Tolna Megyei Népújság, 1985. április (35. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-16 / 88. szám

1985. április 16. A "népújság Moziban Menekülés, de hova? Az edzésen. Előtérben Sylvester Stallone ] Nem mondom, hogy csap­nivalóan rossz volt a film, mármint a Menekülés a győ­zelembe című amerikai já­tékfilm, de lévén a közönség igen érzékeny kritikus1, már a kezdéskor gyaníthatta, hogy nemigen lesz része nagy élményben. Szóval nem volt telt ház, sőt, még fél sem. Tény, hogy a film híre el­jutott a mozinézőkig, mert ellenkező esetben jobban csigázta volna az érdeklődést az Oscar-díjas John Huston rendezte alkotás. És nem ki­zárólag az Oscar-díj miatt, hanem magáért a rendező­ért, a korábbi filmjeiért, hi­szen számtalan alkotása kö­zött szerepel a Moulin Rou­ge, a Moby Dick, a fehér bál­na is. A rendező általában a kalandos, mozgalmas té­mákat kedveli, s igencsak kiemelkedő műveket ad né­zőinek. A legutóbb bemuta­tott filmjével kapcsolatban is ragyogó rendezésre, sok izgalomra, kitűnő kivitelezés­re számíthattunk, annál is inkább, mivel a színészként indult John Huston a II. vi­lágháborúban — katonaként — több dokumentumfilmet forgatott. Ezzel el is érkez­tünk a Menekülés a győze­lembe című filmalkotás té­májához, vagyis ahhoz, hogy ebben a filmben a II. világ­háború egy megdöbbentő epi­zódját dolgozták fel. (Igazán csak zárójelben jegyezzük meg. hogy hasonló történe­tet láthattunk már a mozi­vásznon, gondoljunk csak Fábri Zoltán Két félidő a pokolban című filmjére, mely a most látott alkotással még csak össze sem hasonlítható. S ha mégis azt tennénk, győztesként kétségkívül Fáb­ri kerülne ki a „versenyből”.) Röviden a tartalom: a ha­difogolytábor lakói hosszas előkészítés és mindenféle bo­nyodalmak után barátságos futballmérkőzést vívnak a Wehrmacht válogatottjával Párizsban. A foglyok csapata a szökés reményében vállal­ja a mérkőzést, az ellenfél pedig biztos győzelemre „menve”, félretolva a tisz­tesség elemi követelményeit, eleve pártos bírót szerződtet. A sportszerűtlen ellenfél vé­gül is térdre kényszerül, me­lyet a döntetlen jelent. Noha filmileg a téma igen hálás, a szereplőgárda remek — Sylvester Stallone a fősze­replő — és több világhírű labdarúgó is hozzájárulhatott volna az osztatlan sikerhez Pelé, Bobby Moore, Osvaldo Ardiles, Kazimierz Deyna, Russel Osman... — a zene, az operatőr munkája is jó, mégis csak egy halvány pro­dukció keletkezett. Gyaní­tom, hogy egyik ok az lehe­tett, hogy a sok kiváló alko­tó „kitriblizte” egymást, s egyszerűen nem jutott csúcs­pontra egyetlen izgalmasnak ígérkező rész sem, mert a csúcsnál vagy egy zenei ef­fektus, vagy az operatőr bril- lírozása lohasztotta le a fe­szültséget. Ügy tűnt, mintha az egyéni babérokra törek­vő alkotók kezéből „elmene­kült” volna a témái, s itt-ott kidolgozatlanul haladt volna tova, ki tudja, hova? V. Horváth Mária Pódium József Attila - Madaras József Hitvallás, tanúságtétel, tü­kör a költészet. Évente áp­rilis 11-én — ha máskor nem is — mindig elhangzik, hogy aki nem olvas verseket az valamivel szegényebb. Madaras József színművész is ezt hiteti el közönségével. Ha bevalljuk, hogy nem is­merjük eléggé sem József Attilát, sem Madaras Józse­fet, akkor talán igényünk támad a közelükbe férkőzni. Űj arcukkal találkoztunk a szekszárdi Babits Mihály Megyei Művelődési Központ­ban rendezett költészet na­pi délutánon, esten — lévén két előadás. Voltak olyan pillanatok, amikor nem tud­tuk a színész vall-e önma­gáról, vagy a költő jelent meg és szól hozzánk a hazá­ról, a mamáról, az ember­ségről, a fájdalmas szerelem­ről, a véges életről egyene­sen, kitárulkozva, könnyes indulattal. A színészi mes­terséget — elismerem — ma­gas szinten művelő Madaras József kellék és díszlet nél­kül élte az adott teret. Így a márványpillérek egyszer csillámló szikla, máskor vá­rosperemi siratófalként vet­tek részt a játékában. A két előadás igazolta most is, hogy a közönség — ha kisszámú is — alkotó ré­szese a színháznak. Az értő, a titkot hordó csönd emel­heti a színészi játékot, így avatva ünnepibbé egy hét­köznap születésnapi megem­lékezését. decs!— Á szekszárdi pedagógus­kórus hangversenye Könyv Balázs Anna: Lányok az éjszakában Ünnepi sugárzás vette kö­rül a szekszárdi pedagógus­kórus művészetek házabeli hangversenyét április 4-én, s az esemény emelkedettsé­ge akkor is igaz, ha a kö­zönség soraiban viszonylag kevesebben ültek is. (Talán a délelőtti „matiné-koncert” szokatlan megyeszékhelyün­kön? ... Jegyezzük meg: Bu­dapesten, Pécsett, más nagy­városokban rendszeresek és jól beváltak ezek a hangver­senyek.) Jacobus Gallus, majd Jos- quin des Pres alkotásaival indította műsorát az énekkar, ezt követően egy csokornyi, remekbe szabott madrigált hallottunk: Boldog aki éne­kel, Drága perc, Zsoldos sze­renád, Csókos ének, Piaci pletyka, Kicsi nimfa... cí­mekkel, szerzőik: Pitoni, Dowlandi Hasslen, Gastoldi, Lassus ... mindmegannyi ígéretes, megbízható mester évszázadok időállóságával fémjelzett neve. A legoldottabbnak, techni­kailag is a leginkább hozzá­illő módon megoldott da­rabnak a Pásztorkórust érez­tük (Schubert: Rosamunda című kísérőzenéjéből; zongo­rán Lányi Péter működött közre); a dolog egyszersmind azt is magyarázza, hogy mi­ért éppen e mű élményere­jét találtuk a legátütőbbnek az előadott többi darab kö­rében. Tekinthetjük személyes el­kötelezettségnek, de mintegy hitvallásként is felfogható, hogy a műsort Bárdos, illet­ve Kodály-alkotások zárták (köztük: Elmúlt a tél... Szé­les a Dunai, népdalfeldolgo­zás-csokor). Thész László igazgató-karnagy-szerző ki­választása, műsorösszeállítása ezúttal is biztos, pontos íz­lésről vallott; a megszólalta­tott műveknek a mintegy negyven kórustag általi in­terpretációja pedig arról ta­núskodott, hogy értő kezek­ben van a szakmai irányí­tás. — dob — A népszerű írónő, Balázs Anna új regényében a pros­tituált lányok és pártfogóik világába kalauzolja az olva­sót. A két főhős, Gizi és Dé­nes fordulatos története, élet­módja s életének társadalmi háttere sajnos napjainkban -is időszerű problémákra vi­lágít rá. A vidékről fővárosba ke­rült Gizi életútját követve az írónő megeleveníti mindazo­kat a mellékesnek, apróság­nak tűnő mozzanatokat, me­lyeknek szinte törvényszerű láncolata vezet a Rákóczi tér­től a sokcsillagos szállodá­kig, a könnyűnek mondott életből a börtönrácsok mögé. Gizi fiúja is jellegzetes kény­szerpályán mozog: a munka nélkül szerzett jövedelemért is nagy árat kell fizetni, a lányok kitartottja csakhamar bűnözővé és börtönlakóvá válik. Gizi is, Dénes is jobb életre törekedett, ám az eh­hez vezető utat rosszul vá­lasztották — a jó szándék kevésnek bizonyult. Balázs Anna regénye va­lóságos elemekből épül fel, a történet, a környezet, az emberi kapcsolatok rendsze­re jegyzőkönyvekben, ítéle­tekben, rendőrtisztek tapasz­talataiban megtalálható. Jól­lehet nem dokumentumre­gényt írt, maga a cselek­mény, de főleg a cselekmény mozgatórugói valóságos té­nyekből nyertek irodalmi for­mát. A két főhős körül meg­jelenő személyek a deviáns életutak újabb és újabb vál­tozataival ismertetnek meg, általánosítható egyedi esetek összképéből épül fel a re­gény, mely az írónő szándé­ka szerint részben tényfel­táró szerepet tölt be, részben figyelemkeltő és figyelmezte­tő szándékú. Balázs Anna erősen hisz az írott szó ere­jében, írásaival nem csupán szórakoztatni akar, hanem szórakoztató, olvasmányos formában hatni is kíván ol­vasóira. Rádió Jubileum wattok nélkül Nem is volt olyan rég, amikor mi, a mai középkorosz­tály tagjai egy-egy rádióadás előtt vigyázzban ültünk és kapcsolgattuk rádiónkat, mert 1965-ben már nálunk is lehetett azt hallani, amit a Radio Luxemburg sugárzott. A régi orsós Teslák a világtörténelemben nem pörögtek annyiszor, mint hazánkban ezéken a napokon, amikor mi a KOMJÁTHY-ból vettük föl az éppen hozzánk megér­kezett rock-pop slágereket. Igen. Komjáthy György szerkesztő neve egybeforrott Magyarországon a rockkal. Mert ő már akkor is közép­korúnak számított, amikor a roppant népszerű Csak fia­taloknak! című sorozatát elkezdte sugározni a rádió. A rookvilágtól elszigetelve Komjáthytól tudtuk követni a rockzene nagymestereinek és számtalan kóklerének tün­döklését és bukását. Akkortájt ilyen, mint lemezbutik, külföldi lemezek ál­lami árusítása elképzelhetetlen volt, ám már születendő­ben voltak a rock-klubok. Komjáthy által lettek hango­sak a tűrve-tiltott zenék fellegvárai, a középiskolás-, egyetemista- és művelődési háZbeli klubok. Magunk közt szólva, ő volt a Hegy, aki élmehetett Mohamedhez. Az ő általa sugárzott dalokkal — a Lep Zeppelinnel, a Cream- mel, a Yes-szel — mentünk barátainkhoz, hogy „hallot­tad a Komjáthytól”? Ez volt a hír... Az elmúlt hét keddjén jubiláltunk. Visszafogottan mondta el, a mindig szerény, önmagát örökkön háttérben tartó Komjáthy György, hogy húszéves jubileumát ün­nepli ez a műsor. Végighallgattuk az évfordulós adásra elkészített össze­állítást, és az ős-Teslák helyett most Akaik, Hitaohik, Sonyk, Marantzok pörögték a lakásokban. BRG-kazetták helyett meg mindenféle metálök. Az utóbbi, mármint híradástechnikai életünk fetjlődése nem tartozik Komjáthy György hatáskörébe. Ö, a ma öt­venéves férfi csak a zenét szereti. Továbbá ő volt az, akinek lehetősége volt, hogy velünk, a mai harmincasok- kal-negyvenesekkel megszerettesse ezt a zenét. Hogy mi­lyen sikerrel tette? Erre válasz a Csak fiataloknak! pél­dátlan hallgatottsága. Magam is pörgettem deckemet és hallgattam a rock­világ legújabb híreit. Mert, kitől mástól tudjam meg, hogy melyik csapat kit rúgott ki, milyen formáció kezdi újra működését, ha éppen nem tőle. Az előbb azt írtam, csendes volt ez a jubileum. Talán sehová föl sem vésik, talán sokan meg sem jegyzik. De mi, akik kereken húsz éve vagyunk türelmetlen hallga­tói, tudjuk, hogy e szerény szerkesztő sokat adott ne­künk. szűcs Tévénapló József Attila ürügyén Most lenne nyolcvanéves, tisztes aggastyánként akár közöttünk is lehetne: Tersánszky, Kassák, Illyés meg­érte ezt a tisztes kort, amikor József Attila már évti­zedek óta halott volt. Pontosabban halhatatlan. Kevés életmű vált szinte egyik napról a másikra klasszikus­sá, mint az övé, születésének évfordulója pedig az iro­dalom ünnepe minden esztendőben. Minden esztendő­ben rendre meg is ünnepeljük, alig van olyan zuga az országnak, ahol ne emlékeznének rá, fölmondjuk ver­seit, ahogy ő képzelte, s valóban családtagként érez­zük magunk között. A megemlékezés a televízióban sem maradt el, töb­ben elmondták, köztük Juhász Ferenc, Fodor András, hogy mit jelent számukra József Attila, hogyan talál­tak rá, miként építette világukat. Szép műsor volt, tömörségében is méltó a költőhöz. Közben mégis a néhány perccel előbbi híradórészletre kellett gondol­nunk, melyben, immár az ünnep pátoszától függetle- nül, arra kerestek választ a riporterek, hogy a valóság­ban mit jelent Jószef Attila? A megkérdezettek a közeljövő értelmiségét jelentik, a háttérben az egyetem épülete is látható volt, hogy a környezet is hiteles legyen. Az eredmény lehangoló. Ezeknek a húsz év körüli fiataloknak az életében József Attila nem játszik szerepet. Ha szerelmesek, nem verssor-töredékeket mondanak kedvesüknek, az élet ünnepi pillanataiban sem jut eszükbe egy idézet. Még csak azt se mondanám, hogy milyen felnőtt lesz belőlük, bár a kérdés indokolt, mert lehet-e teljes ér­tékű ember, aki közömbös nemzeti kincseinkkel szem­ben, inkább arra gondolok, mit veszítenek közö­nyükkel, mennyi meghitt örömöt hagynak ki az életük­ből. Evekkel ezelőtt az egy vagy több kultúra eseten­ként mesterkélt vitájának voltunk tanúi, most tudós elmék kutatják oktatásügyünk sajnos meglévő fogya­tékosságait. Tennivaló van, a József Attila emlékmű­sor előtti villáminterjúk sorozata nyomatékosan figyel­meztetett erre. Lukács György jelenléte Száz éve született, s talán soha nem volt jelenléte olyan érzékelhető, mint most, az évfordulón. A tévé szerencsés ötlettel vasárnap esténként — de miért oly későn? — sorozatban mutatja be a vele készített in­terjúkat, s joggal érezzük úgy, mintha szobánkban ül­ne, s így hallgathatnánk bölcs szavait életéről, szellemi kalandjairól. Kezében a füstölgő, legendás szivar, ahogy mondják, utolsó éveiben is naponta húszat szí­vott el, ő pedig derűsen, elnyűhetetlen fisseséggel be­szél. Mi volt a titka? Ezt kérdezte Illyés Gyula is tőle, mikor francia vendégeivel, Charaire-ékkel járt nála.” Minden kérdésre fejezetnyi a mondanivalója, frissen, könnyedén, nem akadva meg sem a gondolatfűzésben. sem a francia nyelvben” — mondja Illyés, majd Lu­kács György szavait idézi, válaszként a kérdésre, előbb franciául, majd magyarul is: „Az tart meg, hogy nincs benső életem. Mindennel foglalkozom, csak a tel­kemmel nem foglalkozom soha." És Illyés sietve hoz­záteszi: „Amulva és irigyelve fürkészem, hogyan ta­nulhatnám el a módszerét: az életmódját." Pedig közös volt a titkuk: a tevékeny élet. Az évek elszánhattak, aminek a test is kárát látta, de a szellem mindig diadalmaskodott a napok rontó hatalma felett. Filozófiájának valamennyi kapuja nem nyílik meg egykönnyen mindenki előtt, de a munka felelősségteli örömét mindenki megtanulhatja tőle. Legalább ezt kel­lene ellesnünk a századik évfordulón. CSÁNY1 LÁSZLÓ Szülőföld és munkahely A Vas megye keleti peremén fekvő falucska nevét legtöbben nem is hallottuk még. A vidék sokarcúságát, a föld termékenységét, éltető vizeit bemutató kezdő képsorok után érkezünk Kemenesmagasiba. A képze­letbeli utazásban dr. Györffy Béla neves mezőgazda- sági kutató kalauzol szülőföldjén. A múltra a történész bátty tekint vissza, s rövid visszapillantásból szinte is­merősnek érezzük a már honfoglaláskor is lakott te­rület későbbi évszázadok után rebellis, kuruc szelle­mű lakóit. Kiváló személyiségek kötődnek a vidékhez, mely Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor otthona volt. Századunkban Németh László, Móricz Zsigmond for­dultak meg itt, s Györffyék otthonában bújt meg a német megszállás alatt Darvas József. „Emberek erde­je védett” — így emlékezett később, s ez mindennél jobban jellemzi a kemenesmagasiakat. A mába is be­pillanthattunk: az elvándorlás megszűnt, iparosodik a község, kerekedett ki a kép a kisközösség egykori és jelenlegi vezetőinek szavaiból. Innen került hát el dr. Györffy Béla, itt szívta ma­gába a föld. a növények szeretetét, a tudásvágyat, s ma a MTA mezőgazdasági kutatóintézetében dolgo­zik. A riportfilm második fele új hazájába vezet, mun­kahelyével ismertet meg bennünket. A generáció- és korszakváltást megérő növénykutatásban, a hogyan tovább útkeresésben önmagát adó kutató életelve vala­mennyiünkhöz szól: „Mindeneket megpróbáljatok és a jót megtartsátok.” — hangzik a bibliai idézet. A szom­bat délutáni műsor tehát szólt azokhoz, akik ismerik ezt a vidéket, azokhoz, akik nem, azokhoz, akik a tu­dományok fejlődése iránt érdeklődnek, s azokhoz, akik arra a kérdésre keresnek választ: hogyan lehet a szülőföldhöz kötődni és ezt megőrizve másutt gyöke­ret verni. Wiedermann Károly rendezésében, Neumann László megragadó felvetételeivel nem csalódtunk az egyórás műsorban. T. Zs.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom