Tolna Megyei Népújság, 1985. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-04 / 28. szám
A KÉPÚJSÁG 1985. február 4. • • ON KER Levélcímünk: 7101 Szekszárd, Postafiók: 71 Közművesítik-e a Parászta utcát? Tegzes László szekszárdi olvasónk leveléből idézünk: „Most már a második telet is elkezdtük járda, út, szennyvízvezeték nélkül. Az autóbusz Jobbparásztáról indul, ami nem távolság ugyan, csak éppen a szakadékos Parászta-patakon keresztül tudjuk megközelíteni a megállót, ami nemcsak szép teljesítmény naponta, hanem életveszélyes is. öregek és gyerekek is közlekednek le- fel sokszor csúszós, jeges, meredek partoldalon, fél méternyire a 6—8 méter mély kibetonozott vízbukó gáttól. Ezt a gondot egy nagyon egyszerű fahíd is megoldaná. A patak túloldalán, Jobbparász- tán, ahol nem lakóházak állnak, hanem tanyák, már a csatornahálózatot is megépítették. Kérdezzük: lesz-e közművesítés városrészünkben?” Szekszárd város Tanácsának elnöke, Kovács János válaszol a kérdésre: — A Parászta utca ezen része 1981-ben lett belterületbe csatolva annak érdekében, hogy az e területen jelentkező családiház-építési igények kielégíthetők legyenek. A városi tanács műszaki osztálya már a kezdeti időszakban felhívta az építkezni szándékozók figyelmét arra, hogy a kisajátítási, területelőkészítési, telekalakítási munkák pénzügyi fedezetével a városi tanács nem rendelkezik, így szervezett formában az építkezés nem kezdhető meg, illetve nem bonyolítható le, ami azt eredményezi, hogy az építési és a kezdeti időszakban a lakhatási körülmények az átlagosnál nehezebbek lesznek. A városi tanács anyagi lehetőségei függvényében a régi, korszerűtlen, kisfeszültségű elosztó- hálózat helyett újat épített, Telefonszámunk: 16-211 majd 1983-ban az ivóvíz- vezetéket is megépítette a Parászta utcában. Szilárd burkolatú út és járda építésére ez ideig pénzügyi fedezet nem állt rendelkezésünkre, azonban e gondjuk is megoldás előtt áll a Parászta utcaiaknak, ugyanis a költségvetési üzemünk 1985. évi feladattervében — első féléves megvalósítással — ezen útszakasz és járda megépítése is szerepel, a lakók társadalmi munkájának bevonásával. — Ezenkívül 1985-ben megkezdődik a Parászta-patak rendezésének második üteme, aminek eredményeként az elfajult, lemélyült mederszakasz további rendezése valósul meg. A patakon a jobb- és balparásztai oldal közúti, illetve gyalogos kapcsolatát a város általános rendezési terve az Ezerjó utca folytatásában javasolja megoldani, a meder rendezése után. További gyalogos kapcsolatot — pontosan annak rendkívül balesetveszélyes és költséges volta miatt — nem javasol létesíteni. — A Jobbparásztán folyó előközművesítési munkák költségei a leendő telektulajdonosokat terhelik, ugyanis a telekár megállapításával a közművesítési költségek is figyelembe lettek véve, így az ott folyó munkák pénzügyi fedezetét a városi tanács a telekértékesítésből biztosítja, szemben a Parászta utcával, ahol a költségek a tanács fejlesztési alapját terhelik. Mindezekből kitűnik, hogy a városi tanács részéről figyelemmel kísértük a Parászta utcai lakók gondjait, és lehetőségeinkhez mérten igyekeztünk azokat enyhíteni. Lesz-e buszmegálló? Öbert Béláné mórágyi olvasónk két család nevében írt, hogy a falun kívül eső házakban laknak. A problémájuk az, hogy az autóbuszok