Tolna Megyei Népújság, 1985. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-04 / 103. szám
1985. május 4. Képújság 7 A múltat tiszteld a Jelenben... flfész-krónika készül Dombóváron Megyénk második városában Dombóváron mindig is igen erőteljes volt az érdeklődés a honismeret, helytör- net iránt. Ezért is születhetett meg a városi rang elnyerését követő évben, 1971-ben dr. Szőke Sándor Dombóvárról szóló monográfiájának második kiadása. Ha emlékezetünk nem csal, az alföldi származású tanárszerző, könyvének céljáról vallva mondotta el, hogy .. bármily rohanó is az élet, nekünk, akiknek ezek a szelíd tolnai lankák nyújtanak otthont, kötelességünk, hogy fellebbentsük a fátylat a múltról és megismerjük szülőföldünk történetét és lakóinak küzdelmes életét.” A múltból jelenbe — a XVII. századtól a hetvenes évek küszöbéig — vezető könyv Vörösmartyt juttatja mindazok eszébe, akik kezükbe veszik, ö írta le kései utódoknak is szánt tanításként, hogy ...... a’ múltat t iszteld a jelenben és tárjad a jövőnek.” Soha ennél időszerűbb intelmet! Az urbanizáció és az, hogy az életével, munkásságával leghasznosabb ember sem halhatatlan, s kopik az emlékezet is, kötelezővé teszi számunkra mindazok megszólaltatását, akik rég-, vagy közelmúltunkról hitelesen tudnak és készek is beszélni. Alighanem ez a kötelesség volt az ihletője annak a munkának is, amibe Kovács Andráa, a dombóvári áfész nyugdíjasa még 1983-ban kezdett. Ennek előtte is sok és sokféle dokumentumot gyűjtöttek össze, mint a honismereti, helytörténeti klub igen aktív tagja. Azon a bizonyos napon, amikor Bertus Ferenc elnök beinvitálta magához két éve ^Gyere András, beszélgessünk egy kicsit!” felkiáltással, elhangzott az eszmecsere második felében az a mondat, ami a kutatáshoz, íráshoz azóta is energiát szolgáltat a ma már jóval több, mint hetven éves és jó emlékezetű kereskedői múltja, szenvedélyes madárvédői tevékenysége miatt köztiszteletben álló embernek. — írd meg áfészünk történetéit András! — így az elnök, csupán a sok növénytől parádés dolgozószobájában, néhány lépésre attól a tablótól, melyen ha töredékesen is, de megörökítették az 1946-ban alakult dombóvári fmsz alapító tagjait. Akkor már a táblán szereplők fleve mellé sok apró keresztet lehetett volna elhelyezni és ez nem csak azt jelentette, hogy a szövetkezés előharfcosai fogyatkoznak, hanem azt is, hogy a hőskor tagságát alkotók sokasága felett ife búcsúszóra szólt már a I harang. Kovács Andráa, aki életében kevés feladatra mondta volt, hogy „nem megy’’, riadtan próbálta elhárítani ezt a szíve szerint való de nehéz leckét. — Van aki nálam ehhez jobban ért... Talán azt kellene megbízni. És segítség nélkül se megy ez a dolog. Az elnök segítéget ígért, ami meg is jött idővel, ösz- szehívtak féltucatnyi embert az úttörők közül és megmozdult az ügy. Tetszett nekik a vállalkozás, hogy a MÉSZÖV kiadásában Tolna megye fogyasztási szövetkezetei 1945— 1972 című könyv után — mely 1975-re készült el — a helyileg feltárt anyagból összehozzák az alakulás 1986-ban esedékes 40. évfordulójára a maguk részletesebb krónikáját. De aztán lelohadt idő múltával a segítést megajánlok tüze. A hetvenhét éves Kovács Andrásnak pedig megmaradt a kilincselő méhecskemunka. Tulajdonképpen zokszó nélkül, mert