Tolna Megyei Népújság, 1985. március (35. évfolyam, 50-75. szám)
1985-03-16 / 63. szám
la NÉPÚJSÁG 1985. március 16. Tárgyalás a japánokkal A magyar video jövője Az elektronikai szórakoztató cikkek világforfialma folyamatosan növekszik: a nemzetközi prognózisok szerint az évtized végén az emberiség már 180—190 milliárd dollárt, csaknem háromszor annyit költ ezekre a termékekre, mint 1980- ban. Az érdeklődés egyre inkább a videotechnika felé fordul: a forgalom 60 százalékát már most a képmagnók. kamerák és kazetták adásvétele teszi ki. A hazai videózás 6—8 évvel ezelőtt kezdődött, s becslések alapián ielenleg 45—50 ezer készülék üzemel : háromnegyed részük magánkézben, a fennmaradó hányad az oktatás és a közművelődés területén. A videomagnók, -kamerák és -kazetták döntően egyedi import útján kerülnek az országba, s bár a Belkereskedelmi Minisztérium mindeddig nem biztosított devizát a vásárlásra, támogatja a kedvező árucsere- lehetőségek kihasználását. Anyanyelvi szinten örvendetes, hogy az eddig beérkezett, valamint a lakosságtól bizományi értékesítésre átvett videomagnók 95 százalékát a közü- letek vásárolták meg. Gondot okoz ugyanakkor, hogy — a koordinálatlan beszerzés következtében — pillanatnyilag három, egymáshoz nem illeszkedő rendszer szerint működő, rendkívül sokféle márka és típus van használatban. Napjainkban már senki sem vitatja, hogy a video — a számítógépnél egvütt — az információk továbbításának, megértésének, hasznosításának kulcseleme, össztársadalmi érdek, hogy a felnövekvő generációk anvanyelvi szinten ismerjék a legújabb technika ..nyelvét”. mert "sak így lesznek képesek eszmei és konkrét gazdasági értelemben véve kifizetődő módon bánni ezekkel a médiákkal. Ha meggondoljuk, hogy a video nyelvén igazi művészi értékek, tartalmak is közöl- hetőek. teljesen kézenfekvő, hogv az információcsere a nyilvánosság eszközeként! — a kulturált, mű vei tető szórakozáson túl — használata közelebb vihet társadalmi-gazdasági céljaink eléréséhez is. A video alkalmazhatósága — rendkívül sokoldalú felhasználási módiai. rugalmassága. viszonylag egyszerű. könnven elsajátítható kezelése, és még számos más. egyéb előnye folytán — a társadalmi gyakorlat legkülönbözőbb területein igen jelentős. Első a közösség Ennek ismeretében nyilvánvaló. hogy a kormányzat a videokultúra fejlesztése során elsősorban a közösségi, csoportos felhasználási formákat támogatja, amelyek az általános és középiskolákban, a pedagógusképzésben, a nyelvoktatásban. a tanulók készség- és képességfejlesztésében eddig is szép eredményeket hoztak, szinte nélkülözhetetlenné váltak. A magyar videoművek és -programok létrejöttének szorgalmazása, a mapvar játékfilmek videováltozatainak elkészítése és kölcsönzésük bővítése azt a célt szolgálja, hogy a videózás mielőbb váljék nemzeti kultúránk szerves részévé. Miután a termeléskorszerűsítés. az oktatás. a szellemi élet. valamint a lakosság igénye alapián a videotechnikai eszközök iránti kereslet jelentős növekedésére lehet számíttani, a kormánvzat arra is figyelmet fordít, hogy a hazai videózás rendszere egymáshoz jól illeszkedő, előnyösen működtethető elemekből épüljön fel. és a hazai gyártás megfelelő műszaki színvonalon fejlődjön ki. Miközben a vállalati és az egyedi külföldi beszerzés csatornái továbbra is járhatók maradnak, a Videoton és a iapán AKAI- cég kooperációjában az,elmúlt év végén már megindult a videomagnó hazai összeszerelése. Egyelőre ezer darabról van szó. de a tervek szerint a jövő évben évi 3000 készülék összeszerelésével folytatódhat a közös munka. Gyártás és szerviz Az Orion is japán vállalattal. a Matshushitával kezdett tárgyalásokat évi 50—100 ezer darab képmagnó gyártásának elindítására licenc és know-how vételével. Bár még nem lehet számot adni konkrét megállapodásról, bizonyos, hogv az évi ötmillió készüléket. s annak valamennyi alkatrészét egvedül előállító cég szakemberei az Oriont alkalmasnak találták a gyártásra. A hordozható színes kamerák valamint a videokazetták hazai gyártására 'ic»va"''sak vannak sikerrel kecsegtető elgondolások, s örvendetes hogv a RAMO- VILL. valamint a GELKA felkészül a videotechnikai eszközök és berendezések garanciális, illetve azon túli javítására. GRENITZER ROBERT Megéri, nem éri ? Az Állami Biztosító kérdőjelei Kár lenne nélkülünk — dalolják a televízióban, mondják a rádióban, írják a plakátokra az Állami Biztosító legismertebb jelmondatát. Avagy: biztosítás — biztonság. Vajon ugyanígy éreznek az ügyfelek is? E célból készíttetett reprezentatív felmérést az Állami Biztosító a közelmúltban. Pontos adatok bizonyítják: az ÁB éves díjbevételének 56 százalékát lakossági biztosítások alkotják. Azaz országunk minden negyedik lakója, vagy ha úgy tetszik, minden egyes család kapcsolatban áll valamilyen módon az intézettel. A biztosítási formák közül a leggyakrabban a lakásbiztosítást, a Casco-t, a CSÉB-et, és az egyéni életbiztosítást választják. Ez meglehetősen szűk, a biztosítási választék széles skálájához viszonyítva. Vajon elégedettek-e az ügyfelek megléyő biztosításaikkal? A felmérésben megkérdezettek közül a többség általában igen, ami úgy is értelmezhető, hogy igen. mert nincs jobb. A Casco-biztosításnál többen kifogásolták, hogy nem terjed ki az ismeretlen személy által okozott veszteségre, ha a tettest a rendőrség elfogja, a gépkocsi feltörése, vagy ellopása esetén a benne lévő tárgyak megtérítésére, elemi csapás okozta károkra, műszaki hibából vagy túl hosszú átfutási javításból adódó hátrányokra. A legkevesebben, (a megkérdezettek 31 százaléka csupán), az egyéni életbiztosítással elégedettek. Figyelemre méltó az is, hogy a megkérdezettek csupán 12,5 százaléka szándékozik újabb biztosítást kötni, a többi nem. Az Állami Biztosító — pénzintézet. Igaz, nem nyereségre dolgozó pénzintézet, hiszen a ráfordítások elszámolása után a fennmaradó összeget az állami költségvetésbe fizetik be. Ám egy pénzintézet ügyfelei mindenképpen a megéri — nem éri meg szempontok szerint mérlegelnek. A Szekszárdi Tejüzem felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: anyaggazdálkodási vezető (középiskolai végzettséggel), elektroműszerészeket, géplakatos, hegesztő (két műszakban), anyag- és kereskedelmi raktárkezelőket, fölözőgépkezelőt, árumozgatókat, tejátvevőket (két műszakban). Jelentkezni lehet: Szekszárd, Keselyűs! u. 26., munkaügy. (382) A Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat, Szekszárd, Toldi u. 6. meghirdeti szerződéses üzemeltetésre az alábbi egységeit: 1. sz. büfé, Dunaföldvár, 2. sz. büfé, Szekszárd, 4. sz. büfé, Tamási, 5. sz. büfé, Tamási, 6. sz. büfé, Dombóvár-Guna- ras, 7. sz. büfé, Dombóvár- Gunaras. Versenytárgyalás időpontja: 1985. április 16. Az üzletekkel kapcsolatos adatokról, valamint a versenytárgyalások helyéről a vállalat anyagosztályán lehet tájékozódni. (819) A szekszárdi tanítóképző főiskola könyvtára pályázatot hirdet könyvtárosi állás betöltésére. Felsőfokú szakmai végzettség szükséges. Pályakezdő jelentkezését is várjuk. Az állás azonnal elfoglalható. Bérezés a 24/1983. (XII. 17.) ÁBMH számú rendelet alapján. Jelentkezni az intézmény tagozatvezetőjénél lehet. (530) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS programozó számítástechnikus munkakör betöltésére. Általános munkaköri feladatok: — kögazdaságl jellegű programok készítése — számítási variációk vezetői döntések előkészítéséhez. A munkakör betöltésének feltételei: — szakirányú végzettség, — programozói gyakorlat. A beküldendő pályázat tartalmazza a jelentkező: — részletes önéletrajzát, — számítástechnika területén betöltött eddigi munkaköreit, — szakmai és iskolai végzettségét. A pályázat beküldésének határideje: 1985. március 25. A pályázatot az áfész személyzeti és oktatási csoportjának Szekszárd, Rákóczi u. 2. sz. alá kell beküldeni. A beérkező pályázatokat 1985. április 1-ig bizottság bírálja el. A döntésről a pályázók értesítést kapnak. (587) Üt- és mélyépítési munkák irányítására MŰVEZETŐKET KERES FELVÉTELRE a Pécsi Közúti Építő Vállalat. Jelentkezés: a szekszárdi építésvezetőség vezetőjénél, Szekszárd, Mátyás király út 62. (566) A SZEKSZÁRDI MEZŐGÉP VÁLLALAT felvételre keres jó szervezőkészséggel rendelkező, dekorációs munkában jártas grafikust továbbá GÉPÍRÓADMINISZTRÁTOROKAT. Jelentkezés a vállalat személyzeti és oktatási osztályán: Szekszárd, Keselyűsi út 20. (681) A Bátaszéki Cserép- és Vázkerámi agyár felvételt hirdet AZ ALÁBBI MUNKAKÖRÖKRE: 2 MŰVEZETŐT (középfokú, szakirányú képesítéssel, gyakorlattal). Jelentkezés a gyárvezetőnél. Telefon: Bátaszék 140. (611) R Mecseki Ércbányászati Vállalat IV. sz. Bányaüzem (Petőc-Szállítóakna) felvesz föld alatti munkára 18—40 éves korhatáron belül férfidolgozókat a következő munkakörökbe: Vájár Segédvájár Csapatcsillés Fenntartó vájár Fenntartó csillés Fúrómunkás Szállitócsillés kereseti lehetőséggel nélkül.) Heti ötnapos munkahét. 13 000—17 000,— Ft 11 000—15 000,— Ft 7 500—11 500,— Ft 8 000—12 000,— Ft 6 800— 9 000,— Ft 6 500— 9 000,— Ft 6 500— 8 000,— Ft (pót-, illetve túlműszak Vidéki dolgozók részére munkásszállón történő elhelyezést biztosítunk. A felvett dolgozók az éves rendes szabadságon kívül további 10 nap pótszabadságot kapnak. Tanfolyami képzés útján egyes bányászati szakmák megszerzésére lehetőséget biztosítunk. Jelentkezni lehet személyesen az üzemben, illetve vállalatunk munkaügyi osztályán, Pécs, 39-es dandár u. 19. Levél útján való jelentkezés esetén címünk: MEV IV. sz. Bányaüzem, Pécs, 14. Pf.: 121. 7614. (376) A Tolna megyei Tanács Kórház-Rendelőintézete, Szekszárd FELVESZ DOLGOZÓKAT AZ ALÁBBI MUNKAHELYEKRE: Energiacsoportra: fűtőszakmunkást, fűtőt, hőközpontkezelőt, kazánházi segédmunkást. Tmk-csoportra: géplakatost, általános lakatost, központifűtés-szerelőt, vízvezeték-szerelőt, segédmunkást. Műszerészcsoportra: mechanikai műszerészt és elektroműszerészt. Mosodába: betanított munkást. Élelmezésre: betanított munkást. Szállításra: rakodómunkást. Egyéb részlegre: takarítót, tálalóst. Jelentkezni az intézet munkaügyi osztályán lehet. Bérezés a 14/1983. (XII. 17.) ÁBMH sz. rendelet alapján. (533) 12. sz., Pécs GÉPJÁRMŰDIAGNOSZTIKAI MŰSZEREK PONTOSSÁGELLENÖRZÉSÉT ÉS JAVÍTÁSÁT RÖVID HATÁRIDŐVEL, GARANCIÁVAL VÁLLALJUK, MEGRENDELÉS SZERINT A HELYSZÍNEN IS. Bővebb felvilágosítás: Volán 12. sz. Vállalat Ipari Üzeme Pécs, Bacsó Béla u. 4. Telefon: 12-144/262. (584) Március 16—24-ig Bútor- és lakberendezési kiállítást és vásárt RENDEZÜNK A REGÖLYI MŰVELŐDÉSI OTTHONBAN. J\ícn-JíO' ^\ 7090 TAMÁSI \ naponta délelőtt 9—11.30 óráig, délután 15—18 óráig. (225) A Tolna megyei Népbolt Vállalat, Szekszárd felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: — élelmiszerbolti eladó, pénztáros, — hús-hentesáru eladó, — bolti segédmunkás, — villanyszerelő, — gépíróadminisztrátor, — elszámoltató, — munkaügyi előadó, bérszámfejtő, — programozórendszerszervező, Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán, Szekszárd, Széchenyi u. 20. sz. alatt. (582) A Lenin Mgtsz Fadd felvesz budapesti helyismerettel és legalább 3 éves gyakorlattal rendelkező anyagbeszerzőt Jelentkezés: személyzeti előadónál. (371)