Tolna Megyei Népújság, 1985. március (35. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-05 / 53. szám

1985. március 5. / rcx na \ _ “NÉPÚJSÁG 3 A tsz-zárszámadások tapasztalatai — A legtöbb termelőszövetkezetben megtörtént a zárszámadó közgyűlés, amelyen a tagság a múlt évi eredményeket, gondokat összegezte, és meghatározta az idei feladatokat. A tanácskozásokon fölvetődött kér­désekről, a zárszámadások tapasztalatairól Eleki Já­nos, a TOT főtitkára nyilatkozatot adott az MTI mun­katársának. — A közös gazdaságok mindent egybevetve sikere­sen zárták az elmúlt eszten­dőt; 1279 tsz készített zár- számadási mérleget, s ugyan az adatok még nem tekint­hetők véglegesnek, annyi máris bizonyos, hogy nyere­ségük mintegy 4 százalékkal meghaladta az 1983. évit. Ez jó eredménynek számít, kü­lönösen, ha figyelembe vesz- szük, hogy 1984. aszályos esztendő volt. A kedvezőtlen időjárás egyebek között a kukorica terméseredményét vetette vissza. A kalászos gabona hozama azonban ked­vezően alakult, s ez átsegí­tette a szövetkezetek dönt i többségét a pénzügyi nehéz­ségeken. A közgyűlések ugyanakkor arról is számot adtak, hogy az eredmények a megszilárduló munkafegye­lemmel, és a közös dolgaiért érzett nagyobb felelősségtu­dattal is összefüggésbe hoz­hatók. Mindez biztató az idei esztendőre nézve, amikor is a szövetkezeteknek semmivel sem kisebbek a feladatai, mint az elmúlt évben. A gazdálkodási eredmé­nyek összesítésénél kitűnt, hogy az állattenyésztésben nehézségek adódnak, ezekről szó esett a tanácskozásokon is. Az exportszállítások el­húzódása miatt sokfelé to­vább kell tartani az állato­kat, ami többletköltséggel jár. Azt tapasztaljuk, hogy különösen a régi építésű, ki­sebb létszámú és szétszórt telepítésű állattelepeken veszteséges a termelés, ezek­re a helyekre nehéz munka­erőt találni, és a szállítási költségek is növelik a ráfor­dításokat. Technológiai kor­szerűsítésre sok ' helyen a szűkös pénzügyi lehetőségek miatt nincs mód. Ám arra nyílik lehetőség, hogy a gaz­dálkodás belső gondjait-ba- jait ismételten elemezzék, s arra is, hogy újra értékeljék e telepek helyzetét. Segít­hetnek a fejlesztési célokat szolgáló hitelek is. Az állat- tenyésztésben kedvez^ jelen­ség, hogy a nagyüzemek és a kistermelők együttműködé­se a korábbinál magasabb szintre került. A tsz-ek kiegészítő tevé­kenysége, amely az elmúlt években fokozatosan bővült, tavaly megtorpant, sőt visz- szaesést tapasztaltunk éppen azokban a megyékben, ahol nagyobb számmal vannak kedvezőtlen adottságú üze­mek. Márpedig számukra a kiegészítő jövedelemforrás alapvetően fontos, lévén, hogy a föld eltartóképessége kicsiny. Tavaly csökkent az innen származó termelőszö­vetkezeti nyereség. A gazda­ságok a visszafogottabb ipari fejlesztések miatt kevesebb megrendelést kaptak, és az ipari gmk-k is verseny­társul jelentkeztek. A tsz-ek tavaly 20 ezer fővel csök­kentették alkalmazotti lét­számukat, ebből 14 ezerrel az ipari és szolgáltató ága­zatokban. Főleg Budapesten és a főváros környéki aglo- merációs övezetben szüntet­tek meg telephelyeket, üzem­részeket, kiindulva abból, hogy fönntartásuk a veszte­ség forrásává vált. A jövő­ben arra kell törekedniök az üzemeknek, hogy körültekin­tőbben válasszák meg együtt­működő partnereiket, és olyan területen vállalkozza­nak kiegészítő munkára, ahol hosszabb távon is remélhet­nek megrendeléseket. Erő­síteni kell a szövetkezetek egymás közötti informálását is; sok, a tsz-ek számára ked­vezőtlen vállalkozás ugyanis vándorol egyik gazdaságról a másikra, s a termelők egész láncában okoz nehézségeket és felesleges kiadásokat. Sokfelé sürgették a köz­gyűléseken, hogy korszerűsít­sék, fejlesszék az üzemi gép­parkok mivel túlságosan ma­gas az elhasználódott gépek, berendezések aránya. Évente 5—10 százalékkal növekszik az úgynevezett nullára leírt traktorok száma, és ez — ha a tervezett magas növényi hozamokat vesszük alapul — kedvezőtlen jelenség. A tsz- ek egy része az idén hitel- támogatással újabb gépeket vásárolhat. MTI A pártiroda vendégei Az alapszervezetek tagjainak vélemé­nye szerint a téesz párttitkára igazán nép­szerű közéleti ember a faluban. Jól eliga­zodik a nagyvilág dolgaiban, vigyáz az or­szágos és helyi politika összhangjára, segí­ti a gazdálkodást. Népszerűségének titka mégis elsősorban közvetlenségében rejlik. Abban a nemesen egyszerű vélekedésében, amely nemcsak a világeseményeket, a sorsdöntő országos vagy helyi feladatokat tartja fontosnak, hanem a gondjaira bí­zott emberek minden ügyes-bajos dolgát. Véleménye szerint egy termelőszövetke­zeti párttitkár azzal teheti a legtöbbet, ha jó hangulatú, a naposabb és a nehezebb hétköznapok elviselésére egyaránt felké­szült, reálisan gondolkodó, a gondok kö­zött is optimista közösséget alakít ki a gondjára bízott emberekből. Az ő politikájának alapeleme a pártiro­da szívélyesen invitáló nyitott ajtaja, amelyen csak illendőségből kopog a belé­pő, mert egyébként mindenkinek joga van ahhoz, hogy benyisson, ha valami baj, szorító gond úgy követeli. Van, aki mind­járt melegében bevallja neki, hogy lát­szólag apró dologgal, csekélységgel érke­zett. A párttitkár azonban jól tudja, hogy a legkisebb gond is nyomasztóvá válhat, ha sokáig és megoldatlanul gyötri az em­bert. Érkeznek hozzá családi ügyekkel. A há­zasságra készülő gyerek építési gondjaival, a szomszéddal folytatott viták ^Olgában, bérpanaszokkal, munkatársaikkal keletke­zett viták ügyében, és mind többen politi­kai kérdésekkel is, ha a gyorsan változó világban gondjaik sűrűjében kétségek tá­madnak bennük, ha nem értenek valamit. A kérdésekre válaszolni kell, a bajokon meg ha csak lehet, segíteni, akár kicsik, akár nagyok. A párttitkár véleménye sze­rint ez a mi közös bizalomra épült politi­kánk alapköve. A világ ma nagy esemé­nyek, súlyos fenyegetések izgalmában él, egy-egy embernek mégis mindig az a cse­kélynek látszó apróság a legkeservesebb, amely személy szerint őt sújtja, amellyel minden nap kel vagy fekszik. S aki en­nek a görcsnek a megoldásában segít ne­ki, az az ő embere. Annak hisz a szavá­ban, a véleményében, azzal együtt tart a közös, nagy feladatok megoldásában is. A mi párttitkárunk mindenesetre az ilyen „apróságok” elintézése árán vált a közvélemény emberévé, jutott el odáig, hogy ma már a felsőbb pártszervek is jó példaként említik tömegkapcsolatait, a kö­zösséggel való eredményes szót értésért. Az apró gondokkal való azonosulás ugyanis idővel a bizalom szálaiból szőtt erős kap­csolatot teremti meg. Márpedig ez az egy­másba vetett hit a