nem mindegyike áll meg. Kisgyerekeik vanak, akiknek nap mint nap iskolába kell menniük. Az autóbusz-vezetőknek annyi a kifogásuk, hogy nincs buszmegállótábla, ezért nem állnak meg. A választ a Tolna megyei Tanács Közlekedési Osztályának vezetője, dr. Nedók Pál küldte meg: — Buszmegálló létesítésének lehetőségét 1985. január 8 án helyszíni bejáráson megvizsgáltuk. A helyszíni szemlén megállapítottuk, hogy olvasójuk kérése jogos. A buszmegálló telepítésének helyéről határozatban rendelkeztem, egyidejűleg az ügy rendezéséről Óbent Bélánét is értesítettem. Mennyi a munkaidő az óvodában? Egy paksi olvasónk telefonon kereste meg szerkesztőségünket. Több kollégája nevében is elmondta, hogy a paksi óvodában a technikai személyzet 9 órát dolgozik 4 napon át, az ötödikben nyolcat. Azt kérdezi, hogy mikor vezetik be az óvodákban is a 8 órás munkaidőt, illetve mikor történik ezzel kapcsolatban intézkedés. A Tolna megyei Tanács V. B. művelődési osztályának osztályvezető-helyettese, Vida Jánosné válaszolt a kérdésre: — A paksi óvodák a Művelődési Minisztérium irányelve alapján tértek át 1982. januárjában az ötnapos munkahét bevezetésére és az ezzel kapcsolatos munkaidő-módosításra. Az erre vonatkozó 1013/1981. (IV. 27.) számú minisztertanácsi határozat rendelkezik a 42 órás munkaidő bevezetéséről, melynek értelmében a munkaközi szünet (az ebédidő) a 42 órás mun kaidőt nem terheli, ezt nem szabad a törvényes munkaidő terhére biztosítani. A bejelentés adataiból kitűnik, hogy a látszólag hosszabb munkaidő az 5x20 perccel megnövekedett ebédidő következménye. — Az óvodák vezetői, óvónői és dolgozói a megyében több fórumon felvetették és sérelmezték a technikai dől gozók munkaidejére vonatkozó rendelkezést. Országos értekezleten a megyei felügyelők is jelezték erre vonatkozó észrevételüket és kérték ennek rendezését. Ennek nyomán a Művelődési Minisztériumtól kértünk állásfoglalást. — Tehát Pakson is helyesen állapították meg a dajkák munkarendjét a jelenleg érvényben lévő jogszabály szerint. A technikai dolgozók munkarendje óvodánként, a helyi körülményekhez és sa- játoságokhoz igazodva változik, heti, illetve kéthetenkénti váltásban dolgoznak a törvényesen előírt időkeretben és óraszámnak megfelelően. Az ötnapos munkahétre történő áttéréssel egy időben a vezető óvónők munkaügyi szabályzatban rögzítették az intézmény dolgozóinak egyen lőtlen, lépcsőzetes munkaidő beosztását és erről szóban értesítették őket munkatársi ér tekezleten, ahol a dolgozók aláírásukkal igazolták a tudomásulvételt. Ml VÁLASZOLUNK A dolgozók belföldi hivatalos kiküldetése, illetőleg külszolgálata, valamint áthelyezése alkalmával felszámítható költségek megtérítéséről szóló korábbi jogszabályt módosítja a Minisztertanács 68/1984. (XII. 30.) számú rendeleté, amely némileg bővíti azoknak a körét, akik részére rendszeres saját gépkocsihasználat engedélyezhető és átalánytérítés fizethető. Megjegyezzük, hogy e szabályozás szerint átalánytérítés fizethető az üzemi személygépkocsival nem rendelkező szervezet vezetői részére egyedi engedély alapján, ha tevékenységük, jellege azt feltétlenül indokolja. Szorosan kapcsolódik ehhez a rendelethez az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnökének az egyes munkakörökben a saját gépjárműhasználat alkalmazási feltételként