Tolna Megyei Népújság, 1985. március (35. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-07 / 55. szám
rttiPÜJSÄG 1985. március 7. A fecsegő asszony (Orosz népmese) Utassy József: Márciusra Lornhul a hó. Márciusra buborékokat fú a föld: kupolát a tücsöklyukra, kupolát a tücsöklyukra. Gyújtózsinor minden gyökér, rügy robban, reped a göröngy, s fakad a fű, szakad a fény, fakad a fű, szakad a fény. Összezárva Rövidülnek már az éjszakák, de az esték még mindig hosszúak, s a család talán egy kicsit többet van „összezárva”, mint a nyarat ígérő tavaszon, vagy az igazi nyárban. Lehet ez az ösz- szezártság jó dolog, de bizony lehet terhes is. Terhes? Terhes, mert már hosszú a tél, és talán fárasztó hallgatni a nagymama panaszait. Terhes, mert a gyerekek túl sokat vannak a lakásban, és a szülő néha bizony csendre vágyik. Recept? Orvosság? Inkább tapasztalati tanácsok. Egy barátnőm mondja: — Tudod, mi együtt lakunk anyukával, és bizony szegénykémet megviselte a kemény, hosszú tél. Egyszer el is esett vásárlásba menet, de szerencsére nem tört el semmije, csak csúnya zúzó- dásokkal kínlódik. Tudom, hogy bezárva sokat unatkozik napközben. Megpróbálok „feladatokat” adni neki. Még mindig szépen horgol. Tudod, hogy nincs szükségem kézimunkára, mert így is tele vele a lakás, de azt mondtam neki, hogy bent a vállalatnál szívesen vennének apró térítőkét, horgoljon hát. Be is vittem néhányat megmutatni, és képzeld, még vevő is akadt rájuk! A gyerekekkel talán még egyszerűbb a dolog, de n módszer itt is az értelmes tevékenység keresése. Nem a tanulásról van szó, mert azt úgy is muszáj elvégezni. De csináljunk változatosabb programokat a gyerekeknek. A közös esti társasjáték, a hétvégi kirándulás, séta a legkézenfekvőbb. De lehetnek ennél jobb ötletek is. Találjunk a gyerekek részére is hasznos feladatokat. Mindenhol akad egy olyan szomszéd néni vagy bácsi, aki rászorul a segítségre. Bízzuk meg ezzel a gyereket. Ha már nagyobbacska, akkor néha a szomszédasszony kisgyerekére is vigyázhat, amíg az vásárolni megy, vagy éppen a mi kamaszgyerekünk vállalhatná a kismamának a bevásárlást, a patikába menést, esetleg még a Patyolatot is, ha nem túl nehéz a csomag. Vagy a vacsorakészítés! Bízzuk meg a gyereket nemcsak a bevásárlással, hanem az egyszerűbb vacsorák elkészítésével, feltálalásával, is. Tudom, néha kevés az idő a beszélgetésre, de ez nem is annyira idő, mint tartalom kérdése. Ne csak arról kérdezzük: mi volt ma az iskolában, feleltél-e, és így tovább? Inkább beszéljünk arról, mit csinált az iskola után, s gondoljuk ki közösen, mit csinálhatna holnap, amihez neki is kedve van. Tudom: ahány család, any- nyiféle megoldás lehetséges. Csak gondolkodjunk rajta! — si — Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy paraszt a feleségével. Az asszony csudamód fecsegő természetű volt, titkot egyszerűen nem ismert. Amit csak meghallott, azt azon nyomban az egész falu tudta. Kiment az erdőre a paraszt. Nekilátott farkasvermet ásnii, és kincset talált. Gondolja magában: „No, most már hogy legyen? Amint az asszony fülébe jut a gazdagság, mindjárt világgá kürtöli. Aztán ha eljut a hír a földesúrig, nesze neked kincs, mind elveszi!” Addig törte a fejét a paraszt, míg csak kiötlötte. Viszaföldelte a kincset, megjelölte a helyet, és hazaln- dult. A folyónál megnézte a varsát, csuka vergődött benne. Kivette a csukát, és ment tovább. Az útszélen megnézte a csapdát, nyulat talált benne. Kivette a nyulat, s a csukát rakta a csapdába. A nyállal meg visszaballagott a folyóhoz, és belerakta a varsába. Azzal hazament. Este Így szólt a feleségéhez: — Na Irina, gyújtsd be a kemencét, süss palacsintát, de többet mint máskor! Elment az eszed jóember?! Minek fűteném be éjszakára a kemencét? Még, hogy ilyenkor palacsintát sütni...! — Ne vitatkozz, hanem tedd amit mondtam! Tudod, Irina, kincset találtam az erdőn, éjjel haza kéne hozni... Az asszony majd kicsattant örömében. Fürgén tüzet rakott a kemencében, és nekiállt palacsintát sütni. — Egyél csak, drága fér- •jecském, edd amíg forró! A paraszt jóllakott, s közben néhány palacsintát észrevétlenül az általvetőjébe dugott. — Egyél te is, asszony, aztán induljunk, mert hosszú az út! Elindultak, mentek. A paraszt megszaporázta a lépteit, és jócskén az asszonya elé került. Benyúlt az áltál- vetőbe, útközben kezdte föl- szurkálni a faágakra a palacsintákat. Észrevette az asz- szony a fent lógó tésztákat: Az ellenzés fiúsapka készülhet impregnált ballonból, téliesített farmervászonból, szövetből, vékonyabb műbőrből béléssel, de akár kétféle színű, egymással harmonizáló kelmét is felhasználhatunk hozzá. A szabásmintát nagyítsuk fel, és szabáskor az egyes darabokra kb. egy centimétert hagyjunk a bevarrásra. A sapkát célszerű úgynevezett franciavarrással összedolgozni: a színén összevarrjuk, majd kifordítva a bal oldalán még egyszer összevarrjuk, és visszafordítjuk a színére. Az ellenzőt csak a bal oldalon varrjuk össze, majd kifordítva a — Odanézz, te emberi, palacsinták csüngnek az ágakon! — Ugyan, mi van ezen csodálkozni való? Nem vetted tán észre, hogy az imént palacsintafelhők szálltak el fölöttünk? — Nem én! Mind csak a lábam alá néztem, nehogy fölbucskázzam egy gyökérben. — Na, gyerünk, nézzük meg fogott-e valamit a csapda! Kiszabadítja a paraszt a csukát a vasból, összecsapja a kezét az asszony: — Hát ez meg, hogy lehet? Hal a csapdában?! — Nézzünk oda, nem hallottál még szárazföldön járó csukákról? Pedig vannak, itt is e! — Nem én! Ha saját szememmel nem látnám, ugyan nem hinném! Elértek a folyóhoz, megnézik a varsát. Meglátja benne az asszony a nyulat, majd hátradől megrökönyödöttsé- gében: — Egek ura! Mi nem történik ma velünk! Hiszen ez egy nyúl a varsában! — Ne kotyogj már itt any- nyit! Mintha nem láttál volna még vízi nyulat?! — mordul rá a paraszt. — Én biza, még soha! Közben odaértek a rejtekhelyhez. Kiásta a paraszt a kincset, megtömte vele a tarisznyáját, aztán hazaindul- tak. Az út a földesúr majorja mellett vezetett, ahol a bárányok erősen bégettek. — Miféle hangok lehetnek ezek? — suttogja a rémült asszonyság. — Az ördögök emésztik a földesúr lelkét — vágta rá a paraszt. — Fussunk, nehogy észrevegyenek! Hazaérvén, a paraszt eldugta a kincset, s nyugovóra tértek. Mielőtt elaludtak volna, megígértette a feleségével, hogy a kincsről senkinek sem beszél. A kimerültségtől másnap későn ébredtek. Az asszony begyújtotta a kemencét, majd fogta a vödröt, s indult a kútra. A kútnál kérdezik tőle az asszonyok: szélén egyszer körülsteppeljük, és — először csak fel- fércelve — varrjuk a sapka elejéhez. A sapkára rátétes technikával valamilyen figurát is rágépelhetünk, de kézimunkázó anyukák is hímez.ie> nek valamilyen kis mesealakot. A szabásminta átlagfejbő- ségre készült. Más méret esetén ajánlatos a szabásmintát papírból kivágni és összeilleszteni, így könnyebben elvégezhető a szükséges méretmódosítás. Ha a megadott méret fejbősége picit bő, hátul a sapka szegélyébe gumit fűzhetünk. — Ejt de későn gyújtottad be ma a kemencét, Irina! Csak nincs valami baj? — Jaj, ne is mondjátok..:.! Kincset lelt az uram az erdőn, éjjel hoztuk haza! Persze, estére az egész falu a kincsről beszélt. A hír eljutott a földesúr fülébe, és rögvest magához hívatta a parasztot — Hogy merészelted eltitkolni előlem, hogy kincset találtál?! — Én ugyan semmiféle kincsről nem tudok, kegyelmes uraság! — felelte a paraszt. — Még feleselsz is, szemtelen parasztja! — üvöltött az uraság. — Hisz a feleséged faluszerte mást sem hí- resztel, csak, hogy milyen gazdagok lettetek! — Amit ő összefecseg, annak a fele sem igaz! — Nai, majd meglátjuk! Hozd ide a feleséged! Kérdi a földesúr a megszeppent asszonytól: — Talált az urad kincset vagy nem? — Talált bíz’ az! — Akkor most mondj el mindent pontosan, hogyan volt! — Hát, ahogy megyünk este, az út szélén a fákon palacsinták lógnak. — Miféle palacsinták, az erdőben? — Hát, amik a palacsintafelhőkből hulltak ... Na, aztán megnézzük a csapdát, csuka van benne. Kivettük a csukát, megyünk, a folyónál kihúzzuk a varsát. A varsában egy nyúl volt. Azt is kivettük. Odaértünk a kincshez, az uram kiásta, s indultunk haza. Hát, ahogy uraságod majorja előtt elhaladunk, halljuk ám, hogy kegyelmed lelkét emésztik az ördögök... A földesúr ekkor fölugrott, és torka szakadtából üvölte- ni kezdett: — Ostoba fehérnép, takarodj ki innen! — Na ugye megmondtam, egy szavát sem lehet elhinni — szólal meg a paraszt. , — Jól van, elmehetsz! — intett neki az uraság. A paraszt meg máig is nevet az uraságon. Fordította: Grabócz Gábor Lassan családi üneppé válik, legalábbis a fiatalabb családokban. A férj kedves kötelességének érzi, hogy egy szép tavaszi csokorral lepje meg a feleségét, a diákgyerek az édesanyját vagy a nagymamát, esetleg a nővérét vagy a kishúgát. Sok iskolai osztályban a fiúk lepik meg a lányokat virággal, műsorral, esetleg egy hétvégi „osztálybulival”, ahol ők készítik a szendvicseket, ők mosogatnak, és közben még táncoltatják is a lányokat. Hányszor leírtuk már: ne csak március 8-án, a nők nemzetközi ünnepén kapjon nagyobb hangsúlyt' az, hogy valaki nőnek született, hanem egész évben becsülje meg a férfitársadalom azt a pluszt, amit a nők nyújtanak. De meg is tekerhetjük a gondolatot: legyen egyenlő a teherviselés a családban is, és akkor egész évben minden rendben lesz. De akkor nem lesz miért ünnepelni a nőket! ? Félre a tréfával: a legjobban szervezett kis háztartásban, a legharmonikusabban élő családban is ha nem is több, de mindenesetre más az, amit a nő, az asszony, az anya nyújt. Ezt a mást is illik legalább évente egyszer tisztelettel megköszönni, jj úgy, hogy azért eeész évben is odafigyelünk rá. (sárdi) Sapka fiúknak Nőnap Fali tároló - farmernadrágból Szinte minden családban akad olyan farmer, amely már nem viselhető: a térde kilyukadt, az alsó szára rojtosra kopott. Ez azonban még nem mindig jelenti a farmer „végelgyengülését”. Egyszerű módon, ügyes fali tárolót készíthetünk belőle, aminek kisebbek-nagyobbak egyaránt örülni fognak. A módja: Vágjuk le közvetlenül a térde fölött a nadrág szárát. A le- vágott rész tűrhető darabjából szabjunk ki tetszés szerinti méretű zsebeket, ezeket egymás alá a két szárra varrjuk fel. Majd alul varrjuk össze a nadrágszárat, s az övrész szélére két fület gépeljünk, amire felakasztjuk. Nagyon sok apró-cseprő holmi belefér. Allergia és asztma Az allergia fogalmának tudományos igényű meghatározása elég rövid: a szervezet túlérzékenységi reakciója, amelyet egy vele szemben idegen bejutó anyag (az un. allergén) okoz. Még a fiatalok beszédjében is találkozni ezzel a kifejezéssel: „hagyjál, allergiás vagyok rád”. Az allergia tehát az egész szervezet elhárító reakciója; mivel azonban az allergén önmagában nem szokott káros lenni (bizonyság az is, hogy az emberek többségénél nem is vált ki allergiás reakciót), ez a vészreakció általában felesleges, mi több: káros. Annak idején még Pirquet, a neves gyermekorvos (egy immunológiai próba ma is az ő nevét viseli) írta le, hogy bizonyos oltásokkal, fertőzé- sekkel szemben másként rea- álnak azok, akik azon egyszer már átestek, mint azok, akik nem. Ez nem tévesztendő össze — bár egyes vonatkozásaiban hasonló — a fertőző betegségekkel szemben kifejlődött vagy mesterségesen kifejlesztett immunológiai védelemmel. Az allergiára jellemző, hogy ugyanaz az allergén számos gyerek, vagy ember számára közömbös (és ők vannak nagy túlsúlyban), egyeseket viszont megbete- gít. Ilyen allergén lehet sok élelmiszer (például a tojás, a tej, az eper, a méz), de lehet növény, virágpor, ló- szőrmatrac, szobai por, valamilyen ruha anyaga stb. A változatok szinte végtelenek. Előre azonban — sajnos — nem tudja ma megmondani az orvostudomány, kinél mivel szemben fog allergia kialakulni. Az allergénekre jellemző, hogy általában fehérje természetű, nagymolekulájú anyagok. Ha kémiai anyag (vagy gyógyszermolekula) okoz allergiát, az a szervezetben köt magához egy fehérjét, így alakul ki az allergén. Az egyik legveszélyesebb allergén a penicillin: ez a különben hatalmas adagban sem ártalmas fontos gyógyszerünk némelyeknél már egészen kis meny- nyiségben is heves allergiás reakciót válthat ki. Maga az allergia kiütésekben, vörös bőrpír alakjában, szénanáthában, asztmás rohamokban (bronchusgör- csökben), de egyes esetekben halálos szövődményekben is jelentkezhet. Ezért a legfontosabb feladat a légzést akadályozó görcs oldása (ez orvos által elrendelt feladat), illetve a megelőzés. Ez utóbbiban azonban sokat segíthet a környezet, a társadalom is. Szerencsés esetben a gondos orvosi vizsgálat felfedezi az allergént, azt az anyagot tehát, amely a túlérzékenységet kiváltja. Mivel azonban számuk rendkívül nagy, a kialakított orvosi eljárások nem mindig vezetnek eredményre. A vizsgálatsorozat során a gyanúsított allergének kis mennyiségeit viszik fel (általában a hát) bőrére. Pozitív reakciót a bőrpír, a duzzanat jelez. Ha az allergén meghatározható, és kitűnik, hogy az például egy, a háztartásban alkalmazott mosó- vagy mosogatószer, a dolog egyszerű: ezt az anyagot a környezetből ki kell iktatni. De nem mindig válik könnyebbé a helyzet az allergén megtalálásával sem: előfordulhat, hogy lakást, települést, vagy munkahelyet kellene cserélni. Bár ma már elég jelentős az antiallergiás gyógyszerek száma és választéka, — ezen belül az asztmások tüneti kezelésére szolgáló, általában devizáért importált készítmények mennyisége is —, kísérleteznek az asztmás gyerekek számára többféle un. gyógytestnevelésse) is. A probléma alapja az, hogy az asztmás tünetek e gyerekeknél többnyire a mozgás fokozódásakor, a fokozott légzéssel együtt jelentkeznek, és az így kialakult nehézlégzés teszi lehetetlenné a fokozatosan növekvő fizikai megterhelést. Emiatt ezek a gyerekek idővel pszichésen is károsodnak, hiszen meg vannak fosztva attól a mozgásszabadságtól, ami minden gyerek sajátja. Kitűnt azonban, hogy szakértő (erre külön képzett) tanárok által vezetett vízi edzések eleinte csak egészen játékosan) nem szokták az asztmás reakciót kiváltani. Az is elképzelhető, hogy a frissen esett hó is hasonló, allergénben igen szegény környezetet teremt. A vízben a gyermek ismét megtalálhatja a mozgás örömét, feloldódik lassan az egyébként jogos szülői féltés alól; nem utolsósorban pedig még úszni is megtanul. Később az így edzeni kezdett gyerekek közül többen már a szárazföldi kiegészítést is képesek roham nélkül elviselni. Mindehhez — hiszen többnyire gyógyszeres támogatásra is szükség van — természetesen a szakorvos tanácsa közbejötté is szükséges. Dr. Kemplert Kurt
