Tolna Megyei Népújság, 1985. április (35. évfolyam, 76-100. szám)
1985-04-24 / 95. szám
1985. április 24. NÉPÚJSÁG 5 FKoHirln A sütéssel, főzéssel és ízesítéssel készült emberi CDcUlUO* táplálék, élelem, ennivaló elfogyasztásának, az étkezésnek fő ideje a nappali tizenkét óra. Ez a legtöbb dolgozó ember munkaidejére esik. Az ebédelésre fordított, illetve engedélyezett mun kaszünet az ebédidő. Ezt az időt mindenki máshogy haszánlja ki. A tel jesség igénye nélkül álljon itt most néhány példa. .. Diákétkeztetés Pakson az iskolás korú gyermekek száma 1979 óta 37,6 százalékkal nőtt, az óvodás korúaké 17,4 százalékkal. Ez az étkezési igénynövekedést is jelenti. A városban négy konyha látja el a diákétkeztetést, kettő emellett munkásétkeztetést és vendéglátást is végez. — Az összes forgalmunk kétharmadát a diákétkeztetés adja — mondja a Tolna megyei Vendéglátó Vállalat igazgatója, dr. Mityók Ferenc. — Nem mindegy tehát, hogy ezt a tevékenységet milyen színvonalon látjuk el. Valóban nem lehet mindegy, hogy az apró emberek milyen körülmények között étkeznek. Az ember jellemére lehet következtetni abból is, hogy miként, mit eszik. Pakson az elmúlt időben nem kis vihart kavart a gyermek- élelmezés. Az előállított ételek nem feleltek meg a korszerű táplálkozási követelményeknek, mert a nyersanyag és a kalória értéke nagyon ingadozó volt. Az egészség- ügyi előírásokat sem tartották szem előtt — penészes konyhai mennyezet, alumínium evőeszközök, műanyag poharak és lehetne sorolni a vizsgálat során feltárt hiányosságokat. A sok reklamálás eredményeként két évvel ezelőtt folyamatosan személycsere történt. Változott a vezető, a szakácsnő, a konyhai személyzet és a felszolgálók személye. Korábban legtöbb kritika a Béke étterem tevékenységét érte, így ezt kerestük fel inkognitóban. Tíz perccel a gyermekek érkezése előtt, már terített asztalok álltak rendben. Nyoma sem volt a vádpontokban foglaltaknak. Az első pillanatban az az érzése támadt az embernek, hogy gyermekek számára ilyen „luxus” igényű kárpitozott berendezés talán mégis túlzás, hiszen csupán a székek darabja 2400 forint... önkiszolgáló rendszerben, a négy-öt fős asztaloktól egy gyerek a levesért, a másik a vízért ment. Az étkezés folyamatos void, a diákok jó étvággyal ebédeltek ... Az oldalt készítették: Decs! Kiss János, £kes László. V. Horváth Mária, Jantner János és Takács Zsuzsa. Dupla, vagy Ki ahogy tudja, úgy oldja meg déli étkezését. A számtalan variáció közül elmondunk egyet, amolyan irritálót, avagy finoman fogalmazva furfangosat. És máris megjegyezzük, hogy a példa nem egyedi. Néhány nő dolgozik együtt az irodában. Nekik is, úgy miint társaiknak, félórás ebédszünet jár — hivatalosan. Csakhogy ők ezt az időt „Okosan” úgy használják ki, hogy akkor mennek el bevásárolni, avagy a fodrászhoz, varrónőhöz ... Mert mént mondják, „nincs szükség az ebédre, este úgyis főzünk.. ” Igen ám, de gyomruk ugyanúgy jelez dőltájban, mint ... dupla? bárki halandónak. Így a megoldás: lábosban hoznak magukkal az előző esti vacsorából, azt télen az ölajkály- hán, nyáron pedig a villany- rezsón megmelegítik, s fél tizenkettőtől tizenkettőig bekebelezik. Délben pedig megy ki erre, ki arra, hiszen nem közétkeznek, de ,;az ebédidő nekik is jár. mint bárki halandónak”. Nem kell magyarázni, hogy az „ügyesek” két ebédidőt utalnak maguknak rendszeresen. Munkaidejük pedig nem hosszabb, mint bárki halandóé, s a fizetésüket is ugyanúgy veszik föl, mint... és délben a kapun kilépve, még csak el sem pirulnak ... Akinek nem az, ami Csibi Vilmost, a szekszárdi Otthon Áruház osztályvezetőjét rossz időpontban kerestük, mert éppen „átugrott" az 50. számú élelmiszerboltba, hogy ebédnek valót vásároljon. Nem kell sokáig várakoznunk, mert hamarosan megérkezik, kezében egy zacskós tejjel és kenyérrel. Miután elhelyezi az asztalon az elemózsiát, közlékennyé válik: — Nálunk félóra ebédidő jár. Ezt a dolgozók nagy része az Arany János utcai önkiszolgáló étteremben tölti, vagyis ott költi el az ebédjét. — Elég ez a félóra? — Attól függ, hogy milyen hosszú sort fognak ki — állapítja meg, majd a saját kosztjára mutatva, elmondja, hogy általában hideget és gyorsan — mivel a munkahelyén eszik — ebédel. Neki ez a félóra valójában nem is ebédidő, mert nagyon ritka, amikor valami miatt — telefonon vagy személyesen — nem keresik meg. (Erről tapasztalatokat is szereztünk.) Elmondja, hogy a déli étkezésre szánt időben felkeresik őket is a vásárlók, de nem annyian, hogy ez a forgalmat észrevehetően emelné. Hogy kik jönnek ilyenkor? Azok az építkezők, akik valamilyen vízszerelési anyagot akarnak vásárolni. — PVC-ből aránylag jó az ellátás, de vasszerelvényből van, amikor hónapokig nem lehet valamit kapni — közli Csibi Vilmos, és ezzel megmagyarázza a „benézések” okát. Aztán a gyakran hiányzó színes televízió utáni érdeklődők is „beugranak” olykor-olykor — délidőben. — Azt nem lehet megállapítani, legfeljebb az ilyenféle elszólásokból: „Sietek, mert ebédidőm van” —, hogy ki az, aki a fő étkezés idejében akar vásárolni. Aki nálunk veszi meg a házépítéshez szükséges anyagot, az visszatérő vevő, és mondja is, hogy holnap, holnapután ebédidőben benézek. De nem ez a jellemző! Többen vannak, többen keresnek meg bennünket munkaidő alaít, mint 5 óra után, vagy szombaton. Hogyan jönnek el a munkahelyükről — szabadságon vannak-e, vagy kilépővel —, azt nem tudhatjuk. Nálunk egy a cél: a folyamatos nyitva tartást, a folyamatos kiszolgálást biztosítani kell. Utak menten A zöld Moszkvics megállási szándékát jelezve húzódik az út szélére. Hadházyné Ivanics Judit kertészmérnök Szek- szárdon, a növényvédő állomáson dolgozik. Kinyitja a kocsi ajtaját. Mélyet lélegzik az áprilisi levegőn. Órájára pillant. Gyümölcsjoghurtot, két kiflit, felvágottat vesz elő ebédre a táskájából. — Gyakran ér az ebédidő az utak mentén — mondja, öt napból három-négyet autóban töltök. Adatokat gyűjtök a meliorációhoz. — Akárhol megáll? — Legszívesebben Dúzs előtt, a Hőgyész—Dombóvár közötti úton. Én az Alföldről, Hódmezővásáfhélyről kerültem erre a vidékre, de nagyon Megszerettem. — Milyen okból cserélte föl az alföldi tájat a dunántúlira? — Asszonyi kötelességből. A férjem itt kapott munkát. Fácánkertben lla/kunk a 11 éves Ákos fiammal és a 10 éves Karolina lányommal. — Mikor ebédel együtt a család? — Csák a hétvégeken. Akkor ón készítem az ebédet, és szeretem, ha délben fogyasztjuk el. — Mi a család kedvenc étele? — A lányoknak a saláták, fiúknak a sütemények. Ha szüléinkhez utazunk, a férjem a hajdú-bihari Szakoly- ból származik —, akkor én vagyok a büfés. Szendvicseket, teát, gyümölcsöt kínálok a csaldámafk, amit menet közben is fogyaszthatunk. — További jó utat és jó étvágyat az utak mentén. Fadd, Lenin Tsz lij üzemi konyha és étterem | % ff*. Az étterem önkiszolgáló rendszerű. „A” és „B” menü közt lehet választani Elkészült az ebéd, még meleg lesz, amikor a „túrajárat” kiér vele a határban dolgozókhoz A felszabadulás negyvenedik évfordulójára új létesítménnyel gazdagodott a fad- di Lenin Tsz, átadták rendeltetésének a szövetkezet tizenötmillió forintos beruházással épült és berendezett új üzemi konyháját és éttermét. Azóta meleg ebédet fogyaszthatnak a téesz- tagok, akik közül ma már kevesen emlékezhetnek arra, hogy a negyvenes években a közös konyha /rémképével” riogatták a szövetkezés ellenzői a parasztokat. Sőt! Hatvannyolcban vetődött föl első ízben közgyűlésen, hogy üzemi konyhát, étkezdét létesítsen a szövetkezet, azóta is visszatérő kívánság, követelés volt. Természetesen, évekig nem futotta rá, gépekre, állattenyésztési telepekre kellettek a nyereségből származó milliók. Most már azonban jutott erre is. Két éve fogtak hozzá az építkezéshez — a téesz építőrészlege végezte a munkákat — és ma ott áll és üzemel a szövetkezet „Győzelem” üzemegységében az új, külsőre is impozáns épület, amelyben nemcsak a konyha és étterem kapott helyet, hanem többek között az üzemorvosi rendelő is. Az étteremben egyidejűleg kétszázötvenen ebédelhetnek, a konyha kapacitása 500 adag. Az év eleji közgyűlést már itt tartották, akkor hétszáz téesztag töltötte meg a tágas, világos, műanyag burkolattal ellátott éttermet. Délelőtt és délután között Amikor tarisznyáznak... A Fornádi ÁG erdészetében fakitermelőként dolgoznak, mindketten Páriban élnek, sőt nevük is megegyezik, Schaffer József. Az ismerősök csak úgy különböztetik meg őket: „az öregebb és a fiatalabb”. Hozzá kell tenni, hogy nem állnak rokonságban, de a fiatalabb druszának öccse, Ferenc is a négyfős brigád tagja. A kérdésre, hogy elegendő-e az ebédidejük, csak legyint az idősebb: — Huszonhat percben állapították meg az ebédidőt, ezt azonban ilyen munkában, mint a miénk, lehetetlen megtartani. Hiszen már az is tovább tart, amíg felkeressük a tűzrakó helyet, megsütjük a jó hazai szalonnát, kolbászt. Jobban esik így az embernek különösen a dermesztő téli hidegben. Különben teljesítményben dolgozunk, így magunknak is érdekünk, hogy minél gyorsabban költsük el az ebédet. — F.zek szerint délben nem is esznek meleget... — Csak télen tarisznvá- zunk — veszi át a szót a fiatalabb Schaffer. — Ilyenkor azonban reggel bőségesen eszünk, délben kevesebbet és este jön a meleg étel, ez a főétkezés. Nem a legegészségesebb, de hát mi már így szoktuk meg. no nem is tehetnénk másként, kell a kalória. N váron viszont az üzemi konyháról kocsival kihozzák az ebédet, ilyenkor persze mi is hamarabb végzünk vele. Szóval a délelőtt és a délután között van a dél, s akkor, vagy annak környékén van az ebédidő. S olyankor a legtöbben leteszik a munkaeszközüket, s bemennek az üzemi étkezdébe, vagy a közeli közétkeztetést is ellátó vendéglátóegységbe, a napközi ebédlőjébe, a közel lakók elszaladnak haza ... szóval dél körül mondhatni, ebédel az ország, pontosabban ebédszüneten van az ország. Azt nem is érdemes fölsorolni, hogy hány helyen is fogyasztjuk az ebédet, ennél inkább érdemes arról szólni, hogy igen sokan üzemi étkezdében, mégpedig kulturált körülmények között esznek. Számokat sem sorolunk, hogy a felszabadulás előtt hányán részesültek — valljuk meg, hogy az áldásos — közétkeztetésben a maival szemben. De tény, hogy annak idején közétkezni valamiféle kiváltságot jelentett, s csak a nagyobb üzemeket jellemezte az ebédeltetés kollektív megoldása. Ma meg? Mindenki jól tudja, a véget nem érő sor — legalábbis — egy részét, jó részét. Nemcsak a gyárak, intézmények dolgozóinak terítenek asztalt, hanem a legtöbb termelőszövetkezeti tagról is gondoskodnak, sőt, a kinti idénymunkát végzőknek a határba, a gépműhelybe szállítják a főtt ételt, aminek napjában egyszeri fogyasztása úgymond „kötelező", azaz az egészséges életmód egyik kritériuma. Említsük meg azt is, hogy az összeg, melyet a déli kosztért kell fizetnünk, menynyire húzza a zsebünket. Tény, hogy gyakorta düny- nyögünk az ebédárak miatt, de ha ceruzát fogunk, s ösz- szeadjuk a nyersanyagok árát, azok ebéddé alakításához szükséges energiaköltségeket — nem is szólva a bevásárlásról és az elkészítés munkaigényességéröl, valamint a háziasszonyok gondjáról, a menü kitalálásáról, az ételek összehangolásáról, — máris gondolkodóba esünk, tányért pedig nem ejtünk, mert mosogatnunk sem kell az ebéd elfogyasztása után... Ezek után logikusan az következik, hogy az üzemi étkezés, azaz az ebédidő perceiből mire futja még? Általában semmire, hiszen az intervallumot általában úgy szabják meg, hogy az a lehető legkevesebb időt vegye igénybe, magyarán, a délutáni hazamenetel minél korábbi időpontra essék. A 42 órás munkahétre való áttéréskor megszavaztatták a munkahelyeken az ebédidő hosszát. Általában arra voksoltunk, hogy az minél rövidebb legyen. De ennek ellenére a 24—26—30 percekből futja az idő bevásárlásra, ügyintézésre, kötésre, horgolásra, akármire. Tegyük a kezünket a szivünkre! Ugye. hogy a megrövidített ebédidőt igyekszünk meghosszabbítani. Csakhogy nem a magunk rovására!