való meghatározásáról szóló 21/1984. (XII. 30.) ÁBMH számú rendelkezése, amelynek mellékletéből idézünk: „A saját gépjárműhasználatnak az alkalmazás feltételeként történő előírása esetén a térítési díj mértéke a következő: motorkerékpárnál 1,50 Ft/km, személygépkocsinál 4,50 Ft/km, tehergépkocsinál 5,40 Ft/km. Fenti két jogszabály a Magyar Közlöny 1984. évi 59. számában jelent meg és 1985. évi április hó 1. napján lép hatályba. A térítési díj közölt mértékével kapcsolatban — tévedések elkerülése érdekében — ismételten kihangsúlyozzuk, hogy ez a díj azt a dolgozót illeti meg, akit már azzal a feltétellel alkalmaztak, hogy a kijelölt munkakörben a saját gépjárművét köteles használni. 7 A szolgáltató tevékenység egyes kérdéseiről szól a Minisztertanács 2/1985. (I. 10.) számú rendelete, amelynek a hatálya a javító- vagy szolgáltató tevékenységet folytató jogi személyeknek és magán- személyeknek a lakosság által átadott ruházati, háztartási és egyéb tárgyakra terjed ki. A rendelet kimondja, hogy a szolgáltató az átvételi elismervényen köteles feltüntetni azt a határnapot, amelyen az átadott tárgyak a munka elvégzése után átvehetők, rendelkezik arra az esetre, ha a megrendelő a határnapot követő hat hónapon belül az átadott tárgyakat nem veszi át. A rendelet a Magyar Közlöny 1985. évi 1. számában olvasható, és kihirdetése napján —■ 1985. január 10-én — hatályba lépett. A társadalombiztosításról szóló törvényt és ennek végrehajtási rendeletét módosítja a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának az 1985. évi 1, számú törvényerejű rendelete, illetve a Miniszter- tanács 3/1985. (I. 17.) számú rendelete. Ezekről a módosításokról — a minimun-nyug- díjak kiegészítéséről, a családi pótlék emeléséről, a táppénzrendszerben történt változásról stb. — lapunk január 19-i számában részletes tájékoztatást adtunk, ezt megismételni nem tartjuk indokoltnak, így itt csupán arra utalunk, hogy az idevonatkozó jogi szabályozás a Magyar Közlöny idei, 2. számában jelent meg, s ott olvasható az is, hogy e jogszabályok mely rendelkezéseit mely időponttól kezdődően kell alkalmazni. Ugyanitt jelent meg a Minisztertanács 4/1985. (I. 17.) számú rendelete, amely o Munka Törvénykönyve végrehajtásáról szóló korábbi jogszabályt módosítja. Ä módosító szabály szerint a terhes, illetőleg szülő nőt — a korábbi 20 héttel szemben — 24 hét szülési szabadság illeti meg, amelyet úgy kell kiadni, hogy négy hét a szülés várható időpontja elé essen. Tudni kell, hogy a szülési szabadság megszűnik, ha a gyermek halva születik, vagy a szülési szabadság ideje alatt meghal, a halál napját követő nyolcadik napon; ha pedig az újszülöttet állami gondozásba adták, az azt követő napon. A szülési szabadság azonban ezekben az esetekben sem lehet hat hétnél kevesebb. A rendelet 1985. szeptember 1. napján lép hatályba. DR. DEÁK KONRÁD a TIT szekszárdi városi szervezetének elnöke Dédapáink víg kedélye A régi Tolna megye derűs perceiből — így farsang táján — igazán hálás feladat válogatnia a kései korok gyermekének. Kereken száz esztendeje a Tolnamegyei Közlöny 1885. február 8-i számában arra invitálnák a sorok, hogy „Nézzünk csak szerteszét egy bálteremben”. Nosza, ütögessük le tehát cipőnkről, csizmánkról a havat, és lépjünk a feldíszített terembe: „A czigány