze­tést, azt végig megőrizve biz­tosan nyerte a találkozót. Jók: Harsányi, Oroszki. Alföldi Olajbányász—Atom­erőmű SE 120-80 (52-52). Szolnok, 300 néző. V.: Gerda, Erdélyi. ASE: Hovorika (6), Kenessey (16), Jégh (3), Schmidt (28), Kirr (16), Cse­re: Czafcó (11), Horváth (—). Edző: Hesser Zoltán. A má­sodik félidőben a szolnokiak Molnár és Miihalec vezérle­tével biztosan tartották ott­hon a két pontot. Kerékpár Vasárnap délelőtt Győr­ben, a 10-es országúton terü­leti csapatbajnokságot ren­deztek négyfős együttesek számára. A résztvevő hét egyesület az öt korcsoport­ban mindössze 18 csapatot in­dított. Tolna megyéből a Tamási és a Szekszárdi Spar­tacus kerekesei álltak rajt­hoz. Eredményeik: Felnőttek (100 km): 1. Szekszárdi Spar­tacus (Halász Z., Halász L., Sajó, Auth) 2:14,35. Ifjúsá­giak (70 km): 1. Szekszárdi Spartacus (Jávor, Hefner, Dohóczki) s 1:40,01, 2. Tá­rnáéi (Egyedi, Nagy, Majt) 1:49,00. Serdülők (50 km): 1. Szekszárdi Spartacus (Új­vári, Molnár, Háiser, Sárközi) 1:13,56. Úttörők (20 km): ... 2. Szekszárdi Spartacus (Steig, Kormos, Kasza, Tak­sonyi) 33,29, 3. Tamási (Ra­dovics, Maron, Kovács) 34,31. * Ma utazik Prágába a 38. békeversenyre a magyar ke­rékpáros válogatottal Halász Zoltán, Halász László és Sajó Péter. A Gálffy Dezső edző (álló sor jobb szélén) vezette dó­zsás serdülők jól hajrázva igyekeznek előkelő pozíciót ki­harcolni az NB-s serdülőbajnokságban. Közületek, magánosok FIGYELEM! Engedményes betonértékesítés A TÁÉV betonüzeme 1985. május 1-től alacso­nyabb áron értékesít készbetont. Az árcsökkentés mértéke átlagosan 12%. Szombati napokon az új árból további 5% ár­engedményt adunk. Megrendelés: hétfőtől péntekig. Tolna Megyei Állami Építőipari Vállalat betonüzeme, Székszárd, Tartsay Vilmos u. 10. (Telefon: 11-738) (211)

Next

/
Oldalképek
Tartalom