Tolna Megyei Népújság, 1985. április (35. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-04 / 79. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Mjz ' AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA f __ / X XXV. évfolyam. 79. szám. ARA: 2,20 Ft 1985. április 4., csütörtök. Mai számunkból IGAZOLVÁNY A KÉPERNYŐN (4. old.) EMBERBŐL EMBER (6. old.) AZ ŰJ DEMOKRATIKUS EMLÉKEK — KULTÜRA ALAPVONÁSAI EMLÉKEZÉS (10. old.) (5. old.) Múltunk értőiként supán a véletlen okolható azért, C hogy Magyarország sorsfordító eseményeinek évfordulói oly közel esnek egymáshoz. Hiszen koránt- sem törvényszerű, hogy a tavasz, a természet^ megújulása egyúttal a forradalmi változásnak, a társadalom újjászületésének jelképe is lehet. Nálunk így adódott. A forradalmi fordulat mozgatója nincs kapcsolatban az évszakváltással. Március 15., március 21. és április 4. oly gyorsan követik egymást, hogy szinte egy- gyé olvadhat az emlékezés. Többnyire nem is mulasztjuk el kifejteni, hogy a márciusi ifjak örökségét vitték tovább a Tanácsköztársaság vöröskatonái, s hogy a felszabadulás uitán valósulhatott meg mindaz, amit forradalmár elődeink megálmodtak. A megállapítás természetesen csak részben igaz. Más kor, más indítékok, más körülmények — a történelem nem ismétli meg önmagát. A szabadságharc és a polgári forradalom esztendeje 1848. a proletárállam, a munkáshatalom mindösz- sze 133 napos valósága 1919. és 1945. április negyedikén a fasizmus rémuralma alól szabadultunk föl, a romba dőlt ország újjáépítésének, a régi rend fölszámolásának, a demokratikus, majd a szocialista átalakulásnak hatalmas feladataival szembesülve. Mégis, annyiban jogos az örökséget, a folytatást emlegetni, hogy mindhárom dátum a leghaladóbb eszmék képviselőire, hőseire emlékeztet. Az emlékezés velejárója, hogy fölidézzük múltunkat, történelmünket. A múltidézés pedig figyelmeztet: vajon mennyire van jelen gondolkodásunkban a történelem. Közhellyé koptattuk az igazságot, mely szerint a múlt ismerete nélkül nem érthető igazán a jelen, nem érzékelhető az a folyamat, amelyben valóságunk létrejött, amely céljainkat reálissá teszi. Az aggodalommal teli jelzések nem új keletűek. Lassan könyvtárnyi irodalom állítható össze a történelmi ismeretek hiányát fölpanaszoló cikkekből. Fölmérésekre hivatkozhatunk, amelyek azt bizonyítják, hogy a történelemoktatás valahol hi- bádzik. Tíz-húsz évvel ezelőtt is a fiatalok tájékozatlanságát ostorozták a szerzők. Figyelmeztettek, hogy az akkori tizen-hu- szonévesek már beleszülettek a szocialista társadalomba, nincsenek tapasztalataik a felszabadulás előtti Magyarországról, gyerekként élték át az újjáépítést, az ötvenes éveket. A tapasztalatot pótolni kellene a kor árnyalt bemutatásával; egyáltalán a történelem iránti érdeklődést kellene fölkelteni és kielégíteni. Sürgették a történészeket, a társadalomtudósokat, hogy töltsék ki az űrt. A fölszólítás megértésre talált. Tegyük mindjárt hozzá: a történelemtudomány minden bizonnyal a sürgetés nélkül is tette volna a dolgát, feltehetőleg arra is vállalkozott volna, hogy eredményeit a szélesebb nyilvánosság elé tárja. Nyilván a közérdeklődés serkentette az irodalmat, a film- és színházművészetet is a közelmúlt megjelenítésére. A kérdés az: milyen hatással, miilyen fogadtatással. Jutottunk-e és mennyivel előbbre? Megjegyzendő, hogy nem egészen igazságos csak a fiatalok történelmi ismereteit számon kérnünk. A mai negyvenesek- ötvenesek például reálisan látják-e az elmúlt negyven év fejlődését, összefüggéseit? Elegendő-ei, ha közvetlen tapasztalataikra hagyatkoznak? Kinek-kinek pályájától, körülményeitől függ, hogy mi határozza meg emlékezetét. Elegendő utalnunk a személyi kultusszal foglalkozó műalkotások visszhangjára. A művészet sűrít, kiemel, esetenként groteszk szemlélettel közelít egy-egy időszakhoz. Amit bemutat, az is megtörtént, de történt ugyanakkor más is. A teljes képet aligha foglalhatja magába egyetlen film, egyetlen regény, a teljességhez a valóság valamennyi részlete szükséges. A szubjektív élményeknek és az objektív folyamatoknak összevetése, megértése. Magyarán: az idősebbek sem nélkülözhetik az értékelő, eligazító elemzéseket. Már csak azért sem, mert a fiatalabbak gondolkodásának. történelem- szemléletének alakítója az elődök véleménye is. Még pontosabban: ha sikerül fölkelteni a fiatalokban az érdeklődést a múlt iránt, akkor nemcsak a dokumentumok, az események történészi megítélésére lesznek kíváncsiak, hanem arra is, hogy milyen magatartással, milyen erköl- csiséggel lehetett átélni az elmúlt évtizedeket. Kinek mi volt a része, miként -cselekedett. A történelem ugyanis csak részben tananyag. Másrészt viszont az egymást követő nemzedékek leckéje, mindenkor az elődök felelőssége, hogy tovább adják ismereteiket), személyes példájukkal mutassák be, hogyan lehet és kell az egyénnek megoldania feladatát, milyen meggyőződéssel, erőfeszítéssel és így tovább. Pártunk XIII. kongresszusára készülve széles körben megvitatták a Központi Bizottság kongresszusi irányelveit. A dokumentum a jelenről szól, valamint a következő öt év feladatait körvonalazza. És nincs olyan fejezete, amely ne kapcsolódna a múlthoz. Idézzük bevezetőjének egyik megállapítását: j,A felszabadulás óta korszakos jelentőségű eredmények születtek: a népi hatalom kiépítése, megvédése és megszilárdítása; a termelőeszközök köztulajdonba vétele; a tervgazdálkodás megvalósítása, az ipar nagyarányú fejlődése, a mezőgazdaság szocialista átszervezése; a teljes foglalkoztatottság; a népgazdaság irányításának korszerűsítése; a szocialista demokrácia kibontakozása, a nemzeti egység megteremtése; az állampolgárok általános, politikai és szakmai műveltségének növekedése; az életszínvonal emelkedése, a szociális ellátottság széles körű kiterjedése, az emberek életmódjának alapvető átalakulása. A párt és a nép közös erőfeszítésével leküzdöttük a súlyos társadalmi elmaradottságot, hazánk a társadalmi haladás élvonalába került.” Ez a kiindulási pontunk, innen folytathatjuk utunkat. A dokumentum természetéből fakad tömörsége, éppen csak megnevezi a változásokat. Értjük, érthetjük-e a megállapításokat az előzmények ismerete nélkül? Bármelyik fogalmat is ragadjuk ki, a népi hatalom kiépítését például. Mi volt előttet mi jellemezte a Honthy- rendszert, s hová vezetnek vissza gyökerei? Miként és miért lépett szövetségre a fasiszta Németországgal a magyar uralkodó osztály, milyen érdekeket képviselt? Honnan indult az ipar, a mezőgazdaság a felszabadulás után? Mit takar az a kifejezés, hogy nagyarányú fejlőlés? Támpontok híján lehet-e értelmezni mai gazdasági, társadalmi viszonyainkat? Nyilván nem. Hogyan alakult ki a nemzeti egység, milyen ellentmondásokat, feszültségeket kellett föloldani hozzá? Ha végiggondoljuk ezeket a mai állapotunkat vizsgáló kérdéseket! aligha kell bizonygatni, hogy a múlt nem hagyható ki a válaszokból. Részben azért sem, mert eredményeink, fejlődésünk reális megítéléséhez szükséges tudnunk, mit haladtunk meg, s milyen mértékben, részben pedig a tapasztalatok, a tanulságok a mai megoldásokat is motiválják. múlt nem mellékesen megtanít arra is, hogy mire képes az egyén, a közösség, hogy milyen a teherbíró- 1 ~ képességünk. Ha úgy tetszik biztatást meríthetünk belőle. A célok soha nem voltak azonosak a valós eredményekkel, a távlati elképzelések a jelen realitásával. Megintcsak a fiatalabb nemzedék hajlamos — élettapasztalat híján — valamiféle illuzórikus szocializmuskép számonkérésére. Azért is, mert fejlődésünk rövid szakaszát élte meg, kevéssé ismeri az értékeinket megteremtő erőfeszítéseket^ azért is, mert valamennyien természetesnek tartjuk a haladást. Mindannyian jobban szeretnénk élni, és mindannyian türelmetlenek vagyunk, ha gondjaink a reméltnél lassabban oldódnak meg. Az egészséges türelmetlenségnek és a józan belátásnak együttesen kell hatnia céljaink megfogalmazásakor. Elképzelhető a történelmi összefüggések ismerete nélkül? Bizonyosan nem. Gyakorta hivatkozunk rá, hogy mi mindent kaptunk örökségül. Jót is, rosszat is. Az a jövő melyet elképzelünk, szépnek álmodunk;, utódaink számára a jelen lesz. Számön kérni úgy tudják majd tőlünk, ahogy mi tudjuk elődeinktől. M. D. Dísziinnepség az Operaházban Hazánk felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és a Magyar— Szovjet Baráti Társaság Országos Elnöksége szerdán díszünnepséget rendezett a Magyar Állami Operaházban. A jubileumi ünnepség elnökségében foglalt helyet Kádár János, az MSZMP főtitkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Németh Károly, a párt főtitkárhelyettese, Aczél György, Gáspár Sándor, Grósz Károly, Havasi Ferenc, Hámori Csaba, Maróthy László, óvári Miklós, Sarlós István, Szabó István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai; Gyenes András, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke; Berecz János, Horváth István, Pál Lénárd, Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság titkárai; Czinege Lajos a Minisztertanács elnökhelyettese. A díszelnökség tagja volt a Központi Bizottság, és a kormány több tagja, a társadalmi és tömegszervezetek számos vezetője, a munkásmozgalom több régi harcosa, az évforduló alkalmából kitüntetettek egy csoportja. Ott voltak a felszabadulási ünnepségekre hazánkba érkezett szovjet, bolgár, csehszlovák, jugoszláv, lengyel, NDK- beli és román küldöttség vezetői és tagjai, valamint az ideiglenesen hazánkban tartózkodó szovjet Déli hadseregcsoport parancsnokságának képviselői. A magyar és a szovjet himnusz elhangzását követően Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke nyitotta meg az ünnepséget. Losonczi Pál beszéde Tisztelt Ünneplő Közönség! Kedves Elvtársak, kedves Barátaink! Legnagyobb nemzeti ünnepünk előestéjén fokozott jelentőséget nyernek számunkra történelmünk sorsfordulói. 1945. április negyediké megtestesítője a magyar nép évezredes függetlenségi törekvéseinek, szabadságvágyának. Annak a nemzeti akaratnak, amely eddig győzedelmeskedni nem tudott. A nap, amelyre ma emlékezünk, eggyé ötvözi a magyar nép évezredes igyekezetét a boldogulásra. felemelkedésre, demokráciára. Hazánkat 1945. április 4- én a Szovjetunió hadserege szabadította fel. A fasizmusra mért megsemmisítő vereség, a felszabadulás lendítette ki országunkat a történelmi mélypontról, ahová az ellenforradalmi rendszer nemzetvesztő politikája taszította — mondotta az Elnöki Tanács elnöke, majd a többi közt hangsúlyozta: Az uralkodó osztályok bűneiért nem tehető felelőssé a nép. Hogy a magyar nép valójában mit akart, azt megmutatta 1918—19-ben, amikor saját elhatározásából, a maga erejével, külső fenyegetések közepette vívta meg forradalmát. A Magyar Tanácsköztársaságot külső erő, a nemzetközi imperializmus fegyveres beavatkozása verte le. A külső erőszak segítségével hatalomra került horthysta ellenforradalmi rendszer megsemmisítette a Tanácsköztársaság vívmányait, negyed századon át kíméletlenül eltiport minden haladó törekvést. Népünknek az elmúlt 40 esztendő alatt megtett útja azt bizonyítja, hogy a fel- szabadulás olyan történelmi sorsforduló, amely megnyitotta az utat a magyar társadalom demokratikus átalakítása előtt. 1944—45-ben népünk válaszút elé érkezett. (Folytatás a 3. oldalon.) Folytatódtak a felszabadulási ünnepségek megyénkben Csapatzászló-avatás a bonyhádi munkásőregységnél Felszabadulásunk 40. évfordulóját szép eseménnyel, új csapatzászló-avatással ünnepelte a bonyhádi Alpári Gyula munkásőregység. Impozáns látványt nyújtott az ünnepi egyenruhában, a városi, tanács elé zárt rendben felvonuló egység, élén a régi, 1957-ben kapott csapat- zászlóval. Fél egykor hagzott el a felhívójel, érkezett az elöljáró, Fehér Béla, az országos parancsnok helyettese és fogadta az egységparancsnok jelentését. — Parancsnok elvtárs, Donáth Dénes, a bonyhádi Alpári Gyula munkásőregység parancsnoka jelentem, az egység személyi állománya a csapatzászló-avató ünnepségre felsorakozott. Az elöljáró ellépett az egység előtt, majd felhangzott a Himnusz. Utána a díszelnökségben helyet foglaló Fehér Bélát, Váradi Lászlót, a megyei pártbizottság titkárát, Tatár Lajos megyei (Folytatás a 3. oldalon) i i i .1 . Tamás Adám ünnepi beszéde
