Tolna Megyei Népújság, 1985. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1985-05-02 / 101. szám
2 KÉPÚJSÁG 1985. május 2, Kádár János találkozája külföldi szakszervezeti vezetőkkel Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára és Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöke a felvonulási téren találkozott a Szakszervezeti Világszövetség képviselőivel és azokkal a külföldi szakszervezeti vezetőkkel, akik részt vettek a budapesti dolgozók május elsejei ünnepségén. Kádár János szólt arról, hogy a felvonulás is tükrözi a magyar dolgozóknak azt az elhatározottságát, hogy továbbra is a szocializmus építésének útját járják, és szolidárisak azzal a harccal, amely a világ minden térségében a társadalmi haladásért, a népek szabadságáért és az egész világ közös érdekéért, a békéért folyik. Az MSZMP főtitkára kérte a jelenlévőket: hazájukba visszatérve tolmácsolják a magyar nép jókívánságait mindazoknak, akik a társadalmi haladásért, a népek szabadságáért küzdenek és a béke ügyét támogatják. A budapesti dolgozók május elsejei felvonulása A negyvenegyedik szabad május elsején a főváros negyedmillió lakosa köszöntötte a nemzetközi munkásmozgalom nagy ünnepét, demonstrálva, hogy szocializmust építő dolgozó népünk büszke az elért eredményekre, bizalmát tanúsítja az ország vezető ereje, a Magyar Szocialista Munkáspárt iránt, kifejezésre juttatja tettre- készségét, a párt XIII. kongresszusán elfogadott határozatok valóra váltásáért. Az ünnepien díszített, vörös és nemzetiszínű zászlókkal fellöbogózott, májusfákkal ékesített felvonulási téren úttörőköszöntővel vette kezdetét a fővárosi dolgozók május elsejei seregszemléje. Piros nyakkend ős pajtások százai futottak át a Dózsa György úton, hogy kedves szavakkal, virággal köszöntsék a tribünökön helyet foglaló közéleti személyiségeket: a párt és az állam veztőit, a kormány tagjait, a társadalmi és a tömegszervezetek képviselőit, a munkásmozgalom veteránjait, a termelésben élen járó munkáskollektívák küldötteit, az ünnepire hazánkba érkezett külföldi szakszervezeti delegációkat. Az úttörők egy csapata a központi tribünhöz vitte a virágokat. A dísz- emelvényen ott volt Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, Loson- czi Pál, a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke; Németh Károly, a párt főtitkárhelyettese, Aczél György, Gáspár Sándor, Grósz Károly, Havasi Ferenc, Hámori Csaba, Maróthy László, Óvári Miklós, Sarlós István, Szabó István, a Politikai Bizottság tagjai; Gyenes András, a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke; Berecz János, Horváth István, Pál Lénárd, Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkárai. A köszöntőt követően pontosan tíz órakor kürtszó har- sant, szemvillanás alatt ösz- szerendeződött a nyitó élőkép: hatszáz piros, fehér és zöld zászlót magasba tartó fiataltól övezetien a tér közepén ünnepélyes méltósággal kúszott fel az árboc csúcsára a munkásmozgalom vörös lóbogója. A nyitóképiet követően jókora betűkből alkotott sor érkezett a dísztribün elé a munkásosztály nemzetközi összefogását másfél évszázada hirdető jelmondatot formálva : „Világ proletárjai, egyesüljetek!” Ezután a legendás mondat egyetemesssé- gét, a munkásszolidaritás gondolatát jelképező tömb vált láthatóvá, amelyben több száz ifjú vitte földünk államainak zászlóit. A majá- lisi hangulatot idézte 250 népi táncos, öt májusfa körül táncolnak végig a téren. A következő alakzat felszabadulásunk ünnepét, a szocialista Magyarország 40 esztendejét szimbolizálta. Veteránok, KISZ-esek és úttörők népes csoportja haladt együtt a nemzedékek harmonikus együttélésének, a különböző generációk összefogásának jegyében. Az „Éljen május 9-e, a fasizmus feletti győzelem napja” jelmondat a főváros májusünnepén a béke gondolatával párosult: transzparens mögött 500 fiatal kék zászlóval a kezében