Tolna Megyei Népújság, 1985. március (35. évfolyam, 50-75. szám)

1985-03-25 / 70. szám

1983. március 25. NÉPÚJSÁG 9 Kommunista műszakok megyénk üzemeiben Nagymányok, brikettgyár Dombóvár, kesztyűgyár A Mecseki Szénibányák dol­gozóit még a hónap elején felhívták arra, hogy március 23-án, szombaton kommu­nista műszakot tartsanak. Mint a felhívásban olvasható: „Vállalatunk dolgozói — hitet téve pártunk politikája, gaz­daságpolitikai célkitűzései mellett — kiemelkedő ered­ményeket értek el az elmúlt évek kommunista műszak­jain. A műszakban befolyt összegből jelentős vállalati, szociális, kulturális feladato­kat oldottunk meg, város- és községpolitikai, ifjúságpoliti­kai célok megvalósítását tá­mogattuk. Kérjük vállalatunk dolgozóit, hogy . vegyenek részt a kommunista műsza­kon, és munkájukkal járulja­nak hozzá a vállalat ifjúság- politikai céljainak megvaló­sításához, a bányásznapi kul­turális rendezvények támo­gatásához, a moszkvai világ­ifjúsági találkozó rendezvé­nyeihez.” Amint azt Lelovics István­tól, a Nagymányoki Brikett- gyár igazgatójától megtudtuk, a brikettgyár mindhárom műszakja vállalta a kommu­nista szombatot, amelyet szombat reggel az egyes mű­szak kezdett, és vasárnap reggel a hármas műszak fe­jezett be. összesen 187 dol­gozót jelent ez, szombaton, a délelőtti műszakban 86-an, az éjszakai műszakban pedig 55-en dolgoztak, gyártottak brikettet. Egy dolgozó bére 110 forintot jelent, a kom­munista műszak bevételét át­utalják a Mecseki Szénbá­nyák központjába. A három műszakban egyébként össze­sen 1200 tonna brikettet ter­meltek. A brikettprés-rotorok mellett: Rékai Ferenc és Nagy tál, mindketten lakatosok 3 Bonyhád, zománcárugyár A Bonyhádi Zománcáru- gyárban a kommunista mű­szak bevételét a jóléti alap­ra, az üdülés színvonalának emelésére szánják, illetőleg arra, hogy segítséget nyújt­sanak a kedvezőtlen szociá­lis helyzetben lévő kisnyug­díjasoknak. Mindezt Aub- recht László szb-tiitkártól tudtuk meg, akit a perem­záró mellett találtunk. A kevésbé zajos műhely­irodában kapunk bővebb in­formációt. A bonyhádi gyár eddig három lakrésszel ren­delkezett Harkányban, s minthogy a dolgozók szíve­sen töltenek el itt néhány napot, újabb két üdülőrészt bérelnek. A gyár saját üdü­lője Balatonszemesen van, itt 18-an üdülnek 1—1 tur­nusban. Azt szeretnék, ha az étkezési költségek emelkedé­se ellenére a dolgozóknak nem kellene magasabb ösz- szeget fizetniük, mint az el­múlt évben. Egy korábbi felmérés meg­állapította, hogy a gyár egy­kori dolgozóinak átlagnyug­díja 2200 forint. A vasas­szakszervezet kezdeménye­zésére 92 nyugdíjasnak, ösz- szesen 108 ezer forinttal egé­szítették ki a nyugdíját, 1983-ban. Később a segély­alapból, illetőleg a kommu­nista műszakok bevételéből 29 nyugdíjas részesült, ők 49 ezer forintot kaptak össze­sen. Az év folyamán még több kommunista műszakot kí­vánnák tartani, melyek vár­ható összes bevétele 240— 250 ezer forint körül alakul. A most szombati kommunis­ta műszakon 123-an dolgoz­tak, és a bevétel 70 ezer fo­rint lett Exportra csomagolják az edényeket A kesztyűszabászaton és a varrodában szombaton a kora reggeli órákban már fél hatkor kilencvenen vették fel a munkát, — ez a kesz­tyűgyárban bentdolgozó lét­szám felét jelenti. A külön­böző kisebb településeken 192 bedolgozó tartozik a gyár ál­lományába; ők egy napi bé­rüket ajánlották fel, s ezt az összeget a helyi tanácsnak utalják át. Tamásiban pél­dául a 17 bedolgozó összesen 1630 forintot utal a város ja­vára. A délelőtti kesztyűgyári mű­szak bevétele 15 ezer forint. A dolgozók saját belátásuk szerint háromféle célra ajánlhatták fel a kommu­nista műszakban keresett bé­rüket. Hozzájárulhatnak a dombóvári városi kórház in­tenzív szobájának felszerelé­séhez, várospolitikai célokra, óvodák, bölcsődék, iskolák építéséhez adhatják a pénzü­ket, vagy éppen arra, hogy kiegészítsék a fejlesztési ala­pot, s így lehetővé válik, hogy emeljék a lakásépítési kölcsönt. A kommunista mű­szakon részt vevők közül leg­többen a kórház intenzív szo­bájának felszereléséhez já­rultak hozzá. Virág Csaba 29 éves kesz­tyűszabász az Ifjúsági szo­cialista brigád tagja, — a brigádot most terjesztették fel a „Vállalat Kiváló Bri­gádja” címre. — Amikor tudomást szerez­tünk a felhívásról, gondol­kodás nélkül valamennyien vállaltuk, hogy részt veszünk a kommunista műszakon. Én a magam részéről az intenzív Virág Csaba: „Szívesen vál­lalta a kommunista műsza­kot az Ifjúsági brigád” szoba felszerelésére 400 fo­rintot ajánlottam fel. A szombat-vasárnapi munka nem szokatlan, hisz a sza­bászaton vállalati gazdasági munkaközösséget alakítot­tunk s nem ritkán 12—14 órát is dogozunk egy-egy hét végi napon, hogy folyamato­san kiszolgáljuk a varrodát. A tempót most már mérsé­kelni fogjuk, de ha az év so­rán bármikor tartanak a gyárban kommunista műsza­kot, az Ifjúsági brigád min­den egyes tagja szívesen és lelkesen vállalja a munkát. Varrják és hajtogatják a törülközőket Hőgyész, vegyesipari szövetkezet A szövődeelőkészítők kivé­telével mindenki talpon volt szombaton kora reggeltől a Hőgyészi Vegyesipari Szö­vetkezetben. A kommunista műszak reggel 6 órakor kez­dődött, és déli 12 órakor fe­jeződött be. Az építőipari részleg betonozta az udvart, javították az irodaház hom­lokzatát, s a tetőn is dolgoz­tak. Az adminisztratív dol­gozók a már elkészült törül­közőket, frottírneműket meózták és csomagolták. A szövetkezet elnöke, Te­mesvári Ferenc hol egyik, hol másik munkahelyen ta­lálható, reggel 6 órakor a kőművesek mellett dolgozott, hét óra után már a fonal- raktárban találjuk, amint a teherautóról kézikocsival tol­ja át a fonalat tartalmazó hatalmas faládákat a raktár- helyiségbe. — Amellett, hogy a kom­munista műszakban folya­matosan termelünk, szeret­nénk rendet, tisztaságot ten­ni a központi telephelyen — mondja. Munkabérben húsz­ezer forintot produkál a műszak, — ezzel az összeg­gel szeretnénk kiegészíteni a szövetkezet kulturális alap­ját. Ebben az évben ritkán adódott a dolgozóinknak sza­badszombatjuk, igen sok a munkánk, s a kényszer azt diktálja, hogy ezeken a hét­végi napokon is dolgozzunk. Hajdú Sándorné, a Május 1. szocialista brigád vezető­je: — Brigádunk létszáma ti­zenegy, s mindannyian itt vagyunk a kommunista mű­szakon. Törülközőket var­runk, szegünk, és meózzuk a kész árut. Szívesen jöt­tünk valamennyien dolgozni, a feladatot egyöntetűen vál­laltuk, s amit az ember egy­szer felajánlott, becsületbeli kötelessége teljesíteni. Két munkatársunk vidékről ér­kezett: Wertenzon Imréné Diósberényből, Szabó Judit pedig Mucsiból. A korai busszal utaztak Hőgyészre és időben elfoglalták a mun­kahelyüket. Amit ezen a szombaton gyártunk, hétfőn már szállítják is a sárvári új szállodába, illetve a hé­vízi Aqua Szállodába. Kajdacs, Aranykalász tsz Hetek óta türelmetlenül várják a tavaszt a kajdacsi Aranykalászban, hogy föl­száradjon a föld annyira, hogy géppel rá lehessen menni. A meteorológiai elő­rejelzésben már volt valami biztató, lehetséges, hogy a jövő héten indulhatnak a munkák, a talaj előkészítés, a vetés. Akkor már olyan munkákra, mint az állatte­nyésztő telepek környékének rendbe hozása, az utak egyengetése, nem jut sem ember, sem gép. Ezért vállalikoizitak a nö­vénytermesztő traktoros bri­gád tagjai arra, hogy most, a hét végén elvégzik ezeket a munkákat. Szombaton amellett, hogy szerves trá­gyát hordtak a dinnye-me- legágylalpakra, simították a terepet, a földutakat az ál­lattenyésztő telepeken és a határban is. Nagy István traktoros vasárnap is dolgo­zott. Az egyik földúton a télen kivágták a fákat, a sok gyökér a földben ma­radt. Most a traktoros Rába gépével szántotta az utat, hogy majd kiszedhessék a gyökereket, és jöhessen rá a gréder, kialakíthassa bogár­hátúvá. A földutat szántotta vasárnap Nagy István a Rábával Tolna, Gemenc Ipari Szövetkezet — eshhem A vászonozók nyolcszáz nyugágyat fejeztek be kezet tagsaga, hogy a kong­resszusi és felszabadulási verseny keretében kommu­nista műszakokat tartanak. Az elsőt egy hete szervezték meg — akkor gép mellett dolgozott az elnök, a műsza­ki vezető, a főkönyvelő és a többi vezető is. Most szom­baton azok jöttek be, akik valamilyen okból, családi elfoglaltság miatt akkor nem vehettek részt a munkában. Csaknem mindegyik rész­legben folyt a serény mun­ka. Készültek az alkatrészek az export gyermekrácsok­hoz, tapétázóasztalokhoz, nyugágyakhoz. A műszak végére többek között nyolc­száz export nyugágy készült el, és megraktak a vasútál­lomáson egy vagont gyer- mekráoosal, ami azóta már valószínűleg túl van a hatá­ron, és rövidesen Hollandiá­ba ér. A kommunista műszak bevételével a nagyközség sportcsarnokának építéséhez járulnak hozzá a Gemenc Ipari Szövetkezet tagjai. A mérlegzáró küldöttgyű­lésen döntött úgy a szövet­Szekszárd, óra-ékszeripari gyáregység A Fővárosi Öra- és Ék- szeriipari Vállalat szekszár­di díszmű-gyáregységében szombaton reggel hatkor kezdődött a kommunista mű­szak. Mintegy harminc mun­kás és irodai dolgozó sür- gött-forgott a gépek, beren­dezések között. A műhe­lyi brigádok a megszokott munkájukat végezték, az irodaiak - az egyszerűbb, könnyebben megtanulható műveleteket, mint a galva­nizálóban az alkatrészek fel­rakása a keretekre, a kész­termékek csomagolása. Készültek itt a szombati mű­szakban női táskakeretek NDK-exportra, tálcák a ha­zai piacra és NDK-megren- delésre. Az üzemi kollektíva — kongresszusi és felszabadu­lási versenyvállalásában úgy döntött, hogy a kommunista műszakokban elért keresetet a gyár jóléti alapjába utal­ják át, főként a nyugdíja­sokat segítik belőle. Az egyik nyugdíjasnál már biz­tos, hogy mire fordítják a pénzt: rokkantkocsit szerez­nek be részére. A csiszolók — a Babits Mihály szocialista brigád tagjai a tálcák galvanizálás előtti megmunkálását végzik

Next

/
Oldalképek
Tartalom