valóban gyújtó zenét csal ki hangszeréből, mely még a rég kiégett krátert is tánczra lelkesítené; és mit látunk? Míg elvétve néhány pár járja, addig sok szép leány — petrezselymet árul. S mi ennek az oka? Talán az, hogy nagyon sok a leány az ifjak és férfiak kisebbsége ellenében? Oh nem! Egyedül azon sajnos körülmény, ha már elhatározták magukat egy-két tánczot járni is, sietve visz- szavonulnak és Siegfried sisakját öltve a tánczterem számára láthatatlanokká teszik magukat. Mily nehezen sikerül egy négyest összeto- borzani! Benn a teremben nem egy szép lány unatkozik, ásítozik, alszik, vagy a csillogó szemeibe tóduló könnygyöngyöket titkon törli, addig künn az étteremben ülnek kőében a teremtés urai, esznek-isznak, pipáz- gatnak, nevetnék, vigadnak és danáinak. Innen van, hogy például a dumaföldvári bálok, melyek hajdan a közel és távol környék díszét- virágát magokban egyesítek — most régi fényökből oly sokat veszítettek!”. A fenti leírás nem lenne különösebben rendhagyó, ha nem éppen egy nekrológban (!) 'találtunk volna rá, ahol az elhunyt érdemeit kívánták a fenti képpel illusztrálni, hiszen „Ha ő bálra ment, rendesen kiviilágos kivirrad- tig ott maradt, és mint lepke virágról virágra, úgy ment B. A. hölgytől hölgyhez, mindegyik leányt és asz- szonyt tánczra kérve, és midőn kérésére nem mentek, akkor letérdepelt, s gyakran láttuk a boldogultat, hogy térdein kérte tánczra a leányokat”. Ha a szép emlékű B. A. további érdemeit nem is lehet felkutatni, a férfiak közömbös viselkedésének előzményeit éppen egy évvel az előbbi nekrológ előtt találhatjuk meg. 1884. február 24-i számában közölte ugyanis az újság a dunaföldvári főszolgabíró rendeletét „A járdák szabadon tartása tárgyában”. „Több oldalról panasz emeltetett az iránt, hogy Dunaföldváron és Pakson, különösén vasár- és ünnepnapokon, héti vásárok alkalmával és esős időkben, leginkább a (férfiak az utcai gyalog utákart — járdákat — tömegesen annyira el állják, hogy azokon a járó-kelők mentükben feltartóztatnak s kénytelenek az elállókat kikerülve a kocsi útra letérni, a nők után pedig szemérmet sértő pajkos és gúnyos megjegyzések tétetnék... (...) A községi rendőrök kellőkép uíasütandók, hogy a járdákat elálló egyéneket azonnali távozásra ildomosán szólítsák fel, (...) a miakaosékat és ellenszegülőket pedig kényszer módon távolítsák el..." Az, hogy már dédapáink is „pajkos és gúnyos megjegy- zések”-kel tüntették ki a „szebbik nemet”, csupán a nagyapákat lepheti meg, nekik ugyanis éppen ők vethették szemükre eme vétkeiket. Csoda-e, ha a községi rendőrök „ildomos” fellépte után a bálokon sem mutatták érdeklődést a hölgyek iránt? S ami ennél több, az első polgári házasságot is hölgyek nélkül kötötték meg. még ebben az esztendőben, vagyis tíz évvel az erről szóló törvény életbe lépése előtt Ennek részleteiről a Tolna- megyei Közlöny 1884. március 4-i harmadik oldala így tudósított: „Az első polgári házasság Hőgyészen köttetett meg farsang utolsó napján két fiatal jóbarát között (!), kik elhatározták, hogy a következő három év örömét s bánatát megosztják. Nem érdek, hanem kölcsönös rokon- szenv vitte őket erre a lépésre, s ha ezen idő alatt az nem szűnik (;azaz meg nem unják egymást) a frigyet ünnepélyesen megújítják. Míg a szép számmal összegyűlt vendégsereg az új házaspárt éltette, a koszorúk, csokrok és sürgönyök egész özöne érkezett meg. (...) Tehát daczára a polgári házasság feletti javaslat gyászos bukásának, a jég meg van törve, az első polgári házasság meg lett kötve”. Tegyük hozzá, külön dicsőségünk, hogy ez a mi megyénkben esett meg, s talán épp ezért hiányolhatjuk a bájos és intim részleteket: amikor a menyember, avagy a vőasszony élete párjával az első meghitt csókot váltja és suvikszos bajuszuk összeakad, a négy csizma egy párban táncot lejt a parketten... Azonban nem kell megijednünk, mert nem csupán Hőgyészen pihentették a boldog elődök a nyakon felüli testrészüket. Hogy, hogy nem, 1900. február 4-én a Toinavármegye aktuális aprósággal kedveskedett olvasóinak. Arra pedig ne is gondoljon senki, hogy az akkori írás ma is időszerű, hiszen — régi jó magyar szokás szerint — arra oktatta ki a nagyközönséget, miként bújjon át a törvény rései között, vagy amint a címben áll; „Hogy lehet olcsón ajánlott levelet küldeni?” „Az ajánlással a közönség csupán azt nyeri, hogy egy vevónyit kap, mellyel feladott levelének kézhez jutását esetleg megreklamálhatja. Ezt az eredményt olcsóbban is el lehet érni, amire lapunk barátja a következő receptet ajánlja: Végy egy 1 filléres pénzesutalványt. Ennek szelvényére írd rá röviden, apró betűkkel, amit ajánlott levélben írni óhajtanál. A szelvény két oldalára sok betű fér, még bizalmas titkokat is írhatsz, hisz a posta úgy sem ér reá, hogy elolvassa. Ha megírtad a levelet, írd rá a címet és utalványozz a címzettnek 5 fillért. Ebbül (!) 4 fillér illeti a kézbesítésért a postát, 1 fillért megérdemel ia levélhordó, aki az „ajánlott leveledet” átadja. Ez utalványt 10 filléres bélyeggél felszerelve feladod, s kapsz róla vevényt, akárcsak a 35 filléres ajánlott levélről, pedig ez az egész manipuláció neked nem kerül, csupán 16 filléredbe, és így megtakarítasz 19 filiert. Ha schmutzig akarsz lenni, akkor csak 1 fillért küldj, a posta ezt is köteles utalványozni, ez esetben 12 fillérbe kerül az ajánlott levél, s a megtakarítás 23 fillér. Az utalványon váló levelezésnek az a haszna is megvan, hogy bátran leszidhatod vagy párbajra hívhatod az utalvány szelvényén a címzettet. A postai szabályzatnak az a része, amely az efféle időtöltésékelt a levelező lapon elkövetni nem engedi meg, az utalványok szelvényére ki nem terjed.” Mielőtt bárki is számolgatni kezdene, elárulom, hogy nem éri meg, nem lehet ugyanezt végigjátszani, mert a posta azóta könnyített a dolgunkon: ma már levelezőlapon is lehet párbajra hívni valakit... Félretéve a tréfát, a postának hajdan és most is legalább arra szüksége van, hogy a korszerűsítés meg a munka költségeit részben fedezni tudja. Különben még úgy találnánk járni, mint a sióagárdi postakocsis, akinek alakját Bodnár István versben, Garay Ákos rajzban örökítette meg: ..Eshe- tik, a szél dudálhat, / Összedőlhet fél világ, / Ügy délután, pont háromkor, / Egy hamis »C« fülbevág. / Beleszédülsz, majd felugrasz: / Látsz-e égni tanya-csűrt? / — De könnyebben lélekzel hisz: Az agárdi postakürt! / (...) Vén kocsis csak fúj jafújja / — Rezes arca úgy dagad, / A környéken egér, patkány, / Macska, kutya megszalad; / De te azért ne neheztelj, / Kegyelettel tűrve tűrd, / — Múltból egy kis romantika: / Az agárdi postakürt !”. DR. TÖTTÖS GABOR