vonult el az emelvények előtt. A nemzetiszínű lobogókkal érkező fiatalok, „Éljen az MSZMP” felirattal, Marx, Engels és Lenin portrézászlóival, s vörös lobogók százaival felvonulva a párt és a nép egységét tették szemléletessé. A tömegdemonstráció újabb részének kezdetét a tér egész szélességében húzódó felirat jelezte: „Előre az 1985. évi népgazdasági terv sikeres megvalósításáért”. Mögötte már a dolgozók menete következett, azo- ké, akiknek munkája a biztosíték a jelszóban kifejezett szándék valóra váltására. Befejezésként a térre érkezett 600 narancssárga melegítés középiskolás fiú. Piros, feihér, zöld, kék, sárga és lila zászlókkal mutattak be gyakorlatot; majd ugyanennyi lány karika-, illetve társaik látványos labdagyakorlata aratott sikert. A téren tornázó 1800 fiatalhoz újabb 900 csatlakozott, s együtt alakították ki a záróképet: „élő” vörös csillagot, amely előtt a pártot éltető jelszót formáltak, s eközben felcsendültek az Internacio- nálé hangjai. Nagy Sándor május 1-i beszéde (Folytatás az 1. oldalról.) eredményesebb munka — legyen szó a kormányzat, a társadalmi szervezetek vagy a munkapadok mellett dolgozók munkájáról. Ehhez viszont meg kell óvnunk, ahol pedig szükséges — mert sajnos, ilyen is van —, vissza kel) állítanunk a munka, a munkásember, a jó szakember becsületét! i Kedves Elvtársak! Hogy céljaink, törekvéseink teljesüljenek, szilárd értékrendre és a kisebb-na- gyob'b közösségek erejére van szükség. Arra, hogy az állampolgárok — úgy is, mint dolgozók, úgy is, mint lakók — minél hathatósabban vegyenek részt saját dolgaik, a munkájukat és életkörülményeiket, a sorsukat, végső soron az ország sorsát érintő kérdések eldöntésében. Ezt szolgálják mind eredményesebben a demokrácia munkahelyi, lakóterületi fórumai, a tanácsok önállóságának kiteljesedése és nem utolsósorban a június 8-án esedékes országgyűlési képviselő- és tanácstagi választások. Az ország választásra jogosult polgárainak — most először — valamennyi választókörzetben több jelölt közül kell választaniuk. A Hazafias Népifront választási felhívása jó alapul szolgál ahhoz, hogy hazánk valamennyi állampolgára, dolgozója: fiatal és idős, nő és férfi, párttag és pártonkívüli, hivő és nem hivő cselekvő részt vállaljon annak megvalósításából; hogy olyan tanácstagokat és képviselőket válasszanak, akik e felhívás politikai platformján állva legjobb tudásuk szerint képviselik az irántuk bizalommal lévő emberek kisebb-nagyobb ügyeit — ha kell személyes problémáit is. Nemzeti összefogásra szólít az a program, amelyet a párt kongresszusának határozata és a választási felhívás tartalmaz. Sikeres megvalósítása nemzeti ügyünk és kinek- kinek személyes ügye is kell, hogy legyen. Népünk tehetsége és szorgalma sok nehézségen segített át bennünket eddig is. Helyt tudtunk állni Európia szívében, a történelem forgatagaiban. Élni tudtunk a szabadsággal; a magunk választotta úton járva: a szocialista társadalmat építve, történelmileg rövid idő alatt otthont teremtettünk e hazában. Az, ahogyan most élünk, ahová eljutottunk — minden nehézségünk, gondunk, bajunk mellett is — becsülni való. De nem valamiféle csoda műve és nem is ajándék. Generációk sora dolgozott érte keményen, vállalva minden korszakban nemcsak a szépet, a nehezet is! Nincs okunk és jogunk kételkedni abban, hogy ez ma is így van. Ennek alapja csak egy nyílt, őszinte, a dolgozók tömegeinek érdekeit szem előtt tartó politika lehet, amelyre a társadalom is bizalommal válaszol. E kölcsönös bizalmat — legnagyobb erőforrásunkat — óvnunk, ápolnunk, építenünk kell nap mint nap. Es nem csupán az országos vezető szerveknek. Minden szervezetnek, intézménynek és személynek, amire vagy akire az emberek kisebb vagy nagyobb közösségei sorsúk formálását bízták. Nem engedhető meg, hogy a bizalommal bárki visszaéljen, de az sem, hogy ezzel ne éljen. Emberek tíz. és