Tolna Megyei Népújság, 1985. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1985-05-28 / 123. szám

1985. május 28. a NÉPÚJSÁG Moziban v Eszterlönc Bizonyára csak a sors ke­gyének vagy ha úgy tetszik, a szerencsémnek köszönhe­tem, hogy eddig sem diák­iként, sem szülőként nem ta­lálkoztam annyira ellenszen­ves. rossz pedagógusokkal, minit a Péterffy András ren­dezte filmben. Tudom, a pe­dagógus is csak ember, van jó és rossz, igazi nevelő és antitaltentum, és azt is tu­dom, hogy a legtöbb műalko­tás a jellemek ábrázolásainál a sarkítáis lehetőségével is él. De ha ezt a — jelen esetben — néző rögtön észreveszi, az baj. És sajnos nemcsak ez az egyetlen hiba ebben a filmben. Pedig a forgató­könyvíró — Vörös Éva — nem fukarkodik a lehetősé­gek felvillantásával. Egyik ezek közül az. hogy a főszereplő, Eszter (Deres Henriett) hátrányos helyze­tű, elvált szülők gyereke, már önmagában különös, szokványossága ellenére is. A lélektaniban hivatásánál fog­va jártas édesanyja neveli a tőle elvárható szeretettel és türelemmel. hogy ne mondjam, hozzáértéssel. Megismerjük a meglehe­tősen sablonosán visel, kedő apát is, aki természe­tesen új családja békéjét óva nem mindig lehet tekin­tettel elsőszülött leányára. És ha már a családnál tar­tunk, ott van még a váratla­nül meghalt magymama, az agyérelmeszesedés meglehe­tősen előrehaladott állapotá­ban lévő nagypapa, aki előtt titkolni keld a tragédiát, az anya kedvesen ügy efogyott „tisztelője”, Teofil doktor, no meg mint mindenkinek, en_ nek a családnak is vannak szomszédai. íme a családi háttér. Az előbb azt írtuk, hogy a forgatókönyv írója számos lehetőséget villantott fel. Ez a felsorolás is igazolja megállapításunkat. Sajnos, a lehetőségek szinte kivétel nélkül csak tehetőségek ma­radnak. És ezt a rendező számlájára kell írnunk. A cselekmény jó része az isko­lában játszódik. Tanár—diák, szülő—tanár kapcsolatok ala­kulnak, bonyolódnak — ép­pen csak ki nem bontakoz­nak. Mint ahogy azok sem, amelyek a felső tagozatos diákok között szövődnek. A cselekményből is adódik, hogy mind az egyes jelenet- sorok, mind maga a film befejezetlen. Sajnos, ezek­kel a szerepekkel nemcsak a gyerek-, hanem a felnőttszí­nészek sem sokat tudnak kezdeni. Valahogy nem áll össze egységes egésszé a film, ráadásul a nézők ér­deklődését sem tudja igazán lekötni. A szekszárdi Panoráma mozi nézőterén többnyire diákok ültek, „szervezetten” volt ott egy-egy osatály. A vetítés alatt végig halk zson.. gás hallatszott, amit csak né­ha-néha szaikított meg egy- egy eldurrantott rágógumi­ballon csáttanása. Mindössze egyszer nevettek jóízűen a gyerekek, akkor, amikor a filmbeli filmvetítés botrány­ba fulladt. Márpedig ezek a jeleneték, akárhogy nézzük, egy másik alkotás segítségé, vei készültek. — gyuricza — Színházi esték Bánk bán Katona drámáját 1833-ban adták elő először Kassán. Er­kel operájának bemutatója 1861-ben volt. Mindkét dá­tum fontos, mert a Bánk bán több, mint a legjobb magyar dráma és a mindmáig leg­jobb magyar opera: a Bánk bán nemzeti ügyünk, amely­nek előadása mindig ese­mény. A Szegedi Nemzeti Színházé is az, mert kifor­rott. minden részletében hi­bátlan előadás, talán azért is, mert a rendező Darida Miklós beéri a hagyományos keretekkel, óvaodik a min­den áron való újítástól, s mindenben arra törekszik, hogy a mű kikezdhetetlen ér­tékeit juttassa érvényre. A szegedi opera, minde- nékelőtt a Bánik bán előadás­sal, amit most nem először láthattunk Szekszárdon, ki­vételes erényekkel dicseked­het, a megbízható kórus, a biztosan hangzó zenekar mellett kimagasló egyéni tel­jesítményeknek lehettünk ta­nún, — sajnos, a színház adós maradt a szereposztással. Telt ház és indokolt siker jel. lemezite az előadást, s a né­zőtéren megnyugtatóan sok fiatalt láttunk, lelkesen ün­nepelték a művészeket, akik­nek újra meg újra meg kel­lett jellenliök a függöny előtt. — cs — Könyv írószemmel, 1334 A méltán népszerű könyvhéti riportantológia ez évben is olyan mindennapi életünket behálózó problémákkal foglalkozik, mint például az idősebbek helyzete, ellátása, gondozása, a fiatalok életmódja, életvitele, szórakozási szokásai, vagy a lakásgond, la­káscsere, az Iskolai étkeztetés, az óvodai nevelés stb. Szinte min­den korosztály esetében felme­rül az értékvalóság és értékke­resés problémája. A városi em­ber élete során naji mint nap kénytelen megküzdeni a keres­kedelmi és szolgáltató hálózat színvonalából adódó hiányossá­gokkal. Az említett ágazatok helyzetét felvázoló, előbbre lépé­sük lehetőségeit feltáró riportok az 1984-es esztendőben ezért szü­lettek olyan szép számmal. Szociográfiai irodalmunkban hosszú évek óta a tényfeltáró jellegű, szikár stílusú írások uralják a terepet, ez abból Is adó­dik, hogy főképpen hivatásos újságírók művelik ezt a műfajt. De azért minden esztendőben, így most Is, találtunk szép pél­dákat a „hagyományos”, nagy múlttal rendelkező riportra is, amelynek eszközei közé tartozik többek között az atmoszférate­remtés. és amelynek a szépírói stílus is sajátja. Az idei kötet­ben Boros Lajos, Serfőző Simon és Medgyesi Gusztáv írásai kép­viselik ezt az Irányt. Rádió A természet is a tulajdonunk! Az elmúlt héten a szerencsés véletlennek köszönhetően néhány olyan adást hallgattam, amely közvetve, vagy köz­vetetten a tulajdonnal foglalkozott. Az egyik a tulajdonfor­mák egy elemét, a személyi tulajdont elemezte. Itt nem volt sok gond. Mindenki mondta, hogy védeni kell, mert azért megdolgoztak, mert az az övék, mert az a kapujukon belül van és mert gyermekük valószínűleg örökölni fogja... A másik adás megírásának az indítékát is egy rádióműsor adta. Csakhogy ebben a műsorban másról volt szó. Nevezete­sen arról, hogy az idegenforgalmi idény kezdetekor még ab­szolút tiszta a Balaton partja. Gondozottak a parkok, mind ez ideig még senki nem rondította össze, nem vétett szeny- nyezéssel önmaga, üdülőtársai és a környezet ellen. Szintúgy, mint a Balaton környezeténél, egy másik adás­ban elhangzottak is arról a „tudajdonformánkrói” szólt, melyre még kormányhatározatunk is van. A környezet meg­óvásáról, a környezetvédelemről. Ez az adás pedig a Zöld telefon volt. Igaz, hogy Tarnay Márta szerkesztő és munkatársai nem mondták ki, hogy a környezet tulajdonunk. Felesleges is volt. mert témaválasztásuk indíttatásából kiderült és érezni le­hetett, hogy nemcsak az ép érzésű hazánkfiai, valamint az Or­szágos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal munkatársai gondolkoznak így, hanem szerencsére egyre többen. Ez ab­ból is kiderült, hogy az i„adásbetelefonálók” aktívak voltak és sok, meglehetősen akut környezetvédelmi gondra hívták föl az illetékesek