Tolna Megyei Népújság, 1985. április (35. évfolyam, 76-100. szám)

1985-04-01 / 76. szám

1985. április 1. Képújság 3 Baloldali ifik baráti találkozója „Innen indultunk, Tolna megye része az életünknek” Meghitt esemény színhelye volt szombaton a szekszárdi úttörők háza. A baloldali if­júsági mozgalom negyven évvel ezelőtti szekszárdi ala­pító tagjai — egykori mező- gazdasági és gyári munká­sok, tanoncök, tanulók, pla­kátragasztók, népnevelők, mai egyetemi tanárok, gyári munkások, újságírók, gépko­csivezetők, jogászok, vállala­ti igazgatók, nyugállomány­ba vonult pártmunkások, és még sorolhatnánk — baráti találkozóra gyűltek össze. A KIMSZ, a MADISZ, a NISZ, a SZIM, a NÉKOSZ, az EPOSZ, a SZÍT, a Diák- szövetség, a DISZ és a KISZ egykori aktivistái és vezetői közül százan jöttek el, hogy ismét találkozzanak egymás­sal, felelevenítsék a szocia­lista rendszert építő párt­munka megannyi felejthe­tetlen történését, és a régi kommunista — baloldali — közösség tagjai együtt tiszte­legjenek hazánk felszabadu­lásának negyvenedik évfor­dulója előtt. A szekszárdi úttörőházban a találkozóra egybegyűltek utódai, a megyei és a szek­szárdi KISZ-szervek aktivis­tái és vezetői fogadták és köszöntötték elődeiket. Nem­csak a tudósító, hanem ők ti­zenöten is tanúi voltak azok­nak a felejthetetlen pillana­toknak, perceknek, amikor évtizedek múltán most talál­kozott egyik harcostárs a másikkal, szófián, vaskos hátbaveregetésekkel és ölelé­sekkel. Röviddel délelőtt tíz óra után, Scherer Sándor, a szer­vező bizottság vezetője kö­szöntötte harcostársait, vala­mint a baráti találkozón megjelent Péti Imrét, az MSZMP Tolna megyei Bi­zottságának titkárát, Kiss Magdolnát, a KISZ Tolna megyei Bizottságának első titkárát, Varjas Jánost, az MSZMP szekszárdi Városi Bizottságának titkárát és Szekszárd város tanácselnö­két, Kovács Jánost. Scherer Sándor köszöntő­emlékező szavai után Péti Imre, a megyei pártbizottság nevében köszöntötte a talál­kozó résztvevőit. — Mi, az utódok, tisztelet­tel köszöntjük önöket — mondta Péti Imre —, akik tevékeny részesei voltak a felszabadulást követő ország­építő munkának. E találkozó is része annak az emlékezés­sorozatnak, amelyet hazánk felszabadulásának tiszteleté­re tartanak. Láthatják, hogy Babits városa már a múlté. Még a hatvanas években is csak a vörös boráról volt hí­res ez a város, ma pedig az eddig sohase látott fejlődé­séről. Ezt követően Péti Imre elmondta, hogy történelem- szemléletünket és az ifjú korosztály történelemismere­tét jól segítik az ilyen talál­kozók, mert azok a régi, sok harcot megélt mozgalmi em­berék adják át tapasztala­taikat az utódoknak, akik mindennap részesei voltak az országépítő munkának. — A mai korosztály meg­becsüli az önök munkáját — fejezte be a párt megyei tit­kára. — Érdemes volt azt a vörös zászlót magasra emel­ni, ami ma is magasan leng. Péti Imre köszöntője után Kovács János szekszárdi ta­nácselnök adott részletes tá­jékoztatást a megyeszékhely életében bekövetkezett fej­lődésről. Ezt követően Scherer Sán­dor kérésére a baráti talál­kozó résztvevői emelkedtek szólásra. Bányai Ferenc megköszön­te a szervező bizottságnak, hogy a pártszervek lehetősé­get teremtettek arra, hogy most az itt ülők találkozza­nak, majd saját emlékeiről beszélt. Baktai György, aki tizen­öt éves korában vette át párttagsági könyvét, elmond­ta, hogy azt az indíttatást, amit ők Szekszárdon kaptak, soha sem lehet elfeledni. — Én most is köszönöm Scherer Sándornak és Lete- nyei Gyurkának — mondta Gallusz József —, hogy 1948- ban olyan gyorsan befogad­tak. Tudjátok, hogy voltam DISZ-titkár, pártmunkás, majd komlói első titkár. Németh Imréné — ma már nyugdíjas —, aki tizennégy éves korában vette át párt­tagsági könyvét, a most kö­zelgő választással kapcsolat­ban osztotta meg társaival egyik 1945-ös élményét. — Akkor, 1945 őszén — mondta — a Magyar Kom­munista Párt berettyóújfalui pártiskoláján voltam. A fia­talok már nem tudják, hogy milyen volt akkor egy párt- iskola. Hát nem ilyen, mint most, az biztos! Hárman fe­küdtünk egy sodronyos ágy­ban, és, hogy melegedjünk, úgy összebújtunk, mint a szegény ember malaca. Elju­tott hozzánk is a hír, hogy Csepelen győztek a választá­sokon a kommunisták. Erre mi kivonultunk az utcára, és örömünkben kiáltottunk: „Vörös Csepel, vezesd a har­cot ...” Egyszer csak jöttek velünk szemben — sokkal többen — a kisgazdapártiak, és nagyon-nagyon megvertek bennünket... A baráti találkozón a múltjukról valló egykori ifik az emlékezéseket követően először a Felszabadulás téri szovjet, majd a Tanácsköz­társaság hőseinek emlékmű­vét koszorúzták meg. A ko­szorúkat az idős korosztály nevében Scherer Sándor, míg az utódok képviseletében Knopf Attila, a KISZ szek­szárdi Városi Bizottságának első titkára helyezte el. A szombati nap délután­ján két Ikarus busszal vá­rosnézésre indultak a „bal­oldali ifik”, hogy Kovács Já­nos tanácselnök és dr. Fe- rincz János tanácselnök-he­lyettes kalauzolásával meg-r ismerkedjenek annak a vá­rosnak a fejlődésével, ame­lyért ők egykor annyit tet­tek. SZŰCS LÁSZLÓ JÄNOS A találkozón jelen voltak a mai KISZ-esek is Péti Imre köszönti az esemény résztvevőit Koszorúzás és emlékezés a Felszabadulás téren nrrhm hírre Az év 13. hetén rendhagyóan, nem a szo­kott hasábokon „megszólalni” néhány ifjú pályatársam szerint ném szerencsés dolog. Babonásak lennének? Dehogy! Arra gon­dolnak, hogy az ország belpolitikai éle­tének 1985. évi első nagy eseménye az MSZMP XIII. kongresszusa foglalta el na­pi lapszámainkban a fő helyet, s így ke­vés olyan helyi eseményről írtunk, mely kétséget kizáróan március utolsó hetéhez fűződik. Kevés? Ami igaz, az igaz, a kom­mentátornak nem kell megküzdenie a bő­ség zavarával. De azért van mit mondania a hétről, mert amíg a kongresszus ta­nácskozott a szocialista építés munkafel­adatairól, folyt az a sokszor igazságtala­nul szürkének nevezett munka, ami nél­kül nincs nemzeti jólét, s ami az összes­ségben helytálló egyént illeti — a kenyér mellé kalács. Tisztelgés munkával Nemcsak termeltek, szállítottak is a tolnai Gemenc Ipari Szövetkezet brigádjai a szombati kommunista műszakban E heti híradásainkból sem hiányoztak — mert nem is hiányozhattak — azok az írások mely a pártt XIII. kongresszusa és a felszabadulás 40. évfordulója tiszteletére folyó munlkaversenyről tudósítottak. Az üzemek, vállalatok, ipari és mezőgazdasági szövetkezeték legjobb kollektíváiról ejt­hettünk szót. Nem csinnadrattázva, heu- rékázva, de a versenyben, a kommunista műszakokban részt vevő munkásközössé­gek a magydbb közösségért fölvállalt plusz­szokat nem is ilyesmiért határozták el­végezni. Sdkkal inkább azért, amit az MSZMP XIII. munkakongresszusán párt-, állami, társadalmi szervezeteinek vezetői, a kongresszus küldöttei súlyos gondokként emlegetve, a párt és nép, a nemzet köz- megegyezésére hivatkozva ítéltek gazdasá­gi egyensúly címszó alatt megoldásra érettnek. Csütörtökön megszületett az a határozat, melynek végrehajtása közös mű kell hogy legyen. Ennek adott és ad még ezután nyomatékot vállalásaival és azok sikereivel a munkaverseny. De for­dítok a szón. Starthelyzet Ma kezdődik a jég- elhárítási szezon Bács-Kiskun megyé­ben, és az erről ké­szített interjú — nem is csak kicsit — fel­borzolta a Tolna me­gyei idegeket. Som­másan azért, hogy „ ... ezután Dusnok- ról is lövik a jeget, hogy ide jöjjön”. En­nek előtte a baranyai jégágyúk képezték — főleg a szőlő- és kis­kerttulajdonosok kö­rében — a heves köz­harag tárgyát. S hiá­ba esett megannyi tudós nyilatkozat, senki se hitte (hiszi) el a szakembereknek, hogy amit Baranyában szétlőttek (lőnek) jégfelhőt, az újból öszeállva nem Tol­nában adta (adja) ki a mérgét. Igen okos emberekből álló testület tanácskozásán hallottam úgy másfél- éve ilyen megnyi­latkozásokat. Így utólag arra gondolok, hogy a közvéleménnyel megegyező védel­müket csak egy érvnek szánták. Kimon­datott tudniillik az is e fórumon, hogy Tolna megyében is időszerű lenne jégel­hárító rendszert telepíteni és kiiktatni a mezőgazdasági termelést leginkább veszé­lyeztető jégveréseket, amennyire ezt a technika jelenlegi fejlettségi foka meg­engedd. Hát, ami azt illeti... időszerű is, hasz­nos is lenne, kérdés, hogy egy dusnokihoz hasonló jégelhárítási rendszer kiépítését nálunk miilyen arányban segítenék hozzá­járulásukkal az érintett tárcák és a gaz­dálkodó szervek, s nem utolsósorban az Állami Biztosító. Kérdés, mondom, de ab­ban a tudatban, hogy egy új középtávú tervidőszak előkészítésénél tartunk... Hogy a baranyaiak közel 10 esztendős ta­pasztalata szerint kb. 60 százalékos siker­rel működtethető a jégelhárító rendszer? Tény. De milliókban számolva nem kevés az, amit e hatvan százalék jelent! Lesz-e valamikor sokkal jobb biztonságot ga­rantáló jégelhárító rendszer? Nagy a va­lószínűsége, hogy igen. És talán itt, a me­gyében is. Tessék választaniI A Fogyasztók megyei Tanácsa újólag erre szólít föl bennünket, akik mindenna­pos vendégei vagyunk vásárlókként annak a megyében működő 33 élelmiszerboltnak és ABC áruháznak, mely versengésbe kezd a kegyeinkért, pontosabban a Kiváló Bolt címért. Nekem személy szerint elenyésző­en kevés keserű tapasztalatom van a pult másik oldalán állókkal kapcsolatban, talán mert majd két évtizede ugyanazt a bol­tot „boldogítom” napi bevásárlásaimmal. De negatív ismeretekkel, éppen mestersé­gemből fakadóan, jócskán rendelkezem. Utóbbi miatt fogadom kissé vegyes érzel­mekkel a címért folyó versenyt. A kiváló címért küzdeni — gondolom, s biztos, hogy nem egyedül — éven, éveken át kell. Előbb a cím megszerzéséért, majd meg­tartásáért, és nem csak kint az eladótér­ben, hanem üzletpolitikában, kereskedelmi kultúrában. Hadd ne soroljam, mi minden szükségeltetik ahhoz, hogy a fogyasztó ak­kor is VALAKI-nek érezhesse magát bolt­jainkban, ha csak öt deka élesztőt vásá­rol. S a kereskedő akkor is hozzáértéssel, szeretettel, türelemmel végezze a munká­ját, ha aZt „csupán” az állandó vásárlók körének szüntelen növekedése, elégedettsé­ge nyugtázza. Kérem, ne vegyék ezt kedv- rontónak, hiszen magam is szavazni, vá­lasztani fogok. Érdem szerint. De választ­hatnak az iskoláskorúak is a tavaszi szü­netre ajánlott programlehetőségekből. Biz­tatásul ehhez csak annyit: használják oko­san, kellemesen a pihenőidőt és beszéljék rá aput, anyut sok együtfclótre, kirándulás­ra legalább a hétvégeken! A héten meg­jelent gólyahír — mely egy bátai illető­ségű vándor hazatalálásáról szólt — csak igazi tavaszt jelez már, és ilyenkorra nemcsak vdtaminéhségünk tetőz, hanem levegőszomjunk, mozgásigényünk is. Ki hát a kiskertekbe, a természetbe a hosz- szan tartó, egészségtelen bezártság után, ajánlom, de a gyerekek mellett a mirgő- morgó, fölös kilóktól elnehezült felnőtt társainknak is! Üdvözlet a győzteseknek Pár sor, hogy befejeződött az 1984. évi településfejlesztési, környezetvédelmi, -szé- pítési verseny. Elmúlt évi közös munká­juk sikereim most kétszeresen . is örven­dezhetnek a díjnyertes települések lakói. Tavaly a megye lakossága 404 millió 404 ezer forint értékű társadalmi munkával járult hozzá lakóhelye fejlődéséhez. Mondhatom úgy is, ennyi forintot tett szellemi, fizikai, anyagi részvállalással a fejlesztési alaphoz. A helyezésekkel járó pénzjutalom — szintén több millió — rá­adás. Üjabb fejlesztési munka induló vagy rásegítő fedezete. Gratulálunk a győzte­seknek, Tamásinak, mert városként első ízben szerezte meg az első helyet, s az ezzel járó 1 millió 200 ezer forintot! Bá- taszéknek, mert a ragyogó, nemzetizászlós tavalyi első hely elnyerése után nem volt könnyű ismét magáihoz ragadnia az első­séget! S gratulálunk többek között a két „kicsinek”. Bonyhádvarasd és Kisszékely szerzett 4—5. helyezést, azt mutatva, hogy nem olyan elveszettek a kistelepülések sem, ha lakosságuk szót ért, összefog a tanáccsal, s együtt végzi el azt a közjót szolgáló munkát, amit a közös tanács egyedül nem győzne. Most, hogy mindezt elmondtam, ítéljen az olvasó. A nagy, az országos érdeklő­déssel kísért esemény lám nem „temette” maga alá a helyi, a kisebb eseményeket. Azért kerülhetett ezekre sor, mert a párt XIII. kongresszusa ismét a munka kong­resszusa volt, s ahogy mindannyiunk dol­ga lesz megvalósítani azt, amit értünk el­határozott. LÁSZLÓ IBOLYA

Next

/
Oldalképek
Tartalom