százezreiben feszül az erő, a cselekvési vágy, az alkotó energia. Ma mindennél fontosabb, hogy ennek az erőnek minél nagyobb tere legyen, hogy ez az erő szocialista céljaink szolgálatában kibontaikozhasBék. Elképzeléseink valóra váltásának legalapvetőbb feltétele, hogy békében, biztonságban éljünk, hogy erőfeszítéseinket a békés építőmunkára összpontosíthassuk. A magyar nép őszinte békevágyához, pártunk és kormányunk ezt kifejező politikájához nem férhet kétség. E sokat szenvedett nép megtanulta becsülni a békét, a nyugalmat és erejéhez mérten mindent megtesz, hogy elkerüljünk egy újabb, minden eddiginél pusztítóbb világégést. Mély meggyőződéssel támogatjuk a Szovjetunió, a Varsói Szerződésben tömörült szocialista országok ibékekezdeményezéseit. És hiszünk abban, hogy a világ józan, békeszerető erői megálljt parancsolnak a fegyverkezési hajszának. A békét, a békés egymás mellett élést, a világ nyugalmát természetesen nemcsak óhajtjuk, de tudjuk: azt óvni, védelmezni is keli. Ezért mindaddig míg szükséges, részt veszünk a Varsói Szerződés keretében folyó tevékenységben, erőnkhöz mérten hozzájárulunk fejlesztéséhez, ennek részeként a Magyar Néphadsereg védelmi erejének növeléséihez. Tisztában vagyunk azzal, hogy országunk biztonságának oltalmazója a szocialista országok, mindenekelőtt a Szovjetunió ereje. Azé a Szovjetunióé, amely 40 évvel ezelőtt is a legnagyobb áldozatokat hozta hazánk szabadságáért, függetlenségéért. Magyarország a jövőben is arra törekszik, hogy erősödjenek azok a szálak, amelyek a világ népeit, országait összekötik. Mi tiszteletben tartunk minden jószándékú törekvést, és azt várjuk, hogy bizalommal legyenek a mi törekvéseink iránt is. Nem akarjuk ráerőltetni senkire az elképzeléseinket, de abban is magunknak tartjuk fenn a döntés jogát, hogy amit a világtól eltanulhatunk, akkor és úgy palántázzuk el, hogy biztosan megeredhessen magyar földben. Magyarország szocialista ország Európa közepén. Szándékai tiszták, erőfeszítései az itt élő emberek javát, közvetve a világ javát is szolgálják. Boldogulni kívánunk a magunk erejéből és nem mások kárára. Ebben fő támaszunk a szocialista országok közössége. A dolgozókat, munkásokat, parasztokat, értelmiségieket, fiatalokat és időseket ezekkel a gondolatokkal hívjuk a holnapi felvonulásra — a fővárosban és az ország más településein. Ünnepeljünk együtt, örüljünk együtt e szép, ígéretes tavaszi napnak. (MTI) Az út vége (1.) „Súlyos Harcok következnek” Köztudomású: a Berlinben körülzárt német csapatok 1945. május 2-án letették a fegyvert. A hitlerista Harmadik Birodalom fővárosát Zsukov és Konyev csapatai foglalják el, az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front katonái. Fővárosuk eleste megpecsételte a többi fronton harcoló német alakulatok sorsát is. A fasiszta Németország képviselői előbb 7-én a nyugati szövetséges csapatok főhadiszállásán, Reims- ben, majd május 8-án helyi idő szerint 22 óra 42 perckor, moszkvai idő szerint pedig május 9-én 0 óra 42 perckor aláírták a feltétel nélküli fegyverletételről szóló okmányt. Ezután néhány óráig még tovább harcoltak Csehszlovákiában a Hitlert követő Dönitz-kormány fegy- verletételi parancsának nem engedelmeskedő alakulatok. De még ezen a napon őket is sikerült kapitulációra kényszeríteni. Hogy hol kezdődik a németek vereségének története? Minden bizonnyal még valahol Moszkva alatt, 1941— 42 szörnyű telén, amikor a város védői az első csapást mérték az addig diadalmas hitlerista haderőkre. A Berlin elleni roham időpontját 1945. március 29-én határozták el a Kremlben. Zsuko- vot, az 1. Belorusz Front parancsnokát Sztálin, a főparancsnok hívatta magához távírón. Zsukov egy idő óta egyben a legfelső parancsnok helyettese is volt. A távmondat közli Zsukovval, hogy vigye magával hazája fővárosába a berlini hadműveletekre vonatkozó tervét. Sztálin ezzel fogadja: — Nyugaton véglegesen összeomlott a német arcvonal, és a németek láthatóan nem tesznek semmit, hogy megállítsák az előrenyomuló szövetséges csapatokat. Közben valamennyi fontos irányban erősitik a velünk szemben álló csoportosításaikat. Itt a térkép, nézze meg a német csapatokra vonatkozó legújabb adatokat. A szovjet katonai felderítés — amely végig kiválóan dolgozott a háborúban, rengeteg véráldozattól kímélte meg a hadsereget — most is meglehetősen pontos adatokat tárt a főparancsnokság elé. A Rajnánál harcoló angol—amerikai csapatokkal szemben a németek mindössze 26 feltöltött hadosztálynak megfelelő harcértékű hadosztályt tartanak. A szövetségeseknek a maguk 80 teljes (ebből 23 harckocsizó) hadosztályukkal döntő a fölényük. A berlini irányba azonban a hitleristák mintegy egymillió embert, 10 ezer löveget és aknavetőt, 1500 harckocsit és rohamlöveget, 3800 repülőt vontak össze. Magában Berlinben 200 ezer főnyi helyőrség helyezkedik el. A szovjet hadászati tervek szerint három front egyesített támadása győzi le a német hadsereget. Az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front két héten belül fel tud készülni a támadásra, de a 2. Belorusz Frontnak (parancsnok: Rokosszovszkij marsall) ezenkívül még két-három hét kell az előkészületekre. Sztálin úgy dönt, hogy a hadműveleteket a két fronttal is meg kell indítani. Egy jelentést ad át betekintésre Zsukovnak. Ebben arról van sző, hogy a nyugatiak különbékéről tárgyalnak a hitleristákkal. A Szovjetunió egy külföldi barátja azt is közli, hogy a próbálkozást elutasították, de mindez nem teszi kizárttá, hogy a hitleristák átengedik a szövetségeseknek Berlint. Sztálin megjegyzi: — Gondolom, Roosevelt nem sérti meg a jaltai egyezményt, de Churcillről mindent el tudok képzelni. A Krím-félszigeten, Jaltában február 4. és 11. között találkozott a „három nagy”, megállapodtak egymással abban, hogy csak a hitleri Németország feltétel nélküli kapitulációjáról lehet szó. Meghatározták Németország megszállási zónáit is. E felosztás szerint Berlint a szovjet csapatoknak kell elfoglalniuk. A szovjet vezetők — mint a háború után kiderült, nem alaptalanul — élnek a gyanúperrel, hosv nyugati szövetségeseik, elsősorban az angolok, szívesen megmásítanák a szavukat. Az a jelentés, amely februárban, csak néhány napSzovjet katonanő Berlin elővárosában — 1800 kilométert tettek meg hareolva a szovjet csapatok pal a jaltai egyezmény után érkezett Svájcból Moszkvába, alaposan elrontotta a szövetségesek közötti viszonyt. Bernben Karl Wolff SS-Obergruppenführer bizonyos különbéke-puhatolózá- sokat folytatott az amerikaiak megbízottjával, Allén Dullesszal. Wolff formailag Kesserling tábornagynak, az olaszországi német haderő főparancsnokának nevében járt el, s csak az ottani német csapatok fegyverletételéről tárgyalt, a valóságban azonban az egész hitlerista vezetés nevében puhatolózott. Mielőtt Svájcba indult volna, a birodalmi kancellária épületében Hitler, Ribben- trop, Himmler, von Hawel külügyi államtitkár, és Fege- lin, Himmler főhadiszállásbeli összekötője jelenlétében fogadta. Wolff nem is eredménytelenül tárgyalt, mert Svájcból visszatérve azt jelenthette Hitlernek, hogy „olyan kompromisszumon alapuló megoldás körvonalai bontakoztak ki, amely lehetetlenné teszi az orosz beavatkozást ... A tárgyalások jelentősége abban rejlik, hogy azok a csapategységek, amelyek a déli fronton nem kerülnek fogságba, képesek lesznek fenntartani a rendet Németországban.” Churchill emlékirataiban némi nosztalgiával emlékezik meg az ügyről, s sajnálja kudarcát, mert amint írja: „A részleges déli kapituláció feltárta ... seregeink előtt annak lehetőségét, hogy a lényegesen csökkenő ellenállás folytán Bécsig, sőt tovább, az Elbáig vagy Berlinig nyomuljanak előre.” (Következik: 2. „Aki elsőként betör”) A Vörös Hadsereg lobogója a Reichstagon