cselekvés, a közös fele­lősségvállalás alapja, a gazdálkodásban és a politikában is. A szövetkezet kommu­nistái is csak a közös gazdaság eredmé­nyes gazdálkodásának birtokában érhették el, hogy a kiemelkedő szövetkezetek szer­vezői, megújítói legyenek. Az apró gon­dok emberséges megoldásának politikája vezetett odáig, hogy a párt- és szövetke­zeti tagok ma a közös, nagy dolgokban is a párt- és gazdasági vezetés mögött állnak, méltó partnerként, hatékonyan támogatják a munka jobb megszervezését, a gazdaság szerkezetének állandó fejlesztését. Szerencsére mind több városban és fa­lun vagyunk tanúi az emberek gondjaival való azonosulást legeredményesebben szol­gáló politikusi magatartásnak: a minden­napok ügyes-bajos dolgaival való lelkiis­meretes törődésnek. Mind több helyen ör­vendezhetünk annak, hogy a pártiroda nem a nagy ügyek intézésének helyszíne csupán, sokkal inkább a helyi közélet mű­helye és fóruma, ahol érdemes elmon­dani minden bajt és kétséget, mert érdek­lődő figyelemmel hallhatják meg a kér­dést és a jogos kifogást is, és megkeresik az orvoslás módjait. Nem arról van itt szó, hogy a pártház esetleg bálok vagy teadélutánok állandó színhelye legyen, de mindenképpen iga­zuk van az olyan párttitkároknak, akik nyitott ajtók mögött élnek, fontosnak tart­va, segítve a vélemények cseréjét, a kö­zösséggel való állandó együttgondolko­dást. Akik nem tartják rangon alulinak, hogy a gondjaikra bízott emberek jogos panaszainak elintézésén kívül a közösség mindénnapi jó közérzetével is törődjenek: szervezett tanácsadások, irodalmi estek, kiállítások, társas összejövetelek szerve­zői és résztvevőiként, öregek és fiatalok között forogva összefogások, közös fellépé­sek serkentőiként is példát mutassanak. Csak dicséret illeti meg azt a nagyközsé­gi párttitkárt, aki a kis ruhagyár telepíté­se előtt szabásztanfolyam indítását kez­deményezte az asszonyoknak, hogy a fel­vételi esélyeiket növelje. Aki telenként nemcsak a szűkén értelmezett pártpolitikai oktatást szorgalmazza, de KRESZ-tanfo- lyamok, egészségügyi tanfolyamok szerve­zésére is inspirál. Aki a politikai munka szerves részének tartja az iskolásgyere- kek, vagy a napközis öregek megfelelő ebédeltetését, aki klubot szervez a fiata­loknak, művészcsoportjaiknak pedig pró­batermet szerez. Vagy aki a pártvezetőségi üléseket időnként üzemekben vagy szö­vetkezetekben tartja meg, a megoldásra váró közös gondok színhelyein. Az ilyen kapcsolat alapot teremt ahhoz, hogy a párt a nehezebb napokban, az úgy­nevezett rázós feladatok megértetésének óráiban is nyugodtan, a kölcsönös bizalom érzésével állhasson az emberek elé. Az a párttitkár, akit sokan ismernek, akinek a segítő szándéka többször bebizonyosodott a tömegek előtt, bármikor bizalommal fordulhat az emberekhez. Akkor is, ha eredményekről ad számot, de akkor is, ha közös gondjainkat, nehézségeinket elemzi, megértést kér, a közös boldogulás érdeké­ben a nagyobb összefogást, a több szorgal­mat vagy a megfontoltabb takrékosságot sürgeti. KÉKESDI GYULA 99 Úgy lesz a könyvtárügy? Pincehely közös tanácsú nagyközség neve hallatán 1973 óta okkal felhősödik el a megye könyvtárügyéért fe­lelősek homloka. A körzeti szerepet is ellátó községi könyvtár jobb elhelyezésé­nek a problémája akkor ke­rült ugyanis napirendre. Le se jött róla mind a mai na­pig, noha „most ígérkezik már a tizenkét év óta esedé­kes komoly megoldás”, mivel a megye 550 ezer forintot helyezett kilátásba támoga­tásként a helyi tanácsnak. — Komoly?! — vélem hal­lani a kérdést — és bár­mennyire igaz drukkere va­gyok annak, hogy ez a tele­pülésünk, a múltjára, jelené­re olykor ftlyan nagyon büszke Pincehely tanácsa ad acta tehesse azt a gondot, amivel kapcsolatban egye­bek között sokszor tehetet­lennek is minősült — nincs olyan érvem, ami a szkepti­cizmus leszerelésére alkal­mas lehetne. Túl sok teljesí­tetlen ígéret vált már eddig ismeretessé a Vörösmarty nevét viselő Általános Műve­lődési Központ könyvtári egységének jobb elhelyezésé­re vonatkozóan. Számos ol­vasónk is emlékezhet az évek során lapunkban közölt ide­vágó nyilatkozatokra. Az előbbiek és utóbbiak egy­aránt adósságot jelentenek ma is. És előfordulhat, hogy az új terv megvalósítását se koronázza teljes siker. Ha csak... Ha csak úgy sorom­póba nem lép Pincehely la­kossága, mint akkor tette, amikor társadalmi összefo­gással segítette életre a fő­leg tornateremként üzeme­lő művelődési házat. — Látja, abból se az lett, amit vártunk — közölte ve­lem évekkel ezelőtt egy idős Pincehely hírnevét ugyan­csak a szívén viselő ismerő­söm, hiányolva a kisebb ön­művelő söpörtök munkájá­nak a lehetőségét. Aztán ab­ban maradtunk, hogy az se csekélység, hogy az általános iskola tanulóinak testnevelé­se jó pozícióba jutott. Már ezért érdemes volt össze­szedni, ahogy mondani szo­kás „minden apait és anya­it”, saját erőt, hitelt, társa­dalmi munkát, amit kiegé­szített a megye a maga tá­mogatásával. Az már más kérdés, hogy a művelődési ház indulásától a problémák háza is lett. Az ünnepélyes avatás után a fűtés megol­datlansága miatt évi késéssel indult a teljes beüzemelés. Üjabb üröm: beázik a tető, s miután tervező és kivitelező hosszan és alaposan kivitat- kozták magukat, a nagyköz­ségi közös tanács törheti a fejét, kinek fogadjon szót. Az egyik fél ugyanis azt mondja, azért ázik be a tető, mert a gazda leszóratja té­len a havat az építmény la­pos tetejéről. A másik azt hajtogatja, hogy nem sza­bad lehányni a havat. Ko­misz a helyzet, mert a tető helyreállításának a költsége a tanácsot nyomja. A közös tanács pedig 1985-ben alig milliót fordíthat összesen in­tézményfelújításra. Meny­nyit tudna elkölteni felújí­Jankó Mária könyvtáros bízik a működési feltételek javulásában. tás, korszerűsítés címén? Szerényen számítva is en­nek három-négyszeresét. S ha nem adódik a Pincehely­nek juttatott megyei támo­gatás és a saját erő mellé fo­rintokat pótló társadalmi összefogás is, akkor a könyv­tári gondok megoldatlanul „élhetik” meg a 15. éves ju­bileumukat. Pedig a nagy­község 4600 egynéhány lel­ket számlál, ebből Pincehe­lyen él 3100. Hánynak fon­tos elsőrendűen, hogy szü­lő-, illetve lakóhelyük ne csak közigazgatási, állam- igazgatási centrumként fe­leljen meg nagyközségi rangjának, hanem szellemi, kulturális életével is? Hegedűs Pál társadalmi tanácselnök-helyettes (aki a termelőszövetkezet háztáji agronómusa és helybeli szü­letésű) azt mondja, több embernek fontos, mint gon­dolnám. Schlauch Ede, az Általá­nos Művelődési Központ igazgatója viszont nehezen mozduló embereknek ismer­te meg a pincehelyieket. Azt mondja, senkinek se hiányoznak az egykor volt kiscsoportos foglalkozások. A könyvtár ázsiója se azért csappant meg szerinte, mert rossz helyen van. Tudomásul kell venni, hogy manapság kevesebben és kevesebbet ol­vasnak. Pincehelyen is. Esküdni azért senki sem mer arra, hogy egy rendelte­tésének megfelelő körülmé­nyek között működő könyv­tár nem lenne ütőképesebb egysége az általános művelő­dési központnak.. . — Nincs évi kétmilliója se a tanácsnak a fejlesztési 1985. Amit nem találni a polcokon, lent porosodik a pincében alapján. És több a tennivaló, mint a pénz 1985-ben is — mondja a társadalmi elnök- helyettes hozzáfűzve, hogy az 1985. évi 1 millió 739 ezer forinton négy település osz­tozik. — Ebben az évben 2 mil­lió értékű a székhely és társ­községek lakóinak társadal­mi munkaterve — tudhatjuk meg később az iskolában Schlauch Ede igazgatótól, aki úgy véli, hogy ami a lo­kálpatriotizmust illeti, Pin­cehely nem tartozik az utol­sók közé. (Az egy főre ter­vezett társadalmi munka ér­téke itt 400 forint, míg szá­mos Pincehelynél kisebb te­lepülésen 2—3—4—5 ezer fo­rint!) Jankó Mária, aki 1980 óta számtartója a községi könyv­tárnak és elvégezte a könyv­tárkezelői tanolyamot is, mosolygó hallgatásba burko­lódzik. Hát persze, hogy sze­retne jobb körülmények kö­zött dolgozni. Máris jobb va­lamivel a helyzet a siralmas kis alapterületű, dohos leve­gőjű és zsúfolt könyvtárban. Igaz, nem mindenütt, mert a 11 132 kötetes állománynak csak egy része fér el a fön­ti szabad polcokon. Lent a (két kis fönti helyiség alatti) pincében ömlesztve szívják a pincenedvességet a könyvek. Rossz a szigetelése az öreg épületnek, melynek valódi állagát szónál meggyőzőb­ben tanúsítja az az udvarba nyúló épületszárny, ami most ismét szolgálati lakás­ként funkcionál — ideiglene­sen. Ha elkezdődik a könyvtár új helyének kialakítása a gyógyszertár melletti kéttan- termes iskola két termének összenyitásval, itt hátul ol­vasótermet és irodalmi, könyvtári szaktantermet kí­vánnak nyerni. A mikor kér­dését ne firtassuk. Kétütemű lesz az átalakítás, felújítás és fönt kezdődik, a hétközi diákotthonnál ez év szep­temberében. Noha a szülők véleménye más, kimondatott, hogy „nincs szükség a di­ákotthonra”, oda telepítenek tehát három tantermet. Itt lent pedig összenyitják a két osztálytermet, ellátják a bejáratot szélfogóval. A könyvtár mostani helyét mosdó, öltöző veszi át. Mennyi idő kell mindeh­hez? S mit „árul” el magáról felújítás közben a „kisisko­la” épülete és a hozzá csat­lakozó ideiglenes szolgálati lakás, melynek hátsó fala kidűlőre áll? A jövő titka. De . . . „megmozdult az ügy” — újságolja Zakor Vilmos, a tamási városi könyvtár módszertani csoportjának a vezetője Pincehelyről szólva először optimistán, és tapasz­talatcsere-látogatást szervez a tanácsi vezetők, a művelő­dési központ igazgatójának részvételével. — Hőgyészen és Gyönkön nézzük meg a berendezést, amit tanácsos időben meg­rendelni. Fölteszem, hogy hasznos lesz a tervezett háztűznéző. És sikeres a sokadikként föl­röppentett könyvtárkialakí­tási terv is. De... az átalakí­tások tervét nem ártana a realitásokhoz igazítani azért László Ibolya Fotó: Czakó Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom