Tolna Megyei Népújság, 1985. március (35. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-01 / 50. szám
1985. március 1. NÉPÚJSÁG 3 Egy mondat az irányelvekből * Nők, akik falun étnek (V.) A törvényes úton szerzett Összegzés helyett mindenről Hosszú ideje követett elvi álláspont, és a reá támaszkodó gyakorlat tükröződik a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának a párt XIII. kongresszusára megalkotott irányelveiben, amikor kimondja: „Államunk elismeri és védi a munkával, a törvényes úton szerzett személyi tulajdont.” Egyetlen mondat, s mégis, benne, mögötte a valóság sokféle elemének, színének keveredése, váltakozása, régebbi viták emléke, és jelenlegi ellentmondások felsorakoztatása. Megtorpanás nélkül A lakosság összes pénzbevétele 1984 decemberében ötvenmilliárd forintot ért el. Mire elég ez a pénz, és mire nem? Bizonyosak lehetünk benne, hogy kevésre, és sokra egyaránt elég. Kevésre, ha az egyének, a családok igényeit tekintjük mércének. Sokra, ha a pénzt okosan beosztva, számolunk. Ami tény: egyetlen területe van a legutóbbi években a beruházásoknak, bármilyen szempontok alapján nézzük is, ahol töretlen a gyarapodás, nincsen visszaesés, megtorpanás nélküli a haladás, ez a lakossági befektetések köre. Ez a kör ma ötödével nagyobb, mint volt 1980-ban! Ami érzékeltet, a megnehezedett körülmények ellenére sem szünetel a javak tárházának gazdagítása. Negyvenmilliárd forint közelében van most már a lakossági beruházások egy esztendő alatti összege, ami a népgazdaság ilyen célú összes kiadásainak a hatodát adja. Ami — az arányok érzékeltetésével — már részben válasz arra is, mire elég a pénz, mire nem. Az előbbieknél is szemléletesebbé teszi a munkával, a törvényes úton szerzett személyi tulajdon súlyát egyetlen — igaz, meghatározó — részterep alaposabb bejárása. Hazánkban a személyi tulajdon döntő hányada: lakás. Az otthonoknak a 63 százaléka — 2,2 millió lakás — személyi tulajdonú családi házban lelhető fel. A községekben ez az arány 91 százalék, de a budapesti adatot nem számítva, a többi városban sem kicsiny, mert negyvenkilenc százalékos ez a részesedés. Valamennyi formát — szövetkezeti lakás. Tegnap az ország minden részéből érkeztek húsipari szakemberek Szekszárdra, a Szekszárdi Húsipari Vállalat központjába. A látogatás célja: megismerkedni azzal a számítógépes termelés és raktárelszámolási rendszerrel, (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Dombóvár város tanácsa első negyedévi ülésén megtárgyalta az 1985. évi működési és fejlesztési alap tervjavaslatát. Megállapították, hogy a terv előirányzatai a népgazdaság egyensúlyi helyzetéből adódó követelmények figyelembevételével kerültek kialakításra. Így a költségvetési kiadások lassúbb ütemű növekedése több területen hátrányosan érezteti hatását. Az 1985. évi gazdálkodás során ezért fokozott figyelemmel kell lenni a takarékossági intézkedésekben, a társadalmigazdasági programokban foglaltakra. Ezután a testület a VI. ötéves középtávú pénzügyi terv és cselekvési program végrehajtását tekintette át. Az 1981-ben jóváhagyott terv már számol azzal a lehetőtársasház — figyelembe véve, a városokban a lakások hetven, a községekben 92 százaléka személyi tulajdonban van. Igények, egyéni és társadalmi források viszonyára, kölcsönhatására, összetartozására — azaz a személyi tulajdon gyarapítását szolgáló törekvések közösségi támogatására — fényt vet az az adat, hogy az újonnan épült otthonoknak mindössze a két százaléka az, amelynél a tulajdonosok nem vesznek igénybe kedvezményes kölcsönt. Nincsen semmi rossz, semmi szocializmusellenes a javak birtoklásának egészséges vágyában, ha ez a vágy az alapvető úton — a munkával — szerzett, illetve más, kiegészítő jellegű, de törvényes formában elért — például öröklés, totónyeremény — jövedelmekre hagyatkozva elégül ki. Ügyelve az arányokra Ezeknek a tényezőknek az ismeretében — és még inkább hiányzó hatásaik tapasztaltakor — figyelmeztető folyamatnak kell tartanunk, hogy míg 1960-ban a lakosság minden jövedelmi száz forintjából nyolcvanat a munka teremtett elő, addig napjainkra ez az arány hatvanötre csökkent. Ami egyrészt arra mutat, magas fokú lett sok tekintetben a pénzben is kifejeződő társadalmi gondoskodás, másrészt viszont arra int, erőteljesen csökkent a jövedelmeknek a munkától függő része, és vele az érdekeltség, az ösztönzés, azaz a társadalomnak nyújtott tényleges teljesítmények valóságos elismerése. Ez a jellemzője mindennapjainknak több nyugtalanságra ad okot, mint például az, hogy — bár sokan és előszeretettel foglalkoznak vele — lottó- és totónyereményekből munka nélkül — de törvényes úton! — lehet jövedelemhez jutni. Kerekítve, egy esztendő alatt három- milliárd forintot fizettek ki totó-, lottó- és lósport- nyereményekre az országban. Aligha kell különösebben félni ennek az összegnek a hatásaitól, mert a lakosság pénzbevételének a fél százalékát sem teszi ki, azaz minamelyet a Szekszárdi Húsipari Vállalat alkalmaz. Az ország valamennyi húsipari vállalatától eljöttek a szakemberek, hogy működés közben láthassák, megfigyelhessék ezt a rendszert. A szekszárdiak újszerű elemként a találkozón bemutatták séggel, hogy az előző időszakhoz viszonyítva a város pénzügyi lehetőségei nem bővülnek, és kevesebb lehetőség lesz a várospolitikai problémák megoldására. Az előterjeszitésből kitűnt, hogy takarékos gazdálkodással mégis sikerült megoldani a tervfeladatok jelentős részét. A cselekvési programban foglaltak következetes érvényesítése nagyban segítette a feladatok végrehajtását. Ezért a tervidőszak utolsó évében is a cselekvési programban megfogalmazott követelményeknek kell érvényesülniük. A tanácsülésen elhangzott még a termelés-ellátási bizottság beszámolója, valamint a megyei tanácstagok Dombóvár város és városkörnyéki csoportjának tevékenységéről szóló jelentés is. Magyarszéki Endre den száz forintból negyven fillér a részesedése... A munka nélkül és törvénytelen úton szerzett jövedelmek azok, amelyekre folyamatosan rá kell vetülnie a közfigyelem megvilágító fénysugarának, mert ezek a pénzek valóban rombolnak, torzítanak az értékrendben, az értékviszonyokban. Jól jelzi a tágan értelmezett személyi tulajdon gyarapodását, hogy egy év alatt 12.5 milliárd forintot vittünk haza bútorok, 1,4 milliárdnyit háztartási hűtőgépek, 3.5 milliárdnyit tv-készülé- kek formájában, s 9,6 milliárd forint volt az a pénz, amelyet az oly áhított személygépkocsik áraként egy év leforgása alatt kiadtunk. A lakás — az üdülő — után, mint általánosan a legértékesebb személyi tulajdont, a gépkocsit említhetjük. Száz munkáscsaládból 1983. december 31-én 32, a szövetkezeti paraszt-háztartásokban ugyanannyi, a szellemiek minden 100 háztartásában 58 darab volt található ezekből. S bár végletes a példa, de érzékelteti a személyi tulajdon gyarapodását az is, hogy folyamatosan emelkedik a nagy összegű kárral járó lakásbetörések száma, amint az is, hogy az öröklési perek megkétszereződtek egy évtized alatt. A legfőbb forrás Nagyon régi, de érvényességéből semmit sem vesztett igazságot idézünk. A 18. század egyik kiemelkedő gondolkodója, Adam Smith irta le A nemzetek gazdagsága című művében: „Saját munkája olyan tulajdona az embernek, amely minden más tulajdonának legfőbb forrása, s mint ilyen, a legszentebb, és legsérthetetlenebb.” Az az igazi, a döntő kérdés tehát, miként sáfárkodunk ezzel a legfőbb forrással egyéni és közösségi méretekben, értelemben, mert ha jól, akkor minden más tulajdonunk körül sem lehet hiba, baj. S ehhez a jó gazdálkodáshoz elengedhetetlen az egyén lássa elsőnek — és ugyanakkor tapasztalja is a javadalmazásában — ezt a forrást, mert ha a legszentebb, akkor ne sérüljön sokféle torz hatás nyomán. a közvetlen lekérdező rendszert is. A bemutatót és a szakmai konzultációt a Szekszárdi Húsipari Vállalat és a SZÜV Szekszárdi Számító- központjának szakemberei — igen jó a kapcsolat a két vállalat között — tartották. Ismét vizen a dunai kompok Csütörtök reggel — kétheti kényszerpihenő után — ismét elindulhatott több dunai komp és átkelőhajó. A Pest megyei Kishajózási és Javító Vállalati az erős jege- sedés miatt február 14-én — az idén másodszor — állította le a közlekedést 22 dunai átkelőhelyen az 1707-es szobi és az 1580-as dunaújvárosi folyamkilométer között. A folyó jobb és bal partját összekötő -^najohidakon” csütörtöktől Szob és Pilismarót, Vác és Tahitótfalu, valamint Szigetmonostor és Határcsárda között gépkocsival is át lehet kelni a Dunán. Biztonságosan hajózható a kisoroszi és verőcemarosi, a kisoroszi és szent- györgypusztai, a surányi és felsőgödi, a szigetmonostori és alsógödi, a dunakeszi és horányi, valamint a pócsme- gyeri és leányfalui vonal. Tolna megyében 268 237- en élnek a legutóbbi nép- számlálás adatai szerint. Közülük 136 440 a nő. Míg 1960-ban az összes keresők 31 százaléka volt csak nő, napjainkra ez a szám 42 és fél százalékra emelkedett. A munkaképes korú nők 71 százalékának van munkaviszonya, 11 százalék inaktív, 18 százalék pedig eltartott. Sorozatunkban a falun élő nőket szólaltatjuk meg, mégpedig azon „tétel” alapján, hogy mindenki azon igyekszik, hogy megőrizze családja életszínvonalát, amiért ma többet kell tenni, mint tegnap. Mint ahogyan a címben is jeleztük, sorozatunk zárórészében nem összegezünk, nem szögezünk le kézenfekvő dolgokat. Helyette tapasztalatainkról szólunk, pontosabban azokról a meghatározó és jelentéktelennek látszó dologról, melyek vagy alapvetően, vagy lényegtelenül, de mégis befolyásolják a falun élő nők életformáját, azaz mássá teszik, mint a városlakóét. Tény, hogy a városok és falvak között funkcionális különbségek vannak, melyek minden valószínűség szerint hosszú távon is fennmaradnak. Tehát: a megkülönböztetés kizárólag funkcionális lesz, s egyáltalán nem a társadalmi ismérveken alapuló. A funkcionális különbség azonban a társadalmi szerkezetben és a település nagyságában is megnyilvánul, s ebből is következik, hogy bizonyos foglalkozási lehetőségek nem találhatók meg a falvakban, illetve azok foglalkoztatási szerkezete jóval egyszerűbb, miint a városoké. Távol áll tőlünk különböző feminista nézetek „hirdetése”, de megjegyezzük, pontosan a foglalkoztatási szerkezet különbsége kapcsán, hogy az elsősorban a nőket „sújthatja”, mivel nekik is gyakorta távol esik a munkahelyük a lakóhelyüktől. Az utazás miatt sokkal kevesebb idejük jut a családi tűzhely melengetésére, a gyerekek nevelésére, a házi munka végzésére. Igaz, hogy manapság mindezekből igencsak kiveszik részüket a férfiak is — persze, ha futja idejükből, ha munkaidejük befejeztével nem űznek másodállást, nem „géemkáz- nak”. Egy városban élő asszonynyal beszélgettünk, aki meglehetősen élesen fogalmazott: — Sokkal könnyebb és olcsóbb is falun élni. Lehet állatokat tartani, ott a mindent megtermő kiskert... A falun élő nők többsége erre teljes joggal így rep- likázik: — Csakhogy mindezért meg kell dolgozni. Kemé- nven. Mi nem érünk rá délután a kellemes szobában olvasgatni... Ördögi kör ez, kérem, folytatni sem érdemes az érvek és ellenérvek sorolását. Viszont szögezzük le: a szocialista társadalom tagjai számára biztosítani kell a választási lehetőséget, hogy miiven jellegű településközösségben kívánnak élni. Egy asszony, aki a „nem dolgozó” dolgozók táborába tartozik, tehát ereiét, ideiét, energiáját a háztáji gazdaságban kamatoztatja, keserűen teszi fel a kérdést: — Nem napi nyolc órát, hanem akárhányat dolgozom. S ezért még nyugdíjat sem kapok. Vagy addigra várható változás? Reméljük. Hiszen a nők eddig is nagy érdemeket szereztek a háztáji gazdálkodás fejlesztésében. Viszont úgy tűnik, hogy az abban rejlő lehetőségeket még nem merítettük ki. Tehát indokolt további megoldásokat, módszereket és formákat keresni (keresik is!) ebben a keretben a nők foglalkoztatásának szélesítésére. Megyénkben az aktív kereső nők legnagyobb részben az iparban, a kereskedelemben, az egészségügyben és a mezőgazdaságban dolgoznak. Amennyiben a falun élő nőkről beszélünk, valószínű, hogy közülük a legtöbben a mezőgazdaságban, s közülük is legtöbben a termelőszövetkezetekben dolgoznak. Behát, ha a nők, ha a falun élő nők élet- és munkakörülményeit, azok alakulását vizsgáljuk, egyértelmű, hogy az elválaszthatatlan a mezőgazdasági szövetkezetek életében végbement változásoktól. Az ország mezőgazdasági termelőszövetkezetei közel egymillió tagot számlálnak, a tagság 40 százaléka nő. Körülbelül ez az arány érvényes megyénkre is. Tudni kell azt is, hogy az elmúlt öt esztendő alatt a téeszek- ben foglalkoztatottak száma közel 9 százalékkal, ezen belül a nőké több, mint 7 és fél százalékkal emelkedett. Vizsgálni azt érdemes, hogy milyen munkát végeznek, s milyen körülmények között teszik azt a nők. Nagyobb részük a nem könnyű, mechanikus tevékenységet folytatja, kitéve az időjárás viszontagságainak. Az éremnek viszont két oldala van. Az utóbbi időben a mező- gazdasági termelés korszerűsödésével párhuzamosan csökkent a mezőgazdasági tevékenységet végző nők aránya. A szövetkezetek — egyebek között — a nők foglalkoztatásának biztosításáért melléküzemágakat hoztak létre. S még egy adalék: egyre csökken a női segédmunkások száma, ugyanis megyénkben is sorra szervezik meg a szövetkezetekben a kihelyezett szakmunkásképző tanfolyamokat, melyeken nagy számban vesznek részt a nők, e mellett szép számban jelentkeznek szakmai és politikai továbbképzésekre. Lehetne folytatni a sort a falvak és a városok közötti különbségről a tekintetben is, hogy milyen szórakozási és művelődési lehetőséget kínál egyik, s milyent a másik. Csakhogy ezzel egyoldalúan foglalkozni nem szabad, hanem számításba kell venni az ez irányú igényeket is. S az igényeknél tartva szögezzük le, hogy falun élni életforma és valamiféle igény kérdése is. Mert, aki azt választotta, vagy úgy hozta a sorsa, az el is fogadja azt az életformát, az tetszik neki — előnyeivel és hátrányaival együtt. S azok a nők — és persze férfiak is —, akik a falura esküsznek, a városi életformát nem tudnák megszokni, idegenkednek a tömegközlekedéstől, az üzletek „tömegjeleneteitől”, s jobban vágynak a zöld színre, mint a szürkére. Végül visszakanyarodtunk a választás lehetőségéhez. Ki a várost, ki a falut választja élete színteréül. S talán ezért sincs értelme a két életforma mélyebb összehasonlításának. A gondok feltárásának viszont igen! (Vége) V. Horváth Mária— Ihárosi Ibolya Fotó: Kapfinger András VERESS TAMÁS Bemutató a Szekszárdi Húsioari Vállalatnál Számítógépes elszámolási rendszer Tanácsülés Dombóváron