azért csak összejött már annyi dokumentálható ismeret, amennyiből a krónika első része elkészült. No nem úgy, hogy máris mehet a nyomdába. De lektorálás végett el lehetett már juttatni Szekszárdra, a MÉSZÖV arra illetékes vezető munkatársához. Az áfész központjában az alapítók közül a szintúgy nyugdíjas, de sokfelé betegséggel küszködő Gyarmati Jánossal beszélgetünk Bertus Ferenc elnök társaságában. Utóbbinak az édesapja volt alapító tag. Már nem él. Ahogy azok közül is kevesen, akik harcostársai voltak a haladás ügyének alapozásában. Mondják, hogy a földművesszövetkezeti mozgalom fejlődésének nagy történelmi startját 1945—46 jelentette, pontosítva a szót: a földreform volt az, ami magával hozta a működés jogi, szervezeti feltételeit, s ezzel párhuzamosan a gazdasági feltételeket is. Gondoljam csak meg! A megyében 1948-ig 81 földművesszövetkezet alakult meg, s az egyik legerősebb a tüske-pusztai volt, aminek vezetői, tagjai főleg az Eszterházy-urada- lom valamikori cselédeiből kerültek ki. Ez magyarázza, hogy amikor sor került a sok párt által irányított dombóvári szövetkezetek egyesítésére 1946 januárjában, akkor erre a * tüske-pusztaira alapozva történhetett meg a máig ható egyesülés. — Gondok, harcok, örömök közepette — jegyzi meg Bertus Ferena, aki annak idején 26 éves kereskedő-segédként foglalta el az elnöki széket. Addig éppen kilencen próbáltak megküzdeni a székhez fűződő feladatokkal. „Legtovább talán Bogár Lajos elnökösködött a dombóvári fmsz vezetőségében, de egy évnél ő is hamarább köszönt le.” Azt már Kovács Bandi bácsi meséli, hogy az a ma már fehérhajú mostani elnök sokáig volt az ország egyik legfiatalabb elnöke, s míg maga az évtizedek során tucatnál jóval több kitüntetés tulajdonosává lett, a dombóvári fmsz majd áfész se maradt országosan igen előkelő kitüntetések nélkül. Utalásokkal a Szekszárdon, 1985. április 4 tiszteletére rendezett kiállításra — mely az áfészek fejlődésének megyei tükre volt és sajnálható, hogy nem jutott szélesebb nyilvánossághoz, mint amekkorához jutott — Gyarmati János és Bertus Ferenc is beszélnek arról, amiről később az áfész történetírójának Bandi bácsi paradicsomi nyugalmú lakóházának dolgozószoba küllemű nappalijában szó esik. Nem, őket sem kerülték el a koalíciósidő osztályharcos töltésű viharzásai, hiszen nem mindenki tapsolt a szövetkezetimozgalomnak és helyenként a túlkapások is riasztóan hatottak. Ám Dombóváron ma is szerencsének tartják, hogy a legádázabb vitákban is felülkerekedett mindig a józan ész. Nem bélyegezték például reakciósnak a fúzio- nált szövetkezetek tisztségviselőit válogatás nélkül, volt aztán bátorságuk a Hangya volt revizorára bízni a könyvelői, később már a főkönyvelői munkát. Az államosítás után pedig számos jónevű, nagy szakmai tudású kereskedő talált munkát az fmsz bolthálózatában, s lett mestere az utódoknak. — Magánélet a pionírévekben? — Még az áfész kötelékébe tartozó mai fiatalok sem értik, hogy lehetett úgy élni, ahogy a 30—40 évvel ezelőtti elődök éltek. Annyi volt a tennivalójuk és mind odázhatatlan, hogy ritka pillanatnak számított, amikor például Gyarmati János — aki a felvásárlási osztály vezetőjeként ment nyugdíjba — találkozott a feleségével, ö a termelőszövetkezet főkönyvelőiéként tanulta