figyelmét. Nem beszélek mellé, így én ennek az adásnak igenis rek­lámot akarok csinálni. Megérdemli, mert a környezetvédelmi munka még igazán nem tart ott, ahol tartania népgazdasági- lag indokolt lenne és olyannyira csodálatos a környezetünk, hogy mindenkinek védenie, óvnia, őrizni kellene. Nem úgy azok, akik hazánk egyik nemzeti parkjába te­mették el a gyári mérgező anyagszármazékokat. Nem ők a példák! Hanem azok a természetvédelmi emberek, akik ke­recsensólyom-őrzésre adták a fejüket, idejüket. A környezet tulajdonunk. Épp úgy, mint az a személyi tu­lajdonban lévő gépkocsi, amelyben esetleg ön most éppen ezt az írást olvassa. szűcs Múzsák a Nemrég egy csodálatos műalkotássá), Garányiné Steind Katalin fálkarámiá- jávál gazdagodott Hőgyész. A művelődési központban elhe­lyezett harminchat négyzet- méteres, méreteivel is le­nyűgöző, nagy esztétikai él­ményt nyújtó műalkotás a görög mitológiából ismert múzsákat ábrázolja. Ok azok — Melpomené. a komoly bangú költészet, főleg a tra­gédia, Thaleila (Thélia) a vígjáték, Kalliope, az epi­kus költészet, Erato, a sze­relmi líra, Euterpé, a fuvo­lás zene, Polühümniia. a himnuszok és a fcardal, Terp- szifchoré, a kartánc, Kleió (Ríió), a történetírás és Ura­nia. a csillagászat múzsája — akik a földieknek a megfele­lő gondolatokat sugallják, ihletet adnak, alkotásukat segítik. Tévénapló Mozart és Goldoni A csalafinta kertészlány történetét Anfossi zenésí- tette meg, s bár Haydn irányításával Eszterházán is bemutatták, régen feledésbe merült. Rejtélyes módon Mozart operája is, mert ö is megzenésítette Calzabigi szövegkönyvét, s Anfossi operájával egy időben ját­szották a 19 éves lángész alkotását, de aztán lekerült a műsorról, ahogy Mozart legtöbb színpadi műve, hisz a számon tartott 23-ból mindössze öt operát játszanak. A csalafinta kertészlányból is legföljebb egy-egy ária hangzik fel néha. Hevesi Sándor változatát nálunk 1924-ben mutatta be az Operaház, szakítva az eredeti történettel, ami feltehetően nem sokat ér. Hevesi klasszikus komédiát választott, Coldoni Mirandolináját, s a szövegen is csak annyit változtatott, amennyi feltétlenül kellett, így tulajdonképpen érintetlenül maradt meg Goldoni vígjátéka, s teljes egészében felhangozhatott Mozart muzsikája. Az előadásnak nagy sikere volt, amit a magyar operajátszás akkori világhírességei is segítet­tek, mint Sándor Erzsi, Halász Gitta, Pataki Kálmán, később mégis megfeledkeztek róla, s felújítására kere­ken hatvan évig kellett várni. Most Ruitner Sándor, Fejes Cecília, Félix László és a dirigens Medveczky Adám vállalkozott az elfeledett Hevesi Sándor-féle fel­dolgozás felújítására, s vállalkozásukból a tv egyik legjobb előadása jött létre ami feltehetően külföldön is feltűnést fog kelteni. A Miradolina eredeti címén A fogadósnő, a velencei mester egyik legjobb darabja, kitűnő keretet ad a Mozart-operához, mert változatos karakterek vonulnak fel, hogy elnyerjék a szépséges fogadósnő szerelmét, Hevesi Sándor igazítása pedig nem érinti a lényeget, az események itt is olyan jókedvűen követik egymást, mint a Goldoni-komédiában, miközben a rendező, Félix László nagyon sak ötlettel igazi olasz környezetet tudott teremteni, kihasználva a tévé adta összes lehe­tőséget is. Az 1924-es bemutatóhoz méltó szereposztásban lát­hattuk a darabot, Kukely