Tolna Megyei Népújság, 1985. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-07 / 105. szám
2 rtEPÜJSÄG 1985. május 7. Az Akadémia közgyűlése (Folytatás az 1. oldalról.) akadémiai kutatási tevékenység eredményességére is. A költségvetési támogatás és a beruházási ráfordítások reálértéke csökkent, s mindez akadályozta a tervek teljes körű végrehajtását. A Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetei, valamint a támogatott egyetemi kutatóhelyék az 1980. évi közgyűlés óta e nehézségek ellenére is számos jelentős tudományos kutatási eredményt értek el. A főtitkár a továbbiakban szólt a kutatási tevékenység hatékonyságának a fokozásáról. Láng István végezetül az Akadémiának a nemzetközi tudományos munkamegosztásban való részvételét értékelte. Ezt követően Somos András átadta az Akadémiai Aranyérmet és az Akadémiai Díjakat. A Magyar Tudományos Akadémia elnöksége az 1985. évi Akadémiai Aranyérmet Szentágothai Jánosnak ítélte oda a neuroanatómia, az ideghálózatok elemzése, az idegi szabályozások funkciós anatómiája területén végzett kutatómunkája nemzetközileg elismert eredményeiért, tudományos iskolateremtő munkájáért, négy évtizedes kiemelkedő oktatói tevékenységéért, és az Akadémia vezető testületéiben mintegy 20 éven át — ezen belül az Akadémia elnökeként csaknem egy évtizeden keresztül — kifejtett magas színvonalú tudománypolitikai, tudományirányítói tevékenységéért. A díjak átadása után Ma- róthy László emelkedett szólásra. Bevezetőben tolmácsolta a Központi Bizottságnak, személy szerint Kádár Jánosnak, az MSZMP főtitkárának, és a Minisztertanácsnak az üdvözletét és jókívánságait, s külön köszöntötte Szentágothay Jánost a kiemelkedő tudományos és közéleti tevékenységéért kapott Akadémiai Aranyérem elnyerése alkalmából. Elismerését fejezte ki az Akadémiai Díjban részesült tudósoknak, kutató kollektíváknak színvonalas és eredményes munkájukért. — Az Akadémia mostani közgyűlése megkülönböztetett figyelmet érdemel, mert az MSZMP nemrégen lezajlott kongresszusa után az első olyan szakmai, tudományos tanácskozás, amelyen az értékelő számvetés mellett a kongresszusi határozatok ismeretében a teendők, a feladatok meghia tarozása van napirenden. — A tudomány társadalmi szerepének érvényesülésében élért eredmények nagymértékben összefüggnek azzal, hogy hazánkban a politika és a tudomány kapcsolata elvszerű, rég kimunkált elveken és bevált gyakorlaton nyugszik. Megkülönböztetett jelentősége van ezen belül a kutatás szabadságának. Ahhoz, hogy a tudomány a jövőben is eleget tudjon tenni feladatainak, vigyáznunk kell ennek a gyakorlatban kipróbált és igazolt elvnek a további érvényesítésére, s gondoskodnunk kell az ehhez szükséges feltételek biztosításáról. Nemcsak a tudományt foglalkoztatják a társadalom kérdései. A társadalom is foglalkozik a tudomány dölgaivaili, helyével, szerepével, gondjaival, A Politikai Bizottság a tudománypolitikai irányelvek alapján foglalkozott az időszerű feladatokkal. A kormány elfogadta a tudományos kutatás hosszú távú tervét, most formálódik a középtávú kutatási fejlesztési terv. A kongresszus határozatának megfelelően „Arra kall törekedni, hogy a kutatásra és fejlesztésre fordítható kiadások a nemzeti jövedelem növekedésénél gyorsabban emelkedjenek”. A továbbiakban az alapkutatások helyzetét körvonalazta Mlaróthy László. — A tudományos intézetekben, egyetemeinken folyó kutatólmurtka feltételeinek javítása — különösen a gépműszerpark korszerűsítése, a folyóiratokkal, a segédanyagokkal váló ellátottság megoldása — sürgető feladattá vált. Az előttünk álló tennivalók miatt fordulatot kell elémü .k az alapkutatások elismerésében, megbecsülésében és támogatásában is. Társadalmunkban tudatosítani kell, hogy egyre rövidül az idő, amely alatt egy alapkutatási eredmény eljut a gyakorlatig; alkalmazásának újabb és újabb területei tárulnák fel, a kutatás eredményei mind mélyeben hatják át a gyakorlat valameny- nyi szféráját. Ez gyökeresen új helyzetet teremt, a fejlődés új útjait nyitja meg, és ez tőlünk erőfeszítéseink összpontosítását igényli. Ahhoz, hogy követni tudjuk a tudományos fejlődést, megértsük az emberi gondolkodás új eredményeit, korszerűsítsük oktatásunkat, nekünk is magas színvonalú, tudományos műhelyekkel kell rendelkeznünk. Végezetül Maróthy László a Központi Bizottság és a kormány elismerését fejezte ki az Akadémia leköszönő elnökségének, a tudományos osztályok és bizottságok, a szerkesztőbizottságok vezetőinek, tagjainak, akik — mint mondotta — nehéz, olykor kritikus időszakban voltak a tudomány ügyének közmegbecsülést kiváltó, elhivatott képviselői, őszinte reményét fejezte ki, hogy a mdst megválasztandó tagok és tisztségviselők tovább öregbítik a magyar tudomány jó hírét, előmozdítják társadalmi-gazdasági fejlődésünk sokoldalú tudományos megalapozását. Az Akadémia 145. közgyűlésének programja tudományos, illetve osztályüléssel folytatódott. Ma újabb tudományos üléssel, illetve nyilvános osztályülésekkel folytatódik az Akadémia 145. közgyűlése. PANORÁMA BUDAPEST A győzelem napja alkalmából hétfőn Apró Antal, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság elnöke a társaság aranykoszorús kitüntető jelvényét adta át az MSZBT székházában Konsztantyin Kocsetov vezérezredesnek, az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet Déli hadseregcsoport parancsnokának a magyar—szovjet barátság elmélyítése érdekében kifejtett tevékenységéért. Az MSZBT székhazában baráti találkozón Ivett részt az a 30, a magyarországi felszabadító harcokban küzdött szovjet háborús veterán, akik az MSZBT meghívására érkeztek hazánkba. MOSZKVA Május 3-án szolgálati feladatainak teljesítése közben tragikus körülmények között elhunyt a szovjet hadsereg Kárpátok környéki katonai körzete légierőinek több tábornoka és több tisztje — jelentette hétfői számában a Krasznaja Zvezda, a Szovjetunió honvédelmi minisztériumának lapja. Az elhunytak között van Jevgenyij Krapivin vezérőrnagy, a Kárpátok környéki katonai körzet légierőinek parancsnoka, Viktor Docenko vezérőrnagy, a körzet katonai tanácsának tagja, légierőinek politikai csoportfőnöke és Sztanyiszlav Volkov ezredes, a katonai körzet légierői törzsének főnöke, a légierők parancsnokának első helyettese. BELGRAD A fasizmus felett aratott győzelem 40. évfordulója alkalmából Belgrádban hétfőn közzétették a jugoszláv államelnökség nyilatkozatát, amely kiemelten méltatja Jugoszlávia jelentős hozzájárulását a Hitler-ellenes koalíció sikeréhez. A 40. évforduló alkalmából a jugoszláv államelnokség amnesz- tiábán részesített 121 személyt. Mai kommentárunk Üres kezek Akárhogy is nézzük, egyértelműen negatív a bonni tőkés csúcstalálkozó mérlege. Ami ritkán fordul elő, egyszerűen nincs újság, ami ne a csalódás hangján írna a Rajna- parti eseményekről, azt hangsúlyozva, hogy az ott történtek még az igencsak szerény várakozásokat sem elégítették ki. A világsajtó szeizmográfja a valóban sommás valóságot jelzi: azt, hogy a hetek csúcstalálkozóján kizárólag olyan összecsapásokra került sor — olyanokra viszont bőven —, amelyeknek csak vesztesei vannak, győztesei nem. A találkozó biztonságára tizenkétezer (!) rendőrt vontak össze a nyugatnémet fővárosban, a tanácskozás viszont a legcsekélyebb mértékben sem járult hozzá a világ politikai-gazdasági biztonságának növeléséhez. Nézzük, mit akarták a résztvevők, és mit értek el? Ronald Reagan a következőket akarta: rábírni Nyugat- Európát és Japánt arra, hogy aktívan működjenek közre az amerikai űrfegyverkezési tervek kidolgozásában és megvalósításában, valamint arra, hogy hajoljanak meg az őket sújtó amerikai „realitások”, a dollár árfolyama, a tőkét a tengerentúlra csábító magas kamatlábak előtt. Az elnök lényeges célja volt még az amerikai farmerek érdekeinek képviselete, különös tekintettel bizonyos nyugat- európai agrárexport-törekvésekre. Különösen ez utóbbi ügyben elsősorban amerikai—francia összecsapás volt várható, és ez be is következett. E küzdelem formája — és látszólagos tétje — érdekes módon egy dátum volt. Reagan azzal a deklarált szándékkal érkezett Bonnba, hogy a leggazdagabb tőkés országok vezetőinek találkozóján kitűzeti az Általános Vámtarifa- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) tanácskozássorozatának kezdetét. Mitterrand ragaszkodott a gondos előkészítéshez (joggal aggódva a francia mezőgazdaság bizonyos „előjogaiért”). A sovány kompromisszum: a záródokumentum síkraszáll a „mihamarabbi” kezdésért. Mellékzönge: mivel ebben a Párizs számára fontos ügyben Kohl Reagant támogatta, jól hallhatóan csikorgótt a Párizs—Bonn tengely. Ugyancsak Kohl volt az egyetlen igazán készséges partner űrfegyverkezés! ügyekben is. Craxi kellő információk hiányáról, Mitterrand pediig egyenesen francia közönyről beszélt ebben a vonatkozásban. Tökéletes kudarcnak bizonyult Reagan számára a Nicaragua elleni kereskedelmi zárlat bonni bejelentése. Nem volt nagy ötlet ezt egy olyan tanácskozás asztalára letenni, amelynek vallott célja a világkereskedelmi korlátok számának csökkentése lett volna. A sor folytatható. A lényeg, hogy a bonni konferencia nem jelentett előrelépést sem a munkanélküliség, sem az infláció, sem a harmadik világgal kapcsolatos adóssághalmaz ügyében, és a résztvevők, mint a római Corners della Sera megállapítja — csak egyetlen dologban érthettek egyet: abban, hogy szinte semmiben sem értenek egyet. HARMAT ENDRE Az út vége (V.) Találkozás az Elbánál és San Franciscóban A Truman és Sztálin közötti, Németország feltétel nélküli kapitulációja ügyében folytatott táviratváltás előtti napon, 1945. április 25- en Torgaunál, az Elbánál találkoznak a szovjet és a szövetséges nyugati csapatok. Az 58. szovjet gárdahadosztály és á 69. amerikai gyaloghadosztály katonái őszinte, mélyről jövő örömmel ölelik át egymást. A találkozó köszöntésére Joe vodkát iszik, Iván whiskyt. A - három szövetséges hatalom vezetői rádióbeszédekben közük a világgal a történelmi jelentőségű eseményt. Sztálin, Truman és Churchill egyazon időben szól népéhez és az emberiséghez. E baráti rádiószózat-soro- zat terve majd két héttel korábban születik. Churchill kezdeményezi, aki április 14- én ezt üzeni Sztálinnak: „Gyorsan közeledik a dicső pillanat, amikor az Önök csapatai és a mi csapataink egyesülnek a legyőzött Németországban. Meggyőződésem, hogyha ezt az eseményt rövid rádiószózatokkal tennénk emlékezetessé — ön, Truman elnök és én —, ez buzdító hatással lenne népeinkre. Kérem, közölje velem, egyetért-e ezzel a javaslattal.” Sztálin válasza: „Egyetértek önnel, hogy célszerű lenne, ha mi hárman, ön, az Elnök és én, rövid szózatot intéznénk a csapatokhoz várható egyesülésük alkalmából, természetesen ha Truman elnöknek nem lesz ellene kifogása. Meg kellene azonban állapodnunk a szózatok elmondásának napjában.” Churchill Sztálinhoz április 18-án: „Nagyon örülök, hogy belegyezését adta a három rádiószózat elmondásához. Jó lenne, ha lemezre vennénk, s így azon a napon, amelyben majd megegyezünk, egymás után közvetíthetnénk mind a hármat a szükséges fordításokkal, a legalkalmasabb időben. Javasolnám az elnöknek, hogy ő legyen az első, utána ön, s én zárom a sort. Mondanivalóm szövegét majd elküldöm.” Sztálin Churchillhez április 18-án: „A szózatok javasolt sorrendje ellen nincs kifogásom.” Április 19-én Churchill elküldi beszédének szövegét a szovjet államfőnek. Egyben javasolja, hogy az elhangzás időpontját Eisenhower tábornok állapítsa meg. Sztálin ismét egyetért, megküldi a maga beszédét. Trumannak különvéleménye van. Az amerikai elnök azt akarja, hogy egyidejűleg jelentsék be a csapatok egyesüklését mind a három fővárosiban, washingtoni idő szerint déli 12 órakor, az Eisenhower tábornok által megállapított napon, de ne közvetítsék egymás után mind a három beszédet. Sztálin ebbe is belemegy. Végül április 27-án hangzanak el a szózatok. Churchill beszédében végig többes szám első személyt használ: „Hosszú harcok, nehéz fáradalmak, a szárazföldön és az óceánokon aratott győzelmek után a nagy szövetségesek hadseregei sok veszélyes összecsapás közepette keresztülgázoltak Németországon és egyesültek...” (A szovjet csapatokról így külön nem k^ll szólania ?) Truman külön szól a szovjet csapatokról, de kiemeli Eisenhower tábornokot. Az ő első mondata: „Az Eisenhower parancsnoksága alatt álló angol és amerikai seregek találkoztak a szovjet csapatokkal, ott, ahol a találkozást tervezték — a náci Németország szívében.” Sztálin elismeréssel szól a szövetségesekről, s hangsúlyozza, hogy a Vörös Hadsereg továbbra is hű lesz vállalt kötelezettségeihez: „Az európai felszabadító háborút folytató szövetséges hatalmak győzelmes hadseregei szétzúzták a német hadsereget és egyesültek Németország területén. Feladatunk és kötelességünk, hogy teljesen leverjük az ellenséget, rákényszerítsük a fegyver- letételre és a feltétel nélküli megadásra. A Vörös Hadsereg ezt a feladatát és ezt a kötelességét népünk és valamennyi szabadságszerető nép irányában mindvégig teljesíteni fogja.” Az amerikai és szovjet csapatok Drezdától északnyugatra, az Elba partján már napok óta olyan közel vannak egymáshoz, hogy beszüntetik további hadműveleteiket, nehogy esetleg tévedések és tragikus incidensek történjenek. Április 25- én az amerikaiak egy kisebb járőre találkozik a Vörös Hadsereg előőrseivel. Az amerikaiak dzsipeken, azzal a paranccsal indulnak felderítésre, hogy igyekezzenek kapcsolatot teremteni az oroszokkal. A dzsipek akadálytalanul hatolnak át a senki földjén a két hadsereg között levő 30—35 kilométer széles területsávon, amelyet a hitleristák már napokkal ezelőtt elhagytak, de a győztesek még nem szálltak meg. Az amerikai járőr Kiese városában találkozik szovjet előőrsökkel. Aztán április 25- én, vagyis még ugyanezen a napon, délután fél 2 tájban, a 69. amerikai hadosztály egyik hadnagya megpróbál átkúszni a torgaui ELba-híd roncsain. A másik oldalról szovjet tisztek közelednek, ők is megkísérlik az átkelést. Az Elba fölött találkoznak. A baráti ölelés után a szovjet katonák átmennek a hadnaggyal a túlsó partra, több amerikai katonával együtt az amerikai parancsnokságra autóznak. Itt született meg a megállapodás a harcoló csapatok közötti találkozó részleteire. Nagyjából a találkozó órájában nyílik meg San Franciscóban az Egyesült Nemzetek konferenciája, amelyre szovjet részről Molotov utazik. Van mit megbeszélni. A győztes csapatok egyesülésére vonatkozó bejelentésről szóló, meglehetősen baráti hangú táviratváltásoikkal párhuzamosan ugyanis éles hangú üzenetváltás is folyik a nagyhatalmak között. Churchill a londoni lengyel emigránskormány néhány szovjetellenes tagját szeretné behozni Lengyelország politikai vezetésébe. A szovjetek nem engednek. Truman, a Molotovval való találkozója előtt megtartott tanácskozásra már nyíltan szembefordult a Roosevelt által megkötött egyezményekkel, kijelentette, hogy a Szovjetunióval kötött megállapodásaik mindeddig nagyon is egyol- dalúaknak bizonyultak, és ezt nem folytathatja tovább. De az ENSZ megalakul. (Folytatjuk) (Következik: 6. „Nálunk cskugyan nagy ünnep van”) A felszabadított buchcnwaldi koncentrációs táborban egy életben maradt szovjet hadifogoly azonosítja társai gyilkosát