meg, hogy a munka diktál, s minden egyéb csak ezután következhet. Akkor sem volt se meglepődés, se megütközés tárgya, hogy a földművesszövetkezet elnöke ott focizik a dombóvári csapatban. Hogy falujárás, falujárást követ és mégis igen élénk a közösségi, a kultúrális élet, hogy a szövetkezeti színjátszók egyre-másra előállnak előadásaikkal, nem riadva meg a műkedvelőknek meglehetősen nagy feladatot jelentő klasszikus darabok bemutatásától sem. Ha a mai, országos hírű és külföldön is sok sikert aratott Kapos együttes a hajdani színjátszókat tekinti elődjének, nem a véletlen műve! Hát erről is kell írásos emlékeztető, mert az örökösök vagyonleltára csak ezzel teljes! Utódaink nemcsak testünkből származnak — szellemünkből is — mondja valahol Illyés Gyula. Anélkül, hogy pontosan így idéznék, ezt vallják beszélgetőtársaim is. Ennek megvizsgáztatása végett lesz majd érdemes kézbevenni a nagy odaadással, szorgalommal készülő monográfiát, amivel születésnapot készül köszönteni a dombóvári áfésa, immár 7 000 tagjával. László Ibolya Fotó: Magyarszéki E. Tolnai út, Kishegyi út, Eötvös utca Óvodai seta Pakson Tavaszodván az idő, mind gyakrabban csal falvakban és városokban egyaránt óvodás geyrmekeket utcai sétákra. Ezeknek a kis helyi túráknak a célja a környezet megismerése. Mi most az olvasót hívjuk sétára, paksi óvodákba, hogy megismerjük annak a helynek, környezetnek gondját, baját, örömét, amelyben az emberi élet alapköveit rakják. Németh Terézia 1975 óta intézményvezető óvónő. Paksi születésű. A középiskolai évek alatt két pálya között választott. Egyik az egészségügyi, másik a pedagógia. Óvónő lett. Egyetlen, nélkülözhetetlen titkát ismeri munkája sikerének: a sze- retetet. Székhelye a Tolnai úti óvoda. — Itt jelentős korszerűsítési munkákat végeztek — kezdi nyomban Németh Terézia. Elkészült az ételfelvonó lift. Ez nagyban segíti a technikai dolgozók munkáját és csökkenti a balesetveszélyt. Az elmúlt évben fejeződött be a központi fűtés szerelése. Az elmúlt évben fejeződött be a központi fűtés szerelése. Ennek a régi épületrésznék a födémcseréje is szükséges. A jó példa bemutatására a Kishegyi úti óvodát javasolja. Ide indulunk. Egy kis helytörténeti emlékezés, míg kocsival az új lakótelepre érünk: — Nehéz elképzelni, hogy a Kishegyen néhány évtizede szőlők voltak — néz a tornyosuló házak közé az óvónő. — Olyan világvége, messze volt ez a gyerekkoromban. Most pedig a város szive. A Kishegyi úti óvodában csend van. A vezető óvónő körbejáró tekintete és karjának mozdulata jelzi, hogy csak körül kell nézni. Ezért nem szólt semmit. Kimondhatatlan büszkeséggel nyitja sorra a feliratokkal ellátott Németh Terézia intézményvezető óvónő helyiségek ajtóit. Orvosi szoba, konyhai előkészítő, személyzeti öltöző, mind-mind tisztaságról árulkodik. Most, az alvás ideje alatt a dajkák — gyermekek helyett — virágokat gondoznak. — A jelenleg működő nyolc óvoda közül — nyit be óvatosan egy terembe — különösen a lakótelepiek zsúfoltak. Kihasználtságuk 144— 146 százalék közötti. Ezért innét 75 gyereket a város távolabbi óvodáiba kellett irányítani. Zömmel a Tolnai útiba kerültek. A szülők ennek szükségességét nehezen értették meg. Az óvodák között az egyenletes terhelést még nem tudtuk biztosítani. Ez a nevelő-oktató munkára kedvezőtlenül hat. — Itt a Kishegyi úti óvodában aligha lehet panasz a tárgyi feltételekre. Miiyenek a személyiek? — Az óvodák felszereltsége sokat javult. A régiekben a szükséges átalakításokkal, felújításokkal az előírásoknak megfelelő környezetet, működési feltételeket teremtettünk. A társadalmi munka eredménye, hogy az alapvető eszközök, berendezési és felszerelési tárgyak biztosítottak. A Dunakömlődi, a Vörösmarty utcai óvodát vagy a Kereszt utcai régi óvodát kell itt említenem. Személyi feltételeinket megfelelőnek, de jónak is mondhatom. A harminchat óvodai csoporttal 76 óvónő foglalkozik. Kedvező, hogy közülük 60 százalék 30 éven aluli. Többségük kisgyermekes anya. Ez gondot is jelent a továbbképzést és helyettesítést illetően. Képesítés nélkül egy fő dolgozik, ő az idén fejezi be tanulmányait az óvónőképzőben. A kisebb óvodáknál probléma a dajkák helyettesítése betegség esetén. — A tankötelezettségi törvény végrehajtása jelent-e gondot? — Azt kijelenthetjük, hogy minden ötéves gyermek óvodai elhelyezése biztosított. Különös figyelmet fordítunk a kültelki, a hátrányos helyzetű gyerekék elhelyezésére. Tanköteles cigánygyermek 15 fő, közülük 11 jár rendszeresen óvodába. Még nem sikerült tudatosítani, hogy a hároméves folyamatos óvodá- bajárás biztosíthatja a sikeres felzárkózást. Így nehézséget jelent a korrekciós munka időbeni megszervezése. — Feltűnő a rend. A ruhák, játékok, a kijelölt helyeken. Feltételezem, hogy az óvónők és a dajkák nem rakják, hanem rakatják helyre ezeket a gyerekekkel. — Az iskolára előkészítés szempontjából igen lényeges, hogy a gyerekek felelősségtudata, kötelességérzete korán kialakuljon. Ezt az egymás közötti játékban, együtt végzett feladatokban nekünk derűsen, játékosan el kell érni. Az értelmi, érzelmi, akarati nevelés, a személyiség fejlesztése elsőrendű kötelességünk ... — Egy felmérés szerint évről évre növekszik a beszédhibás gyerekek száma ... — Igen, ezt mi is tapasztaljuk. A korrekciót szakképzett logopédus végzi. Így lényegesen csökkennek az iskolába lépés hátrányai a nyelvi nehézségek terén. Az Eötvös utcai óvodába vezető út a virágzó gyümölcsfáktól ünnepélyének tűnik. Az óvoda régi épülete a környezetből kissé kiemelkedő dombon van. A jövetelünk célja különbséget tenni a már látott új és a most bemutatkozó régi óvoda között. Itt egy árnyalattal sötétebbek a termek, olajkályhák várják a helyükre kerülő központi fűtés radiátorait. Ennyi tűnik fel elsőként. No meg az, hogy itt nincs annyi gyerek, — többit — a falakat díszítő gyermekrajzokat, az óvónők fáradhatatlanságát tükröző szolbábelsőket — nyugtázni kell csupán, és „fejet hajtani” előtte éppen úgy, mint az újonnan épülő óvodáknál. Végezetül álljon itt néhány paksi adat: az óvodai férőhelyek száma az 1982—83-as tanéviben 822 volt, 1984—85- ben 904. Az óvodai csoportok száma — az említett tanévekben — 33-ról 36-ra nőtt. Az óvónők száma 67-ről 76-ra. Az óvodákban végzett társadalmi munka értéke 425 134 forint volt 1983-han. 1984-ben pedig 697 483 forint. Ezek a beszédes számok, egyértelmű jelzői a város és az óvodai nevelés fejlődésének. Decsi Kiss János A szövetkezés úttörőinek tablója Régi óvodaépület a Tolnai úton Gyarmati János nyugdíjas alapítótag és Bertus Ferenc elnök