Júlia. László Margit, Szűcs Márta, Gáti István, Molnár András, Korcsmáros Péter művészete túlnő az országhatárokon, éppúgy, mint Bándy Jánosé, akinek azonban csak szép hangját hal­lottuk, s a rendezői ügyesség sem tudta eltakarni, hogy Hirtling István csak jelen van. Ettől függetlenül min­den részletében kidolgozott, emlékezetesen szép elő­adást láthattunk, a tévé egyik kiemelkedő producióját. Holt lelkek Csak csodálni lehet Szakonyi Károlyt, akinek volt bátorsága ahhoz, hogy dramatizálja Gogol regényét, a Holt lelkeket, de ezzel többé-kevésbé be is érhetjük, mert a vállalkozás tulajdonképpen nem sikerült, nem is sikerülhetett. A regény nagyszabású körkép a régi Oroszországról, ami a tévéfeldolgozásban egymáshoz lazán kapcsolódó történetek füzére lett. anélkül. hogy az egész egységét érzékelhetnénk. Gogol módszere hasonló ahhoz, amivel A revizor-ban élt: az orosz élet tipikus figurái vonulnak fel, jelleg­zetes alakok, kapzsik, züllöttek, akik cinikusan takar­gatják egymás bűneit. Feljegyezték, hogy A revizor előadásán I. Miklós cár is nagyokat nevetett, nem is alaptalanul. mert harsány vígjátékról van szó. az ter­mészetesen más kérdés, hogy a cárnak volt tulajdon­képpen a legkevesebb oka a jókedvre. A Holt lelkek nem humoros regény, keserűbb szatírát alig írtak a világirodalomban. Csicsikov önmagában akár egy pikareszk-történet hőse is lehetne, ha nem komorlana mögötte a riasztó valóság, mert ez a lele­ményes, bár végtére mégis csak kisstílű szélhámos ál­landóan szövetségeseket talál a „magasabb” körökben, akik gátlástalanul lopják meg a népet. Mint A revizor­ban, de ott egy kisváros rajzát látjuk. míg itt az egész Oroszország képe áll előttünk. De más különbség is van. Míg A revizorban maga Gogol is jól mulat hitvány hősein, itt nehéz szívvel kíséri útján Csicsikovot, s időnként felsóhajt: „Nem úgy rohansz-e te is, ó Orosz­ország, mint a sebes, utolérhetetlen trojka? Porzik, füs­töl nyomodban az út, recsegnek a hidak, s minden el­marad utánad, minden! Csodálkozva áll meg ez Isten­csodája láttára a néző: nem égből szakadt villám-e ez?" Később maga is megrettent a képtől, elfordult saját múltjától, megtagadta világirodalmi jelentőségű mű­veit. Turgenyev Moszkvában hallotta halálának hírét, azzal, hogy „minden írását elégette”. Szerencsére nem így történt, bár a Holt lelkeket nem fejezte be. de a regény így is a világirodalom nagy teljesítményeinek egyike. A tévéfilmnek inkább azt a címet kellene adni: töre­dékek Gogol regényéből. mert itt valóban csak rész­letekről van szó, s Szakonyi fontos elemekkel adós marad. Gogol jellemei árnyaltak, tudjuk, hogy így, és csak így cselekedhetnek, s a mosoly mindig ajkunkra fagy. Mint a Nozdrevnél tett látogatásnál, amit Sza­konyi fölöslegesen meg is told, mert Gogolnál nincs szó arról, hogy Nozdrev megvesztegetné a századost, nincs is szüksége rá. a jelenet annyira kiélezett, hogy újabb színek hitelét rontaná. Persze — ismételjük — maga a vállalkozás túl nagy, tulajdonképpen kivihetetlen, s ezen a rendező, Havas Péter sem tudott változtatni. Néhány hatásos jelenetre szívesen emlékezünk vissza, s nagyon jó Szilágyi Tibor, aki hiteles Csicsikov, de az egészből hiányzik Gogol szelleme. CSÁNYI LÁSZLÓ Azért találkoztunk... jó tanárokkal is

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom