Tolna Megyei Népújság, 1985. április (35. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-03 / 78. szám
a^epüjsäg 1985. április 3. Lassan hullok alá mint a vízbe dobott kő, lassan és hangtalanul a sötétség vizébe, lemaradnak rólam napjaim, lefoszlik rólam a világosság messzi reménye, csak a szomjúság íze marad velem, csak a türelmetlenség marad velem... Justusz Pál (Részlet az akkor huszonnégy éves író „Mielőtt elalszom” című, 1929-ben megjelent verséből.) Ha pályakezdésének nyomait kutatva visszalapozok régi újságok és folyóiratok öt és fél évtized előtti számaiba, szinte hitetlenkedve olvasom Justus Pál huszon- négy-huszonöt éves korában írt cikkeit, tanulmányait. Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelynek munkásmozgalomban nevelkedett a fiatalsága, a harmincas években, félig gyerekfejjel vetette bele magát a társadalmi harcok csatáiba, a fasizmus és egy második világháború fenyegető katasztrófája elleni küzdelembe. És be kell vallanom, hogy talán éppen a fenyegető rém, a milliók életére törő közvetlen veszély sürgető parancsára, sokan — jómagam is — meglehetősen gyenge szellemi vértezet- ben, hiányos világnézeti fegyverzettel fordultunk szembe az évről évre hatalmasabb, mindent elnyelni készülő áradattal, ö, a szocialista költő, kritikus, esztéta, a társadalomtudományi író, műfordító, már egészen fiatalon jártasságra tett szert a közgazdaságban is, képessé vált rá, hogy a monopolkapitalizmus szerkezetét tanulmányozza, felismeréseiből figyelemre méltó ideológiai és gyakorlati következtetéseket vonjon le. Most, amikor születésének nyolcvanadik évfordulójára emlékezünk, meglepetéssel fedezem fel „Háború után, háború előtt” című, 1929 májusában, a Munka című lapban közölt, a kérdést alapos, sokoldalú felkészültséggel, adatokkal alátámasztott cikkét, amely egy évtizeddel a második világháború előtt így érvelt: „A legközelebbi háború még az előbbit is messze meghaladó méretű tömegmészárlással fenyeget, hadseregek és fegyvertelen lakosság között egyaránt. A háború elleni küzdelem már csak azért is elsősorban a proletárság feladata. Emellett kétségtelen, hogy a háború okai csak a kapitalista renddel együtt fognak eltűnni, a háborút magát pedig csak szervezett nemzetközi tömegakció akadályozhatja meg.” Fél évvel később, ugyanebben a folyóiratban a mezőgazdaság - világkríziséről írt nagy tájékozottságot bizonyító tanulmányt, a következő év júniusában a forradalmi mozgalom morális-etikai problémáit elemezte. A szocialista publicisztika pécsi születésű fiatal művelője ekkor — a gazdasági világválság mélypontján — már túl volt bolognai és párizsi egyetemi évein, tanári diplomájával itthon nem tudott álláshoz jutni, magán- tisztviselő lett. Két verseskötete jelent meg, költeményei gyakran hangzottak el matinékon, műsoros esteken. Hivatalosan a szociáldemokrata párt tagja volt, de érdeklődése túlnőtt az ezzel együtt járó kötelmeken: a marxizmus teljes megismerésére, elsajátítására törekedett. „Hazajöttem — írta fentebb idézett vallomásában — s már a szocialista mozgalom jelentette számomra a legfontosabbat az életben.” Ez időben kultúrgárdákat, szavalókórusokat szervezett, jeleneteket fordított és állított színpadra Ernst Toller forradalmi német író darabjaiból, s ezeket szerte az országban érdeklődéssel fogadták a mozgalom korabeli résztvevői. Ezt követően újra Párizsba utazott, kapcsolatba került jó néhánnyal a nyugat-európai országokban emigrációban élő magyar szocialisták közül, osztrák, németi, francia, angol és más gondolkodókkal, szellemi emberekkel. A szocialista baloldal különféle irányzataihoz tartozó képviselőinek állásfoglalását ismertette, kommentálta, vitatkozott velük, mind a külföldi, mind a hazai sajtóban. Négyévi külföldi tartózkodás után hazatért. Itthon újra előadóköruíakon járt, cikkeket írt, közreműködött lapok szerkesztésében, angol, francia, német, orosz költők, próza- és drámaírók műveit ültette át magyarra. A háborús években súlyos megpróbáltatásokban volt része. Megjárta a munkaszolgálat poklát, Radnóti Miklós sorstársaként a bori rézbányákat, az ottani koncentrációs tábort. A felszabadulás után az SZDP vezető tisztképviselő, a Szocializmus cí- ideológusa, országgyűlési képviselő, a Szocializmus című folyóirat szerkesztője, kongresszusok, gyűlések szónoka, tudományos tanácskozások előadója. Sokak emlékezetében él I947-es szellemi párviadala Révai Józseffel, a budapesti sportcsarnokban, a két munkáspárt által rendezett politikai akadémián. Fiatalok ezreit ismertette meg nemcsak a politika tudományával: a szociológia, a filozófia, a művészetek), a természettudomány, a műszaki fejlődés akkor legfrissebb vívmányairól is tájékoztatta őket. Mint a párt egyik titkára, kulturális ügyekkel foglalkozott. Ennek során a kommunistákkal is voltak vitái, de sose fordult szembe a munkásosztály egységének létrehozására irányuló törekvésekkel. Marosán György visszaemlékezéseinek „Az úton végig kell menni” című kötetéből hiteles képet nyerhetünk Justus akkori magatartásáról. Az egyesítést követően tagja lett az MDP központi vezetőségének, kinevezték a Rádió és az MTI elnökhelyettesévé. Nem sokkal ezután koholt vádak alapján letartóztatták és a Rajk-per- ben életfogytiglani börtönre ítélték. Zárkájában emlékezetből fordította a legmagasabb művészi igényeket is kielégítő színvonalon Shakespeare szonettjeit. 1955-ben nyerte vissza szabadságát. Az ezt követő évtizedben Voltaire-i Maupassant-, Sartre-, Cocteau-köteteket, Gor- kij-elbeszéléseket ültetett át magyar nyelvre. A Corvina Könyvkiadó vezető lektora volt. Életútjának fordulóit követve sokoldalú munkálkodásának eredményeit látva, összegzésül Jemnitz János történészt idézem, aki Justus Pál életének utolsó éveiről ezt írta: „Aligha véletlen, hogy a műfordítások mellett — már posztumusz műként — az ő tolmácsolásában jelent meg Wilhelm Weitling- nelq, a XIX. századi úttörő szocialista munkásnak, illetőleg az utópista-szocialista Saint-Simonnak az írása. Mindez a nyomtatott szó erejével is bizonyítja, hogy nem tört meg az a pályaív, ami egész életére jellemző volt. Justus mindig a munkásmozgalom múltjából merített és mindig a jelenhez szólt. Vívódó ember maradt, s ha bizonyos illúziókat el is veszített, a szocializmus és a munkásmozgalom sorsa élete végéig szenvedélyesen foglalkoztatta, s minderre — ahogyan mindig vallotta — a marxi kritikai eszközökkel igyekezett válaszokat keresni.” Hatvanéves korában, 1965. december 28-án halt meg. Pályafutásának tanulságai, hátrahagyott művei mozgalmunk értékes, megbecsülésre érdemes hagyatékát képezik. Vadász Ferenc SZOVJETUNIÓ A Grúz Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára bemutatja Grúzia helyét az államszövetség egységes népgazdasági rendszerében, szól a köztársaságban folyó gazdasági kísérletekről, a gazdaságban végbemenő szemléletváltozásról. Egy hatgyermekes tatár család című hangulatos cikkben megismerkedhetünk a muzulmán múltú lakosság családmodelljével, a megélhetésével, a gyereknevelés szépségeivel. A Kard, ameiy begyógyítja a sebeket című interjú a Belorusz SZSZK- ban tevékenykedő népi ellenőrük munkáját elemzi. Shakespeare-fesztivált rendezlek Jerevánban, ahol a Szovjetunió több köztársaságából érkező társulatok új felfogásban mutatták be a Hamletet, az Othellót, a III. Richárdot, és a ritkán látható Shakespeare-műveket is színre vitték. Hogyan lehet alkalmazni Sztaniszlavszkij és Brecht diamaturgiai és színészvezetési elveit a tanárképzésben? Mi a fontosabb a tanárjelöltek kiválasztásában: a rátermettség, a gyermekek szere- tete vagy a tananyag alapos elsajátítása? Miért kapósak a poltavai pedagógusok? című riport, de arról is szó esik benne, miért hasznosak az ifjú pedagógusok iskolái, melyek igen elterjedtek a poltavai területen. 16—17 éves diákok elnyerhetik a segédtanári címet, s a pedagógus távollétében ők helyettesítenek, tanítják fiatalabb társaikat. S ami a leglényegesebb: az .fjú emberek még a pályaválasztás előtt próbára tehetik tudásukat, rátermettségüket. Boriszlav város lakosai a XX. század elején — az olajláz idején — kutakat fúrtak, hogy ellássák magukat fűtő anyaggal. Napjainkban egyre veszélyesebbek ezek a „szökőkutak”. Gyakran betörik itt a pinceablakokat, hogy távozhasson az odalent felgyülemlett gáz. Az aszfalt repedéseibe pottyant égő gyufa könnyen lángra lobbanthatja a föld mélyéből feltörő gázt. Mi lesz a város sorsa? Eiról is olvashatunk a Szovjetunó áptilisi számában. A Viaskodó fák című írásból megtudhatjuk, miért vitatható a hagyományos faültetés. Szovjet tudósok szerint ugyanis a fáknak és magának az erdőnek is biomezeje van, melynek fő jellemzője az úgynevezett vonzás-taszítás. Ezzel magyarázható többek között az is, miért szabadulnak meg felesleges ágaiktól. Maguk a fák is örökös harcban állnak egymással. A lap áprilisi száma összeállítást közöl különböző szovjet köztársaságokban élő szovjet állampolgárokról, akik részt vettek Magyarország felszabadításában. Meg szólal Osztyapenko kapitány kísérője és a gellérthegyi Felszabadulási emlékmű katonafigurájának modellje is. LÁNYOK,ASSZONYOK A Lányok, Asszonyok a II. világháború befejezésének 40. évfordulója alkalmából a háborúban részt vett nőknek szenteli áprilisi számát. Sok ar.yag . .t .zi fel a frontot, és a hátországban hősiesen helytállt lányok és asszonyok emlékét. A Dicsőséggel harcoltak című cikk például bemutatja azt a négy nőt, akik hősiességükkel kiérdemelték a Dicsőség Érdemrend mindhárom fokozatát. A moszkvai szerkesztőség találkozóra hívott ősze több olyan asz- szonyt, akik részt vettek a Nagy Honvédő Háború harcaiban. Az ő visszaemlékezéseiket foglalja össze az Ahogy tudtuk^ siettettük ezt a napot című írás. A lap összeállítást közöl a fronton harcolóknak szeretteikhez írott leveleiből. Az évforduló tiszteletére közli a lap Vaszil Bikov, a magyar olvasók körében is népszerű belorusz író Feljegyzések a frontról című elbeszélését, amelynek cselekménye Magyarországon játszódik. Szintén a magyarországi felszabadító harcok eseményeit, a fasiszták kegyetlenkedéseit mutatja be A verebi 39 című írás. Duschek Lajosné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke a magyar nőmozgalom négy évtized alatt elért eredményeiről, a közeljövő feladatairól szól A béke megvédése legfőbb feladatunk című cikkében. Januárban megrendezték Moszkvában a Budapest- napokat. A gazdag programról V. Minajeva A főváros üdvözli a fővárost című riportja számol be. A szovjet emberek a kommunista párt XXVII. kong- reszusára készülnek. A teendőkről, a feladatokról és az előkészületekről ad számot A szerkesztő noteszából című rubrika alatt megjelent Építünk című szerkesztőségi cikk. Borisz Ivanov írásának címe: Futószalagon gyártott hazugságok. A szerző leleplezi azokat a koholmányokat, amelyek egyes nyugati sajtó- orgánumokban látnak napvilágot. Szembeszáll azokkal a nyugati szerzőkkel, akiknek az a feladatuk, hogy „szakállas szibériai kozákokhoz jussanak el, akik folyóparton épített kunyhójukban élnek, tábortüzeket raknak, és bús, keserves dalokat énekelnek...” Ezek a tolinak olyan mesterei, akik riportútjukon nem a mát, hanem a tegnapot keresik. Sok hazugságot zsúfolnak könyveikbe az úgynevezett szovjetológusok is. Velük is vitába száll a szerző. A csendes-óceáni övezetben gyosabban ffejlődnek a gazdasági kapcsolatok, mint általában véve a tőkés világban. Ennek hátterét kutatja és tárja fel Vlagyimir Cvetov, a Szovjet Televízió és Rádió politikai szemleírója Három szemszög, avagy a Csendesóceán térségének politikai koordinátái című cikkében. A világ az idén emlékezik meg az ENSZ alapokmányának 40. születésnapjáról. Ebben egyebek között az olvasható, hogy ...... az utánunk k övetkező nemzedékeket meg kell menteni ama borzalmaktól, amelyekkel a háború jár, s amelyekben a mi életünkben immár kétszer volt része az emberiségnek.” A cikk címe: Földünk békéjéért. Rossz szemmel néznek Nyugaton mindazokra, akik hazatelepülni készülnek a Szovjetunióba. Ijesztgetik, lebeszélik szádékukról, mindent elkövetnek, csakhogy ne térjenek haza. Egy izgalmas és tanulságos történetet tár az olvasó elé a Vagyim Szmetanyikov — Vlagyimir Rudoj szerzőpáros az Émlé- kezz a rosszra — a jó érdekében című irodalmi riportjában. A folyóirat folytatja Borisz Krotkov Oroszország történelméből című sorozatát. Az e havi fejezet címe: Többnyire önkéntesen, a közös ügy javára. A szerző ezúttal a soknemzetiségű Oroszország államgondjait veszi szemügyre. Szovjet bányamentők munkájáról és a bányászok nemzetközi összefogásáról ad számot Jan Vlagyin Rendhagyó szakma című írása. A kulturális rovat anyagai között az olvasó filmkritikát talál Jurij Bondarev A part című filmjéről. A cselekmény egyik szála a második világháború időszakát eleveníti fel, egybevetve napjainkkal. A recenzió Az emlékezés filmje címet viseli. Egy színész, akinek az élete olyan, mint egy izgalmas regény. Ez Zinovij Gerdt. A színészről valójában megjelent egy könyv. Különös tehetség, személyiség, aki annak idején Mejerhold környezetéhez tartozott. A cím: Aki angyalokat gyűjt. A könyvespolc rovat Tatjana Gorbulina A kör című kisregényét közli. A szerző írja a bevezetőben: „A férfiaknak otthon — hátország kell. És mi kell az asszonyoknak?” SZOVJET IRODALOM A Szovjet Irodalom áprilisi számát mejelenésének tizedik évfordulóján megújult külsővel vehetik kézbe az olvasók. Felszabadulásunk 40. évfordulója alkalmából a prózarovat Konsztantyin Szi- monov Szofja Leonyidovna című kisregényét közli, amelyet az író halála után Lazar Lazarev tett közzé. A kisregény szervesen kapcsolódik Szimonov regényeihez, az életmű fontos része — lényegében az Élők és holtak című regény első változatának egyik cselekményszála. Hőse a német megszállók ellen harcoló idős orvosnő s egy fiaital partizánlány. Kettejük tragikus sorsán keresztül a történelem és a háború újabb oldala tárul fel az olvasó előtt: a megszállás időszakának konfliktushelyzetei. A kisregényt Soproni András fordította. A líra rovat a korán elhunyt, s Magyarországon eddig ismeretlen Szemjon Gudzenko költészetéből ad válogatást. Jelentőségét 1943-ban született írásában Ilja Ehren- burg mérte fel, s így jövendölte meg: „Megindít néhány belső vonása. Nagyon fiatal. Ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelyet még nem ismerünk, amelynek a könyveit még nem olvastuk, de amely nemcsak a művészetben, hanem az életben is döntő szerepet fog játszani a háború után.” A Közös dolgaink című rovat Kállai Gyula visszaemlékezését közli a felszabadulás első napjairól, s egy dokumentum-montázst a második világháború idején a szovjet partizánmozgalomhoz csatlakozó magyar hadifoglyok emlékezéseiből. Első pillanat címmel magyar költők 1945—46-ban született verseiből ad válogatást a lap. A Napló rovatban Grigol Abasidze, Mihail Dugyin, Mykolas Karciauskas, Mosz- taj Kerim, Jurij Levitanszkij, Szergej Szártákov és Szergej Zaligin idézi fel emlékeit az éppen felszabadult és a mai Magyarországról. A Fórum rovat körkérdésére adott válaszaikban a magyar közélet kiemelkedő személyiségei vallanak a szovjet irodalomhoz és a Szovjet Irodalom című folyóirat magyar nyelvű kiadásához fűződő emlékeikről» élményeikről. Ugyanitt olvasható Szavva Dangu- lov és Király István főszerkesztők számvetése az alapítás óta eltel tíz esztendő közös munkájáról. A Művészet rovat két szovjet grafikus írását — Anato- lij Kokorin magyarországi naplótöredékeit és Jurij -Mo- gilovszkij visszaemlékezéseit — közli, s ezeket több reprodukcióval is illusztrálja. Rockopera a Fővárosi Operettszínházban A Fővárosi Operettszínházban a napokban mutatták be Andrej Voznyeszenszkij— Alekszej Ribnyikov—Veress Miklós Remény című rock operáját, ami az első szovjet rockopera
